Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-02-15 / 4. szám
Ш11948 FEBRUÁRJA- Hát akkor fogjunk neki, Pepi! Patera szegecselője beleveri az első adagot a pléhbe, morgó hangjával csatlakozik a döraő, lövöldözésszerű hanghoz, amely megrázza az egész boltíves csarnokot. Úgy érzed itt magad, mint a harctéren egy heves összecsapásnál, trrra-trrra, veri a kalapács a szegecsek fejét, amelyeket Pepi beleilleszt az előre kifúrt lyukakba. Trrra-trrra. Pokoli zaj, amelyben nem hallod még azt a nótát sem, amelyet éppen fütyülsz. Pepi elballag, hogy felmelegítse a szegecseket, amint visszatér, komoly arccal hajol oda Paterához: - Odakünn valami történik! Ma reggel az újságban . . . most mondták ’ Patera abbahagyja a lövöldözést és kezefejével megtörli a homlokát, a kalapácsot az állványra akasztja és qyakorlott mozdulattal nyúl a zsebébe. Egy kis füst nem fog ártani megnyugtatásul. — Várni lehetett! A sziréna röviden felbődül, a dübörgés megszűnik, a férfiak leülnek a fémmintók alá és gondolkozva eszegetik tízóraijukat. Mielőtt még Patera előszedhette volna a liszteszacskóból kis karéj kenyerét, Jirácsek Tóni megrázza a vállát. — Gyere, József, a választmányba, rendkívüli ülés! — És tovairamodik. Patera lerázza munkaruhájáról és hajáról a port meg az ezüstös dural-forgácsot és elindul a kis ülésterembe. Hurrá! A választmány üdvrivalgással fogadta, s mielőtt még nekifogtak volna a tárgyalásnak, sorjában megrázták a kezét, a vállára veregettek. És a kérdések: Hát aztán mennyi, József, hadd halljuk! Hogyhogy mennyi? Hát nem érted? Hány kiló? Igazán? Kész kamasz - akárcsak az apja! Azt hittem pedig, hogy lányod lesz, mégiscsak rendes gyerek vagy! Adámek a ceruzája végével megveregette az asztalt és elkezdte: — Azt hiszem, hogy mindenkinek van anynyi esze, hogy lássa, hányat ütött az óra . . . Patera már sem aznap, sem a rákövetkező nap nem tért vissza a kalapácshoz, Pepi megint egyedül dolgozott. Gyűlés, gyűlés és megint csak gyűlés, a telefon szünet nélkül csengett. Mi újság a kormányban? A hírek áradata egymásra csapó hullámokban ömlött, a kantinban ebéd közben izgatottan vitatkoztak. A reggeli műszak már véget ért, de alig akadt olyasvalaki, aki hazament volna: a gyárban nyüzsgött a nép. Ott vártak a kantinban, az udvaron, fejüket összedugva beszélgettek, kérdések hangzottak el. Mitiszka apó az egyik csoporttól a másikhoz ballagott, izgatottan pöfékelt rövidszárú pipájából és jövendölgetett. Újabb gyűlés! A csípős füsttől könny szökött Patera szemébe, az üléstermet kiszellőztették és folytatták a tárgyalást. És ez a kimerültség! Az utóbbi napokban nem sokat aludt, hiába a kicsi. . . Gyűlés közben, míg a bőszült Batyka, akinek minden alkalommal felforr a vére, ököllel veri az asztalt, hirtelenül minden az eszébe jutott és kedve támadt, hogy szót kérjen: - Elvtársak, fiam született, halljátok? Halljátok? Igaz, hogy már tudtok róla, de ez ide tartozik! Én ebből a kölyökből rendes embert nevelek, ha nem, üssön belém a ménkűi Azok meg mit akarnak? Ha csak meg mernek pisszenni... Mertek! A lemondás híre úgy száguldott végig a gyáron, akár a vihar, a szegecselő boltíves csarnoka elnémult. De csak egy pillanatra! Egyre erősödő beszélgetés hangzott fel. Patera észrevette, amint Mitiszka apó a minták között hadonászva magyaráz. Boszszúsan szívta a pipáját, és apró szeme csillogott kefeszerű poros szemöldöke alatt. — Már itt is van! Nem megmondtam, az ördögbe is! Csirkefogók! - Nem volt annyi ideje sem, hogy végighallgassa az egész izgatott hangú beszélgetést. Adámek integetett feléje a kapuból. A választmány néhány tagjával elszaladtak a viszocsanyi Népházba, és még aznap estére összüzemi gyűlést hirdettek a csarnokba. A gyár munkássága még sosem gyűlt össze ilyen nagy számban, az összes műszak! Minden csarnokból, a kovácsműhelyekből, a gyalupadoktól és az esztergáktól, eljött a csiszolók elitje, a szállítók, a villamos fűtők a fűtőházból, az irodai alkalmazottak, ezek közül soknak mindenféle nézete volt, voltak köztük maradiak és köpenyes piperkőcök, eljött az igazgató is meg két helyettese; az egyikről tudták, hogy megátalkodott nemzeti szocialista, de az csak ült és riadtan tekingetett körül. Ott álltak a szerkezetek alatt, a kapuban, ládákon és asztalokon ültek, s az ember bármerre tekintett, mindenütt ugyanazt a csillogást látta a szemekben. Adámek beszélt, nyugodtan és tárgyilagos mérséklettel s egy kissé mégis izgatottabban; gesztikulált, de nem alacsonyította le magát, nem szitkozódott, sőt még az erősebb kifejezéseket is kerülte. Egyenesen a jelenlévőkhöz fordult. I Irodalmi pályázatunk tiszteletdíjjal jutalmazott második Írása: ' —... УАШДХО n (Folytatás) A kóvéház ajtaja előtt csoportba verődnek az emberek, egyesek közeledtek feléjük. Maliva kétségbeesésében vadul beleharap ellenfele kezébe, két hüvelykujját minden erejével a szemére nyomja. Az idegen kínjában felordít: — Te bitang! — s a keze szorítása enged. Maliva kihasználja a kedvező pillanatot, ellöki magától ellenfelét s eltűnik a bokrok közt. Néhány asszony már sikítva segítségért kiáltozik, a férfiak pedig a parkba rohannak, hogy elcsípjék a támadókat. A sötét éjszakában hiába keresik őket. Másnap tanítás után a három diák megint együtt tart hazafelé. A másik kettő egyakarattal szidja, csepüli Malivát.- Tudod-e, hogy könnyen elcsíphetnek? Hisz az az ember egy-kettőre rád ismer, még a vak is megjegyezné a képedet, olyan sokáig verekedtetek a világoson. — Mit csináljak, megtörtént, nem pz én hibám. Egy időre abba kell hagynunk a dolgot, fiúk. Csak attól félek, hogy valahol belébotlok az utcán. Szörnyű ereje van, azt hittem, hogy kitöri a nyakam, — borzong össze Maliva, ahogy visszagondol a tegnapi estére. — Előbb kellett volna rá gondolnod, ha jól fejbevágod, most nem kellene berezelned. De ha köpni mersz valahol, véged! — mordul rá fenyegetőn Voborszky. — Fiúk, én inkább eltűnök egy időre, már rá is jöttem, hogyan: a szünidőben elmegyek brigádosnak valami építkezésre, ott legalább egy ideig nem leszek szem előtt, jegyzi meg Maliva. — Csinálj, amit akarsz. Talán igazad van, így lesz a legjobb. Legalább három hónapra kiesel a bandából, amúgyis oda vannak az idegeid, s mi sem kezdhetünk nagyobb vállalkozásba, amíg nyomoznak utánunk, ügyesen megcsináltad, mondhatom. Maliva lehajtott fejjel elkotródik. A másik kettő utána néz, szájuk csúfondáros vigyorra rándul. u — Legalább egy évig citerázni fog, ha eszébe jut a tegnap este. Ezt add össze, brigádra akar menni! Jól teszi, legalább eltakarodik a városból, így nem köphet, — veti oda Voborszky Zsezsulkának, s indulnak ők is hazafelé. Maliva úgy surran végig az utcákon, a falak mentén, akár a tetten ért tolvaj, fölpillantani sem mer az emberekre. Minden hangosabb szóra ijedten összerezzen. Néhány lépésnyire a házuk kapujától futásnak ered, berohan a kapualjba, s kimerültén a falnak dől. Kiveri a veríték. Mihelyt kissé megnyugszik, elgyötörtén indul fölfelé a lépcsőn. III. Mindez egy pillanat tört része alatt átvillant az agyán. A csillés már-már ráveti magát, amikor a fiú váratlanul elébe ugrik, elkapja a karját, s magához rántja. A munkás elejti a nehéz csavarhúzót, — a veszélyes szerszám ártalmatlanul hull a vágányok közé. E pillanatban dübörög el mellettük a homokkal megrakott csille. Az ember csak most döbben rá, mekkora veszélyből menekült meg. Szorongató keze lassan lefejlik Maliva karjáról, nehézkesen föltápászkodik a földről, s talpra segíti a halottsápadt fiút is. — Ember, - sóhajtja hitetlenül, — hisz te az életemet mentetted meg Maliva nem válaszol.
