Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-01 / 1. szám
A kiállítás egyik legértékesebb képe, Rembrandt müve:' ,,Aranyat mérő öregasszony“. „A kép legyen a szem ünnepe”- mondta Delacroix francia festő. - A Drezdai Képtár 75 olajfestménye a bratislavai Prímás-palota termeiben ilyen ünneppé avatja számunkra a hétköznapokat is. Kisebb fajta népvándorlás vonul végig állandóan a kiállítás helyiségein s elmélyült komolysággal élvezik a mesteri alkotásokat. Úgy érezzük, mintha a keleti mesék varázsszőnyegén az idő és tér korlátáit legyőzve utaznánk be rég lezárult korokat, távoli országokat. Visszamegyünk a 16., 17., 18. századba, hogy megismerjük az akkori Itáliát. Velence párás légköréből Szt. Márk templomának s a Dózsák palotájának körvonalai bontakoznak ki. A lagúnákban tükröződő büszke köztársaság hatalmát, fényét, pompás brokátokba öltöző polgárait, viruló testű asszonyait Tizian, Veronese, Palma, Pordenone, illetve tanítványaik tárják élénk. Kifejezésre jut a kor gondolkozása, emberi indulatok és vágyak, a lelkeket betöltő vallásos áhitat. Bologna, Firenze, Róma festőinek különböző felfogásában és formanyelvén kelnek életre a Biblia jelenetei: a $zelid mosolyú Madonnák, akik itt már nem elvonatkoztatott légies lények, de gyermeküket óvó mozdulattal magukhoz ölelő földi asszonyok (Baroccio, Guernico). Az antik mondák istenei, a pajzán ámorok is hús-vér emberek, napfényes ligetekben élik a maguk életét. Más szellem és ízlés nyilvánul meg Flandria festészetében. Hűvös erdei patakok mentén, dús színű tájakon vidám falusi jelenetek játszódnak le. Közben egy-egy pompás csendélet ragyog fel. - Találkozunk az életerőtől duzzadó viruló színek mesterével: Rubensszel, s a fejedelmek festőjével. Van Dyck, a flamandok másik nagy művésze selymek, csipkék és gyöngyök sápadt ragyogásában formálja meg egy királyi aszszony képét. Ettől az előkelő légkörtől merőben eltér a szomszédos szabad protestáns Hollandia. Józan, szorgalmas polgárai, gazdag kereskedői egész más világnézetet vallanak. Nyugodt, szép otthonaikat szívesen ékesítik a hazai táj képeivel, a híres holland kertészet virágairól és gyümölcseiről remekbe készült csendéletekkel, a vidék dolgozó, — vagy felszabadult jókedvvel mulató népének életképeivel, de főképp a család arcképeivel. Ezek a portrék nem méltóságteljesek, mégcsak nem is szépítik a valóságot, hűséges, igaz képét adják az egyszerű polgároknak. Erényeik mellett hibáik is szerepelnek: a pénzsóvárság, a fukarság, melynek megszemélyesítője: az aranyait számláló öregasszony. Festője, Rembrandt, a legnagyobb realisták egyike, az emberi lélek búvára, a fény- és árnyékhatások nagymestere. A 17. és 18. századi Németországról megállapíthatjuk, hogy kedvelték a történeti és mitológiai ábrázolásokat, az eszményi tájakat és érzékeny, valóságábrázolásra törekvő, jó arcképfestőik voltak. Nem szabad megfeledkeznünk az élményt Enoch Seeman: Önarckép 1716. adó 75 drezdai kép eddigi sorsáról sem. Velük összefüggésben egy személyes élményem bukkan fel. 1927 őszén jártam a szász fővárosban. Világosan áll előttem a falragaszok segélyt kérő szövege: „Rettet den Zwinger!" „Mentsétek meg a Zwingert!" — A világháború és о rákövetkező Ínséges esztendők alatt a német birodalom saját erejéből nem képes karban tartani a Zwingert, a hatalmas épülettömböt, a világ egyik legnagyobb múzeumkomplexumát, mely a Drezdai Képtárt is magában foglalja. A városnéző idegenek pénzbeli segítségére voltak ráutalva. 1945 tavaszán, amikor a fasiszta téboly háborús tüzei utolsókat lobbantak s a szovjet tankok már Drezda közelében dübörögtek, — a képtárakból föld alatti nyirkos helyeken elrejtett festményeket’ pusztulás fenyegette. A szovjet hadsereg katonái, bár senki sem szólította fel őket, hogy: „Mentsétek meg a Zwinger kincseit", magukkal vitték a Szovjet hazába a világkultúra nagyszerű emlékeit. A komoly sérüléseket szenvedett képeket s egyéb műkincseket tökéletes szakértelemmel állították később helyre. Három évvel ezelőtt, mint az egész emberiség közkincsét, adták vissza a NDK- nak. Ezek a tények önmagukért beszélnek. Beszélnek a szocializmus kultúrát megóvó, igazi művészi értékeket megbecsülő készségéről. Bárkány Jenöné Antonius Van Dyck: Henrietta, I. Karoly angol király hitvese. Mattheus Stomer: Öreg asszony gyertyával. 7
