Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-06-01 / 11. szám

Sz

aska az asztalnál ült és macskákat, kutyákat meg lovakat rajzolt. Következőképp csinálta: legelőször is egy nagy pontot rajzolt a papírra, köréje egy kört, — és kész volt a szem. Ez volt a legnehezebb, — sokkal könnyebb volt a szemhez a többit hozzórajzolni. A macska pl. egy tojásalak volt, kicsiny farokkal, a kutya egy kör meg egy farkinca, — a kurtafarkú, elnyújtott téglalap viszont lovat ábrázolt.

A nagy buzgalomtól Szaska erősen szuszogott s rózsaszínű nyelve végét kidugta. Három macska, négy kutya és két és fél ló nézett szembe alkotójával a füzetből kitépett, vonalas papírlapról. Szaska sűrű, hosszú pillájú fekete szemében művészi elragadtatás és a szabad alkotás gyönyörűsége ragyogott.

Ekkor lépett a szobába Gennadij, Szaska bátyja. Bágyadt kinézésű, szőke fiú, akinek komoly és álmos volt az arca. Egyáltalán nem hasonlított az öccsére.

— Ide nézz, Gena! — kiáltotta diadalmasan Szaska. — Ez is ló, csakhogy nem kész. Hiányzik még a farka, meg a lába.

Az idősebb fiú közönyösen pillantott Szaska művére és szigorúan szólt rá:

— Már megint az én füzetemből tépted ki a lapokat?! Hát vigyázz magadra, Szaska, mert elnáspángollak!

Szaska zavarában elpirult és még hangosabban szuszogott, mialatt a harmadik lovat befejezte.

Bátyja leült az egyik székre és a lábát lógatta, majd csendes, nagyon nyugodt, kissé rekedtes hangján, ahogy a legérdekesebb híreket szokta bejelenteni, — így szólt:

— Tudok egy titkot, de neked nem mondom el.

Gena arca zárkózott volt, csak világoskék szeme mélyéből villantak föl apró fények, amelyek rögtön ki is aludtak.

— Mondd el nekem a titkot, Gena! — rimánkodott Szaska.

— Nem mondom, hisz te nem tudsz titkot tartani.

És hol kell a titkot tartani?- Látod, még azt sem tudod, hol tartják a titkot. A titkot itt kell megőrizni: a

_ LEONID LENCS

(X Wftfo

szívben, - hangsúlyozta Gena és ujjával megdöfte Szaska mellét. - És ide a szájra, - ekkor Szaska ajkát érintette meg, a hallgatás pecsétje kerül. Megértetted?

— Mondd el a titkot, Gena! — könyörgött érzéssel, szíve mélyéből Szaska.

— Hagyj békén, úgy sem mondom el!

Szaska tudta, ha panaszosan és állhatatosan fogja kérését ismételni - a végén a jó Gena nem bírja ki és csak elmondja neki a titkot. így tehát tovább kunyerált. - Mondd el nekem a titkot, Gena! Na, mondd! Mondd el a titkot! Kérlek, mondd el!...

öt perc múlva Gena megadta magát.

— Jó, elmondom neked a titkot. De kijelentem, ha elárulod, kiviszlek az udvarra és ott csudára elnadrágollak. Aztán nem fogsz mamának árulkodni, ugye? Beleegyezel ebbe?

— Bele én! — felelt Szaska. — Csak gyorsan ki a titokkal!- Hát ide fülelj! Ma reggel, mikor mama a tanfolyamra indult, véletlenül meghallottam, mikor apusnak ezt mondta: „Képzeld, tegnap hármast kaptam angolból." Apus elnevette magát és húzni kezdte anyát. - Erre ő ezt mondja: „Ne nevess ki, hisz ez a dolog nekem olyan kellemetlen, mintha még iskoláslány lennék.“ De apus csak tovább bosszantotta. Anya a végén mérges lett és így szólt: „Nehogy eszedbe jusson a gyerekek előtt ugratni a hármasommal! Ez nevelési okokból roppant helytelen lenne. Én Genát minden hármasért megszidom és most magam is hármast kaptam."

— Szaska, esküdj meg most arra, ami neked a legdrágább, hogy senkinek sem mondod el, hogy a mamánk hármast kapott!

— Esküszöm arra, ami nekem a legdrágább! — hangzott Szaska ígérete.- Ha megszeged az esküdet és elszólod magad, sosem lesz belőled hős katona, - fenyegette meg a bátyja. — Vigyázz nagyon, Szaska!

A testvérek párbeszédét Antiopovna zavarta meg, aki bejött, hogy asztalt terítsen. A fiúk kettesben ebédeltek és utána Gena átugrott a barátjához, hogy a másnapi házi feladatot együtt csinálják meg. Szaska egyedül volt otthon, de alighogy magára maradt, — a titok, melyről most már tudomása volt, elkezdte gyötörni. Marta a szívét, — s mintha egyre nagyobbra nőne, — úgy feszítette, hogy majd megszakadt. — Valamilyen mondhatatlanul édes és parancsoló hang közben ezt súgta a fülébe: „Tépd le szájadról a hallgatás pecsétjét és mondd el Antiopovnának, hogy a mamád hármast kapott!"

Szaska mindent elkövetett, hogy ne hallja a titkos hangot és újból hozzáfogott a rajzoláshoz. De a hang könyörtelen volt.

„Menj!" - parancsolta. - „Siess a konyhába! Ne vesztegesd a drága időt! Indulj!" Szaska nagyot sóhajtott, letette a

ceruzát és kiment a konyhába. A magas, testes öregasszony Antiopovna épp edényt mosogatott. Szaska megállt az ajtóban és az izgalomtól halkan, majdnem suttogva szólt:

— Tudok egy titkot!

Antiopovna oda se fordult.

Tudok egy titkot, - ismételte hangosan.

Antiopovna hallgatott.

- Tudok egy titkot, de nem mondom el neked! — kiáltotta kétségbeesetten.- Ne is mondd, — felelte egykedvűen Antiopovna és tovább csörömpölt a tányérokkal. — Nagy szükségem van a te titkaidra! Inkább, takarodj innét és ne zavarj. Áll a piszok mindenütt, ez meg itt mászkál! Takarodj — ha mondom.

Az öregasszony kitette Szaskát az előszobába és az ajtót becsukta utána.

Szaska erre kabátjába bújt, fejére nyomta a báránybőr sapkát, nyakába kötötte a kendőt és kiment az utcára, hogy kicsit lehűljön a sok izgalom után. Ilyenkor az utca néptelen és csöndes. Halkan hullott a nedves hó és kuszatollú hollók ülték meg a háztetőt, s időnként hangosan károgtak, - talán a rossz időt szidták.

Szaska zsebre dugott kézzel állt meg, majd futásnak eredt, közben csúszkálni kezdett a jégen és a titok újra jelentkezett, kopogtatott a szíve falán. Hirtelen, mintha csak szándékosan történt volna, az egyik kapuból barna szőrmés télikabátos, ismeretlen néni lépett ki.

Megállt és mosolyogva nézte Szaskát, akinek az a bizonyos parancsoló, titokzatos hang a fülébe súgta: „Mondd el neki a titkot!"

— Ó, milyen fekete a szemed, — szólt hozzá lágy, éneklő hangon az öreg néni, - és hozzá szép piros az arcod! Hogy hívnak?

Szaskának és tudok egy titkot.- Istenem, hogy ez milyen érdekes! Milyen titkot tudsz? Mondd el, kérlek!

Szaska lehajtott fejjel hallgatott, lelkében kétségbeesett harc dúlt.- Nahát, mondd el nekem a titkodat! Kapsz majd érte cukorkát.

Az öreg néni kotorászni kezdett a kézitáskájában. Ebben a kritikus pillanatban Szaska egy kezet érzett a vállán. Hátrafordult és Genát látta meg, a hóna alatt egy csomó könyvvel.- Gyerünk haza, — szólt öccséhez szigorúan és jelentőségteljesen. Szaskát kézen fogta és gyorsan magával vitte. A fiúk eltűntek a kapualjban és Gena hozzáfogott a kihallgatáshoz:- Mit csináltál azzal a nénivel?

Ott álltam vele.

Csak úgy álltái?

Csak úgy. Beszélgettünk.- Becsapsz! El akartad neki mondani a titkr-»