Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-05-15 / 10. szám
ШЮNI KASA... e# j ^ i ^ ^ 1^ - Mit akar az a maroknyi nép a fasiszta tenger közepén? Mi ad neki erőt, Hogy a dermesztő hideg ellenére behúzódjék a hófedte hegyek erdőibe s éhezve, fózva, betegen is tovább dacoljon még akkor is, amikor a völgyek ölén meghúzódó falvait, s velük egész élete munkájának gyümölcsét hamuvá égették a németek? Ilyen kérdések vetődtek föl sokakban, amikor más országban, a szovjet hadsereg által felszabaditott területen élve a Szlovák Nemzeti Felkelésről hallottak. Naponta érkeztek hírek a felkelés sorsáról, de a kurta közlemények csak tényekről beszéltek - az emberi lelkeket és sorsokat mély titok fedte. Ügy éreztük, mintha felszabadult volna a népben szunnyadó ősi erő, mely hatalmas viharként elsodor mindent, ami útjába áll. Sok Író igyekezett azóta feleletet adni ezekre a kérdésekre, de talán még senkinek sem sikerült ez olyan maradéktalanul, mint Peter Jilemnickynek, aki „Krónika" című művében egy falu életén keresztül megmutatta a Szlovák Nemzeti Felkelés megrázóan népi jellegét. A cselekmény színhelye Őierny Balog» ez a zöldellő hegyekkel koszorúzott, völgyekkel keresztül-kasul szelt szlovák község. Nem volt nehéz ráismernem. Régi ismerősként üdvözöltem a Garam mellett tíz kilométer hosszúságban húzódó, erdőkbe futó házsorait, büszke járású lakóit s az erdők mélyében meghúzódó erdészlakokat. Mintha a regény lapjaiból léptek volna elő. Csak a regényből ismert események drámai légköre helyett a békés épitőmunka napsugaras, gondtalan légköre fogadott. A hegyek visszaverték az erdei munkásokat szállító mozdony éles füttyét, az utcán büszke tartású asszonyok siettek munkájuk után. Kora reggel volt. A helyi nemzeti bizottságon nem volt még senki sem a község vezetői közül, csak a népviseletbe öltözött takarítónő seperte az iroda padlóját.- Jilemnicky Krónikájának szereplőit keresi? - csodálkozott rám. - Akkor akár az egész faluval beszélgethetne.- Olvasta a könyvet? Furcsállotta a kérdést.- Itt minden házban megtalálhatja. Hiszen Jilemnicky a mi falunk legnehezebb éveit irta meg benne! A „Krónikáról" beszélünk - fordult magyarázólag az irodába érkező első látogatóhoz, aki ügyes-bajos dolgait jött intézni. Lassanként egész csoport állt körülöttünk. Az emberek jóformán szóról szóra idézték a könyv egyes rész/ ( 4 teteit. Idézték? Nem. A regény adta vissza a legteljesebb hűséggel Cierny Balog lakóinak hősies harcát, kételyeit és reményeit a Szlovák Nemzeti Felkelést megelőző évtől a felszabadulásig. Jilemnicky csak a neveket változtatta meg. Például Antal erdészt Gondásnak, Prokop főhadnagyot Pálnak, Bacílek elvtársat Bazaliknak nevezte el. De ez a tény nem változtat az elbeszéltek történethűségén. Cierny Balog lakói végigvezettek a falun.- Itt, a Pálenicnö mellett folyt az életre-halálra menő harc a falu lakói és a németek között... Ezen az utcán futott végig Miska, mikor a német őrség közeledését jelentette ... Itt lőtték agyon a német őrséget... Ebben az iskolában őrizték a németek az elfogott partizánokat. Asszonyaink meglátogatták őket, azt füllentették, hogy hozzátartozóik. Civilruhát csempésztek be az élelem alatt és ezen a kapun vezették ki őket a német őrség szemeiáttára ... Felelevenedik a „Krónika" minden lapja. Lehocky tanító előhozta a falu meg az iskola krónikáját is, melyben Jilemnicky feljegyzéseit is megtaláljuk, valamint a „Krónikában" leírt események igazoló dokumentumait. Jilemnicky itt, Cierny Balog lakói között írta müvét. Végigjárta a harcok és események színhelyeit, lement az iskola pincéjébe is, és beleélve magát a fogoly partizánok lelkivilágába, sötétben, tapogatódzva tette meg az utat, amerre a német fogságból szökő foglyok mentek. Beszélt öregekkel, fiatalokkal egyaránt.- A „Krónikát" az egész falu népe írta. - Ezt mondták nekem Cierny Balog lakói. Ezért olyan megrázóan igaz minden szava. Tehát valóra vált Jilemnicky óhaja, amikor 1945-ben mondta: „Olyan könyvet akarok Írni, melyben nemcsak az író beszél, de mindnyájan: férfiak, nők, az egész falu." Sikerült megmutatnia, hogyan gondolkozott és érzett az egyszerű szlovák nép a fasiszta uralom alatt, hogy gyűlölte a német fasisztákat és szlovák kiszolgálóikat, megörökítette a népnek a fasisztákkal folytatott hősies, történelmi harcát és benne a szovjet hadsereg és a szovjet partizánok döntő szerepét. Jilemnicky ismerte és szerette a szlovák népet - ő maga cseh származású volt. Ennek ellenére Szlovákiában élt, szlovák nyelven írt a szlovák nép nyomoráról, fájdalmáról és öröméről, s küzdött a népet ért igazságtalanság és elnyomás ellen. Erről tett bizonyságot regényeiben is. Az „Iránytű", a „Cukor", és a „Töretlen föld" című regényei magyar nyelven is megjelentek. Jilemnicky a szocialista realizmus megteremtője a szlovák irodalomban. „Azt akarom, hogy tűnjék el az igazságtalanság, kizsákmányolás, kétségbeesés, sötétség, azt akarom, hogy ... minden ember boldogan éljen" - mondja a „Töretlen föld" című regénye egyik hősével, Pavol Huscavával. Ezért az állásfoglalásáért a fasiszták üldözték és nyolc évig börtönben tartották. Csak a szovjet hadsereg katonái szabadították ki 1945-ben. Nem sokáig élvezhette a kiharcolt szabadságot. 1949 tavaszán meghalt. Méltán került a szabadságunkért hősi halált halt szovjet katonák mellé, a bratislavai Slavinra. Halálának tízéves évfordulóján hálával adózik emlékének Szlovákia népe. Gir.
