Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-05-01 / 9. szám
SÁGI TÓTH TIBOR: (Folytatás) Amikor magához tért, nem tudta, hol van. Éter és más orrfacsoró vegyszerek átható szaga ült a levegőben. Hol vagyok? — villant át agyán a kérdés, s két kézzel kezdett kapaszkodni a fehérre festett kórházi vaságy szelébe.- Hol vagyok? — kérdezte most már suttogva, mire egy világoskék ruhás, fehér kötényes, fehér bóbitás ópolónővér lépett az ágyához és halkan válaszolt:- Jó helyen van, tanár úr. A kórházban. Egy kis baleset érte az este . . . Tamás csak nagy nehezen tudott visszaemlékezni: mi is történt az este. Érezte, hogy a feje zúg, sajog is kissé, s olyan szokatlanul nagy és nehéz, alig bírja el a nyaka ezt a súlyos, szokatlan, zúgó fejet. Lassan felemelte a kezét, körültapogatto a fejét. Az ápolónő szelíden visszahúzta a beteg kezét:- Ne tessék a kötést bántani. Reggel lett. A betegszobába bemerészkedtek az első tétova napsugarak. Az iskolában hiába várták Bakos Tamást a diákjai. Tíz órakor Kis érkezett meg a tanári szobába. Felháborodva kiabált:- Mégiscsak hallatlan disznóság! Hol élünk? A vadnyugaton? Képzeljétek, Tamás kórházban van. Ezek a csavargók, a huligánok, az este egy hatalmas kavicsot lőttek utána a parittyából. Fejen találták, összeesett, bevitték a kórházba. Most beszéltem az édesanyjával.- Ja kérem, az iskolán kívüli fiatalság! Még ha időm lenne, akkor sem állnék szóba az efféle gangszterekkel. Ezek kérem, valóságos fiatalkorú bűnözők I — kapcsolódott be mindjárt a méltatlankodásba Gényei Guszti. A tanári kar felháborodottan tárgyalta az eseményt. Délután sorra meglátogatták Tamást, hogy az ő szájából is hallják, mi is történt tulajdonképpen. Amikor megtudták, hogy néhány napon belül kijöhet a kórházból, megnyugodtak kissé. Bakos Tamás már harmadik napja volt о betegszoba foglya, amikor különös látogatója akadt. A csinos, szőke ápolónő mosolyogva jött az ágyához és jelentette:- Egy fiatalember szeretné meglátogatni, de előzetes beleegyezését kéri. Olyan diákforma. Beengedjem? Tamás elmosolyodott:- Természetesen. A diákjaimat mindig szívesen látom. Az ápolónő kiment. Halkan kopogtak a betegszoba ajtaján, aztán egy sápadt, nyúlánk, szőke fiú lépett be. Lehetett 16 éves. Tamás fürkésző szemmel nézte, ismergette, de csakhamar rájött, hogy a fiút nem ismeri. Az pedig lassú léptekkel, lehajtott fejjel közeledett. Amikor Tamás ágyához ért, megállt. A cipője orrát vizsgálgatta gondosan, nem mert felnézni. Aztán akadozva megszólalt: — Én igazán . . . nem akartam . . . csak megijeszteni ... de a sötétben nem láttam ... és eltaláltam. De nem akartam igazán . . . Ne haragudjon a tanár úr és ezt tessék szíves lenni elfogadni . . . Három szál piros tulipánt tett le a beteg ágyára, aztán még mindig szemlesütve sarkonfordult és kifelé indult. De Tamás nem engedte. Felült az ágyban. — Jöjjön csak vissza, fiam — szólt csendesen. A fiú visszafordult. Tamás látta, hogy nehéz könnycseppek potyognak égszínkék szeméből. Több mint félóra hosszat beszélgettek a a betegszobában. EkkáY ismerkedett meg Tamás Balog Janival, a kisvárosi huligánok egyik vezérével. Balog Jani az egyik este szokatlanul ünnepélyes hangulatban érkezett a „standra", a mozi elé. ,- Srácok - kezdte izgatottan a mondanivalóját —, el kell jönnötök velem. Moziba — Az biztos, hogy elmegyünk - szólt közbe egy szeplős arcú, vörös hajú legényke—most ne mennénk? Ilyen vagány nőcik lesznek benne — lelkendezett a szeplős, könyökben behajlított karját ököl beszorítva az orra elé emelve. — Ne marhulj a nőcikkel — mordult rá Balog Jani —, most nem ide megyünk moziba. És Balog Jani elvezette az egész társaságot az ifjúsági szervezet klubhelyiségébe, ahol már Bakos Tamás és egyik fiatal kollégája, Várady Zoltán, a vegytan szakos várták a fiúkat. Érdekes rövidfilmeket vetítettek a fiataloknak, akik megilletődve nézték az ingyenes mozielőadást. Az utolsó film különösen érdekes volt: Kopaszra nyírt fiatalemberek utcát sepertek és о film jeleneteit kísérő hangos szövegből a nézők megértették, hogy a kopasz fiatalemberek a nagyvárosokban letartóztatott közveszélyes munkakerülők, csavargók, akik léha életmódjukkal, utcai viselkedésükkel, ócsorgásukkal, kötekedéseikkel hívták fel a figyelmet magukra. A film pergő kockái egy mozi előtt ácsorgó csoportot is bemutattak, okik parittyáikkal kavicsokat lődöztek a nylonharisnyás lányok, nők lábába. A „nézőközönség" dermedten nézte a filmet. Bakos Tamás kikapcsolta a hangot. A film némán pergett tovább. Bakos megszólalt:- Nem ismerős ez a jelenet, fiúk? A fiúk lehajtották a fejüket. A sötétben is érezték, hogy fülig elpirultak. Az első klubestet sorra követték a többiek. Filmvetítések, előadások, társasjátékok, rádió, újságok és képes folyóiratok - ez mind-mind vonzotta a fiatalokat az ifjúsági szervezet klubjába. Bakos Tamás fáradhatatlanul dolgozott. Mozgósította pedagógustársait. Sikerült elérnie, hogy a klubban naponta egy-két kollégája irányította a fiatalok szórakozását. Esténként a város utcáin nem ődöngtek többé a fiatalok, nem botránkoztatták tovább a mozi közönségét sem. Megszokták a klubot, s el sem tudták volna képzelni az életüket nélküle. Bakos elégedetten látta, hogy a pedagógusok segítségével sikerült likvidálni a „kisvárosi huligánok" csapatát, akik most már a napi munkájuk után emberhez méltó módon szórakoznak, s ünnepélyes alkalmakkor büszkén viselik az ifjúsági szervezet kékinges egyenruháját. Egy szeptembereleji délután Bakos elgondolkozva sietett hazafelé az iskolából. Fütyörésző, szőke fiatalember jött vele szemben, kezében vadonatúj teniszütőt forgatva. Bakos csak akkor ismerte fel, amikoi a fiú már jókedvűen köszöntötte: Cesf práci, tanár elvtárs! Cest'l — fogadta a köszönést. — Hová ilyen sietve, Jani? Balog Jani mosolyogva válaszolt: — Gényei tanár elvtárs teniszezni tanít minket, sietek az edzésre. A fiú elsietett. Bakos sokáig nézett utána Gényei Gusztira gondolt. Lóm, a keményfejű Guszti is rájött, úgy látszik, hogy a türelem és a szeretet nem is olyan felesleges a nevelésben, a fiatalok irányításában. Gondolatban kezet szorított Gusztivá és folytatta útját. Feje felett csivitelő fecskék gyülekeztek a sürgönydrótokon, útra készülődtek. Egy nagy fecskecsapat körözött a nyárutói égen, aztán meglelve a helyes irányt, nekivágott az útnak. Bakos Tamás mosolyogva nézte a hosszt útra induló madarakat, s megint arra gon dőlt, hogy az ő fiataljai is e fecskékher hasonlóan keresték az utat, s nekik, peda gógusoknak, sikerült ezt az utat megmutatni. S mikor erre gondolt, megint azi érezte, amit akkor érzett, mikor előszói állt szemben a kerekre nyílt szemű diákok kai a tanteremben: felemelően szép, gyönyörű hivatás pedagógusnak lenni! 15
