Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-01 / 1. szám
уШШШШШШшШ WtÉÉtÉÉÉÉÉLÉÍEÉÉÉÉÍÍtKtUtÉM A második világháború borzalmai és nélkülözései, az átszenvedett évek ijesztő árnyképei egyre jobban kiszorulnak örömteli munkával töltött hétköznapjainkból. Ezt az aránylag gyors feledést köztársaságunk új társadalmi rendszere tette lehetővé. A szocialista hazát építők hatalmas seregében a legelső pillanattól kezdve ott küzdöttek a nők, az anyák is. A családon kívül végzett termelőmunka az új élményeken, új színeken, új örömökön kívül új gondokat is hozott asszonyaink életébe. A termelőmunkát végző anya élete sokrétűbb lett, családja anyagi helyzete lényegesen megjavult, gyermekei előtt pedig eddig még sosem látott perspektívák nyíltak meg. A család anyagi helyzete lehetővé tette a szülők számára, hogy gyermekeiknek megadjanak minden elképzelhető jót, elsősorban azt, amit tőlük megtagadott a kapitalista társadalomnak csak a kiváltságosakat dédelgető rendszere. így ifjúságunk minden földi jóval ellátottan él s az eléggé lekötött szülök legtöbbje, sajnos, azt hiszi, hogy a gyermekének nyújtott bőkezű anyagi juttatásokkal be is fejezte szülői feladatát. De a valóság sok szülőt rádöbbentett már tévedésére. A gyermeknek nem elegedö a pazar eleganciával összeállított sífelszerelés, sem a nylon-fodrokból varratott ruhaköltemény. A gyermeket nem ellátni, hanem nevelni kell. „Nevelni sokkal könnyebb, mint átnevelni ..." - mondja a közismert nevelési tapasztalat. Ez a tény indította a DOLGOZÓ NÖ szerkesztőségét arra, hogy a beérkezett számtalan tanácsot kérő szülő és nevelő megsegítése és a serdülő ifjúság helyes nevelése érdekében lehetővé tegye a tapasztalatcserét. „Mindnyájunk ügye . .volt a címe annak a pedagógiai vitának, amely több mint egy évig foglalkoztatta a Dolgozó Nő olvasóinak népes családját. Igen, az ifjúság nevelése mindnyájunk ügye. A szülőké - az apáé és az anyáé egyformán -, a pedagógusoké, az elméleti szakembereké, a munkavezetőké, a gyárigazgatóké,... társadalmunk minden egyes felnőtt tagjáé. Mert egyenként és közösen is felelősek vagyunk azoknak az ifjaknak a neveléséért, akik majd megvalósítják azok álmát, akik életükkel fizettek ifjúságunk mai boldog és örömteli életéért. A nevelési vita több témakör köré csoportosult. A hozzászólók konkrét példáit és elméleti fejtegetéseit összegezve megállapíthatjuk, hogy a szülők és a nevelők egyaránt helyesen látták meg a legközelebbi évek feladatait. A nevelést szerintük a felnőtteken kell kezdeni. A gyermek ösztönösen példát keres s mivel a gyermek nem él légüres térben, hanem a család és a társadalom tagja, ezt a példát, az ideált a hozzá legközelebb élők körében keresi. Megtalálja vajon? Sajnos, nagyon sok esetben nem. Miért? Erre a miértre nagyon sok „ ... azért, ... mert, ..." következhetne. Csak a legjellegzetesebbeket, pedagógiai vitánkban a leggyakrabban felmerülő „ . . . azért. . ."-eket szeretném megemlíteni. Kezdjük mindjárt az erkölcsi nevelés néhány alapvető hiányosságával, amire példát a gyermek elsősorban a szüleinél lát. Ilyen többek között az igazmondás kérdése. Vajon igazmondó lesz-e az a gyermek, aki nap nap után tanúja annak, hogyan tagadnak el szülei egymás előtt bizonyos dolgokat, vagy szemrebbenés nélkül tagadják le magukat az érkező látogatók előtt. Több hozzászóló is felvetette azt a kérdést, hogy miért akar minden gyermek mindenáron felnőtt lenni? Miért nem élvezi nyugodtan о mai fiatalok sok lehetőséget nyújtó, anyagilag jól megalapozott életét. Az okot a felnőttekben kell keresnünk. Sok szülő elrontja gyermeke fiatalságát, mert feleslegesen túlterheli őt saját gondjával-bajával. Ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok szemét be kell kötni, hogy ne lássák az élet felelősségteljesebb oldalát, hanem a gyermekeket úgy kell nevelni, hogy emellett is megmaradhassanak gyermekeknek. Rá kell őket nevelni a munkára, de mindig testi és lelki fejlettségükhöz mérten. így a munka a gyermekben az öröm és a kielégülés érzését fogja kelteni. Ankétünk során megtárgyaltunk sok alapvető pedagógiai kérdést. A hozzászólásokat összegezve azt hiszem még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a nevelés elsődleges tényezője a példa, a családi légkör, a szülőknek egymáshoz és a szocialista társadalomhoz való viszonya. Az olyan családban, ahol a szülők megértő szeretettel segítik át egymást az élet nagy zökkenőin, ott a testvérek is támogatni fogják egymást, sőt a családon kívül álló embertársaikat is. A harmonikus családi élet, a napi munka gondjai és fáradozásai ellenére is mosolygó és meghitt otthon az alapja a boldog életnek, az igazi ifjúságnak s ezzel együtt a későbbi felnőttek kiegyensúlyozott életének is. VADKERTY KATALIN ß OsjüOLWh Hatodikba járó Gyurka fiam kettesre telelt földrajzból. Egynapi szobafogságot róttam ki rá. Gyurka a büntetés ellen fellebbezett. Gondosan kivágott újságcikket tett elém a kettesekről. A cikk szerint a kettes nagyon jó osztályzat és a szülők helytelenül járnak el, ha lebecsülik. A cikk hatástalanul pergett le rólam. De Gyurka azonnal másikat keresett elő. Bölcs írója a hiúságról igyekezett leszoktatni a mamákat. A hiú mamák ugyanis csak azért akarnak egyeseket szereztetni gyermekeikkel, hogy aztán legyen mivel hencegniök.- Te is ilyen hiú mama vagy - zárta le fiam a vitát - más gyerek mamája boldog, ha a fia kettest hoz haza. Mit tehettem én, a hiú mama? Bűnbánóan simogattam meg szegény jó gyermekem fejét és elengedtem a szobafogságot. Röviddel ezután négyszemközt beszélgettem gyermekeim apjával. Sürgős beszélnivalónk negyedik mondatánál tartottunka prémiumról —, mikor váratlanul egy kiáltást hallottunk:- És nekem mit vesztek? — szállt felénk Gyurko hangja.- Mi az, te hallgatóztál? - kérdeztem felháborodva. — Igen, hallgatóztam — jelentette ki méltatlankodva. - Mert ti nem vagytok hozzam őszinték. A múltkor volt egy előadás a rádióban arról, hogy milyen káros, ha a szülő nem őszinte a gyermekéhez. Hát tessék! Ugye, azt serp mondtátok meg, hogy vendéglőben vacsoráztok? Szerencsére, Pali apukája látott titeket. Most meg ez a prémium. Az nagyon jó előadás volt a rádióban! Nem vagytok őszinték, s ez engem rossz irányba nevel. Kénytelen vagyok hallgatózni. Mit tehettünk? összeomolva hallgattunk. Röviddel ezután egyszer úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem leszakadt a fal. Én kicsit hangosan figyelmeztettem a kilincsre. Mire ő, arcán egy meg nem értett gyermeki lélek minden fájdalmával kijelentette: ez azért van, mert nem olvasok eleget. Vaskos könyvet tett elém, amely a szülőket a serdülőkorú gyermekek gyengéd kezelésére oktatja. Ezek' után gyengéden megkértem fiacskámat, lazítsa meg derékszíját, mert ha így összeszorítja magát — egy szafaládékhoz hasonlít. Gyurka sátáni kacajjal felelt: Tudtam! Mert te nem érted meg a gyerekedet. Nálunk az iskolában ez a divat. És hozott három könyvet az iskolásgyerekek neveléséről, öt kivágott újságcikket a gyerekek öltöztetéséről, felhívta a figyelmemet a rádió előadásaira, úgymint: A serdülőkor lélektana, Hogyan bánjunk az iskolásgyerekekkel, A meg nem értett gyermek. És egy féléves tanfolyamra: szülőknek a neveléséről. És igazán, de igazán csak úgy véletlenül, eszembe jutott valami. Mi lenne, ha . . . ha például... ha tegyük fel . . . valaki egy könyvet írna! Nem is könyvet, csak egy cikket! Vagy legalább néhány sort arról, hogyan kell viselkedniök — nem a szülőknek a gyerekkel — hanem a gyereknek a szülőkkel ! Hátha az én fiam egyszer, titokban, azt 'is elolvassa!
