Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-03-15 / 6. szám
Az óceánon túl azonban vannak sötétlelkű emberek, akik arról ábrándoznak, hogy megölik a mi gyermekeinket. A bölcső mellől figyelmeztetem őket a kubáni kozákság és az egész ország nevében: „Hagyjatok fel amerikai urak a gonoszkodásokkal. Gondoljátok meg, amíg nem késő!" ürítsük poharainkat a békére! A fehér galambok nyílegyenesen húznak a magasba, mint millió és millió ember elszánt békevágya. A poharak ismét összekoccannak. Az anya szívét mélységes, nyugodt, csodálatos öröm tölti ' el. Feláll, kezeit mellére szorítja és mélyen meghajol a vendégek előtt: — Köszönöm nektek, kedveseim .. . Nem tudom elmondani, de érzem, — ti megértitek az én anyai szívemet . . . A vendégek szétszéledtek, a gyermekek is alusznak már. Csak Afanaszevna van ébren férjével. Az asztal mellett ülnek és levelet írnak a legnagyobb fiúnak, Dimitrijnek, a feketetengeri flotta tisztjének. — Eleget írtál már, anya! — szólal meg a férfi és gyengéden megsímogatja az aszszony haját. — Pihenj le, én majd befejezem. Újságból ernyőt csinál s ráerősíti a villanyégőre, hogy a fény ne zavarja az aszszony szemét. Leül és most már ő folytatja a levélírást. Ezeket írja: „így, ilyen szépen és gazdagon ünnepeltük meg, Mitya, legkisebb húgod születését. Velünk együtt örül az egész kolhoz. Mit, hogy a kolhoz! Helyesen mondta Babies apó: velünk együtt örül az egész szovjet haza. Szükségünk van a békére: anyádnak, nekem, Klavának, húgaidnak, öcsédnek, kolhozunknak. A béke számunkra — a jövő, a kommunizmus: a boldogság!" Könyvespolcunk Fiatal szlovákiai magyar költők Turczel Lajos válogatásában és bevezetőjével megjelent antológai a fiatal nemzedék költőivel ismertet meg bennünket. Nyolc költő száz versét gyűjtötte össze a válogató. A költők nevei: Tözsér Árpád, Petrik József, Fecskó Pál, Nagy Lajos, Gyüre Lajos, Cselényi László, Kulcsár Tibor és Simko Tibor. Köztük már több ismertebb költő is van: a himnikusan, szélesen áradó Cselényi László, az igen tehetséges Simkó Tibor és a nagy reményekre jogosító Tőzsér Árpád. Elsősorban a művészi forma terén múlják felül az előző nemzedéket. Mindenképpen érdekes és figyelemre méltó versgyűjteménnyel ismerkedhetik meg ebben az antológiában az olvasó, mert a fiatal költők tehetségesek, megérdemlik a figyelmet, hiszen ők az új nemzedék, ők veszik át majd a munkát, ők jelentik a jövőt, mindnyájunk szocialista jövőjét. Turczel Lajos bevezetője kellő irodalomtörténeti hátteret ad a fiatal költők bemutatkozásának. A d EZEREGY KALAND Az ismert cseh író e műve kalandos ifjúsági regény az észak-amerikai prériken, a csendes-óceáni szigeteken és az indiai dzsungelekben játszódik le. Mária Jan A CIPÓ Legszebb elbeszéléseit köti csokorba az ismert nevű szlovák írónő ebben a legújabb novellagyűjteményében. e n a Némcová FALU A SUMAVABAN A regény története a tizenkilencedik század első felében játszódik, egy hegyvidéki cseh falucskába visz bennünket. Az egymást váltó, bájos vagy éppen erősen realisztikus jelenetek sorozatában lepereg előttünk az akkori cseh falu patriarkális élete. Gondok és bajok, örömek és vigalmak, apró és nagy tragédiák, amint azt a sors (az embertársak jósága vagy gonoszsága) hozza. Az egész regényt átszövi, áthevíti két fiatal pár - egy főúri és egy zsellér-pár — érdekesen fejlődő, házassággá érő szerelme. A regény felbecsülhetetlen értéke a gazdagon áradó, mintegy a mű alapanyagát tévő folklór. Bátran elmondhatjuk, hogy Bozena Némcovának ez a regénye a cseh folklór kincsesháza. A ragyogó, napsugaras kórházi teremben hat ágy áll. A fehérkék csíkos ingekbe öltözött negyven - hatvan év körüli asszonyok, mintha egy leányneveiö intézet növendékei lennének. Fekszenek, üldögélnek, olvasnak vagy beszélgetnek. Nem könnyű betegek. Mindegyikért külön harcot folytat az orvosi kar. Megengedett a szomszédolás. Ha a betegek közül valamelyik elunja magát, ellátogat a másik terembe. Épp most nyit be c szomszéd szoba egyik lakója és izgatottan szól: — Nem maradok tovább, hiszen itt betegebb leszek, mint voltam. Ott a szobámban fekszik egy öreg asszony, az annyit nyög és olyan csúnya, hogy rá sem tudok nézni. Szép viszonyok, mondhatom. A betegek lehajtják fejüket, mindegyik megrémül e szavaktól. És ekkor az egyik beteg, akiről csak később tudtam meg, hogy perasztasszony volt, — mondhatni kulák, — c múltban - halkan, de annál több szeretettel mondja: — Hogy tud igy beszélni, lelkem? Hát hedd nyögjön szegény, ha fáj valamije, miért nem vigasztalja meg? Hogy nem tudja hallgatni? Gondolja meg, bár én igazán nem kívánom magának, hogy ha mega nyögne fájdalmában, aztán nem akarna senki magával lenni. Ma mindenkit gyógyítanak, nem csak azt, aki meg tudja fizetni, ennyi embernek meg nem adhatnak külön szobát. De én nem is szeretnék egyedül feküdni. Az ember éppen akkor szorul rá másokra, ha fáj valami. Nézze, lelkem, én sokat vesztettem. Földjeim, gezdaságom volt, de egyet mondhatok magának: ha akkoriban ilyen bajom lett volna, nem kezeltek volna így, mint most, mikor nem is fizetek érte. Én nagyon hálás vagyok, hogy nem hagynak elpusztulni, hanem ilyen emberségesen bánnak velem .. . Hát ne legyen maga se ilyen hálátlan, lelkem. Úgy írom le e pár sort, ahogy a valóságban történt. Az átalakulás lassú, de biztos. S. ROSCANU : Mc fim bt * Dél van. A vonat ott száguld a végnélkülinek látszó földeken. Az első kupéban hárman utaznak. Az egyik férfi kisebb külvárosi üzem igazgatója. A másik meg egy bukaresti szerelőműhely mestere, feleségével, Elenával. A férfiak cigarettáznak és halkan beszélgetnek. Elena Voinea útitársóval szemben ül s újságot olvas. — Azt kérdi, hogy minek utazom Bukarestbe? — folytatja Francu igazgató. — Két hónapja írtam levelet a fővárosba s kértem, hogy a lehető leggyorsabban küldjenek egy tapasztalt személyt az üzem főmérnöki állásának betöltésére. És mit gondol, Voinea elvtársnő, kit küldtek? Egy nőt! Elképzelheti, milyen meglepetés volt számomra. Elena Voinea felemelte pillantását. Valamit kérdezni akart, de lenyelte a szót Hallgatott, Francu ezt nem vette észre és tovább folyfatta. — Egy főmérnöknek erélyesnek kell lennie s kellő tapasztalatokkal kell rendelkeznie. Mit szaporítsam a szót, egy főmérnök férfi legyen.. . Érti? S még ő akar engem megtanítani a munka helyes megszervezésére, s új munkamódszerek bevezetésére. Engem akar tanítani, amikor négy éve vezetem a gyárat, ő meg most tette be a lábát az üzembe. — És miért utazik most Bukarestbe? — Egyenesen a minisztériumba megyek. Vagy küldenek egy valódi főmérnököt, vagy pedig . . . . vagy pedig ezt a nőt nevezzék ki igazgatóvá - egészítette ki a szerelőmester. — Hahaha! — nevetett Francu. — Még csak az kellene . . . — A mi üzemünkben az történt — vetette közbe Jón Voinea — hogy két éve már nő lett az igazgató. — Komolyan? — Kezdetben — folytatta Jón Voinea - néhányon a munkások közül panaszkodtok, hogy nehezebb a munka, ha nő vezeti az üzemet... — Persze, hogy nehezebb — toldja meg a szót mély meggyőződéssel Francu. Az igazgató mindenekelőtt legyen keménykezű. — 5 egy nőnek nem lehet soha olyan tekintélye a munkások előtt, mint nekünk . . . Remélem, hogy az ön felesége nem veszi ezt tőlem rossznéven... Francu ezeknél a szavaknál Elena Voinea felé fordult. — Úgy látom, egyetért velem. Nemde? Hogyan tekintheti át egy nő az egész üzemet? Szeme előtt lehet az egész üzem? Nincs igazam, Voinea elvtársnő? Az asszony is Francura nézett és bólintott. — Mondja csak, Voinea elvtárs — érdeklődött tovább Francu. — Hogy megy a munka, a maguk üzemében? — Köszönöm, kitűnően. Az évi tervet már teljesítettük, mór a következő évin munkálkodunk. — Ez szép dolog!... És most ki a maguk igazgatója? — — Még mindig ugyanaz. r Kicsoda? Francu arca megnyúlt. — Az a nő, akit két éve küldtek hozzánk. Francunak elment a kedve a nevetéstől. — És hogy birkózott meg a feladatokkal? — Eleinte nehéz volt, de később ment minden, mint a karikacsapás ... A mi igazgatónk legény a talpán . . . És Voinea megfogta felesége kezét. Francu csak most vette észre, hogy az asszony mellén a Munkaérdemrend második fokozata csillog. — ő a. mi gyárunk igazgatója. Mintha bolha csípte volna meg Francut, hirtelen felugrott és eltűnt a folyosón. Egy óra múlva jött csak vissza és. lázasan hozzálátott a csomagoláshoz. — Ploestibe érkezünk — mondta. De ön Bukarestbe akar utazni! Csak akartam!... Ploestiben kiszállok.. Fél óra múlva kapok vonatot visszafelé, — Csak nem történt valami baj? — Nem. Semmi . . . Arra gondoltam, várok még egy ideig. Francu szeme sarkából Elenára pillantott. Az asszony mosolyogva emelkedett fel. — Nagyon örülök, Francu elvtárs, hogy viszszafordul. És kezet fogott Francuval. — Tyű, micsoda vaskeze van! — szisszent fel Francu. — Tehát mégis vpn erőskezű asszony, igazgató elvtárs! 15
