Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-09-15 / 18. szám
Anny: Édesanyádnak sok gondja lehetett. Nálunk kicsi a csalód és mégis gyakran hallom, hogy mennyi gondjuk, bajuk van. Feri (szeretettel): Anyám bűvész, számunkra mindent előteremt. „Ha három gyermekemből kész ember lesz, majd aztán jön az én jó életem" — ez a kedvenc mondása. Szeretném, ha ez a vágya teljesülne. Anny: Jó gyerek vagy te, Ferikém, örülök én ennek, mert tudod, azt mondják, jó férj lesz az olyan fiúból, aki tiszteli és szereti az anyját. Feri (tréfásan): Olyan biztos vagy benne, hogy én leszek a férjed? Még utadba jöhet más fiú, talán szebb és jobb, mint amilyen én vagyok. Anny (kezével betapasztja Feri száját): Miket is beszélsz! ünnepélyesen kijelentem, ma, május 24-én . . . Feri (nagyon megijed): Mit mondtál? Május 24? Anny (csodálkozva): Mi törtept? Hisz nem mondtam semmi rosszat? Feri (felugrik): Annykám, hány óra? Anny (megnézi óráját): 4 óra múlt tíz perccel. De nem mondanád meg végre, mi történt? Feri: Anyámnak ma van a születésnapja. De jó, hogy említetted május 24.-ét. Tavaly még nem ismertük egymást, nem tudod, hogy nagy bánatot okoztunk neki. Marika és én is vizsgák előtt voltunk, megfeledkeztünk a születésnapról. Vacsorával várt. Szegények, Márta nénivel és kisöcsémmel hármasban búsultak. No, de máris indulunk! Még néhány szál virágot, kis ajándékot sem vihetek, vasárnap van, az üzletek zárva. Anny: De a mező nyitva! Nézd, van itt eiég virág. (Sietve csokrot szed, ügyesen elrendezi, Feri. közben előkészíti a bicikliket.) Nézd, szép csokor, ugye? Mondd meg anyádnak, hogy én szedtem. Feri (átveszi a csokrot): Megmondom, köszönöm szépen. De most már induljunk. Lehet, hogy még elérem az autóbuszt, és Marikával együtt utazom, de ha nem, úgy biciklin is idejében otthon leszek. Anny: Emlékszel, már megtettük ezt az utat, de fájt is a lábunk! Feri: Nem baj, kibírom. Fontos, hogy jókor hazaérjek. (Mindketten kerékpáron el.) Harmadik kép Színhely: Anny szüleinek lakása. Távozni készülnek hazulról, mindketten utcai ruhában vannak. Az asszony csinos, még fiatalos, a tükör előtt haját igazítja. Kerekes: Tulajdonképpen ma a gyerek is velünk jöhetett volna. Kerekesné (ingerülten): Igen, ha itthon lenne, és vettünk volna részére is mozijegyet. Kerekes: Hová is ment ma Anny? Kerekesné (felületesen): Azt hiszem, kirándult, nincs itthon a biciklije. Kerekes: Azt hiszem, azt hiszem. Igazán illene pontosan tudnod, 16 éves leányod merre jár! Kerekesné: Hót mindennel én törődjem? Nincsen nekem elég gondom, dolgom?! Kerekes: Ügy képzelem, nagylányoddal törődni mindennél fontosabb lenne! Kerekesné: Nagylány! Ugyan kérlek, Anny még gyerek. Kerekes: Ezt te csak gondolod. Anny (kipirulva bejön, anyja meglepetten nézi): Kezét csókolom! Jaj de jó, hogy még itthon talállak! Nem mehetnék veletek? Gyorsan öltözöm. Kerekesné: Nincs részedre jegyünk. Különben is későn jövünk haza, ez nem neked való. Nagymamával vacsorázz, és siess korán ágyba kerülni. (Óráját nézi.) Késő van, siessünk. Kerekes: Annykám, szervusz, kislányom, majd holnap beszélgetünk. Kerekesné (ingerülten): Indulunk végre? (Annyt homlokon csókolja.) Szervusz, aludj jól, drágám. (A szülők távoznak.) Anny (állva marad a szoba közepén és utánozza szüleit): „Majd holnap beszélgetünk, kislányom, - aludj jól, drágám". (A nyitott ajtóban észreveszi mosolygó nagyanyját, hozzásiet, megöleli.) Remélem, te nem sietsz, nagymama. Nagymama: Nem, kislányom. Gyere, beszélgessünk. Mi nyomja a szivecskédet? Anny (hízelegve): le legalább meghallgatsz. Mondd, meddig leszek még én itt kisleány? Anyuka nem veszi észre, hogy már felnőtt vagyok? Nagymama (szelíden): Tudja ő azt, drágám, de nem akarja elhinni. Anny: Pedig ezt el kell hinnie, mert különben hogyan mesélhetem el neki, hogy . . . hogy nagyon szerelmes vagyok. Nagymama (meglepetten): Nézzék csak, — miket hallok! No, súgd a fülembe, kit szeretsz? Anny (megöleli nagyanyját, és mosolyogva a fülébe súg). Függöny. Negyedik kép Színhely: utca, a közelben az autóbuszmegálló. Marikán sötétkék-fehérpeltyes ruha, kezében kis csomag és virágcsokor. Idő: délután 4 óra. Péter (aggódva): Tehát ez a végleges elhatározásod? Marika (határozottan): Igen. Péter: Jól gondold meg, mit teszel. Ha anyádat beavatod, már nem oldhatjuk meg simán a dolgot. Marika: Az autóbusszal, mely pár perc múlva indul, hazautazom és mindent elmondok anyámnak. ' Eddig is csak te tartottál ettől vissza. Péter: Őrültségeket beszélsz! Hogyan gondolod befejezni tanulmányaidat? Marika: Légy nyugodt, minden körülmények között befejezem. Anyám nagy áldozatot hozott azért, hogy én tanulhassak. Péter (közelebb ion, megérinti a lányt, de az félrehúzódik tőle): v Marika, hiszen te olyan okos és józan vagy, két-három kellemetlen nap, és túl lennél mindenen. Gondold meg. Nem lenne így egyszerűbb? Marika: Péter, kár minden szóért! Értsd meg, még élénken emlékszem rá, mi történt tavaly. 11us az életével fizetett könynyelműségéért. Szüleihez bizalmatlan volt, ez okozta vesztét. Gondolod, hogy könnyű nekem anyám elé állni a születésnapján, és bejelenteni, hogy gyereket várok? Péter: Egyelőre ne mondd meg, kérlek hallgas rám! Marika: Egy percig sem várok tovább. Találnunk kell kivezető utat. Elvégre diákházaspár rajtunk kívül is van jó néhány. Péter (meglepve, zavartan): Hát te ezt a megoldást gondolod? Nem, erre nem számítottam. Marika: Péter, tudnod kellene, hogy ez az egyetlen becsületes és helyes megoldás. Péter (tanácstalanul): De ebbe szüleim nem fognak beleegyezni. Nem ismered anyámat, ő nem érti a tréfát, de biztosan annak venné, ha bejelenteném, hogy diákférj akarok lenni. Nem, az ő támogatásukra nem számíthatunk. Marika (sértődötten): Nem akarok én nyűg lenni a szüleid nyakán. Az átmeneti nehézségeken majd átsegít az anyám, később pedig a magunk lábán kell megállnunk. Péter: Látom, kár minden józan szóért. Marika, hiszen tudod, szeretlek, de mégis, ilyen fiatalon, nem fogjuk megbánni? Marika: Ezt korábban kellett volna meggondolnod. Péter (kétségbeesve): Mondd, hát mit tegyek? (Autóbuszzúgás hallatszik.) Beszélj, itt az autóbusz. Marika: Tedd azt, amit én. Egyelőre menj haza és mondj el mindent a szüleidnek. Szervusz, Péter, a viszontlátásra! (Az autóbuszhoz megy, Péter néhány pillanatig tanácstalanul áll, majd lassan távozik.) Függöny. Ötödik kép Színhely: Péter szüleinek lakása. Szépen berendezett szoba. íróasztal, rajta állólámoa. Kis asztal mellett két fotel. Péter szülei fiatalos, iól öltözött házaspár. Az asszonv az íróasztalnál áll, vele szemben Péter. A férfi a fotelben ül és figyeli a vitát. Vitekné (izgatottan): Már egy órája tárgyaljuk ezt a szerencsétlen históriát és nem jutunk zöldágra, (Kezével az íróasztalra üt.) Vitek: Kérlek, ne izgulj. Vitekné: Ne izgulj! (Péterhez fordul.) Miéit engedted, hogy hazamenjen a leány. Az ilyen ügyeket a fiús mamák jobban elintézik. A leányos mamák túl érzékenyek. Ide kellett volna hoznod azt a , . , Vitek: Marikát. Vitekné: Marikát. Én helyreigazítottam volna a fejét. Adtunk volna neki egy nagyobb összeget, az én időmben az ilyesmit pénzzel igazították el. Péter (felháborodva): Anyukám, te nem ismered Marikát, vele szemben nem lehet így eljárni. Halálosan megsértődne már csak a gondolattól is. Vitekné: No de ki kell gondolnunk valami megoldást! Nem maradhatsz belebonyolódva ebbe a históriába! Péter (méltatlankodva): Csak nem kívánod, hogy faképnél hagyjam Marikát, miután ilyen súlyos helyzetbe hoztam. Vitek: De most már elég legyen ebből a céltalan vitából! Péter! Halljuk, mi a terved? Péter (nem mer anyjára nézni): Feleségül veszem Marikát. : Vitekné: Megbolondultál? 22 éves fejjel! Tanulmányaidat be kell fejezned! Diákférj, - nem rossz! Nem, ez lehetetlen, ebbe nem egyezem bele! Péter: Apukám, te talán megértőbb leszel. Úgy tudom, ti is fiatalon kerültetek össze. Vitek: Igen, ez igaz. (Feleségéhez fordul.) Megengeded, hogy végre én is hozzászóljak a dologhoz! Vitekné: Ebben eddig sem akadályoztalak. Vitek: Nem, csak éppen nem engedtél szóhoz jutni. Bár nem vagyok elragadtatva, hogy Péter ilyen fiatalon ily súlyos kötelességet vállaljon, azonban még mindig szívesebben nézem ezt, mintsem hogy jellemtelenül viselkedjék. (Péterhez.) A házasság, fiam, nem tréfa, túl fiatal embereknél néha balul üt ki. A mindennapi élet erre bőven nyújt példát. Korai csalódás, majd válás - napirenden van. Hamarosan a szülők vállára nehezedik gyermekük meggondolatlan lépésének minden súlya. A nagyszülők unokát nevelnek, míg fiúk, vagy lányuk iskolába, egyetemre jár. Családot alapítani, és rendesen eltartani, nem gyerekembernek való. De a mai fiatalság türelmetlen, felnőtt módjára okar élni. Ez részben talán a mi hibánk is, túl sok szabadságot adunir gyermekeinknek, de ha ellenkezünk, maradiaknak bélyegeznek. (Folytatása következik) 15
