Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-09-10 / 17. szám

ЩзТп] 1.11 MIM 3 ;< j i u Bffl A világ ejtőernyőseinek fővárosa — így jellemezhettük volna legtalálóbban Brati­­siavát augusztus első hetében. Tizennégy ország férfi és női ejtőernyőseinek színe­­virága látogatott el a Kárpátok alá, hogy a Vajnory-i repülőtér légterében megvívják küzdelmüket a világelsőségért. Bemutatunk közülük hármat. Karcsú, gesztenyebarna hajú kislány gya­korlott mozdulatokkal csomagoljo ejtőernyő­jét. Ez a légies teremtés Sue Burgess, Ang­lia színeinek képviselőié, aki a ködös Al­­bionból látogatott el hozzánk a felhők lo­vagjainak seregszemléjére. Néhány perccel ezelőtt fejezte be ugrását. Kihasználtuk a kínálkozó alkalmat és beszedbe elegyed­tünk vele.- Népszerű Angliában az ejtőernyős sport a nők körében? — Korántsem olyon mértékben, mint te­szem azt Csehszlovákiában. Ennek több oka van. A mi légköri viszonyaink nem ked­veznek az ejtőernyősöknek. Gyakori vendég az eső és bizonyára hallottak már a hagyo­mányos londoni ködről. E kettő gyakran tétlenségre kárhoztatja az ejtőernyősöket. A légi közlekedés hálózata is rendkívül sűrű, ennek következtében az ugrásokat csak viszonylag alacsony magasságból, mintegy 400 méterről engedélyezik végre­hajtani. Ezenkívül nálunk az a szokás járja, hogy minden ugrás költségét az ejtőernyős fedezi. Szó szót követ és JJurgess kisasszony el­árulja magáról, hogy „civilben" titkárnő és a légi sportokkal öt esztendővel ezelőtt je­gyezte el magát. A vitorlázó repüléssel kezdte, majd áttért a motoros repülésre. Már több műrepülő-versenyen vett részt. Az ejtőernyővel két esztendővel ezelőtt barát­kozott meg és azóta hatvanszo, ugrott. Ez a szám bizony meglehetősen alacsony, mert a csehszlovák és a szovjet női ejtő­ernyősök többségének hot-hétszáz ugrása Micheliné Premat, Franciaország verseny­zője a kanadai Maríineu és az amerikai Istel társaságában van a „lábában". Beszélgetés közben el­készült az ernyő összehajtogatásával. Még az utolsó kérdés:- Hogy érezte magát a világbajnoksá­gon?- Kitünően. A rendezők kedvesek és elő­zékenyek voltak. Különösen mély benyomást gyakorolt rám, hogy a más nemzetiségű sportolók egy-egy iól sikerült ugrásom után ugyanúgy elhalmoztak gratulációkkal, mint­ha honfitársuk lettem volna. Sokat tanul­tam és felejthetetlen élményekkel térek haza Szlovákia gyönyörű fővárosából. 1953. december 20-át jelzett a naptár, A ferihegyi repülőtér fölött egy ejtőernyő imbolygott. A földön csoportokba verődött lányok és fiúk feszült figyelemmel kísérik az ejtőernyős útját. Orrukat rózsaszínűre csíp­te a mord decemberi szél, de kitartottak. Az ejtőernyős földet ért. Odarohantak hoz­zá és összeölelgették.- Milyen volt, Márta? — kíváncsiskodtak többen.- Nagyszerű. Ezzel az ugrással kezdődött Osztermann Márta eitőernyős korriérje. Középiskolás diák korában a szertornáért rajongott, is­merősei csábították, csapion fel ejtőernyős­nek. Engedett о kísértésnek és attól az idő­től kezdve Márta és az ejtőernyő elválaszt­hatatlan barátok. Foglalkozást is olyat vá­lasztott, amely kapcsolatban van a repülés­sel. Az esztergomi sportcikkeket gyártó üzemben dolgozik a karosszéria-lakatosmű­­helyben. Kedvenc szórakozása továbbra is a szertorna, de ha iá könyv akad a kezébe, addig le nem teszi, amíg el nem olvasta az utolsó betűig. Híve a klasszikus és a mo­dern táncoknak. De nagy szerelme immár öt esztendeje az ejtőernyő.- Nagyon jó érzés ugrani, - mondia. - Nem is lehet ezt olyannak elmagyarázni, aki még nem próbálta. Tavaly Kievben az össz-szövetségi bajnokságon rosszul értem Szovjet ejtőernyősök a J. Dimitrov-gyár üzemi klubjában földet, eltörött a lábam. Heteken át nyom­tam az ágyat. Ekkor döbbentem rá, milyen sokat ielent számomra -naz ejtőernyő. Alig bírtam kivárni, hogy lekerüljön lábamról a gipszkötés és úiból fejest ugorhassak a levegőtengerbe. Mert, az ejtőernyőzésnél nincs szebb sport a Világon. A házasságok a légben köttetnek. így he­lyesbíthetnék a régi szólást-mondást a IV ejtőernyős világbajnokságon látottak alap­ján. E sportág űzőinek többsége ugyanis élete párját is a bátrak sportiának táborá­ból választotta. Ezt példázza Alja Szkopina esete is. Rég volt, hét esztendővel ezelőtt, amikor Alja, a fiatal mérnökjelölt a tusinói repülő­tér fölött első ízben repült a szelek szár­nyán, akár a madár. Azóta sem tudia, de nem is akarja abbahagyni. A kezdet nehéz­ségein egy délceg ejtőernyős segítette át — Alekszander Szkopin. Védnökséget vállalt felette, egyengette útját, átadta tapaszta­latait, s később szivét és nevét is. Azóta már sok víz lefolyt a Volgán. Alja a Szovjetunió világhírű ejtőernyősei közé küzdötte fel magát. Fejlődésének görbéje sokkal meredekebben .ívelt felfelé, mint Alekszanderé és bekerült a világbajnokság­ra készülő szovjet válogatott keretbe. Tit­kon arról álmodozott, hogy társnőivel egye­temben ő is felkerül a győztesek dobogó­jára .. . Alja álma beteljesült. Már az első szóm­ban, az ezer méteres célbaugrásban túl­szárnyalta vetélytársnőit és elhódította a büszke világbainoki címet. Uqyan mire gondolhatott ez a szőke asz­­szeny, amikor átvette a világbajnoknak ki­járó tiszteletdíiot? Talán Tusinóra, az első nagy találkozásra az eitőernyővel és Alek­­szanderrel, akik azóta is hűséges útitársai a földön és a felhők között. Marton József Ruzonka Kosztová, Bulgária A magyar versenyzők meglátogatták a Ma­tador üzem dolgozóit

Next

/
Oldalképek
Tartalom