Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-06-01 / 11. szám
14 ihecsli Zümmögnek a szorgos méhek, Napsugaras tavasz van, Vili, Zoli meglapulnak Az árnyékos bokorban. Figyelik a méhecskéket, Mint röpülnek szerteszét, Meg-meglátogatják gyakran A virágok belsejét. Vajon miért bújnak oda? Kérdi anyut Vilike, És kerekre nyílik neki Két csodálkozó szeme. Miért fiacskám? A virágoknak Belsejében van a méz, Torkoskodni járnak oda A méhek, ez az egész. összegyűjtik ott a nektárt, A virágok hímporát, S abból készítik a mézet, Mely nekünk is hasznot ád. Ugye jó a mézes kenyér? Ugye ízlik gyerekek? Mindezeket a kis méhek Készítik el tinektek. Napsugaras szép tavasztól Késő őszig hordanak, Mézzel töltik meg a kaptárt S télen aztán alszanak. Dolgozzatok szorgos méhek Kaptárt hordjátok tele, Vilikének, Zolikának Legyen mézes kenyere. К. E. Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisleány. Még egészen kicsiny volt, fehér ágyacskájában feküdt, kezecskéivel hadonászott, gömbölyű lábacskáival játszott és a rózsaszínű fűzőt huzigálta, mellyel puha papucskája volt megkötve. Amikor nevetett, hasonlított a napocskához és amikor sírt, könnyei egész átlátszó füléig folytak. Olyan kisleány volt, aki hol sírt, hol nevetett. Evett, aludt, nőtt, nőtt, és az első szavakat kezdte csacsogni. Elhajította a csörgőt és inkább a fehér kutyus után nyúlt, amelyik ugatni tudott, vagy a tarka macska után, melynek nyakán piros masli virított, vagy a gumibaba után, amely úgy csicsergett kezei között, ahogy egy madárka sem tudna. A kisleány mamácskája nagyon szerette a kisleányt és a kisleány nagyon szerette a mamácskáját. Aranyos mamácska volt. Ha ő vette kezébe a babát és az ágy szélén tologatta, a baba egészen olyan volt, mintha élő volna, mintha egyedül tudna futni és bukfencet vetni a levegőben. Volt nekik sok könyvük is. Ha a mamácska kinyitotta őket, látszott, hogy a könyvek színes lepkékkel, állatkákkal, madárkákkal és virágokkal vannak tele. A kisleány most már nemcsak nevetett és sírdogált, hanem evett és nőtt. Már sokat játszadozott, futkosott a labda után, belefektette babáját a babakocsiba, lapozgatott könyveiben. Ha a mamácskának ideje volt, mesélni kezdett és a kisleány csöndben és figyelmesen hallgatta. Az anyácska csodálatos meséket tudott: — Hol volt, hol nem volt, hetvenhét hegyen és hetvenhét tengeren túl élt egyszer egy öregapó és egy öreganyó, akiknek volt egy kisfiúk. Nyugalomban éltek, éldegéltek s igen szegények voltak. Amikor a kisfiú felnőtt és erős legénykévé serdült, világgá indult szerencsét próbálni. Ment, mendegélt és egyszerre egy csodálatos virágokkal teli mezőn elékerült egy gyíkocska. A legényke alig vette őt észre a sok színes virág között, már-már rálépett, de az utolsó pillanatban megállt. A gyíkocska felemelte fejecskéjét, a napfényben megcsillant arany koronája és megszólalt emberi hangon: — Köszönöm, hogy nem bántottál. Tudom, hogy világgá indultál szerencsét próbálni. Ha átjutsz e mezőn, fekete erdőbe fogsz érni. Olyan sötét lesz ott, mintha éjjel lenne. De te ne félj s menj mindig abba az irányba, amerről vízesés csobogását hallod. Ha eljutsz a vízeséshez, mondd meg a vízcseppnek, amely úgy csillog, mint a legértékesebb drágakő: „A szerencsémet keresem." Tőle megtudod, mitévő légy. A legébyke alig győzte megköszönni a jótanácsáí^ínert a gyíkocska egyszerre úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem várt tehát tovább és megindult a sötét, fekete erdő felé. Még a széléhez sem ért, amikor látja, hogy egy fehér nyulacska fut feléje: — Segíts rajtam, jó legényke, rejts el, mert meg akar fogni a gonosz róka! A legényke fehér inge alá rejtette a nyulacskát és a gonosz róka dühösen eloldalgott. A nyulacska ezt mondta a legénykének : Tudom, hogy a gyíkká varázsolt kirólykisasszony küldött ide. Kiszabadítod őt, ha mindent úgy teszel, ahogy tanácsolta. S mert te segítettél rajtam, én is segítek majd rajtad. Király lesz belőled. A mamácska mesélt és a kisleány hallgatta, mi minden történt még addig, amíg a legényke kiszabadította a királykisasszonyt és Tudjátok-e, gyerekek. hogy a testük súlyához viszonyítva a bogarak a legerősebb élőlények. Van olyan bogár, mely a teste súlyának 850-szeresét is el tudja emelni. Ha az ember is ilyen erős lenne, akkor pl. egy 60 kg súlyú embernek 51 000 kg-ot kellene felemelnie, ami egy közepes tolatómozdony súlyának felel meg; • О • hogy Indonézia Komodo nevű szigetén él a világ legnagyobb gyíkja. Ez az óriásgyik eléri a 3-4 méter hosszúságot; hogy Kecskeméten élt a világ legöregebb házaspárja. A férfi 172 éves, felesége pedig 164 éves korában halt meg és 147 évig éltek együtt; hogy a közismert kerti csiga bírja ki a legnagyobb hideget. Mínusz 110 C fokos hőmérsékletre hűtötték le, és amikor felolvasztották - mintha mi sem történt volna — nyugodtan mászkált tovább; ■Ц»
