Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-05-15 / 10. szám

A KÖ2TÄRSASÄG NEVÉBEN. Mint a halottaskocsi, sötétben, kicsiny ablakkal hátsó falán, rabkocsi zú­gott végig naponta kétszer Banská Bystrica macskaköves utcáin. Előtte motor­bicikli - mögötte személyautó. Az embe­rek megálltak a járdák szélén és borzong­­va suttogták: Ott viszik a gyilkosokat. A rabkocsi nap nap után minden reggel megállt ijesztő terhével a Banská Bystricai Népház udvarán. Bilincs csörrent, lépés dobbant. A kocsi mélyéből lehajtott fejjel tizenkét ember menetelt a vádlottak padja felé. A Népház nagy terme indulatokkal fűtött. A Csehszlovák Köztársaság címere alatt bírói talárban háromtagú szentjtus ül. Jobbján két ügyész vádol sok száz halott és még több gyászoló nevében. Balján négy védőügyvéd ügyel, hogy a szenátus tagjai minden enyhítő körülményről tudo­mást szerezzenek és a törvény betűje sze­rint ítélkezzenek. A vádlottak padján ülő tizenkét ember tarkójára sok száz szempár tapad. A hoz­zátartozók — apa, testvér, feleség — tekin­tete, akik a tárgyalás első napján még hi­tetlenkedő könnyes szemmel néztek felé­jük, most irtózottal telve hallgatják a vád­lottak és a tanuk vallomásait. A vallomások nyomón feléled a tizenhá­rom év előtti ködös, zimankós decemberi hajnal. A vádlottak padján ülő rohamosz­­tagosok Krupináról Banská Bystricára ki­sértek egy nagy csoport foglyot. Embere­ket, akiknek nem volt joguk — úgy mint most nekik — bíróságra, védőügyvédre. Bű­nük: szlovák hazafiak voltak, a szabadság­ért harcoltak, vagy, hogy 'cigánykuny­­hóban vagy zsidó csalódban látták meg a napvilágot. Alig aludtak egyetlen éjsza­kát a Banská Bystricai börtönben, fe­kete autóbusz és fekete ponyvával leta­kart teherautók álltak meg a börtön udva­rán. Ezekben vitték őket a rohamosztago­­sok Kremnicka felé. Ezen a hajnalon Kremnicka határában száz és száz férfi, nő és gyermek feküdt arccal a fagyos földön. Egyenként ránci­­gálták és vezették őket a tankcsapda szé­lére, hogy tarkólövéssel hulljanak a már ott fekvő halottakra. Németek kezdték a gyilkolást. De amikor pánik tört ki az élők között és azok jajveszékelve tömegestől ugráltak a tankcsapdába, hogy a holttes­tek alá furakodva védjék meg életüket, lö­völdözni kezdtek a rohamosztagosok is. A kicsiny gyermekek pólyapárnájából tollak röpdöstek a levegőben és a gyermekek, asz­­szonyok keservesen jajveszékeltek. Néhány óra leforgása alatt kb. 300 életet oltottak ki a németek és a rof|omosztagosok golyói.- Mikor visszatértfk Kremnickáról Kru­­pinára, ittasak voltak. Szemük, vérben for­gott mint a veszett kutyáké - mondta val­lomásában Alexander Breuer, aki tanúként szerepelt ezen a tárgyaláson. Ő közöttük töltött néhány napot, miután szüleivel együtt egy barlangban elfogták. Kovács János névre szóló hamis igazolványával sikerült megmenekülnie. Tizenhat éves volt akkor. - A rohamosztagosok egyike odajött akkor hozzám és megkérdezte, emlékszem-e arra a Breuer nevezetű öreg házaspárra, akivel együtt engem is elfogtak. Nem akartam magam elárulni előttük és ezért azt mon­dottam, már nem emlékszem rájuk. Mondta, hogy azokat is lelőtték Kremnickán. Ö még állítólag megengedte a szüleimnek, hogy elbúcsúzzanak egymástól, majd egyszerre lőtte őket agyon. Arany fogakat is mutat­tak akkor nekem, amit zsákmányként hoztak magukkal. Még ma is hinni szeretném, hogy azok nem az édesanyám fogai voltak — tette hozzá visszafojtva könnyeit. A teremben megdöbbent csend fogadta vallomását.- Alexander Breuer! Meg tudná ismerni a rohamosztag tagjait?- Igen. A tanú megfordult. Az előírásoknak meg­felelően eddig őt nem engedték be a tár­gyalásra. Most látja először a vádlottakat.- Ez a pap járt nagyon gyakran a ro­hamosztagosok közé és ez az ember itt Laco, a rohamosztag parancsnokának he­lyettese - mutat vádlóan az ott ülők felé. Sorra felismeri a többi vádlottat is.- Vádlott Laco! Igazat mondott a tanú?- Laco felállt, a tanúhoz lépett. - Iga­zat . — válaszolta. Ö nem tagad. De Sliacan lelkész semmire sem emlékszik. Eddig min­den tanú és mindegyik bűntársa ellene vallott, de ő semmit sem akar beismerni. Úgy állítja be a dolgot, mintha gárdista lelki tanácsadói tisztsége, a Hlinka Párt járási elnöki, valamint kormánybiztosi tiszt­sége csak formális dolog lett volna. A terem felmorajlik. A hátsó sorokban ülő cigány származású férfiakat és nőket nézem. Izgatottan gesztikulálnak, sírnak. Az egyikkel közülük az előző napon beszél­gettem a vasútállomáson.- Az édesapámat és két bátyámat gyil­kolták le Kremnickán — mondta. — Az 6 Jv <f krupinai pap, aki együtt dolgozott <r rohamosztagosokkai, - mutat Sliacan felé Alexander Breiter. anyám hat gyerekkel maradt egyedül. Mint nálunk sokan mások, ő is eszét vesztette a fájdalomtól és a gondtól. A mi negye­dünkből egy süketnémán kívül minden fér­fit és fiatal leányt elvittek és meggyilkol­tak. Mikor segítségért könyörögtünk, Slia­can lelkész azt válaszolta nekünk: A cigányt gyilkolni nem bűn, mert a cigány nem em­ber! Elhangzott a vádbeszéd, valamint az ala­posan kidolgozott védőbeszédek is, melyek a körülményeket és lelki adottságokat fi­gyelembe véve igyekeztek megmagyarázni, hogyan lettek az itt ülő vádlottakból gyil­kosok. Az ügyész Laco fejére halálbünte­tést és a többinek a legsúlyosabb ítéletet követeli. Az utolsó szó jogán Sliacan, Párnican, Sepitko és Krajcí, a krupinai járás akkori vezetői igyekeznek hófehérre mosni ma­gukat. Laco is megtörik. Osvald, aki Krem­nickán a rohamosztagot vezette, felhábo­rodottan kiabál. — Az urak már megint szeretnének ki­bújni a felelősség alól. Hazudnak és tagad­nak. Igaz, mi gyilkoltunk. Mi fogtuk a pus­kát, de a ravaszt ők húzták meg: Sliacan lelkész,, aki előre megáldotta minden cse­lekedetünket és PáLrnican polgármesterrel, Sepitko jegyzővel és Krajcival, a Hlinka gárda járási vezetőjével halálba küldte az embereket Mi, a rohamosztag tagjai ide­genek voltunk Krupinán. Ha ők, a helyi urak nem szemeltek volna ki áldozatokat, nekünk sem lett volna okunk gyilkolásra. Sliacan mennyországról és pokolról prédi­kált nekünk. Kremnickára kellett volna el­jönnie, hogy meglássa, milyen az igazi po­kol I A tárgyalás legdrámaibb pillanatai ezek. Hasonlóan vádol Zauska, Koprda, Tóth, Sto­­lár, Miksík és Masaryk is. Csakhogy a tör­vény értelmében nemcsak az bűnhődik, aki a törvényellenes parancsot adja, de az is, aki azt végrehajtja. Banská Bystrica utcáin utoljára viszi ször­nyű terhét a rabokat szállító autó a Nép­háztól a börtön épületéig. Az emberek szótlanul néznek utána. Nem egy közülük kevesli az egyetlen halálos ítéletet. De az, aki a tárgyalást végighallgatta, tudja, hogy az első számú vádlott a fasiszta rendszer, a fasiszta ideológia volt, mely célja érde­kében szentesítette a legszörnyűbb bűntet­teket is. Gir.

Next

/
Oldalképek
Tartalom