Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-04-01 / 7. szám

OSZTROVSZKIJ a dramaturg

(1823. III. 31.- 1886)

Alekszander Nyikolajevics Osztrovszkij, a múlt század kiváló dramaturgja tollából kerül először az orosz drámairodalom történetébe az orosz kereskedő igaz képe. Szépítés nélkül mutatja be Osztrovszkij a színházi közönségnek azt a társadalmi réteget, amely minden elmaradottságnak és sötétségnek képviselője volt. A hatalom megtartása érdekében igyekezett elnyomni a családi és társadalmi életben mindazt, ami világosságot hozott volna az emberek életébe, gondolkozni kényszeritette volna őket és igy megingatta volna ennek a rétégnek akkor még oly szilárd hatalmát.

Kiváló alkalma volt alaposan megismerni ezt a réteget, hiszen a kereskedelmi bíróság alkalmazottja volt. Itt ismerte meg a kereskedők csökönyös és zsarnok mivoltát.

Osztrovszkij színdarabjain keresztül mutatja meg az orosz kereskedő sötét világát, örömmel fogadja minden felszabadulni vágyó lélek harcát. Az író szeretettel rajzolja meg a szabadságszerető és okos orosz népet is, megismerjük a nép beszédmodorát és okos szólásait.

Első kiváló színdarabja a „Bankrot" volt. Egy orosz író „orosz Tartuffenek" nevezte, olyan igaz volt a mondanivalója. Mintha a valóságban látnánk e „sötétség királyságát", amelyet porondra hoz az iró. A családi életet, amely a durvaság, de'szpotizmus, butaság és hazugság alapjain épült. Látjuk Bolsov kereskedőt, a „ház urát", bután alázatos feleségét, leányukat, aki művelt hölgynek hiszi magát, bár egész lényével beillik környezetébe.

Nem véletlen, hogy Osztrovszkij legkiválóbb darabja éppen a nők egyenjogúsítása kérdésével foglalkozik. Ez a XIX. század egyik legnagyobb problémája volt és igy természetesen az irodalom különféle formáiban is megnyilvánult.

Osztrovszkij a „Vihar" cimű darabjában az asszonyok családi rabságának megszüntetésével foglalkozott.

Megismertet minket a családi elnyomatás minden oldalával, azokkal, akik ezt előidézik, akik nem mernek harcolni ellene és természetesen azokkal is, akik - életük árán is - (bármilyen is a módja) harcolni igyekeznek szabadságukért.

Osztrovszkij még a nevek kiválasztásával is aláhúzza e tudatlanság és erkölcstelenség világát. A család fejét például Gyikojnak nevezi, ami vadat jelent. Gyíkoj vad, tudatlan, sötétségben élő zsarnok, aki azonban tudatában van a pénz hatalmának, ami az ő hatalma alapját is képezi. Ilyen emberek között pedig nem élhet egy olyan poétikus, álmodozó lélek, mint Katarina Kabanova, aki érzékeny és szeretetre vágyó. És ezt a lányt férjhez adták egy emberhez, akit nem is ismert és éppen ezért nem is tudott szeretni, azaz eladták. Katya érzi, hogy nem tud igy élni, d» nem talál helyes kiutat. Hiszen bár szeretetet és jó nevelést kapott szüleitől, nem részesült olyan nevelésben, hogy ellen tudjon állni, hogy egészen felszabadulhasson. Próbálkozik, de nagy az ár: az élete. A Katya Kabanova típusú emberek más kiutat, mint az öngyilkosságot akkor nem találtak.

Osztrovszkij színdarabjai mind a század aktuális problémáival foglalkoznak - népiesek, érthetők és emberségesek.

M. B.

I b s» n Henrik, a modern drámairodalom legnagyobb úttörője 1828-ban született о norvégjai Skienben. A kicsinyes légkör elöl külföldre menekül, de féltő gond és szeietet fűzi hazájához, ahová mint öregember visszatér. „Nóra" cimü színmüve korának egyik legégetőbb problémáját, a nőkérdést tárgyalja, melyről Ibsen igy ir:- A modern társadalom nem az emberek, hanem csakis a férfiak társadalma.

A Nórá-ban a férj és feleség közt az összeütközés az erkölcsi nézetek különbsége miatt robban ki, semmi köze nincs hozzá annak a bizonyos „harmadik“-nak. Nóra óriási felháborodást keltett annak idején, ma a felszabadulását kereső asszony egyik legidötállóbb színpadi alakja.

Közöljük a színmű döntő jelenetét, melyben Nóra bejelenti férjének, Torvald Helmer ügyvédnek, hogy elhagyja otthonát.

HELMER: ... Mi az? Nem fekszel le? Átöltöztél?

NÓRA (nappali ruhában): Igen, Torvald, átöltöztem.

HELMER: De mért most, ilyen későn?

NÓRA: Ma éjszaka nem alszom.

HELMER: De kedves Nóra . . .

NÓRA (az ajtóra néz): Még nincs olyan késő, ülj ide, Torvald, sokat kell beszélnünk egymással. (Leül az asztal másik oldalára.)

HELMER: Nóra, mi ez? Ez a merev arckifejezés?

NÓRA: ölj le. Hosszú lesz. Sokat kell beszélnem veled.

HELMER (leül az asztalhoz, szembe vele): Megijesztesz, Nóra. És nem is értelek.

NÓRA: Igen, épp ez az. Nem értesz. És én sem értettelek, egészen ma estig. Nem. ne szakíts félbe. Csak hallgasd, amit mondok ... Ez leszámolás. Torvald.

HELMER: Hogy érted ezt? -NÓRA (rövid hallgatás után): Nem tűnik fel neked valami, ahogy itt ülünk?

HELMER: Ugyan mi?

NÓRA: Nyolc éve vagyunk házasok. Nem jut eszedbe, hogy ez az első alkalom, amikor mi ketten, te meg én, férj - feleség, komolyan beszélünk egymással ...?

HELMER: Komolyan... hogy értsem ezt?

NÓRA: Nyolc teljes éven át - sőt régebben, első ismeretségünk óta sosem váltottunk komoly szót komoly dolgok felől.

HELMER: Beavattalak volna lépten-nyomon a gondjaimba? Az elviselésükben úgysem tudtál volna segíteni.

NÓRA: Nem a gondjaidról beszélek. Azt mondom, sosem ültünk komolyan együtt, hogy valaminek komolyan a végére járjunk.

HELMER: De, drága Nórám, neked való lett volna ez?

NÓRA: Helyben vagyunk. Te nem értettél meg engem, Torvald. Sok igazságtalanságot követtetek el ti ellenem. Először papa, azután te.

HELMER: Mi? Mi ketten?... Mi ketten, akik jobban szerettünk, mint mindenki más?

NORA (megrázza fejét): Sosem szerettetek. Csak úgy találtátok, hogy mulatságos szerelmesnek lenni belém.

HELMER: De Nóra, miféle beszéd ez!?

NÓRA: Igen, ez így van, Torvald. Mikor otthon voltam, papa elmondta nekem véleményét, s nekem ugyanaz volt a véleményem. S ha más volt, eltitkoltam, mivel azt nem szerette volna. Baba gyerekének nevezett, játszott velem, ahogy én is játszottam a „gyermekeimmel". Aztán idekerültem a te házadba ...

HELMER: Miféle kifejezést használsz a házasságunkra?

NÓRA (zavartalanul): Úgy értem, hogy apa kezéből a tiedbe kerültem. Itt te mindent a magad ízlése szerint rendeztél be, s igy

ámtalan nagy név ékesíti a világ- V irodalom történetének lapjait. Dan, ‘fjj jf te és Shakespeare, Goethe és Tas** * so, Balzac és Stendhal, Petőfi és Puskin, Gogol és Tolsztoj, Ibsen és Osztrovszkij, Csehov és Maupassant stb. Valamennyi név egy egész fogalom, a remekművek egész sora született tollúkból és nehéz lenne eldönteni: melyik a nagyobb?

De élt egy író, aki különbözik valamenynyi zseniális elődjétől. Művészi nagyságával sem marad alul a nagyok mellett, de munkássága jelentőségével, hatásával a világirodalomra és az új utakon való haladása kimagaslóbb a többinél. Ez az iró Makszim Gorkij - a forradalmár, a humanista, a szocialista irodalom apja.

Amint az Októberi Forradalom különbözik valamennyi előtte lezajlott forradalomtól, úgy különbözik az új szocialista irodalom valamennyi előtte végbement irodalmi folyamattól. És e haladó irodalmi módszer megalapozója Makszim Gorkij volt.

Életében több volt a keserűség és szenvedés, mint a derű. Ezt Írói neve is visszatükrözi — „keserű".

Bejárta — gyalog — kétszer is fél Oroszországot, osztva az elnyomott, letiport és kilátástalan helyzetben lévő orosz dolgozó ember sorsát az Októberi Forradalom előtt.

Műveiben feltárja a cári Oroszország utolsó húsz-huszonöt évének embertelen vi-