Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-03-15 / 6. szám

Apró, fehér kristályok — apró üvegecs­­kék mélyén. Fehérlenek, mint hópely­­fiek a téli napsütésben „Procain — penicilin" - hirdeti az üve­gekre ragasztott apró vignetta. A kristályok lassan szóródnak az üveg egyik oldaláról a másikra, amint a hosszú asztal mellett ülő asszonyok kezei forgatják őket- Ez az utolsó ellenőrzés az expedíció előtt — magyarázta Szekan Valéria gyógy­szerésznő a farmáciai osztály vezetője. Itt a csomagolóban a penicilint már az orvosi rendelőkből ismert formájában lát­hattam. De milyen hosszú utat kell meg­tennie, amíg odáig eljut! Czehszlovákia egyetlen peniciiingyárába, a Slovensko Lupca-i Biotikába látogattam el. Bucko vegyészmérnök, a biológiai és ké­miai osztály vezetője mutatta meg, hogyan születik a penicilin. Megmagyarázta, mi­ként fejlődik a penicilint kitermelő penész­gomba, mely a kezdet kezdetén egy kicsiny lombik aljában apró rizsszemekre tapadva várja, amíg a nagyobb csíráztatótartályba kerül. Ez a kis adag, un. kovász csakhamar „kinövi" új lakóhelyét, átkerül a még na­gyobb „oltótartályba", ahol a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat tartalmazó folya­dékba, szaknyelven talajba teszik. Itt meg­kezdődik a gomba fejlődése, hogy végül ezt a tartályt is kinőve átkerüljön a nyolc méter mogas fermentáló tartályba, ahol be­fejezi küldetését — a penicilin kitermeszté­sét. Ez az egész folyamat megköveteli a leg­nagyobb pontosságot és sterilitást, mert különben a tartály egész tartalma használ­hatatlanná válik. A hatalmas tartályok között alig látni né­hány munkást. Az egész termelési folyamat automatikusan folyik le s a tartályokból ki­vezető csövekből sisteregve tör elő a gőz, mely a két szelep közötti csőrészt sterilizálja. A penicilin útját követve a tartályok és a filtráló és centrifugálógépek birodalmá­ból - ahol a férfiak az urak — átkerültünk a nők birodalmába, a farmáciai osztályra. Az apró üvegecskék tálcákra rakva ván­dorolnak az automatikusan működő mosó­gépbe. Forró, hideg, majd desztillált víz erős sugarai mossák tisztára őket, hogy vé­gül átkerüljenek a több méter hosszú ste­rilizáló alagútba. Itt 280 C fok melegben száradnak, majd 240 C fok melegben ste­rilizálva kikerülnek az alagút túlsó végén. élet katonái De hová vezet az alagút? Nem látni. Belefúródik a falba és sehol egy ajtó, mely hozzá vezetne.- Egy teljesen steril helyiségbe, ahol a penicilint az üvegekbe töltik, - adta meg a választ Szekan gyógyszerésznő. Közben sokat jelentő mosollyal egy távolabb lévő ajtóhoz vezetett. Látni rajta, hogy utunk „fénypontjához" érkeztünk. Az első pillanatban nem tudtam, hová kerültünk. Fehér csempékkel kirakott helyi­ség fogadott minket, ahol a keskeny ruha­szekrények egész sora állt. A szomszédos fülkéből zuhany kandikált elő. Az ajtón felírás: A boxba sterilizálatlan ruhában be­lépni tilos! így tudtam meg, hogy a penicilin töltésé­nél dolgozó nők csak fürdés és sterilruhá­ba és cipőbe való átöltözés után juthatnak be munkahelyükre. Itt dolgoznak a gyár legegészségesebb munkásnői, akik csak alapos orvosi vizsgálat után lettek erre a munkára kiválasztva. Megkerültük a töltőhelyiséget, hogy a másik oldalán lévő hatalmas üvegfalon ke­resztül bekukucskáljunk. A kép, mely foga­dott, hatalmas orvosi műtőre emlékeztetett. Az ezüstösen csillogó töltőgépek körül fehér ruhában, köpenyben és kendőben dolgozó nők állottak. Lábukon a műtőtermekből is­mert fehér gumicipő és szájuk, orruk előtt fehér kendő. A fehér csempével borított fa­lak csillogtak о tisztaságtól. A látvány any­­nyira lenyűgöző, hogy az ember szinte ke­resi az operációra váró beteget. Szekan elvtársnő büszke mosollyal figyelte a hatást.- Nagyon sok idegen országból érkező küldöttség jár hozzánk megcsodálni ezt a töltötermet. Az automatikus töltőgépek pon­tosan adagolnak és gumidugóval, maid alu­míniumsapkával borítják be az üveg száját. Az itt dolgozó munkásnők önállóan, csak­nem minden ellenőrzés nélkül dolgoznak, mivel nagyon körülményes a boxba való jutás. A gépekből szinte másodpercenként újabb penicilinnel töltött üvegek kerültek ki a csomagoló osztályba vezető csőbe. Innen indulnak útra a fehér penicilinkristályok, hogy az élet védelmében harcoljanak a ha­lált hozó betegségek ellen. Gajdács Irén A cseh művészi met­szett üveg iránt fő­leg Franciaország­ban és Olaszország­ban nagy az érdek­lődés. A külkereskedelem kérdései az utóbbi idő­ben élénk érdeklődést váltanak ki a nyil­vánosság körében. Hisz nincs köztársa­ságunkban talán olyan jelentősebb üzem, mely gyártmányaival hozzá ne járulna kivitelünk jó hírnevének öregbítéséhez. Némely üzem gyárt­mányainak 80%-ával, más üzemek pedig össz­termelésük negyedével vagy felével járulnak hozzá kivitelünkhöz. De nemcsak népi demokratikus köztársasá­gunk gyártmányainak képviseletéről van szó. Elsősorban ki kell emelnünk, hogy a minőségi­leg kifogástalan és idején leszállított gyárt­mányainkat jól megfizetik. Az így nyert valu­táért aztán olyan árucikkeket vásárolhatunk, melyeket magunk nem tudunk előállítani. A mi éghajlati viszonyaink közepette nem termelhetünk például kaucsukot, gyapotot, teát, kávét, citromot, narancsot és további meleg- és forróégövi növényeket. Hatalmasan fejlő­dő iparunknak mind nagyobb mértékben szük­sége van különféle fémekre, ércekre, naftára, mezőgazdaságunknak pedig műtrágyára. La­kosságunknak állandóan több húsra, gabonára és különféle élelmiszerre van szüksége, melye­ket a hazai piacon nem tudunk kellő mennyi­ségben biztosítani. Ezekért a behozatali cikkekért azzal fizetünk, hegy gyártmányainkat külföldre szállítjuk. Fejlett iparunk és népünk munkaképessége biztosítékot nyújtanak arra vonatkozólag, hogy mindenért megfizetünk és senkinek sem mara­dunk adások. De nemcsak erről van szó. Célul tűztük ki, hogy a behozatalt fokozott kivitellel fogjuk megelőzni, hogy fizetési tartalékra te­gyünk szert. Ennek akkor vesszük hasznát, mikor gyengébb a termés és mikor nagyobb mennyi­ségben gabonát kell vásárolnunk különféle ka­pitalista piacokon. Ha arra a kérdésre kellene válaszolnunk, hogy mi mindent szállítunk külföldre, akkor körülbelül 22 000 árucikket kellene felsorolnunk, kezdve a bágerektöl, gőzgépektől, hajóktól, hídszerkezetektől egészen a különféle üveg-, porcelán-, bőr- és gyapjúáruig. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a mezőgazdasá­gi terményekről: a cukorról, komlóról és malátáról sem. A kiviteli árucikkeink felét a gépek és gépberendezések alkotják. Gépi ki­vitelünk legjelentősebb tételét a teljes gép beruházási felszerelések képezik. Az élelmiszer­­ipari komplett berendezések mellett kifejlesz­tettük a gőzvillanyerömüvek, cementgyárak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom