Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-03-01 / 5. szám
ж nevei Ida. Iga/,, van таз neve is, de az nemfont,os. Szép leány volt, bőre a szokottnál sötétebb, a szeme világos tüzű, caillagfényes. Szépsége nem olyan volt, mint amilyen értelemben a mozicsillagokról szokták mondani. Ida nem volt filmsztár, de tagadhatatlanul rendkívüli, elragadó teremtés. Nevét már akkor viselte, amikor a felkelő nap országának urai még nagyravágyó álmokat szőttek Nagy-Kelet-Azsia megteremtéséről, s amikor az indonéz munkások éheztek és durva zsákszövetrongyokba öltöztek. Tizenhetedik évét töltötte be akkoriban és barátai, ellenségei mind egyetértettek abban, hogy Ida szép leány. A legfontosabb rajta mégis az a rendkívüli valami volt, amit ezen a lányon mindenki megérzett. Jómagam soha nem leszek képes felfogni gondolatait, megérteni cselekedeteit, magatartását. Még elérhetetlenebb számomra Ida gondolatvilága, mint Einstein relativitás elmélete. Erről egy ragyogó napsütéses napon győződtem meg. lehet ugyan, hogy már estefelé járt az idő, pontosan nem emlékszem, de annyi biztos, hogy a japán megszállás alatt történt. m özsógi írnok voltam és a japán titkos szolgálathoz osztottak be. Életem zavartalanul, bonyodalmak és megrázkódtatások nélkül folyt, körülbelül úgy, mint manapság. Az emberek körülöttem sürögnek, forognak, serénykednek, idegeskednek, hogy milyen lesz a rizs ára, a sóé, meg más hasonló csipcsttp dolgok miatt, amik engem ugyan sohasem nyugtalanítottak. Miért is aggódtam volna? Elvégre nem tartozom azok közé, akik reszketnek, hogy nem futja a napi egy tál rizsre. Egy vágyam volt, egy álmom hogy én legyek a községi elöljáró! A látnok-emberünk, akit egyesek bűvösnek mondtak, azzal biztatott, hogy úgy két év múlva számíthatok az előléptetésemre. Ennek már öt esztendeje és még ma is ugyanott tartok, ahol akkoriban, falusi írnok vagyok ... De nem hibáztatom a látnokot — a hozzá hasonló tudós em - her nem mondhat ostobaságokat, nem hazudhat. Egyszerűen csak úgy áll a dolog, hogy nincs szerencsém. I) e folytassuk a történetet. Egy éjszaka látom, Ida kinn ül a tornácon és kitartóan nézi az utat gy szemre nyugodtnak látsz* . , de ha jobban megfigyelte az ember, olyan volt, mint a megfeszített húr. Asszony létére férfiak módján akart szembenézni a veszéllyel, de a szíve majd kiszakadt. Félt! Időről-időre aggodalmasan hallgatódzott, az utca sötétségét fürkészte, mintha várna valakit. Nyilván szokatlan dolog történt vele. Nem olyasféle, mint más lányokkal, akik szerelem miatt búslakodnak. akiket a kedvesii к szomorított meg. Nem, nem ilyen volt a nyugtalansága. De olyan se, mint azoké a lányoké szokott lenni, akiket először csókoltak meg. Nem, Ida gondjának, aggodalmának az volt az oka, hogy segített egy fiatal partizánnak, akit a japán titkos szolgálat keresett. Ostoba lány, miért is tetted? Később a hivatali szobámban elgondolkoztam a dolgon és rájöttem, hogy ez a legény forrófejű, eszeveszett felforgató volt. Hát lehet valaki annyira ostoba, hogy az egész falu füle hallatára világgá kiabálja a maga elképzeléseit a beígért „eljövendő Kiara Akuszta szabadságról“? De nem az én dolgom volt, hogy kioktassam ezt a gyereket! Az Ida meg a buta. jó szívével segített elbújtatni a partizánt. Most aztán remegett a tornácon, de ki is csodálkoznék rajta: egyre közelebbről, egyre hangosabban hallatszott a rendőrségi autók berregése. Mondd csak, Ida, azelőtt nem hallottad a katona bakancsok csattogását, az oldalfegyverek acélhidegpendüiését? Mindezt láttad, hallottad, jól tudtad, hogy amit teszel, titokban nem maradhat. Miért is voltál ilyen ostoba, Ida? Nem tudtad volna, hogy a kempetajnak, a japánok titkos szolgálatának mindenütt vannak kémjei, nem tudtad volna, hogy az elöljáró a japánok kezére ad? Bizony Ida, mindezt elmondtam a szomszédoknak . . . Talán azt se tudtad, hogy az elöljáró ezért egy vadonatúj nadrágot adott nekem, őt pedig nemsokára előléptették? шмицащ gy történt, hogy Idát elfogták, börtönbe zárták, bíróság elé állították. De ki hibáztatható ezért? .Senki más, csak ő maga. Megjegyzem, a feleségem lehetett, volna, községi írnoK felesége, aki ott dolgozik az elöljáró szobájában. De ez megint csak más kérdés. indez azonban, amit eddig elmondtam, össze se hasonlítható azzal, amit Ida a hollandusok rendőri akcióinak idején vitt véghez. Eszeveszettsége 14 M ekkor már túlment minden határon. Nem volt elég neki az a sok baj, ami azelőtt érte, _ s amitől nekem valósággal égnek állt minden hajam szála: hisz éppen csak hogy elkerülte a halálos Ítéletet. A japánok hat hónapra börtönbe zárták. Amikor kiszabadult, úgy látszott, megjött az esze. De kevéssel azután, hogy kikiáltották e köztársaságot, ez a lány megint csak ott folytatta, ahol abbahagyta. Beszédeket mondott, szónokolt, úgy kiabált, hogy majd meghasadt a torka. Amikor aláírták az első egyezséget a íollamlusokkal, Ida mintha megnvugolott volna, dolgozni kezdett egy népi izövetkezetben. Vezető állást kapott, г megtett minden tőle telhetőt, hogy felvirágoztassa a szövetkezetét. Egyszerre csak -— hej Ida, Ida! - - Körzetünkben felütötték fejüket я partizánok . No azért nem volt olyan rettenetes a helyzet, a városban mindenki biztonságban érezhette magát, a zenés éttermeket minden este zsúfolásig megtöltötte a közönség, a mozikban nagyszerű filmeket játszottak. Én továbbra is békésen, elégedetten éltem, mint községi írnok. Ha másokat izgat, hogy imitt-amott lövöldöznek, én nem sokat törődöm vele. Az én elvem: akár így lesz. akár úgy, Indonézia mindenképpen felszabadul. Hát akkor miért kellene fölösleges gondokat okoznom magamnak, kockára tennem az életemet? Nem az én dolgom, hogy mit hoz a holnap. Mégis sok ember akadt, aki nem fért a bőrébe, nem bírta nyugodtan kivárni, hogy mikor alakul meg végleges formájában a köztársaság. Nem értettem őket, amint nem értettem és még ma sem értem Idát. DP gyszer aztán hallom: Idát elfogta a holland rendőrség. A főnököm utasított, dolgozzam ki ellene a vádbizonyítékot. Idával együtt még két másik lányt állítottak a bíróság elé. Igen szemre* való volt mind a három. Arcukon a félelem legkisebb jele sem látszott. Nyugodtak voltak, magabiztosak. Csak azt nem értem, hogy vadidegen emberek száz meg ezer számra melléjük álltak, rokonszenveztek velük, azt mondták, hogy megértik, mit és miért tették Ida meg a társnői. Hallottam, amint mellettem azt suttogták: Jeanne d’Arc, Krupszkaja és még más neveket is mondtak. Kartini mamáról beszéltek. Persze, ez a név előttem síi volt ismeretlen, hallottam mér azelőtt is . . . Raden Adzsent Kartinira gondoltak, aki elsőnek emelt szót nálunk Indonéziában az. asszonyok egyenjogúságáért. De ki lehet az a másik két asszony? Talán filmszínésznők . . . Hirtelen elcsendesedett a terem, száz meg száz ember nézte Idát és társnőit. — Ida kisasszony, — kezdte a bíró, ön beismerte, hogy kapcsolatot tartott fenn a partizán csapatokkal? — Igen, — válaszolt Ida. — Beismertem és kötelességemnek tartottam, hogy támogassam őket. gyök. z embereken nyugtalanság futott végig, érezni lehetett forró lélegzetüket. E percben rájöttem, mennyire sajnálatra méltó, szánandó teremtés is va— Hogyan követhetett el fiatal leány létére, — faggatta tovább a bíró, — ilyen súlyos bűncselekményeket, amelyeket kormányunk szigorúan üldöz? — Elnök úr, -— nézett szembe vele Ida, nem ismerek el olyan kormányt, amelyet nem a nép akarata hozott létre.
