Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-02-15 / 4. szám
tította anyámnak, behordta a fát a kamrából, dehogy is engedte, hogy a mama nehezet emeljen. Hisz István nem tobet róla. nem rossz, ember, csak éppen . . csak éppen , Lassan felment a második emeletre. Az ajtó előtt letette csomagjait és kicsit megtornáztatta karjait, melyek fáradton engedelmeskedtek, A zár kattant és Emma újra felemelve a nehéz teli hálókat, a válíával becsukta maga mögött a lakásajtót. Fel sem gyújtotta a villanyt, hanem a jól ismert úton egyenesen a konyhába ment és egy nagy sóhajjal leereszkedett a konyhaszékre. Szeme kissé hozzászokott a félhomályhoz. Körülnézett. Mi ez? Ilyen meglepetés! A konyha kitakarítva, a szekrény nyitva és' polcain katonás rendben ott csillog a tiszta edény, a fásláda szinültig vágott fával. A szári tón a gyerekek harisnyái és István két inge lengedez, mint két fehér vitorla. Az aszta! megterítve. Keze valami papírhoz ért. Felkattintotta a villanyt és a cédulán megismerte férje írását: Mifyeq szép is tewe.- - Mért nem hozott elvtársnő nagyobb táskát, hogy mérjek bele ebbe a kis hálóba öt kiló krumplit í — Van nálam még egy, de már az is tele van, kérem, ha lenne szíves egy papírzacskót- Krumplihoz nem jár zacskó, szépen is néznénk ki, egy kiló 84 filléres krumpli hoz még zacskót is adni. Egy rendes házi - asszony hoz magával kosarat. —■ fejtette ki pedagógiai nézeteit a zöldséges bolt fürge angyala és végignézett a vásárlókon. Akiknél kosár volt, helyeslőleg bólogattak. Hiába, ez már így szokott lenni. — Irodából jövök, nem hordhatok oda kosarat — szólt fáradt hangon a szóbanforgó asszony, — szívesen megfizetem a zacskót. Még annyi dolgom vari, ne tartsuk fel egymást — Nekem van kettő, tessék az egyik — nyújtott oda egy már használt zacskót egy középkorú vásárlónö — magam is munkába járok, tudom, hogy van az. Mikor hazajövök, kezdődik a második „műszak“ És Emma asszony egyik kezében a két tömött hálóval, a másikban egy kenyérrel meg a krumplis zacskóval, hazafelé tart. A gyerekek korcsolyázni mentek — botorkálnak gondolatai — hiszen csak menjenek, fiatalok, kell nekik a mozgás, nem szabad rossz néven venni, elvégzik becsületesen az iskolai feladataikat, aztán futnak a szabadba. De azért . . . ha legalább a konyhát kissé rendbehoznák, ha elmosnák a reggeli edényt, hogy mire hazajövök, mindjárt nekifoghatnék a vacsora elkészítéséhez. Ma még rám vár a heti szennyes is . . . nem sok, de mégis, ha István kicsit segítene, olyan nagyon megkönnyítené az életem ... de minek kérjem, ha egyszer maga nem gondol rá- Szegény apám még a zöldséget, is megtisz----Kedvesem! Te biztos bevásárolni mentél, mi addig rendbehoztuk kicsit a konyhát. A géppel kimostuk az előkészített piszkos ruhát, hamar megvolt, van neked úgyis elég dolgod sok mással. Az ágyakat is megvetették a gyerekek és most kimegyünk a korcsolyapályára. Kérünk sok vacsorát! Csókol Apu, Mariea. Péterke. Emma asszony összekulcsolta kezeit. — Drágáim — tört ki belőle — mennyire szeretnek és ón hányszor voltam magamban igazságtalan hozzájuk. De mikor nekem is olyan jól esik egy kis segítség. Ránézett a kis konyhaórára, mely ott állt a polcon. Hat óra lesz mindj árt. Felugrott ülőhelyéről — azaz felugrott volna, de azok a lábak nem akartak szótfogadni. Lassan felemelkedett, hogy- kirakja a bevásárolt élelmiszert az asztalra. Ma csak tejberízst akartam főzni — így gondolkozott — de István úgy szereti a túrós galuskát friss tőpörtyövel és a gyerekek nagyon örülnének utána vaníliás tejsodónak. Tej van . . . tojást hoztam, meg lesz egy-kettő! Ejnye, mi van velem? Úgy látszik öregszem. Nem szégyelled magad Emma — szidta magát — hisz eddig mindent magad csináltál, végy erőt magadon, mindjárt itt lesznek az éhes farkasok . . . Nemsokára ott Totyogott a víz a tűzhelyen és a kis aranysárga tésztaszeletkék fejest ugrálva táncoltak a forró vízben. Milyen furcsa — gondolta Emma — nem is nyitottam ki a rádiót és milyen szép muzsika hallatszik, biztos a szomszédból: Pirospettyes ruháoskódban láttalak meg téged, Esti szelíd el-el kapta fehér köténykédet. Szivemet meg hirteleniil valami átjárta s egyszeriben te lettél a világ legszebb lánya.. A Pista nótája, mikor összekerültek, mindig ezt. dúdolta a fülébe. »Szerették egymást, most is szeretik, talán épp ezért is 14 nem panaszkodik Emma, hogy sok nek'! a munka is, meg a háztartás is egyedül. Hegy kicsit segíteni kellene neki . . . úgy mint máma . . . — Ez megvan, most gyorsan a sodőfc. Két egész tojás — ismételte magában a bevált receptet — hegyed liter tej, cukor . . . kis vanília . . . Milyen szépen emelkedik a sodó az üstben . . . már tele rs van az edény ... és mindig több lesz, jaj kifut . . . ! A konyhaajtó felpattant. — Nini, az anyuka elaludt, — kiáltotta Marica és Péterkével együtt kacagva megálltak, mialatt apjuk felgyújtotta a villanyt. Emma felnyitotta szemeit és zavarodott arccal nézett körül. A konyhaasztalon ott állt a két bevásárlóháló meg a friss kenyér, a zacskóból a főidre hullott, a krumpli. Megrémülve nézett övéire. Areggeliedény mosdatlanul hevert, á fáskosár üresen tátongott. A gyerekek odaszaladtak anyjukhoz: — Olyan jó volt korcsolyázni! De most éhesek vagyunk, mint a farkasok, mi van vacsorára ? Emma ott ült a konyhaszéken és szégyenkozve nézett- férjére. —• Úgy szégyellem Pista, magam sem tudom, mi történt velem, már az úton is olyan fáradt voltam . . . mindjárt csinálok valamit vacsorára. Tudjátok, azt álmodtam, hogy hazajöttem és itthon azalatt jó tündérek segítettek nekem, rendet csináltak, még a ruhát is kimosták helyettem . . . — Ugyan mama, te magad mondod mindig, hogy tündérek nincsenek és hogy» amit álmodunk, az nem igaz — nevetett a kis Péterke — nem tudod ? — Tudom, kis fiam —- szólt Emma és a hangja olyan bánatosra fordult — pedig milyen szép is lenne A gyerekek odasímultak anyjukhoz, csak Pista fogta meg szó nélkül a fáskosarat és indult vele a pincébe. Margit
