Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-11-01 / 21. szám
THiHdHyájmK ügye... Hozzászólások ankétünk első pontjához: Nevelés a családon belül A szülő elsősorban hivatott serdülő gyermeke nevelésére, jellemének formálására. Milyen a mai serdülő ifjúság? Talán nem is rosszabb mint azelőtt volt, csak a körülmények és a társadalom változott meg. amelybe belecsöppent. Nagyobb feladatokat old meg, bonyolultabb környezetben él, de éppen úgy lelkesedik, ha hozzáértő ember megpendíti zsenge lelkének húrjait és megmutatja előtte a távolban ragyogó távlatot. Talán a javítanivalóval kezdem. A mai gyermek túl van halmozva mindennel. nem értékeli a dolgokat, mivel könnyen jut hozzájuk. Miért teszik ezt a szülők? Talán azért, mert keveset foglalkoznak gyermekeikkel, nem érnek rá. és ehelyett inkább mindent megtesznek nekik. Azonban az így nevelt ifjúság nem lát majd akadályokat útjában és mindent természetesnek tart. A kötelességérzete eltompul, és a gyermek csak követelni tanul meg. Mi itt a megoldás? Nyújtsunk kevesebb anyagi előnyöket, és munkánk mellett érjünk rá arra is, hogy gyermekeinkkel törődjünk. Érdeklődjünk munkájuk iránt, játsszunk, sakkozzunk velük. Bizonyosan sok érdekes dolog nyomára bukkanunk, ha bizalmukat megnyerjük. Emlegessük többször a múltat, és magyarázzuk meg nekik, hogy nem magától értetődő mindaz a jó, amivel el vannak látva. Mi még küzdöttünk és sok akadály volt életünkben, amelyeket legyőztünk, azonban ez acéloz.ta akaratunkat és lelkiismeretessé tette munkánkat. Ha zsebpénzt akartam, magamnak kellett gondoskodnom róla. Könyvjelzőket, dobozokat; képeket festettem. Milyen öröm volt számomra, hogy nem terheltem meg szegény szüléimét, akik keserves keresetükből taníttattak engem. Neveljük munkára gyermekeinket már kiskoruktól fogva. A serdülő lány' kezéből ne vegyük ki a főzőkanalat és ne küldjük a barátnőjéhez. Jó háziasszony csak úgy válhat belőle, ha megtanulja idejében a főzés csínját-bínját. A fiúk is segítsenek otthon minden munkában, így felügyelet alatt vannak, erősödnek és megszeretik a testi munkát is. A neveléshez szeretet kell, mert enélkül a nevelésnek nincsen célja. Az ifjú ember érzi, ki szereti és ez esetben hallgat is rá és aki eltaszítja magától, azt később meggyűlöli és felelőssé teszi elárvult, elfajult életéért. Erre kell a szülőket leginkább figyelmeztetnünk és megértetni velük, hogy ne legyen fölösleges teher legdrágább kincsünk — a gyermek. Jó példával, szeretettel és neveléssel elérjük majd, hogy ifjúságunk megváltozik, emberibb, vidámabb és boldogabb lesz. Telek Margit tanítónő, Fülek. Ne adjuk férjhez 16-éves leányainkat Szeretnék egy pár sort eljuttatni azokhoz az anyákhoz, akik abban a tudatban élnek, hogy ha egy lány betölti 18. évét és nem megy férjhez, az már vénlány. Kedves mamák, nem osztom nézetüket, inkább azt mondhatnám, hogy ezek tapasztalatlan serdülő lányok, akik kikerülnek az iskola padjaiból és egyáltalán nem ismerik az élet sokoldalúságát. A mai kor asszonyai kell, hogy öntudatosak és önállóak legyenek. Ilyen értelemben neveljük leányainkat. Először igyekezzünk megismerni lány gyermekeink lelkét, bizalmát elnyerni és természetesen, az élet problémáiról felvilágosítani. Ne ragaszkodjunk a falunk szokásaihoz, ne tápláljuk büszkeségünket űzzed,hogy korán férjhez adjuk leányainkat. Egy 16—17 éves lány tapasztalatlan, nincs önálló gondolkodása, határozatlan, nem elég fejlett a házaséletre. A házasságot közös megértésre és főképpen szeretetre kell építeni. s ez nem 1—2 évre szól. Gondoljunk arra, hogy a fiatal lány férjhez megy, az első szerelem elmúlik, ráébred arra, hogy házastársában néni találta meg azt, akivel egy életet le tud élni. Ha nem jól választott, veszekedés, civakodás lesz a vége. Közben a kis baba megérkezik és a fiatal mama tanácstalanul vergődik. Az ilyen házasságok legtöbbször válással végződnek. Vannak esetek, hogy a fiatal mama alig 20 éves és már ■3 gyermek anyja és elvált asszony. Anyák, mindezekre gondoljunk, mielőtt a népbírósághoz fordulunk a házasság megkötésére vonatkozó beleegyezésért, ne igyekezzünk meggyőzni a bíróságot arról, hogy a fiatal lányunk házassága boldog életet jog biztosítani számára. Én bízom abban, hogy az az anya, aki igazán szereti lányát, először is féltő szívvel, szeretetben felneveli, vagyis előkészíti az életre és csak úgy fogja férjhez adni. Fagulya Ilona, Moldava n/B Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából... (a nyíl irányában folytatva): 18. Forradalmi cirkáló, mely nagy szer epe t-j átszőtt .1917-ben a pétervári Téli Palota elfoglalásában- 19. Mezőgazdasági munkás. 20. Fejlődő korban levő gyermek- 21. Arab név. 22. Férfi becenév. 24. Milyen — szlovákul (semlegesnem). 25. Melyik helyen? 26. Egy cérna . . . (betűhiány). 27. Sas Andor névjele. 28. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme nyomában lendült fel. 30. Tamás Sándor. 31. A madarak királya. 32. Figyel, néz. 34. Arab férfinév. 36. Angol fizikus. 38. Irány. 41. Trombita-hang. 42.1. G. 43. Szlovák kötőszó. 44. Tojás (németül). 46. A. J. 47. Hogy (szlovákul). 48. Ki (csehül). 5Ó. Marx és Engels tanainak továbbfejlesztője, az Októberi Forradalom kiemelkedő személyisége. 52. „Adóbevétel“ a feudalizmus korszakában. 54. Vissza: régi. 55. Az államhatalom tevékenységének meghatározott iránya és módja. A mi társadalmunkban a dolgozók érdekeit szolgálja. 62. Konyhaedény (ékezet felesleges). 63. Azonos hetük. 64. Néniét város és folyó. 66. Az emberek „butítására'''' Szolgált. 67. Vajon számjegy? 68. Király András. 69. Aki ■ az nyer. 71. Irén, Etus és Natasa. 73. Szeszes italt. 74. Tárgy. 75. Sakk-kifejezés. FÜGGŐLEGES: 2. Magyarországi megye. 3, Igen (franciául). 4. Kriptán vegyjele. 5. Nyugat-indiai madárnem. 6. Észak-algériai város. 7. Állami szocialista hitelszervezet. 8. Radar eleje. 9. Gyors menet. 10. Ilyen szín is van. 11. Vissza: tiltakozás a parlamentben (v — it). 12. Fényit. 13. Állathelyi$ég.\ 14. Énekel. 15. A. M. 16. Lassan fele. 17. Számtani műveletet végez. 21. A vízszintes 1. folytatása (a nyíl irányában). 23. Szamárhang. 25. Nevetés. 28. A veszett kutya teszi. 29. Belső szerv. 31. Nyakvédő. 33. Ez, az (oroszul)'. 35. Kötőszó. 37. Férje. 39. A társadalom termelőerői fejlettségi fokának megjelelő termelési viszonyok összessége. 40. A Szovjetunióban a szovjet hatalom első [55' F« 154 1917 éveiben: a kormány legfontosabb rendeletéinek elnevezése. 43. Személyre vonatkozó névmás. 45. Megy (szlovákul). 47. Névelővel: asszony. 49. ONT. 51. Okos, elmés. 53. Befed. 56. Szibériai folyam. 57. Cseh folyó. 58. Vissza: államdíjas magyar színésznő, 59. Angol konzervatív párti. 60. Iskolai fenyítési eszköz (bizonyítvány helyett). 61. Károly és Anna. 65. Fájdalmas. 67. Angol rang (fonetikusan). 70. R. É. 72. A férjes asszony írjaa neve után. 74. Ákos Ede. 75. Perc fele. В. P. 1957 70 24 35 [50 Beküldendő a vízszintes 1., 18., 28., 50., 55. ős a függőleges 21., 39., és 40. számú sorok megfejtése a rejtvényszelvénnyel együtt 10 napon belül. A 20. számú keresztrejtvény helyes megfejtése: „Tanuljunk a szovjet kolhozok tapasztalataiból.“ Brigád. Norma. Irrigáció. Revolúció. Könyvjutalomban részesültek: Németh Mária, Bielovce, Bányász Istvánná, Licince, Rácz Júlia, Moldava n/B. KERESZTREJTVÉNY 21. számú szelvény.