Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-10-15 / 20. szám
ERZSIKÉ nekitámaszkodott a falnak és úgy nézte az udvar közepén táncoló piroskendős pionírokat. Szívét összeszorította valami ismeretlen fájdalom. Egyszerre elhagyatottnak és magánosnak érezte magát, s szomorúan lehajtotta a fejét. — Erzsiké — kiáltotta feléje a szomszédjuk Pistije, s vidáman nevetett. — Miért nem jössz te is közénk? Most felfigyelt Erzsikére az a kékinges fiú Is, aki felügyelt a pionírokra. Odalépett. hozzá és megfogta a karját. —- Gyere te is játszani. Erzsiké elhúzta a kezét. — Mennék, de . . . — és lenézett a földre. A fiú felemelte fejét, s belenézett a kislány barna szemébe. — Te miért nem vagy pionír? -— kérdezte. — Az apám nem engedi — hajtotta le újra a fejét, s mielőtt a fiú feleszmélt volna. Erzsiké kifutott az iskola udvarából. * Nagy Péter, az édesapja, épp a vacsoránál ült. mikor Erzsiké kinyitotta az Hol voltál ilyen sokáig? Iskolában — felelte halk hangon. — S mit csináltatok ott?'— faggatta tovább az apja. s PIONÍR Jtsmk!- Édesapám! — szólt hirtelen Erzsiké - hadd legyek én is pionír! Az apja felnézett. — Nem! Már megmondtam! Édesapám . . . — Nem! — hangzott a kemény válasz. Többet egy szót se halljak erről a dologról. Á kislány szemét elöntötte a könny. lassan elfordult. Az asszony odaszólt Nagy Péterhez: — Miért vagy oly szívtelen ehhez a leányhoz? Már az összes tanulótársa bent van a pionírcsapatban. — Talál ő más pajtást is. Nagy Péter kemény ember volt. Amit egyszer a fejébe vett, arról nem könnyen mond le. Lánya tudta ezt, s ezért reménytelenül ült le helyére. Egyszerre eszébe jutott a mindig vidám, mosolygós arcú Feri, á szomszédban lakó kékinges traktorista. Lassan felállt, és szó nélkül kiment az ajtón. Pár nap elteltével Nagy Péter bent járt a közeli városban. Ott találkozott Perivel, s aztán együtt folytatták útjukat. Az egyik árnyas utcán Nagy Péter fülét vidám gyermekhangok ütötték meg. Körülnézett. Feri arcán mosoly futott végig. — Erre, Péter bácsi . . . Egy fás park közepén álló emeletes épületre mutatott, melynek homlokzatán ott ragyogott a felirat: „Pionírotthon“. Feri arra irányította lépteit. Bevezette ámuló társát, s megmutatta neki az egész pionírotthon belsejét. Nagy Péter az egyik meglepetésből a másikba esett. Mindenhol piroskendős pionírokat látott. Itt játszanak, .ott énekelnek, amott komoly előadás folyik. Nagy Péter tágranyitott szemmel figyelte, amint egy alig tizenkótéves fiú szereli a motorkerékpárt, s lélegzetet is alig meri venni a szomszéd szobában, ahol fiatal vegyészek dolgoztak. Ahogy elhagyták a pionírotthont, jó ideig szótlanul lépkedtek. Feri azonban később mégis megkérdezte: Nos. hogy tetszett, Péter bácsi ? Nagy Péter csak kis idő múlva felelt. —- No, no — hümmögte — csak legalább így lenne nálunk is a falun. — Azt akarjuk, — felelte Feri — azért dolgozunk, hogy a gyermekeknek is könnyű s vidám életük legyen. Ez a mi célunk. Késő este tért haza Nagy Péter, de az első tette az volt, hogy oda állt Erzsiké elé és azt mondotta: — Hát, most már nem bánom. Holnap jelentkezhetsz a pionírcsapatba! Erzsiké nem akart hinni a fülének. Azonban apja arcán látta, hogy nem tréfál. Boldogan felugrott és kitárta karját. Édesapám, édesapán:! Pionír leszek! Hz. V. Mese a farkasról Valamikor a kegyetlen vérengzők uralkodtak a többi békés és dolgos állat felett. Vad rengetegek ösvényein irgalmat nem ismerve lesték áldozatukat. Erdők és mezők széles rónáin hatalmas úr volt a farkas is. Fáradhatatlanul űzött, hajtott, akit csak látott. Jaj volt annak, aki körmei, hosszú fogai közé került. Gyűlölte is mindenki, azonban féltek tőle. A vérengzők minden zendülést, lázadást irgalmatlanul, kegyetlenül vérbe fojtottak. Az ártatlanok százai pusztultak el. De egyszer aztán eljött az az idő, amikor a sok-sok év alatt összegyűlt harag s elkeseredés kitört. A bátor sasok által vezetett harcban összefogtak az eddig elnyomott és üldözött állatok, és letörték a vérengzők uralmát. Az immár szabad, fellélegzett területen új törvényekkel teljesen új társadalmat létesítettek. Most már пет a vadon gyilkos törvényei, hanem az élet, békés munka és az együttélés elvei irányították cselekedeteiket. Boldogok is voltak, igazában csak most kezdtek élni. Fiaik már csak elbeszélésből, hírből ismerték a vérengzők körmét. Hanem a farkas nem futott el mos vidékre, mint a többi vérengző. Ott maradt, látszólag alávetette magát az új törvényeknek, báránybőrbe bújt. s így hirdette ártatlanságát. A kétszínű kaméleon, a rövidlátó irodai molyok és a könnyelmű lepkék még segítették is. Azt kezdték beszélni lépten-nyomon, hogy a farkas koma nem is olyan bűnös, hogy csupán a nagy vérengzők parancsára üldözte az állatokat. „Kénytelen volt, szegény, — mondogatták — de hát most, láthatjátok, báránybőrbe bújt. Nem bánt senkit, sőt. segíteni szeretne.''' S addig-addig hitegették egymást- meg a többi állatot, míg a farkas koma mindinkább előtérbe került, és végre, sokéves tapasztalataira hivatkozva — vezető szerephez jutott. 18 Ilehat a farkas, mindig farkas marad. Most is csak a feneketlen bendöjére gondolt. Báránybőrrel leplezte magát, azonban sötét éjszakákon tiltott ösvényeken járt, és le-lecsapott gyanútlan áldozataira. Mérhetetlengyűlölete minden jó és nemes iránt egyre jobban fokozódott. Már nem sütötte le a szemét, lm látták. Ragadozófények lobogtak szemében, körmeit fenyegetően mutogatta. H ártott, ahol csak tudott. A gabona megőrzését a hörcsögre bízta. Cirmos cicára a tejet, a drága ruhákat és a prémeket pedig a molyokrp,. Meg is sínylette az állatok társadalma farkas koma uralmát. Mert bizony újra uralkodott. Felfuvalkodottságába-n kiskirálynak képzelte magát, dölyfös volt és durva- mindenkihez. Pedig addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik. A többi állat rájött, hogy a báránybőr, csak álarc, belül megmaradt a farkas éles foga s a gyűlölete. Kutyából nem lesz szalonna farkasból se bárány. Hiába akarta magát farkas koma leplezni, gaztetteiért mégis megkapta méltó büntetését. Kiporoltók a bundáját, hogy csak úgy porzott! Sz. V.
