Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-10-15 / 20. szám

и

elice úrral beszéltem — szólalt meg Teréz —, holnap nézz be hozzá, ad valami munkát.

San te szótlanul az ajtó mögötti fogasra akasztotta kabát ját, sapkáját s az asztalhoz ült.

—- Azt mondta — folytatta Teréz miközben a ritka levest férje tányérjába íöttyintette — szerencséd van, mert ma nem könnyű munkát találni, és közben úgy tett. mintha nem is tudná, hogy te...

— Miért, fordultál éppen Felice úrhoz? kérdezte Sante evés közben, — mikor jól tudod, hogy miféle szerzet. Én nem kezdek vele.

Teréz szótlanul a konyha sarkában álló fekete kályha tisztításához látott. Undorral végezte ezt a munkát. A szegényes ebédet kénytelen volt a családnak faszénnel megfőzni, ettől azonban csupa korom lett minden. A szobában volt gáztűzhely is, de rá se pislantott. Egy hónapja nem tudták kifizetni a számlát, és ezért elzárták a gázt.

Idősebbik lányának. Rózának már többször mondta:

— Az a kis leves, amit délre kotyvasztok inkább füst, mint ételszagéi. Ha legalább eszedbe jutna kitisztítani a faszénkályhát, de mind rám vártok, mintha nekem nem lenne elég dolgom annál a hajkurászó nagyságánál.

Teréz csak azért duzzogott, hogy megkönnyebbüljön.

Mikor bezárták azt az átkozott gyárat, Santet, a férjét kitették. Az üzem igazgatója közölte vele. hogy- a fejébe vett ..forradalmi eszmék“ miatt nem számíthat arra. hogy visszaveszik. Teréz akkor otthon hagyta három gyerekét és beállt szolgálónak. Sante pedig napszámosként, alkalmi munkát vállalt.-—- Miért fordultam Feliee úrhoz? szólalt meg újra Terez a férjére nézve. — Hogyhogy miért ? Azt hiszed mehet- ez így tovább ? Egyik nap eszünk, másnap koplalunk. a gyerekek nap-nap után sápadtabbak és ványadtabbak. Hát nem látod ezt? Én ... én pedig mér képtelen vagyok. igazán nem tudok ... — és elkeseredésében földhöz vágta a rongyot.

— Azt akarod, hogy minderről örökké csak hallgassak? —- folytatta és hangja kemény ridegséggel csengett. — Azt akarod, hogy ne gondoljak a gyerekekre? Hisz mi már egymás szemébe se nézünk. Nem tudom elfelejteni a boltost, aki már nem ad hitelbe, a háztulajdonost, aki az utcára akar dobni, gyötör, hogy sehol nem találsz munkát! Te ezt akarod ?

Teréz arca feldúlt volt, és különös tekintettel nézte szemben ülő férjét.

Sante rádöbbent, hogy ilyennek még soha nem látta feleségét. Éjfekete szeméből. amelybe néhány éve beleszeretett, most kétségbeesés, nagy-nagy szomorúság áradt. Ilyennek még akkor sem látta, amikor tudtára adta a rettenetes hírt. hogy a sztrájkban való részvételéért kidobta a gyárigazgató. Még nagyon jól emlékszik rá Sante, ahogy kedves anyáskodó tekintetével kitartóan a szemébe nézett és azt mondta:

— Ne törődj vele, találsz más munkát. Meglásd, valahogy csak kijövünk.

De most kezébe temetett arccal ül az asztal túlsó végén, és kócos fekete haja eltakarja koraöreg arcát.

Ahogy így elnézte Sante, azon törte a fejét, ugyan mit mondhatott felesége Feliee úrnak, hogy olyan készségesen munkát ígért. Sante érezte, hogy az arcába fut a vér. Ajkára tolultak a szavak, meg akarta mondani Teréznek, rosszul tette, hogy munkát kért, ki akart tálalni mindent. akár magából kikelve, kiabálva is, hogy felébredjenek a szomszéd szobában békésen alvó gyerekek.

De mégsem tette. Ehelyett lassan felállt. eltolta magától a tányért, kiitta a pohárban maradt vizet és megszólalt:

— Hát jó . . . holnap reggel elmegyek. Másnap reggel Feliee úr így fogadta:

Napi ezer lírát megkereshetsz és több hónapig biztos munkád lesz. Nem erőlteted meg magad. Az első feladat: a többiekkel — akiket majd megismersz — a főbejáraton minden reggel bementek a gyárba, hogy mindenki lásson benneteket, mert már két hete tart ez az átkomellett várta a tányér levessel, amelyet letakart, hogy ki ne hüljön.

Sante kimerültén leült és fojtott hangon elmondta, milyen munkát ígért neki Feliee úr. Teréz némán hallgatta. Arról nem beszélt az asszonynak, merre kószált egész nap. Elhallgatta azt a sok nemet is. amit munkakeresés közben hallott.

Evés után csak ennyit mondott:

— Mintha összetörtek volna, lefekszem. Éjszaka úgy tűnt, mintha Teréz sírna, de nem hitte el. Soha nem hallotta feleségét sírni. Teréz nem sírt. biztosan ál modta.

Még égtek az utcai lámpák, mikor hajnalban felébredt. Teréz már a konyhában élesztgette a tüzet, hogy minél hamarabb megfőjön az árpakávé, amely egy kissé legalább felmelegíti a gyomrot.

— .Tó reggelt, — köszönt a férjére. — Ma hűvösebb van, mint tegnap. A kis

qWltö g щ/fco,

zott sztrájk. Ha a többiek látják, hogy valaki mégiscsak megkezdi a munkát, megtörnek, és jól meggondolják a sztrájk folytatását. Hiszen tudod ? Az éhség nagy úr. Nos — megegyeztünk?

Sáhte nem felelt, mereven a földre sütötte a szemét, és érezte, hogy elszorul a melle, szinte megfullad. Imbolygó léptekkel indult az ajtó felé.

— Tehát, holnap találkozunk? — szólt utána Feliee úr. — Ne felejtsd el pontosan hétharminckor.

Sante nem ment haza ebédelni. Egész nap a városban lótott-futott, a gyárak és műhelyek ajtaján kopogtatott munkáért, bár előre tudta a választ: — Van elég munkás. Elbocsájtunk! Nincs felvétel!

A kikötőbe loholt, hátha szerez legalább néhány órai munkát. Semmi. Sehol semmi.

Mikor este fáradtan hazabotorkált, a gyerekek már aludtak, és Teréz az asztal

lány egy kicsit lázas, jobban betakartam. Küldök egy korty tejet, talán rendbehozza.

Sante szótlanul nézte. Most, most megmondja neki, hogy inkább elpusztul, de a felajánlott munkát nem fogadja el. Most megmondja, hogy sehová nein megy.

De hirtelen megfordult Teréz:

— Most elmegyek Feliee úrhoz, és megmondom neki, hogy ilyen munkát nem fogadsz el — szólt haragosan, miközben gyapjúkendő jót megkötötte. Tartsa meg a pénzét, hisz ez úgysem tarthat így örökké. És ha sokéig így megy... valahogy akkor is kibírjuk mondta és gyönyörű szemét a férjére vetette, akit váratlanul arconcsókolt és elsietett.

Santenek ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy már hónapok óta nem csókolta meg feleségét.

H. S.

15