Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-10-01 / 19. szám

r

gy anyakönyvi lap. Nevek és számok. Fiatal szerelmespár elkönyvelt boldog percei. És a lap másik oldalán а/, utolsó sorban újabb bejegyzés. Bírósági végzés száma, dátum. Elváltak. Sötét betűk és száraz rideg adatok. Mit is olvashatok ki belőlük? A házasélet be nem váltott ígéretei . . . Az ellentétes jellemek összecsapása . . . Hűtlenség . , Kzernyi okot dob fel a képzelet;.

De lássuk az élet mivel indokolja ezt a válást.

Felkeresem az elvált asszonyt. Csengetésemre nyolc év körüli, pepita kötényen kislány nyit ajtót. Selymes szőke haj, pisze orrán kis szeplők szemtelenkednek.

— Hívom édesanyámat.....mondja. Míg

az egyik ajtón eltűnik, körülnézek. Rend, tisztaság. A fogason érmék ■

kabát, és , . . egy fjd&ßtAMWE!. j^WaJ

A nő, aki elém jóit. nem Mgadhat mi meg kislányát. CsaN^Wfariakistó

szarkalábak. Gondozott. «ffiiulP^írra kérem, tegye félre a sínSwKos udvariasságot és folytassa munkáját. Kimegyünk a konyhába, azonnal a tárgyra térek:

— Két évvel ezelőtt elvált, hét évi házasság után ?

A barátságos mosolyt mintha letörölték volna arcáról. Belátom, élesen és váratlanul tettem föl a kérdést. Megnyugtatom, hogy nevét nem közöljük. H a akarja, el is keresztelem. Megfelel a Csorba név ? Csorba Márta. No lám, már a ke - resztanyja is vagyok. Elfogadja a gyorsan kötött családi kapcsolatot.

— Nagyváradon laktunk, mostohaanyám nevelt fel. Igazán csak jót mondhatok róla. Mindent megadott, amit a körülmények megengedtek. Taníttatott, rendesen öltöztetett. De mindezt valahogy kötelességszerűen tette. Nem igen szidott, de nem is becézett. Nagyon hiányzott az anyai kéz meleg simogatáea. Szeretetre vágytam. Mindezt csak azért mondom el. hogy jobban megérthesse, a házasságban is ezt kerestem: szeretetet, megértést.

eddig a hivatalos körok részesítették. Népi demokratikus rendszerünk nemcsak anyagilag gondoskodott róla, hanem a művészeknek kijáró legmagasabb kitüntetésben részesítette. A nemzet művésze címet adományozták neki. Timrava termékeny írói munkásságának utolsó éveit Losoncon töltötte. Itt is halt meg 1946. november 27-én, 79 éves korában.

Timrava írásaival, lángoló hazaszeretetével, megalkuvást nem ismerő, következetes magatartásával és határtalan emberszeretetével bebizonyította, hogy az igazságba vetett szilárd h it és törhetetlen akarat képes kiragadni az emberi a kispolgári élet és társadalornszemlélet fertőző mocsarából és a haladó társadalmi eszmék bátor harcosává tenni.

rosszul választott? — vágtam

szavába.

— Nem — tiltakozik — férjem házasságunk első időszakában, mint minden szerelmes férj, nagyon kedvesen viselkedett. És én ezt sokszorosan viszonoztam. Azt hittem, minél figyelmesebb, gondosabb leszek, annál melegebb, szeretettel - jesebh lesz köztünk a viszony. Eleinte tiltakozott, ha kitisztítottam a cipőjét vagy ha csak neki vásároltunk cipőt, ruhát. Később már egyre önzőbb, követelőzőbb lett. A háztartás minden nehézsége csak engem terhelt, mert ugye, ez az ..asszony dolga“. Pénzt hovatovább mind kevesebbet adott haza. Ha szólni mertem, gorcmibdsJ^lotfäfA veszekedés megszoiu^ÉK-álpP?volt az. életem...

Márta az utolsó tányért is megtörli, тИп húz/.н e^onyhaszéket, leül.

jgftolfc [du aitan éjszakán gondolkoztiiiji e/A.n, чЩЯгкz én kényeztetésem az oka megöntözött viselkedésének? A férfiak nem egykönnyen mondanak le azokról az előjogokról, amelyek a múltban kivételes, előnyös helyzetet UicetejggU^t számukra a ^^^^^^^lázrtssng

Az. én férjért* OLryaiíJKr®^^n győzte haiIgoztatnUB^ri^í haladó gondolkodású. Csak hallotta volna vitatkozni a női egyenjogúságról, de ahogy belépett a lakásba, kalapjával együtt a női egyen jogúságról vallott nézeteit is a szegre akasztotta.

— A szerelem igen rövid idő alatt már csak emlékként élt bennünk — folytatja.

— A házasság a férjem részére csak kosztot. lakást és munkautárii kényelmet jelentett. Ezzel elégedett is volt . A bíróságon kijelentette, nem akar válni. De vajon elég az, ha a házasságban csak az egyik fél elégedett? Nem kell a férjnek arra törekednie, hogy a feleségét is boldoggá, elégedetté tegye?

— És hogyan jutott el a válás gondolatáig? — szegezem neki a kérdést.

— Talán már az első nagy összetűzésnél. Dehét magamnak sem rúertem bevallani. Aztán itt volt a gyermek . Ugye látta Anikót ? Hát miatta tűrtem... Szegényke úgyis megszenvedte a mi viharos családi életünket. Szerette az. apját,, szeretett engem. Úgy gondoltam, hogy még ez a házasság is jobb, mint a válás . . . De barátaim, munkatársaim nem hagytak... Teljesen tönkrementem. Ha néhanapján a tükörbe néztem, megdöbbenve láttam képmásomat: elhanyagolt, idő előtt megöregedett, keserű arcú nő. Lassanként a ruhákból is kifogytam, hiszen minden pénzemet a háztartásra költöttem. Elhallgat. Távolba néz

— gondolatait rendezi, majd halkan folytatja: — Úgy láttam, ennek az életnek egyetlen megoldása lehet: a válás. Ma két év távlatéból világosabban, tisztábban ítélem meg a helyzetet. Akkor csak a férjemet hibáztattam. A válás nehéz volt. Nemcsak a bírósági tárgyalásra gondolok, hanem a családomra is. Nem tudtam, hogyan mondjam meg a kislányomnak. És végül, nézze, hiába állítanám, az sem volt közömbös, mit momdanak az. emberek. Egy elvált asszony. Tudja ennek a szónak, hogy is mondjam, van valami mellékíze.

— És a férje, hogyan viselkedett a tárgyaláson ?

— A férjem? — ismétli — folyton azt bizonygatta, hogy nem csalt meg. Hát csak az csalás, ha a férj szeretőt tart?! Nem csalt meg, mikor szerelmet, boldog életet ígért és ehelyett rideg, csupa köte -lezettségekkel teli házasságot, közömbös, goromba férjet kaptam? A legszentebb érzésemben csalt meg: a szerelemben.

Mártát az emlékek túlságosan felkavarták. Sokáig hallgattunk. Az est homálya lassan besettenkedett a kis konyhába. Ideje hazaindulni — gondoltam.- De aztán elég rövid idő múlva túltette magát az eseményeken és újra férjhezrnent. — Siettem befejezni beszélgetésünket.

Márta csodálkozva néz rám.

Dehogy mentem újra férjhez. Honnan veszi ezt ?

Zavarba jövök, de világosan emlékszem a férfi felöltőre a fogason. Szóvá is teszem.

Hát igen, az a férjemé, érdekes eset

ugye ?

Gyorsan lemondok aaeSSslulásról. Felcsigázott érdeklődéssel a történetet. amely a befejezésnenj^dődik.

Válás után Csorba njnrtudott elköltözni.jiem дер Hfeáea. ágkislány heverőде&кК íjtjk ivJítj^jliába^p.on aludt. Csór- Maiiról a másikra amp'fxt’&Xí jMnhi'in -ЯКki sem várta. jBirQtltáp10 дР ebben a lakásban, ahol

Milyen szánalmas, ügyetlen egy ilyen magáramaradt férfi. Hogy elveszti biztonságát. fölényét. Milyen nehéz megfőzni azt a két tojást, amit nagy vigyázva, szedett ki a zsebéből. Egyik mosónő a másik után csapta be. Akkor maga próbálkozott a mosással. Anikó ezt nagyon mulatságosnak találta. Egyszer Mártának is be volt áztatva a ruhája, s egyúttal kimosta Csorba két ingét is. Csorba a teli kosár ruhát kiszedte Márta kezéből. Anikó mutatta meg az utat a padlásra, mert Csorba a kilenc év alatt nem járt, ott. Szépen kiteregette, elrendezte a ruhát.

Keveset, csak a legszükségesebbet beszélték egymással. Csorba pontosan odaadta a .megít élt gyermektartási díjat s a, lakás költségeinek ráeső részét. Márta munkatársaival gyakran járt moziba, szórakozni. Elment a fodrászhoz, új kosztümöt vásárolt. Milyen sokáig nélkülözte ezeket az apró örömöket. Pedig mennyire szükség van mindezekre. Friss életkedvvel terveket szőtt, hisz mindössze harminckét éves. Megújhodott fiatalságát Csorba nyugt a tamil figyelte. Most már észrevette, hogy az elhanyagolt feleség csinos. És ha Csorbáné nem árulta is el nekem, de éreztem szavain, nála sem volt céltudatosság nélküli a külsejére fordított gondosság.

Múltak a hetek és a napok, nem sok nyomot hagytak, de vannak napok, amelyek emlékezetesek maradnak. Egy napon valami új, valami szokatlanul új jelent meg életében. Csorba ajándéka. Egy csokor halványsárga őszirózsa pompázott a vázában, és mellette az asztalon egy kis borítókban a Csorba fizetése.

Márta felállt, hogy villanyt gyújtson. Én meg búcsúzom. О marasztal.

— Nem akarja megismerni a férjemet?

Nem, nem akartam megismerni a férjét, de egy pillanatra mégis összetalálkoztunk az előszobában. Egyik kezében kenyér, a másikban csomagok. Hogy milyen volt ? Éppen olyan, mint sok más, száz meg száz férj.

Nem sikerült elvált asszonyról írnom. Sebaj, én is örülök, hogy Csorbáék újra összekerültek, együtt maradtak. Hiúba, akárki akármit is mond, én szeretem a jól végződő történeteket. Hát nem jobb így? Csorbáék boldogok és talán egyszer új lapot nyitnak az anyakönyvben.

Mihály Rózsa,

a romániai Dolgozó Nő szerkesztője.

15