Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-10-01 / 19. szám
Kevesen állanak ellent a szép, színes kasmirkendóknek Tuzex-kabát, Tuzex-sál Családi autónézés A TUZEX-ben A tízdolláros már régen a sublót mélyén feküdt. Időnként bekukkantottak a fiókba. megnézték, ott van-e a borítékkan. De csak nézték. Beszélni nem igen mertek róla, mert nem hivatalosan jutottak hozzá. Jó néhány hónapja annak, hogy egy levélben, „feketén“ érkezett a tengerentúli nagynénitől. A napokban aztán tanakodni kezdett a házaspár. Egy újsághírt olvastak. Hogy hát semmi baja sem történik annak, aki az idegen pénzt beváltja a bankban valami utalványra. Mert. hogy most erre amnesztia van. Próba szerencse — gondolta Lidi néni, és egy szép napon, ünneplőbe öltözve felszállott a bratislavai gyorsvonatra. H fi élettársa kicsit szorongva figyelte a távol baveező vonatot, mert hát mégis, ki tudja, hogy jár majd az asszony? Nagy' kő esett le a szivéről, amikor későn este vidáman, nagy sietve beállított a felesége. — Bratislavában elmentem én a bankba, aztán megmutattam a tízdollárost. Megmondtam, hogy hogyan kaptuk — meséli élményeit Lidi néni, és közben a csomagokat bontogatja. — Megkérdezték ugyan a nevemet, de csak azért, hogy fölírják, ki váltott be pénzt. Aztán már minden nagyon gyorsan ment. Egy Tuzex-papírt nyomtak a kezembe, és öt perc múlva már a Tobrucká utcában voltam. Nem nagy kirakat, hanem csak egy kis tábla hirdette, hogy itt a ,.TUZEX“. — Nézd csak — kasmirkendő. sál. egy kis csokoládé, kakaó, meg rágógumi a gyereknek. És ha láttad volna azt a sok mindent! Még autót is vett valaki. Az örökségét utalták át Amerikából. jó hasznát vette. Azt mondták, nemsokára már építőanyagjuk is lesz raktáron. És nemcsak Lidi néniék elégedettek a Bratislavában nemrégen megnyílt Tuzex - szel, de mindenki, aki külföldi pénzét Tuzex-utalványra váltja be. A világpiac átlagárai, kedves, figyelmes vezető és elárusítók, jóminöségfi, szép és ízléses áru, ez jellemzi legjobban a Tuzexet. Fényképezte: Lisicky U jvári Magdoln a Nők a férfiak helyén Tornaijától mintegy jó kilométerre van a téglagyár. Kora tavasz óta teljes ütemben haléul itt a munka, a tégla és betonblokkok készítése. A dolgozók jó része fiókból áll, és meg kell mondanunk, hogy derekasan megállják helyüket a munkában. A tervet mindig 100 %ra teljesítik. Killö-nösen szép eredményt ért el Cikora Etel 168 %-os és Csák Vera 150 %-os tervteljesítéssel. A jól végzett munka után az üzemvezetőséggel közösen rendezett táncmulatságokon szórakoznak a szorgalmas, ügyes nók. Van valami azonban, ami bosszantja ókét. A hónap elején több napon át nem volt homok a betonblokk készítéséhez. Az így tétlenül eltöltött idót azután vasárnap kell behozni. ha a tervet teljesíteni akarják. Jó volna tehát, ha az illetékesek biztosítanák a nyersanyagot a dolgos téglagyári leányoknak. Az elmúlt év ószén a tornaijai XI. éves iskola leánytanulói tánccsoportot alakítottak. Csaknem minden akción felléptek. A leányok először csak két fiút nyertek meg a tánecsoportba, de ma már vezetőjükkel, Szemko elvtárssal hat fiútdneosuk van. A z Ifjúsági alkotóverseny kerületi versenyén az első díjat, az országos versenyen a 4. helyezést érték el. Az aratás folyamán hatszor léptek fel. Az iskolaév kezdete előtt 3 napos tátrai kirándulást tettek, ahol szintén felléptek. A kultúrmunkán kívül a fizikai munkából is kivették részüket. A járás területén épülő iskoláknál 1 hónapos brigádon vettek részt. Az új iskolaévben sok sikert kívánunk a tanulásukhoz és a további kultúrmunkához. Német János, Sajószárny a Csák Vera 160 %-ra teljesíti a tervet A Nagy Október tiszteletére A nőbizottság .legutóbbi gyűlésén az asszonyok kötelezettségvállalást tettek a NOSZF 40. éves évfordulója tiszteletére: vállalták, hogy a faluszépítési akcióban 225 órát dolgoznak le, a szövetkezetben pedig a különböző mezőgazdasági munkálatok keretében 4820 órát, melyből már 3800 órát ledolgoztak. A fiatal leányok is kitesznek magukért. A kultxírotthon rendbehozására vállalkoztak. Bella Irma, Nagy Margit és Soltész Malvina már eddig is jó munkát végeztek. H. A.. V. Я ore A Tizenkét hónap eredménye Majoros Olga nyomdai berakónő a normát 100 %-os minőséggel állandóan magasan túlszárnyalja. Á kassai „Pravda“ női alkalmazottjai közül ez idő szerint ő az egyedüli, aki a szocialista versenyben 12 hónapon keresztül egymásután első helyezést ért el és kitüntetésre lett felterjesztve. Majoros Olga a szakszervezeti üzemi bizottság tagja, a nemzeti biztosítás bizottságának elnöknöje, a kassai nöbizottság igen tevékeny tagja. Str. M.