Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)

1955-10-15 / 20. szám

A gazok nem hagytak élni bennünket, mint fát az erdőn, bátran, egyenesen. Azt akarták, hogy ifjú, széf lelkűnkön, mely formálódott, ezer csorba essen. Akarták és reánk törtek erővel; iskolát, könyvet, mindent megfertőztek, — mert látó, értő embert nem akartak, csak szolgát, rabot, láncban görnyedőket.. Bábi Tibor Növünk! Tudták, hogy tőlünk majd egyszer félni kell, s küldtek reánk butító tanárt, papot, leventeoktatót és csendőrt arra, ki únt parancsaikra nem hallgatott. S jaj volt annak, ki szabad gondolatra, vagy ígért szebb jövőnél szebbre vágyott. Véresen megtoroltak minden vágyat, minden szót, szabad álmot, ifjúságot. Mégis hiába öklöztek, pofoztak. Fiatalok vagyunk, a lelkünk dalol, s növünk friss növényekként a nap felé ezeréves vén múltjuk romja alól... Az elefánt és a medve Dzsomo Kenyatta: Az elefánt barátságot kötött az em­berrel. Egy szép napon szélvész kere­kedett és az elefánt elment a barátjá­hoz, akinek kis kunyhója ott állt az erdőszélen és így szólt: — Kedves, jó emberfia! Engedd meg, hogy ormányomat a vihar tarta­mára kunyhódban helyezhessem biz­tonságba. Látva az elefánt helyzetét, az ember így válaszolt: — Kunyhóm ugyan felette szűk, de majd csak szorítok helyet ormányod számára. Csak arra kérlek, légy óva­tos. Jót tettél velem! — rebegett köszönetét az elefánt, — és eljön még a nap, midőn jóságodat meghálálhatom! De mi történt ? Amint az elefánt bedugta az ormányát, lassan betolta egész fejét és végül az esőbe taszította ki a z embert, mondván: — Kedves barátom, bőröd sokkal vastagabb az enyémnél és minthogy kettőnk számára nincs hely, nyugodtan állhatsz kissé az esőben... Ez persze sehogysem tetszett az em­bernek. Panaszkodott. Az állatok a kö­zeli erdőből eljöttek, hogy tanúi legye­nek az ember és elefánt viszályának. Arra jött az oroszlán és ordítani kezdett: — Ki meri a dzsungel királyának békéjét zavarni? Az elefánt, aki a dzsungel-birodalom magas tisztségviselője volt, békítőén így szólt: — Felség, csupán egy kis nézet­eltérésem volt barátommal egy kis kunyhó birtoka miatt... De az oroszlán békét és nyugalmat akart, ezért elrendelte: — Minisztereim létesítsenek vizsgáló­­bizottságot az ügy alapos tisztázására és nyolc napon belül tegyenek jelen­tést! Aztán az emberhez fordult: — Jól teszed, hogy népemmel ba­rátságban élsz, különösen az elefánttal, aki egyik legmegbízhatóbb miniszte­(Tanulságos állatmese) Dzsomo Kenyatta, a nemzeti fel­szabadító mozgalmat vezető Kenyai Afrikai Unió főtitkára, akit a népirtó angol gyarmatosítók hétévi kényszermunkára ítéltek. rém. Ne félj, nem vesztedül a kunyhót. Várd meg a bizottság ülését. Alaposan kihallgatnak és a döntés ki fog elégí­teni. Az ember boldog volt, mert termé­szetesnek tartotta, hogy kunyhóját visszakapja. A vizsgálóbizottság nyomban meg is alakult. Tagjai voltak: Mr. Rinocerosz, Mr. Bivaly, Mrs. Alligátor, Mir. Róka és Mr. Leopárd, mint a bizottság titkára. Az ember tiltakozott és kérte, hogy valamelyik embertársát is válasszák be a bizottságba. Azonban kioktatták, hogy ez lehe­tetlen, mert nincs olyan művelt ember­fia, ki a dzsungel bonyolult törvényeit ismerné, de megnyugtatták, hogy nincs mitől tartania, hiszen a bizottság tag­jai közismertek pártatlanságukról és mély igazságérzetükről. Minthogy pe­dig az isten is arra rendelte őket, hogy védelmezői legyenek a kevésbé jó foggal és körömmel megáldottaknak, ezért nyugodt lehet, hogy ügyét a leg­nagyobb gondossággal fogják kivizs­gálni és pártatlan jelentést terjesztenek majd elő. A bizottság összeült, hogy felvegye a tényállást. A tiszteletreméltó elefán­tot illette meg elsőnek a szó: — Nem akarom idejüket túlságosan igénybe venni, — mondotta, — hiszen jól tudják, hogy mindig tiszteletben tartottam barátom érdekét és épp ez idézhette elő a jelen sajnálatos félreértést. Barátom ugyanis felszólí­tott, őrizzem meg kunyhóját, hogy a vihar el ne sodorja. Később a vihar egy használaton kívüli szobába tört utat magának, ezért barátom érdeké­ben a gazdaságilag fejletlen helyiséget gazdaságosabb kihasználás felé vezet­tem azáltal, hogy magam foglaltam el. Oly baráti kötelesség ez, melyet ha­sonló körülmények között önök közül is kétségtelenül mindenki a legnagyobb készséggel teljesített volna. Miután a bizottság meghallgatta Mr. Elefánt előadását, felkérték Mr. Hiénát és más mértékadó köröket a véleménynyilvánításra. Ezek min­denben osztották az elefánt állás­pontját. Ezután az ember kihallgatására ke­rült a sor. Alig szólalt meg, nyomban a szavába vágtak: — Kedves barátunk, csak a fontos pontokra korlátozódjék! Hiszen a tény­állást már több pártatlan forrásból ismerjük. Csak arra vagyunk kiván­csiak, hogy kunyhójában a gazdaságilag elmaradt helyiséget bárki használta-e, mielőtt az elefánt elfoglalta? — Nem, de... — kezdte el az ember, azonban a bizottság félbeszakította, hogy most már mindkét felet kellően meghallgatta és tanácskozásra vonult vissza. Az elefánt költségén elfogyasztott remek ebéd után meghozták a döntőst. Behívták az embert és kihirdették: — A viszály egy sajnálatos félre­értésen alapul, melynek oka az Ön álláspontjának maradisága. Vélemé­nyünk szerint az elefánt csupán szent kötelességének tett eleget, mikor az Ön érdekét védte. Kétségtelen ugyanis, hogy elsősorban az Ön érdeke, hogy a helyiség gazdaságilag a legjobban legyen kihasználva, minthogy pedig az Ön térfogata távolról sem éri el azt a terjedelmet, hogy a helyiséget betölthesse, oly kényszermegoldást tar­tunk elengedhetetlennek, mely mindkét fél méltányos szempontjait kielégítse. — Mr. Elefánt tartsa tehát elfoglalva továbbra is a kunyhót. Ön viszont engedélyt nyer, hogy alkalmasabb he­lyet keressen, ahol a szükségleteihez jobban alkalmazható kunyhóját fel­állíthatja. Mi viszont ezennel átvesszük jogainak védelmét

Next

/
Oldalképek
Tartalom