Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954-05-01 / 5. szám

Védjük a mások gyermekét is

Hatéves kislányom búslakodott, mert megbetegedett a kis barátnője, a szomszédék Margitkája. Ott járt nála a doktor bácsi, és torokgyulladást állapított meg. Csak nehezen tudtam Erzsikémmel megértetni, hogy nem látogathatja meg kis pajtását, mert a torokgyulladás ragályos, ő is megkaphatná a bajt.

De a gyerekek hamar vigasztalódnak. Erzsiké megtudta, hogy cirkusz érkezett a városba, és legszívesebben mindjárt oda ment volna megnézni az elefántot meg a majmokat. Megegyeztünk abban, hogy este nem viszem cirkuszba, de a vasárnapdélutáni gyermekelőadásra elmegyünk, ha addig nem lesz a magaviseletére semmi panasz.

Este már aludt a kislányom, a férjemet vártam haza és kinéztem az utcai ablakon, hogy jön-e már. Meglepetve láttam, hogy Margitka megy el előttünk, az apja kézenfogva vezeti, az arcocskája sápadt, a szeme karikás, nyaka kendővel van bekötve.

— Orvoshoz mennek ? — kérdeztem részvéttel.

— Nem, a cirkuszba viszem őt — felelte az apa.

— Cirkuszba? — csodálkoztam. Hiszen beteg.

— Igen, de meghallotta, hogy itt van a cirkusz, s nagyon sírt, hogy menjünk el mi is —- hangzott a magyarázat. —• Meleg nyári este van, talán nem fog megártani.

Nem akartam vitatkozni. Megértem, hogy a szomszédnak nagy dolog, ha cirkuszba viheti a kislányát. Ő maga bizonyára hiába vágyott oda gyermekkorában. Pár évvel ezelőtt még urasági cseléd volt, s most mint a traktorállomás öntudatos munkása, értékelni tudja, ha

gyermekeinek örömet szerezhet. Magamról tudom, milyen boldogság, ha gyermekünknek megadhatjuk azt, ami számunkra elérhetetlen álom volt gyermekkorunkban.

De az új élettel új felelősség is jár együtt. Azt hiszem, ez a kis esemény megérdemli, hogy mi anyák elgondolkozzunk rajta, és bírálat tárgyává tegyük a saját eljárásunkat hasonló esetben.

Hátha az az egészséges gyermek, aki gyanútlanul ült Margitka mellett a cirkuszban, megkapta a torokgyulladást? Hátha annál valamilyen okból súlyosabb következményekkel járt a betegség? Nem felelőtlenség-e fertőzést terjeszteni azokon a helyeken, ahol gyermekek vannak, ahová a szülők örömmel és bizalommal engedik el gyermeküket ?

Pedig az eset, sajnos, nem egyedülálló. Tanúja voltam, amikor egy bábszínházi előadásról köhögési és hányási rohammal kellett egy kisfiút kivinni. Szamárköhögése volt, mégis megbántva tiltakozott az anyja: „Szegényke, ő is látni szeretné, amit a többi.“ Vonaton is előfordul, hogy a köhögő vagy lázas gyermeket egyenesen az anyák és kisgyermekek részére fenntartott fülkébe viszik be, holott a beteg gyermeknek — ha már az utazás elkerülhetetlen — legalább a felnőttek között kellene utaznia.

Azok az anyák, akikben van közösségi felelősségérzés, belátják, hogy nem szabad így figyelmen kívül hagyniok a mások érdekeit. Annál kevésbbé, mert hiszen a saját gyermeküket is veszélynek teszik ki azzal, ha betegen társaságba viszik. A beteg gyermek eílenállóképessége csökkent és az ilyen könnyelmű lépés következtében szövődmények léphetnek fel

nála. Margitka is egy hétig nyomta az ágyat a cirkusz után, amelyből különben nem sokat élvezett, mert előadás közben lázasan elaludt.

Tanuljunk meg lemondani a szórakozásról, ha betegség jön közbe. Tanítsuk meg ennyi önfegyelemre a gyermeket is, hiszen nevelési szempontból is nagyon fontos, hogy ne akarja mindenen keresztül érvényesíteni a saját akaratát. Cirkusz jön máskor is, gyermeknap lesz jövőre is, a szereplésre is lesz még elég alkalom, de a komolyan nem vett betegség következményei messzire kihathatnak.

Természetesen könnyebb az eset, ha csak a szórakozásról kell lemondani. De mit csináljon az anya, ha kötelessége munkába szólítja, de a gyermek az éjtszaka nyugtalanul aludt, köhintett is egypárat, reggelizni sem akar rendesen? Vigye be a bölcsődébe, napközi otthonba és szó nélkül adja át? Semmiesetre sem. Ezzel csak azt éri el, hogy a gyermek esetleg későn kerül az orvoshoz, amikor már kis társait megfertőzte. Ha viszont az anya helyesen jár el, és figyelmezteti a bölcsőde vagy napközi otthon személyzetét, mihelyt valami rendellenességet tapasztalt, a gyermeket idejében elkülönítik, és idejében részesül orvosi segítségben. Ha a gyermek lázas, egyenesen az orvoshoz kell vele fordulni, aki megmondja, mi a további teendő.

Mindnyájunk érdeke, hogy a gyermekközösségeket megvédjük a járványoktól s ebben mi anyák, nagyon sokat tehetünk. Ha egy kicsit öntudatosabbak leszünk egészségügyi téren — példaképünkül tekintve a szovjet asszonyokat — nem visszük gyermekünket betegen a többiek közé s ezzel nemcsak az ő érdekeit szolgáljuk, hanem a mások gyermekeit is védjük. Ez pedig a szocialista társadalomban miden szülőnek magától értetődő érdeke és kötelessége. Urbán Ferencné.

—- Miért nem akarja főiskolára engedni a fiát, Kovácsné? — kérdezi szelíden az osztályfőnök, aki a pályaválasztás kérdéséről folytat beszélgetéseket az érettségizők szüleivel. A tanár meleg, szelíd tekintete áthatja az asszonyt, szinte ő is diáknak érzi magát, mintha most neki is számot kellene adnia valamiről, jól készült-e, helyes-e, amit felelni fog.

— Hát, tetszik tudni, az úgy van, hogy mi tanult embert akartunk nevelni a fiúból, azért is iskoláztattuk eddig, hogy jobb sora le,gyen, mint a szüleinek volt. De azt modják, hogy most az érettségi is elég, azzal is akárhol kaphat állást, legalább több lesz a családban a kereső. A kislányomnál is gondolkozunk, mert az most a nyolcadikat végzi, érdemes-e tovább járatni iskolába, mikor már dolgozhatna, hivatlaba is bejuthatna talán

A szelíd tekintet alig észrevehetően elborul.

— Szóval az a fontos, hogy a gyerekek hivatalban kapjanak állást, „jobb sorba“ kerüljenek, régem úgy mondták vola, hogy „urak'' legyenek... De elfelejti azt, hogyha a hivatalba is megakarja állni a helyét és előbbre is akar jutni, akkor ma már ott is főiskolai végzettséget követelnek.

—- Kovács bácsi jó elvtárs, mindig öntudatos munkás volt. Fiuk is, lányuk is jó tanuló. Ki menjen értelmiségi pályára, ha nem a dolgozók tehetséges gyermekei? Szükségünk van új értelmiségre. Nem elég, hogy a régi értelmiség nagyrésze a győztes munkásosztály mellé állt és segít nekünk. Nem elég, hogy magából a munkásosztály-14

щолоЯьшьЬ jöW'j&iát

ból sok tehetséges dolgozót képeztünk át, akik fiatal korukban mostoha körülményeik miatt цет tanulhattak. A fiatalokra van szükségünk, sok-sok tanult emberre, akik a legkorszerűbb szakképzettséggel rendelkeznek és a szocializmus építésének odaadó, lelkes hívei.

— Pedig egyesek szeretik azt mondani, hogy ma nem a szaktudás a fontos.

— Ezt csak a tájékozatlanok és ellenségeink terjeszthetik. Nem elég a munkásszármazás, nem elég önmagában a politikai megbízhatóság sem, hanem annak mindig alapos szaktudással kell egyesülnie. Ezért áldozunk annyit iskolarendszerünkre, hogy gyermekeinkből, a haladó értelmiség s elsősorban a munkásság és parasztság tehetséges gyermekeiből kiváló szakembereket képezzünk.

—- Akkor talán mégis érdemes áldozatot hozni a továbbtanulásért ?

— Áldozat ? Igen, kétségtelenül, ma is jelent ее a szülők részére bizonyos áldozatot. De mi ez a múlt áldozatához képest ? Magam is munkáscsaládból származom és végigcsináltam a szegénysorsú főiskolások megpróbáltatásait. Mi még csak nem is álmodhattunk azokról a gyönyörű diákszállókról, internátusokról, amelyek ma fokozatosan megszüntetik a főiskolások elhelyezésével

kapcsolatos nehézségeket, és kényelmes életet biztosítanak számukra. Eszünkbe sem jutott, hogy kis padlásszobánkat fűteni is lehetne, és ha nem érkezett hazulról az ,,életmentő" s olyan hamar elfogyó csomag, a szó szoros értelmében éheztünk.

— Azt már többektől hallottam, hogy a diákok ma már nem is kérnek csomagot, olyan jó dolguk van.

— S mennyi ösztöndíjjal segítik azokat, akik megállják a helyüket. Igazán vétek ennyi gazdag lehetőséget ki nem használni az ifjú érdekében.

— De az én fiam olyan furcsa főiskolára akar menni, hogy a nevét is alig tudom kimondani: valami ökonómiai főiskolára.

— Egyes szülők még ma is azt képzelik, hogy ha gyermekük egyetemet végez, csakis orvos lehet belőle. Az ökonómiai főiskola nemzetgazdaságunk részére képez szakembereket a termelés és áruelosztás terén s korlátlan érvényesülési lehetőségeket biztosít fia számára. Ne ragaszkodjék a szülő a megszokott pályák szűk köréhez, hiszen ma olyan sokféle, annyira változatos tanulási lehetőség áll gyermekeink előtt.

— Majd megbeszéljük otthon a férjemmel. A fiú örülni fog, ha beleegyezünk.

— A szülő feladata, hogy ne befolyásolja a gyermek pályaválasztását a saját elképzelése vagy a korai kereseti lehetőség szerint, hanem lehetővé tegye magasabbra szárnyalását, és már kis iskolás korától úgy nevelje, hogy legszebb feladatának tekintse a tanulást, a „tudomány várának meghódítását'’, ahogyan azt Sztálin elvtárs olyan szépen mondotta.

K. M