Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
mJkn , és a vem» Bolgár népmese. Volt idő, mikor a veréb és a róka barátságban élt, és mint jó szomszédok segítettek egymáson. De az agyafúrt róka folyton azon törte a fejét, hogyan csapja be a verebet. Egyszercsak előállott: — Veréb barátocskám, gyerünk búzát vetni! Megdolgozzuk együtt és ha kicsépelünk, elosztozkodunk, és jómódban éljük át a telet. Beleegyezett a veréb, és elindultak együtt a mezőre búzát vetni. De a rókának nem volt ínyére a munka. Most is azon járt az esze, hogyan szabaduljon meg a munkától. — Veréb barátocskám, — kezdte a róka, — dolgozz csak itt, én elmegyek az eget tartani, nehogy leszakadjon és leteperje a búzánkat. Elment a ravasz róka, a mező szélén letelepedett és átheverészte az egész napot. A veréb pedig elvetette a búzát-Eljött az aratás ideje. így szólt megint a róka: — Arass csak veréb barátocskám, én elmegyek a felhő elé, nehogy eső jöjjön és kimossa a mi szép búzánkat. A földek felett éppen felhők szálltak. A róka két hátsó lábára állt és úgy tett. mintha a felhőt tartaná. Közben nagyokat kacagott, ahogy a dolgozó verébre sandított. Eljött a cséplés. A róka újra így okoskodott: — Veréb barátocskám, dolgozz csak, én elmegyek visszatartani a szelet, nehogy lefektesse a mi aranyos búzánkat. A mező végén sütkérezett egész nap, míg a veréb elcsépelte a búzát. Elérkezett az osztozkodás napja is. A veréb megkérdezte a rókától: — Hogyan osztozkodunk, róka koma? Minden tíz szemből egy jut neked és kilenc az enyém. Ahogy mondta, el is osztotta. Egy részt adott a verébnek, magának meg megtartott kilenc részt. Szegény ki8 veréb! Míg a róka a mezőn henyélt, ő vetett, aratott, csépelt, a termés többsége mégis a rókáé lett. A veréb szomorúan hagyta ott a rókát. Útközben találkozott egy kutyával. — Miért lógatod az orrod, kis veréb? Ki bántott? A veréb mindent elmesélt a kutyának : hogyan vetette a búzát, míg a róka az eget tartotta, hogyan aratott, míg a róka a felhőt vigyázta, hogyan csépelt, míg a róka a szelet ment fékezni. Döntsd el, kinek a munkája volt nehezebb — kérte a veréb. — Ejnye, te buta kis veréb! Hiszen becsapott a róka. Lustaságáról és ravaszságáról közismert őkelme. De sohse keseregj! Mi majd megtanítjuk. Meghánytak-vetettek mindent és a veréb visszarepült a rókához. Leszállt hozzá és így csiripelt: — Szedd a lábad róka koma! Egy nagy, hamis kutya jön erre. Széttép téged! Fuss gyorsan, én majd vigyázok a búzádra. Ész nélkül futásnak eredt a róka. A veréb elhívta a kutyát és elvitték az egész termést. A veréb egész télen át szemelte a búzát, a kutya pedig kását főzött magának. Vendégséget csaptak, mégsem bírták elfogyasztani a gazdag termést. A róka pedig éhesen barangolt az erdőn. Igazat mond a közmondás: Ki mint vet, úgy arat! Fordította: Szűcs Béla. Mikulka Gyula rajza. Ki
