Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-08-01 / 8. szám
"Üdül az óéztáíif Az északmagyarországi Párád volt grófi kastélyának környékét gyermekzsivaj veri fel. Máskor itt olyan a csend, hogy szinte azt is hallani, hogyan pattanak ki a koratavaszi rügyek a bokrokon, fákon, most éles füttyszó szeli át a levegőt és 150 kisfiú énekétől hangos a tájék. A madarak csodálkozva néznek egymásra és az erdei mókusok riadtan menekülnek a legmagasabb fenyő legfelső ágára. — Hű, de jó itt! kiált fel önfeledten az egyik gyerek — Párád-fürdő a legszebb hely a világon. — Hát itt bizony szép, — vág a szavába egy másik. Aztán elhallgatnak és azt lesik, vájjon a mókus mikor ereszkedik le a közelükbe. Hogyan is került ide ez a 150 gyerek.? A tanév elején a budapesti általános iskolák között verseny indult. Amelyik osztály a legjobb és a legtöbbet tud a tananyagból, az jutalmul három hétre Parádfürdőro megy üdülésre.-— Csupa szorgalmas, okos, rendes gyerek van itt nálunk, mondja a parádi úttörő mintatábor vezetője. Négy jó iskola legjobb négy osztálya. Kilone-tíz évesek. Legtöbbjük most van először távol szüleitől, de egyiknek sincs honvágya, szívesen maradnának tovább, mint a kiszabott három hét. Csak azért nem teljesíthetjük ezt a kívánságukat, mert már vár a következő 150 gyerek — ezúttal kislányok akik szintén megérdemlik, hogy itt üdüljenek, ezen a szép helyen. Végigjárjuk a kastélyt. A szobák ragyognak a napfényes tisztaságtól. A gyerekek nagyfokú önállóságra szoknak itt, az ágyakat maguk vetik meg, a szekrényüket is maguk tartják rendben. — A mosakodást azért mégsem bízzuk egészen a fiúkra, akármilyen „felnőttek" is — mondja nevetve Detrányinó —. A beszélgetést az ebédlőből behallatszó tányércsörgés szakítja félbe. A gyerekek kettesével bemennek a fürdőszobákba, kezet mosnak, azután indulnak ebédelni. Az asztalokon fehér terítő, a tányérokban még gőzölög az illatos leves. Utána magyarosan készített csirke következik és sütemény. Nem csoda, ha elnémul a gyereksereg és csak az evőeszközök csörgése hallatszik. Aztán egyre-másra megtöri a csendet egy-egy hang: Kérek még! Én is kérek még! Én is... Én is... Annyiszor kapnak, ahányszor kérnek. A táborvezető kis statisztikája szerint az előző turnusban az átlagos hízás fejenként két kiló nyolcvan deka volt. Ebéd után kiosztják a gyerekek postáját, azután csendes pihenő következik. A gyerekek levetkőznek és alszanak, vagy olvasnak. Húsz sakkészletiik van, aki akar, ilyenkor sakkozhat is. Négy óráig pihennek, azután elmennek sétálni, vagy lenn játszanak a réten, vacsoráig, uzsonna szünettel. Most négy kisfiú áll az emeleti nagyterraszon és nézi a lentieket. Hát ti miért nem futballoztok a többiekkel ? — kérdezzük. — Talán rosszak voltatok és ez a büntetés?-— Dehogyis! Mielőtt eljöttek ide,-—meséli az egyik, megvizsgált minket az iskolaorvosnő. Akinek rossz foga volt, megjavították, akiknek a tüdejükkel vagy szívükkel volt bajuk, elküldték szakorvoshoz. Minket szív vizsgálatra küldtek és itt azt mondták, ne ugráljunk sokat. Minden gyerekről van egy kis könyvecske, az a vezetőnél van. Abba beírta az orvos az egészségügyi utasítást. A miénknél az áll, — folytatja, hogy pihenjünk sokat, hát most ha a többiek ugrálnak, mi csak nézzük. Az itteni doktor bácsi, aki naponta átjön, ellenőriz minket, betartjuk-e az utasítást. De azért nektek is jő itt? Nagyon jó! Kernek könyvtárunk van és már kétszer volt vet ítés. Idejött egy gépész és hozott hangosfilmet. Remek, mesefilmek voltak. A mozi se került egy fillérbe se. Mert itt minden ingyen van! vág közbe egy másik barna fiúcska. Az iskolától autóbusz vitt a pályaudvarra, az se került pénzbe, se a vonat, se a szállás, se az ellátás, se az orvos, se semmi! Az egész kastély a miénk, és tömik, belénk az ételt. Mi tetszik itt a legjobban nektek? kérdezem. Kórusban felelnek: — A könyvtár! — A sok játék! . — Minden! Az erdő, a kastély, a környék, a táj, a mókusok! Minden csodajó és szép...
