Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-05-01 / 5. szám
Közös munkával a szülőkkel Jánoska Flóra: Jutka az egészségügyi őrsben Mi történt ma Jutkával? Máskor alig lehet kihúzni az ágyból, ma reggel pedig ő ugrott ki elsőnek. Frissen és feltűnő gondossággal készülődik az iskolába. Maga tisztítja ki cipőjét (pedig mostanáig erre sem sikerült őt rászoktatni), a ruháját is kikeféli, alaposan mosakszik, fogat is mos. Tükör előtt fésülködik s közben percenként pillant fel a faliórára. Korán kell ott lennie az iskolában, hiszen ma kezdődik szolgálata az „egészségügyi őrsben”. A család többi tagja is siet, a nagyobb gyerekek középiskolába, a szülők munkába és el is feledkeznek Jutka nagy izgalmáról. Estefelé van már, mire a család újra összekerül s ikövetkezik a nap legkedvesebb része: mindenki beszámol élményeiről. Ma Jutkáé a szó, elmondja, hogy fehér karszalagot kapott vörös kereszttel s az „őrs” minden gyereket megvizsgált, tisztán jöttek-e az iskolába. Kasza Ferit a mosdóhoz küldte, mert fekete volt a körme alatt, Kálmán Bözsi borzas volt és Kovács Irénkénél nem volt zsebkendő, de egyébként rendben találtak mindent. Sok dolguk volt, mert a tízpercben vigyázni kellett, hogy senki se szemeteljen a folyosón, udvaron, tanítás után pedig ellenőrizték, hogy a padokban és a padok alatt nem maradt-e hulladék. Beszél Jutka, beszél és szeméből a jól végzett munka öröme ragyog. Igenám, de úgylátszik, hogy a kislány itthon sem akarja letenni az „őrsi’’ tisztet. „Kezet mosni!” hangzik a jelszó, mikor vacsorához akar ülni a család. Lefeküdni pedig senkit sem hagy fogmosás léikül. Hiszen abból nagy baj származhatna, az ételmaradék egész éjjel a szájukban romlana, kilyukadna a foguk, a lyukas fog pedig mindig tele van bacilussal. A bacilusokat — a betegségek láthatatlan apró kórokozóit — különben többször is emlegeti, de nem túlzott aggályoskodással, mert hiszen nem félni kell tőlük, hanem értelmes előrelátással lemosni őket az almáról, mielőtt beleharapunk, a kézről, amely az előbb még pénzt számolt, de most kenyeret akar szelni. Anyuka mosolyogva nézi kislánya bűz gólkodását. Hiszem igen, valamikor 6 is igy akarta tanítani a gyerekeket. De olyan sok a dolga és az ember meg is unja a folytonos figyelmeztetést, igy bizony megtörténik, hogy az éhes népség mosatlan kézzel ül asztalhoz. Most hálás a tíz éves gyereknek, hogy ilyen komoly segítséget kapott benne. A család többi tagja viszont kevésbé lelkesedik. „Hát nem visszaküldött ez a tökmag a lábtörlőhöz, hogy sáros cipővel nem enged be a konyhába?” — méltatlankodik Pista, a nagy fiú. Apa is bosszankodik egy kicsit, amikor a kislánya már másodszor figyelmezteti újságolvasás közben: „Apukám, kérlek, ne nyálazd az ujjad, hiszen az újságpapíron annyi bacilus vaui és úgy-e, anélkül is lehet lapozni!” Lehet, hogy nekünk kényelmetlen betartani azokat a higiéniai szokásokat, amikhez vagy nem szoktunk hozzá gyermekkorunkban, mostoha körülményeink folytán, vagy amelyeket az évek folyamán már elfelejtettünk. Mégsem szabad lebecsülnünk ezeket az „apróságokat”. Inkább örüljünk, hogy Jutka megtanulja őket az iskolában, hogy 6 már nem fog tudni esti fogmosás nélkül lefeküdni, kézmosás nélkül asztalhoz ülni, más poharából inni, hogy számára már fölöslegesek lesznek a „Ne szemetelj!” és „A földre köpni tilos!” szövegű figyelmeztető táblák. Ez azt jelenti, hogy ő már jobban fogja tudni védeni a saját egészségét és a másokét is, hiszen ezek az „apróságok” igen nagy je lentőségüek az egészség megvédésében. Legszebb példáját találjuk ennek a Szovjetunióban, ahol az ifjúság tervszerű egészségügyi nevelésével sikerül elérni, hogy az egész lakosság tudatosan védekezzék a betegségekkel szemben, és az egyre emelkedő higiéniai színvonalnak komoly járványok kiküszöbölése köszönhető. Segítsünk az iskolának a gyermekek egészségügyi nevelésében e beszéljük meg a szülői munkaértekezleteiken, hogyan foghat össze ezen a téren is az otthon és az iskola. Támogassuk a Vöröskereszt ifjúsági sarjadékának minden munkáját, hiszen ennek az a célja, hogy tagjai alapos egészségügyi kiképzést kapjanak és éberen járjanak mindenütt — iskolában és otthon, utcán vagy közlekedési eszközökön — mint a nép egészségének fiatal őrei. Ne haragudjunk rájuk és főleg ne vegyük el a kedvüket, ne változtassuk lelkesedésüket közönnyé törekvéseik lekicsinylésével. A kis Jutkák és Jancsik pedig viseljék büszkén a vöröskeresztes karszalagot és a vöröskeresztes jelvényt s hirdessék mindenütt az egészséges életmódot, hiszen ők az az új nemzedék, amelynek békés szocialista építésünk boldog és egészséges, alkotásokban és eredményekben gazdag életet biztosit. G)íете\еЩре\ • Májusi hangverseny az erdőben Megjöttek a napsütéses, szép májusi napok. Az erdő fái lombokba borultak, a földből kisarjadt a puha, zöld fűtakaró. A földön és a levegőben táncot ropnak az erdő vidám lakói. Zene akad hozzá bőven. Megszólal a csalogány, fütyül, csattog, éjjel, nappal. Mert most a madárkáknak nincs idejük az alvásra; nincs is szükségük hosszú álomra, elég, ha két éneklés közt szunyókálnak keveset, ha éjfélkor meg délidőben alusznak egy-egy órát. De nemcsak a madarak üdvözlik a hajnalhasadást meg az esti szürkületet. Hangoskodik az erdő valamennyi lakosa, énekel, lármázik, ki ahogy tud. Hallani itt harangszerű hangokat, hegedűszót, dobpergést, fuvolázást, vinnyogást, károgást, zümmögést, sistergő, köhögő hangokat, dörmőgést. A pintyőkék, a fülemülék, a rigók harangtisztán énekelnek. A tücskök ciripelnek. 14 A sárgarigó úgy fütyül mint a fuvola. A ba-Й huhog. A méhek zümmögnek. A békák :egnek, kuruttyolnak. A vaddisznók röfögnek. A medvék dörmögnek. Senki se szomorkodik, ha nincs szép hangja. Valamennyi kedve szerint válogatja meg hangszerét. A harkályok zörgő, száraz ágakat keresnek ki: ezek az ő dobjaik. És dobverő helyett erős csőreiket használják. A tücskök hosszú lábaik alsólábszáraival nyiszálják szárnyaikat: reszelőszerű, érdes lábszáruk a vonó, szárnyaik erezete a húrok. Ennyi kiváló énekes és zenész hallatára táncra perdül az erdő fiatalsága. A gémek kis tavak vagy mocsarak partján rendezik táncmulatságaikat. Körbe állnak, egy vagy kettő besétál a kör közepébe és forogni kezd. Először csak illegetik magukat hosszú lábaikon. De aztán egyre szélesebb körökben forognak, felugrálnak a levegőbe, hajladoznak, egészen úgy, mintha falábakon csürdüngölőt táncolnának. Azok meg, akik a kör szélén maradtak, szárnyaikkal ütik a taktust. A ragadozó madarak a levegőben űzik játékaikat. Különösen a sólymok tüntetik ki magukat. Felröppennek a fellegekig, ott összezárják szárnyaikat, mint a kő zuhannak alá a szédítő magasból — aztán közvetlenül a föld felszíne felett kiterjesztik szárnyaikat és széles ívben újból a magasba emelkednek. Máskor meg meg se moccannak a levegőben, mintha megmerevedtek volna, vagy valamüyen fonálon függnének a felhők alatt. De egyszerre bukfencezni kezdenek a levegőben, fejjel lefelé, mint valami akrobaták, köröznek és csattogtatják szárnyaikat. (Vitalij Bianki: Lesnaja gazeta — Erdei újság, 1962-ee évfolyam. Átdolgozta: t. s.)
