Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
MAKSZIM GORKI] (szül. 1868. Ill. 28-án, meghalt 1936. VI. 18-án) Makszim Gorkij, a forradalmi mozgalom aktív harcosa, a nagy vezérek, Lenin és Sztálin fegyvertársa, zseniális tehetségének minden erejét az embertelen kizsákmányolás leleplezésére, a kapitalizmus és a romlott kapitalista kultúra kíméletlen bírálatára fordította. Gorkij halhatatlan alkotásai félelmetes fegyverek a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért vívott harcban, Gofkij cikkeiben és beszédeiben a világ egyszerű embereihez, a munkásokhoz és a parasztokhoz, az ifjúsághoz és az asszonyokhoz fordult. Ma is lelkesítőén hangzanak az asszonyokhoz intézett szavai. Negyedszázaddal ezelőtt ezt irta: „Az aszszonyokhoz szólok, az anyákhoz . ..“ című cikkében. „Anyák! Asszonyok! Tiétek a hang, tiétek a jog, hogy törvényeket alkossatok. A ti ajándékotok az élet, nektek kell egységes, zárt sorokba tömörülni az élet védelmére, a halál ellen. Ti vagytok a halál örök gyűlölői. Ti vagytok az erő, mely fáradhatatlanul küzd és győz. Miért nem tartjátok vissza fáitokat az átkozott öldökléstől, — ma, amikor újra közeledik a szörnyűség? Miért nem emelitek fél szavatokat a béke védelmében és mindenki ellen, aki pusztulásra és romlásra szomjas?“ Ha Gorkij élne, már nem írná meg ezeket a sorokat, mert látná, hogy a világ asszonyainak milliói vesznek részt a nemzetközi békemozgalomban. Gorkij beszédei különösen ellenállhatatlan benyomást keltenek, mert az író élesen szembeállítja egymással a kapitalizmus rothadó világát és a szocializmus világát, amely megbízható bástya a nép boldogságáért vívott harcban. Az író rendíthetetlenül hitt abban, hogy a kommunizmus az egész világon győzni fog. A dolgozók minden kis sikere örömmel töltötte el. Hogy milyen mély meggyőződés áradt Gorkij minden szavából, milyen szeretettel üdvözölt minden bátor kezdeményezést, kitűnik abból a levélből, melyet földijeihez, Gorkij város munkásaihoz és dolgozóihoz intézett 1932-ben. Jellemezte a Szovjetunió eredményeit és megjegyezte: „Ügy érzem, hogy szavaim századrészét sem fejezik ki annak az örömnek és annak a büszkeségnek, mely szívemet akkor forrósltja át, amikor összefoglalom csodálatos munkánk eredményeit ..." Gorkij meglátta azt a szörnyű veszélyt, amelyet a fasizmus és az imperializmus jelent a népek szabadsága és függetlensége számára. Előre látta a háború közeledtét, de szilárd meggyőződése volt, hogy a Szovjetuniónak megvan mindene, ami a győzőién biztosításához szükséges. Legtöbbre azonban azt az energiát értékelte, amelyet a szovjet népben a Nagy Októberi Forradalom és a szocialista építés sikerei hívtak életre. Gorkij egész alkotó munkájával arra nevelte a szovjet népet, hogy odaadóan szeresse szocialista hazáját, híven szolgálja annak érdekeit és hű maradjon Lenin és Sztálin nagy pártjához. A. M. Jegolin Levél Gottwald elvtárshoz 12 Autóbuszra vártam az utca sarkán. Mellettem egyszerre csak megáll egy 5—6 éves kisfiú. — Bácsi kérem — mondja félénk hangon, — itt lehet a levelet feladni — és kis kezével a ház falára függesztett postaládára mutat. önkéntelenül is a kezében szorongatott fehér borítékra pillantottam, amelyen nagy ákombákomos betűk dülöngéltek. — Aztán kinek küldöd a levelet? — kérdem a fiúcskától. A nem várt kérdésre meghökken, lehajtja fejét és szótlanul topog. Kisváratva mégis megszólal. — Hát jó, megmondom. Gottwald bácsinak szeretném elküldeni, aki most nagyon beteg. — Ismered ? — vallatom a kisfiút. — Csak fényképen láttam, de apukám sokat mesélt róla. ő mondta, hogy beteg, meg azt is, hogy nagyon szereti tx gytUCKÜKOt, — És mit írsz neki, kisfiam? — Csak azt, hogy gyógyuljon meg, mert én is, meg Erzsiké is nagyon szeretjük őt. — Ki az az Erzsiké? — tettem fel az újabb kérdést. — A bácsi nem tudja? — csodálkozik kerekre nyüt szemmel a gyerek, ő az én kishugocskám. — Nagyon derék gyerek vagy — simogattam meg a kisfiú szőke fejét — de sajnos, a levéllel elkéstél. Gottwald elvtárs tegnap délelőtt meghalt. A gyerek sírásra görbült szájjal, elhomályosuló tekintettel nézett fel rám, s ón nyomban megbántam, hogy az előbbi mondat kicsúszott a számon. — Kisfiam, rosszul mondtam az előbb — szólaltam meg ismét. — Gottwald elvtárs nem halt meg. Tovább él ő mindnyájunk szívében. Dobd csak be azt a levelet és menj szépen haza. Szavaimra a kisfiú arca ismét mosolyra nyílt. Boldogan engedelmeskedett. Néhány pillanat múlva már messze járt s törékeny alakja lassan beleolvadt a leszálló alkonyatba. Dénes György
