Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953-04-01 / 4. szám

A szovjet nők fasisztaellenes bizottságának Drága Elvtársnők! Moszkva Szívünk egész melegével állandóan ve­letek vagyunk a mélységes fájdalomban, mely bennünket is eltölt drága tanítónk és vezérünk, Joszif Visszárionovics Sztálin elvesztése miatt. Ezekben a nehéz napokban különösen tiszta fényben érezzük át barátságunk egész mélységét és határtalan szeretetünket a Szovjetunió és egész népe iránt, amely­nek szabadságunkat és életünket köszön­hetjük. Tudatosítjuk magunkban nemze­teink szilárd szövetségének hatalmas jelen­tőségét, melyet az értelem és a szív Sozhetetlen egysége kovácsolt össze, yet a sziklaszilárd akarat forraszt egy­be, hogy megvalósítjuk és átültetjük az életbe Marx, Engels, Lenin és Sztálin halhatatlan eszméit. A nagy Sztálin halhatatlan szavának vezetésével az egész világ nemzetei el­indultak a szabadsághoz vezető dicső úton. Nincs a világnak az az ereje, mely meg­állíthatná őket. A hősies szovjet nép ra­gyogó példájára, szívükben a halhatatlan Sztálin nevével elérik céljukat — a szabad­ság és a béke diadalát. Ebben a dicső harcban meg akarjuk és meg fogjuk tanulni a szovjet néptől, hogy hogyan 'éljünk, hogyan dolgozzunk és harcoljunk, hogyan óvjuk meg népünk egységét az ellenség tőrvetései ellen foly­tatott harcban, hogyan zúzzuk szét az áru­lókat és hogyan szilárdítsuk meg drága hazánk védelmi készségét. Még inkább meg akarjuk és meg fogjuk tanulni a hősies szovjet nők példáján, akiket Lenin és Sztálin dicső pártja nevelt, akik építik a kommunizmust, hogyan jut­hatunk el mielőbb a szocializmushoz hazánkban. Szülő Csehszlovákiai Kommunista Pár­tunk és Sztálin hűséges tanítványának, a mi drága Gottwald elvtársunk vezetésé­vel rendíthetetlenül menetelünk a nagy Sztálin által kijelölt úton, aki örökké él szíveinkben és cselekedeteinkben. Lenin és Sztálin zászlaja alatt győzni fogunk a békéért, a szocializmusért foly­tatott harcban, az olyan életért vívott harcban, melyben az ember lesz a legérté­kesebb tőke, melyért J. V. Sztálin élt, dolgozott és harcolt. Éljen örökké és virágozzék Sztálin műve, gyarapodjék, erősödjék a legyőzhetetlen Szovjetunió! Éljen az egész világ összes népeinek harcos egysége a békéért és a nemzetek szabadságáért vívott harcban! Örök dicsőség a mi drága vezérünknek és tanítónknak, J. V. Sztálinnak! Bratislava, 1963. március 9. A Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága. Falajthetatlan pillanatok Azokat a napokat éltük át, melyeket oroszul „kanun prazdnika" — az ünnep előestéjének neveznek. Az ajándékok elő­készítésének és csomagolásának előestje volt, átitatva szeretettől és törekvéstől, hagy örömet szerezzünk a mi szeretett Sztálinunknak. Halljuk ezt a nevet a költők ihletett szavaiban és a beszámolók tárgyilagos hangjában, mind­­akettö az 6 történelmi nagyságáról, lángeszé­ről és emberi közelségéről, szeretetreméltósá­­gáról, egyszerűségéről beszél. És ha most állandóan felcsendül az ö neve, lehetetlen vissza nem emlékeznünk arra az időre, mi­dőn az a szerencse ért bennünket, hogy személyesen láthattuk őt. Szivünkbe zártuk az arcképek alapján alakját, mely a háború után közéletünk el­választhatatlan elemévé vált. És aztán elérke­zett a pillanat, mikor előttünk állt élve, alig pár lépésnyire tőlünk, örökre felejthetetlen marad a pillanat, midőn Sztálin megjelent a Vörös Téren, kísérete élén közeledett Lenin mauzóleumához és fellépett a márványlép­csőkre. Marsall-egyenruháját hosszú, széles palást borítja, fején katonasapka. Ebben a pillanatban, midőn átöleljük őt tekintetünk­kel és szívünkbe zárjuk alakját, látjuk, hogy haja fehér a halántékán. Nem fekete, nem fényes, amint képzetünk őt látta. Fehér. A bajusza is fehéres. A meglepetés olyan mély­séges megilletődéssél tölti el lelkünket, hogy bensőnkben meghajolunk az elmúlt időnek e tanúi előtt, tanúi az emberfeletti munkának, gondoknak, álmatlan éjtszakáknak, a gon­dolkodás és a vezért akarat lángoló energiá­jának. Ée a második képzet: Sztálin nem magas testalkatú. Zömök, széles, csodálatosan fürge. Egy-kettőre fenn van a maúzóleumon, szem­­tál-szembe mindnyájunkkal, ezer meg ezer tapsoló kéz hatalmas hulláma felett. Mint valami üdvözlő sortüz, úgy hallatszik a taps­vihar. Mikor a Kreml felől megkondvl a ha­rangütés, mely tíz órát jelez, fehér lován a mauzóleum elé vágtat a marsall, a dísz­szemle parancsnoka. És azután egy óráig, két óráig ott áll a mi drága Sztálinunk, kissé meghajolva a mell­véd felett és integet az elvonuló, ugyanúgy integető gyermekeknek. Mint sorokban röp­ködő pillangósereg, olyan a sok ezernyi gyermek, izgalmukban elengedik léggömb­jeik zsinórjait, mélyek felrepülnek és mint vörös felhő ringatóznak a tribün felett. Szemtől-szembe — mindenki tudja, hogy tekintete találkozott Sztálin tekintetével és hogy Sztálin kiolvasott annyi szemből min­dent, amit ezek ki akartak fejezni. Soha, soha nem lehet ezt elfelejteni. Mind­nyájan ismerjük gyermekkorunkból a bibliai történetet, hogy Tamás Krisztus sebeire tette ujját, hogy meggyőződjék létezéséről. Ilyen volt ez a találkozás a Vörös Téren, mintha puszta tenyerünket közvetlenül a nemzet forró szivére tettük volna, mintha éreztük volna a szív dobogását, a szeretet, a hála, a hűség, a legszorosabb emberi közelség rit­mikus áramlását. Az ember egyszerre meg­telik megismeréssel, egyszerre megért min­dent, választ kap minden kérdésre. Itt állunk csendesen meghajolva az óriás emlékkő alján, mély magasan emelkedik a Vörös Tér, maga­san Moszkva fölé, magasan a Szovjetunió fölé, mint a hűséges és hálás szeretet egységes érzésének hatalmas emlékköve, melynek csú­csáról Sztálin neve bevilágítja az egész világot, a boldog és boldogtalan nemzeteket, melyek egyaránt Tőle várják üdvüket. Jarmila Qlazerová. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom