Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
M. А т sin s z Je i j Az agronómus újító (Folytatás) Munkáját semmi sem tudta megzavarni. A járásokban nem voltak földmérők, akkoriban ez még jóformán ismeretlen szakma volt. Felszerelte magát szögmérővel és minden szükséges mérőeszközzel és maga végezte el a parasztok számára a földmérői munkálatokat. Volt idő, ami kor erdészettel is kellett foglalkoznia. Hétszámra alig került haza, lóháton járt faluról-falura. Podbirozovka faluban hat szegény özvegyasszony élt. Földet kaptak ugyan, de megművelni nem tudták. Se lovuk, se tehenük nem volt. Az agronómusban egyre erősödött a gondolat, hogy kisegíti a nyomorúságból ezeket a szerencsétlen asszonyokat. Egyszer elment a falujukba, összehívta az özvegyasszonyokat és azt ajánlotta nekik, hogy földecskéiket dolgozzák meg közösen. — De mivel szántsunk? — kérdezték az asszonyok. — Miből vehetünk mi lovat? — Nézzétek — felelte Páveljeva — nem vagytok olyan helyzetben, hogy mindegyiktek vehessen lovat vagy jószágot, de bizonyára akad néhány kopéjka mindannyiatoknál. Ha összerakjátok, telik belőle lóra. Az első időben a földetek megmunkálásához elég lesz egy ló is. Az asszonyok helyeseltek. —- Csak te ne hagyj el és segíts bennünket — kérték Páveljevát. Mária Szemjonovna maga ment el a vásárra. Egy jó erős, egészséges lovat vásárolt számukra. A tavaszi vetés és aratás idején gyakran ellátogatott a faluba és figyelte az özvegyasszonyok munkáját. Az eredmény jó volt és az asszonyok nagyon elégedettek voltak... Amikor a milliós egyénileg gazdálkodó paraszti tömegek kolhozokba kezdtek tömörülni, a hatalmas megmozdulásból Páveljeva is kivette a részét. Most még többet dolgozott, hogy a szocialista hazának nagyszabású építésében segítségére lelegyen. Már nagy tapasztalatai voltak és ezeknek az eredményeit akarta hasznosítani. Belépett a Bolsevik Pártba és a Párt oda küldte, ahol agronómusakra legnagyobb szüksége volt. Először Uzbekisztánba ment Mária Szemjonovna. Ott ismerkedett meg a selyemhemyótenyésztéssel, amelyről eddig nagyon keveset hallott. Beiratkozott a selyemhemyótenyésztők tanfolyamára. Ez az új szakma lett későbbi munkásságának az alapja. Páveljeva már a Nagy Honvédő Háború éved alatt foglalkozott az északi vidékek selyemhernyótenyésztésével. Már kísérletei kezdetén is komoly sikereket ért el. fifárla Szemjonovna a következőkben vázolja az északi selyemhernyótenyésztés nagy nemzetgazdasági fontosságát: — Kínában már ősidők óta foglalkoznak a selyemhemyátesésztéssel — és nemcsak eper-, hanem tölgyfalevéllel is táplálnak hernyókat. A selyem, amelyet a tölgylevéllel táplált hernyó ad, valamivel durvább a szokottnál, de nagyon tartós és a kínaiak ebből készítik a gyönyörű kínai nyersselymet. 1934-ben egy kis azerbajdzsáni városkában, Nuháhan, ahová kísérleti célokból mentem, megnyílt országunk első tölgyleveles selyemhernyó-telepe. Élő selyemgubókat hoztak ide. Két éven keresztül nagy sikerrel táplálták itt a hernyókat, részben helyiségekben, levágott tölgyfagallyakkal, részban kint a szabadban, tölgyesekben. 1936 nyara rendkívül forró volt. A tölgylevélen nevelt hernyók csak nehezen viselték el a hőséget, mert a hernyók szeretik a nedvességet és a hűvös időt. A hernyók megbetegedtek és sárgaságba estek. Legnagyobb részük el is pusztult. A megmaradt hernyókat Észak-Kaukázusba, meg Ukrajna és Baskiria néhány körzetébe vitték. Ott újra táplálni kezdték őket. Az áttelepített hernyók rengeteg petét raktak le s 1938-ban már a kolhozok százai foglalkoztak a kiosztott hernyók tömeges tenyésztésével. A kolhozokból vagonszámra küldték a tölgyleveleken táplált hernyók gubóit Moszkvába, hogy a selyemgyárak feldolgozhassák. 1944iben Észak-Kaukázusban és Ukrajnában a hőségtől sárgaság-járvány dúlt a hernyók között és óriási mennyiségű hernyó pusztult ed éppen a begubózás előtt. A selyemhernyók gyakori katasztrófáiból azt a következtetést vonták le, hogy a hernyókat csak a Szovjetunió északi körzeteiben lehet eredményesen tölgyfalevéllel táplálni. Ekkor újabb nehézség mutatkozott. A selyemhernyó egy évad alatt két nemzedéket teremt. A második nemzedék csak októberben gubózik be. Viszont a Szovjetunió középső övezetében, amint tudjuk, a tölgyfa már szeptemberben elhullatja a lombját, ami azt jelenti, hogy az évad második hernyónemzedéke éhhalálra van ítélve. Hogyan lehetne segíteni a bajon? Segítségül jött a nagyszerű szovjet biológiai tudomány, amelynek merész természetformáló, átalakító munkájában az állatok is, a növényzet is elvesztik bizonyos sajátosságaikat és öröklött tulajdonságaikat. Liszenko akadémikus tanácsára — folytatta beszámolóját Mária Szemjonovna — megkíséreltük egy olyan hernyó létrehozását, amely agy évben csak egy nemzedéket ád. Munkánkat siker is koronázta. Az északi vidékeken meghonosodott SEflyemhernyótenyésztési mozgalom felkeltette azoknak a parasztoknak figyelmét is, akik eddig ezzel a munkával még nem foglalkoztáik. De ezeken az északi tájakon nagyon ritka a tölgyfa. Mivel táplálj ák tehát a hernyókat? Ekkor terelődött a figyelmünk a nyírfára. Miért ne lehetne Mtenyészteni olyan selyemhernyó fajtát, amely nyírfalevéllel táplálkozik? A maradi biológusok hitetlenkedtek és úton-útfélen cáfolni Igyekeztek kísérleteinket. — Lehetetlen leküzdeni a selyemhernyók öröklött tulajdonságait — mondták.. — Olyan fajtát teremteni, amely évente csak egy nemzedéket teremt... ez még lehetséges, de arra kényszeríteni őket, hogy nyírfalevélM táplálkozzanak ... ez már tisztám képtelenség... A nyírfalevelek tulajdonságai erősen különböznek a tölgyfalevelek tulajdonságaitól. A tölgyfalevelek olyan anyagot tartalmaznak, amelyek a selyemszálak eregetéséhez szükségesek. Olyan ragasztóanyag van bennük, amely nélkülözhetetlen a begubózásánál. De ez az anyag a nyírfalevelekből hiányzik. Az ötlet tehát hibás. Nem leisz belőle semmi — hajtogatta az ellentábor. — Jövendölésük azonban nem vált be. A biológiai tudományok reakciós elméleteinek követői szégyenletes kudarcot vallottak. A hernyók nyírfalevéllel történő táplálását a Leninről elnevezett Összszövetségi Mezőgazdasági Akadémia vezetősége teljes erővel támogatta. És mi a munkát a gyakorlatban is megkezdtük — folytatta elbeszélését Mária Szemjonovna. — Kiválogattuk a legerősebb és legéletrevalóbb, eddig csak tölgyfalevéllel táplált selyemhernyócsaládokat és nyirfalevelet adtunk nekik. Legtöbbjüknek eleinte nem volt ínyére ez az újfajta csemege: a harmadik napon már sok elpusz tűit közülük. De kísérleteinket tovább folytattuk és később nagy örömünkre, találtunk két olyan hemyócsaládot, amely jó étvággyal fogyasztotta el a nyírfaleveleket és remek, erős gubókat is szőttek... Tehát elméletünk helyes volt: kényszeríteni lehet a hernyókat, hogy nyirfalevéllel táplálkozzanak! Ez azt is bizonyította, hogy az északi vidékeken a selyemhernyó tenyésztésének óriási lehetőségei vannak. — Tervünk első eredményével azonnal megismertettük Trofim Deniszovics Liszenkót. Az Akadémia elnöke sok jótanácesal segített bennnünket az eddig tölgyfalevéllel etetett hernyók táplálásának új rendszerére vonatkozólag. — Itt egy kissé eltérek a tárgytól — folytatta Páveljeva. — El kell mondanom egyet-mást a selyemhernyók élettanából, hogy további munkánkat jobban megértse mindenki. — Fejlődésükben a hernyók, születésüktől érettségükig, nagyon körülményes utat tesznek meg. A tojásból kikelve huszonöt-negyven napig élnek. Élettartamuk a fajától, a levegő hőfokától és nedvességétől függ. Ez alatt az idő alatt ötféle változáson mennek keresztül. A hernyók növekedésük átmeneti idején — vedlenek. Nem is napok, de órák alatt nőnék. Rövid életük alatt, attól a pillanattól, hogy kibújnak a tojásból, begubózásukig, tizenötezerszeresre nőnek meg. A selyemhernyó különleges mirigyei termelik ki a selymeit. A legvékonyabb selyemszálakat eregetik és abból gombolyítják a gubót — a báb lakóhelyét, amelyből később aztán a lepke bújik ki. Aztán párosodnak és lerakják petéiket. És aztán újra csak ezekből a petékből bújik ki a selyemhernyó. Egy selyemhernyó hétszáz-ezer méter hosszú selyemszálat ereget. A gubó, amelyet selyméből sző a hernyó, nagyon erős és lakóját megvédi mindenféle veszélytől. Hogy a selyem minél tartósabban csavarodjék a gubóra, a selyemhernyó valami különleges ragadós anyaggal ragasztja össze. Hogy egy idényben csak egy nemzedék keljen ki a tölgy- vagy nyíríalevélM táplált hernyóból, Liszenko akadémikus azt tanácsolta, hogy táplálásukat ne májusban, hanem június végén kezdjük. — De mi legyen addig a hernyóikkal? Hiszen azok már májusban kikelnek — kérdeztük értelmetlenül az elnököt. Liszenko mosolygott. — Ez már a maguk dolga! — felelte. — Találjanak rá lehetőséget, hogy a gubók és peték életképességét megőrizzék. Gondolkozzanak talán a hideg alkalmazásáról.
