Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
GOTTWALD ELVTÁRS EMLÉKÉVEL - HAZÁNKÉRT Gottwald elvtárs a nagy Sztálin tanításai alapján rövid idővel ezelőtt hangsúlyozta, hogy a legnehezebb pillanatokban sem szabad kishitűeknek lennünk és szem elől tévesztenünk nagy feladatainkat és célkitűzéseinket. Dyennek ismertük mindig, aki a legnehezebb pillanatokban is határozottan, felemelt fővel, bátran állt a kormány kerekénél. Akkor találkoztam vele 1938 végén Prágában, mikor az illetőségi helyem már fasiszta-Horthy megszállás alá került. Búcsúztam akkor a köztársaságtól, emigrációba készültem és nem a legjobb hangulatban. Úgy szólt hozzám, ahogy csak apa szólhat gyermekéhez és szavait soha el nem felejtettem, a legnehezebb években sem, a biztató szavakat, ahogy megnyugtatott: „Fel a fejjel, visszatérünk ide valamennyien.“ Látszólag jókedvű volt, optimista, mint mindig és nem akadt ember, aki kételkedett volna kijelentésében. Gottwald elvtárs jóslata beteljesedett. Visszatértünk ide mindnyájan úgy, ahogy ő mondta. Úgy, ahogy ő mondta, győzedelmesen, habár megfogyva és megtizedelve, de boldog örömmel, mert ő köztünk volt, ő visszajött és irányította boldog, szocialista hazánk építését. Mindnyájunknak fájtak azok, akik nem tértek vissza, akik hősiesen pusztultak el hazánk szabadságharcában, mint Julo Fucsík, Ján Sverma, Steiner Gábor, Kosík és sokan mások. Ma minden fájdalomnál nagyobb fájdalom sajog a mi szívünkben, minden veszteségnél nagyobb veszteség ért minket, mikor a legszeretettebb ember, barát, elvtárs távozik tőlünk. Nemrég ment el tőlünk az, akit ő is atyjának, barátjának, mesterének tartott, a nagy és halhatatlan Sztálin, még nem száradtak meg a dolgozók könnyei, mikor újabb szörnyű veszteségtől és fájdalomtól zuhognak szomorú könnyeink. Folytak az új kenyérért, az új életért való munkálatok Dél - Szlovákiában, mikor egy pillanatra megálltak földjeinken a dolgozó parasztok, megálltak, hogy emlékezzenek anagySztálin-ra, az új sarjadó élet, az új kenyér elő készületeinél a szörnyű halálra és akkor a délsz lovákiai magyar parasztok fájdalomtól kitörve ejtették ki a kérdést: vájjon háború lesz ? Sztálin neve összeforrt a béke fogalmával a csehszlovákiai magyar dolgozó parasztok tudatában is. Sztálin elment — igen, Sztálin eltávozott, de a sztálini párt a béke pártja itt él, itt harcol velünk tovább a sztálini eszmékért, a tartós békéérta béke győzelméért. Ma, mikor hazánk legszeretettebb, legdrágább embere, Gottwald elvtárs távozik tőlünk, Délszlovákia magyarlakta területein komolyan és szomorúan járnak a magyar dolgozók, érzik a veszteség súlyát, tudják, hogy a legtöbbet, a legdrágábbat vesztették el, akinek mindent köszönhetnek a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságban, drága» és szeretett hazájukban. Tudják, hogy Gottwald elvtárs volt az, aki a nemzetiségi jogokért a München-előtti burzsoá Csehszlovák Köztársaságban is az élen harcolt. Tudják és ismerik Gottwald elvtárs intő szavait abból az időből, mikor a fasizmus viharos fellegei közeledtek hazánkhoz, ő figyelmeztetett az egység megszilárdítására, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására, amely ennek az egységnek alapja lett volna. A csehszlovákiai magyar dolgozók nagyon jól tudják, hogy neki és csakis neki köszönhetik nemzeti egyenjogúságukat az új népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságban. Ennek tanúbizonyságát adták számtalan esetben. Mindannyiszor, ha egy új magyar iskola megnyílt Szlovákia déli falvaiban, városaiban. Mindannyiszor, ha bármilyen magyar politikai vagy kultúrmegnyilvánulás volt hazánkban, mindannyiszor, ha hazafias kötelességüket teljesítették a fölvásárlás, a beszolgáltatás terén, vagy a gottwaldi ötéves terv teljesítésénél az iparban, távirataikkal, leveleikkel nyilatkozataikkal ezt hangsúlyozták: Neked Gottwald elvtárs, Neked köszönjük mindezt, Érted, Érted Gottwald elvtárs teljesítjük hazafias kötelességünket! Tudták és érezték, hogy mit köszönhettek Gottwald elvtársnak és nem véletlen, hogy ma, a szörnyű és szomorú csapás után a csehszlovákiai magyar dolgozók ajkáról egy kétségbeesett kérdés száll felénk: mi lesz most velünk, csehszlovákiai magyarokkal? Ezt kérdezi tőlünk a csallóközcsütörtöki traktorista, ezt kérdezi tőlünk a kosúti szövetkezeti tag, a rozsnyói bányász, ezt kérdezi tőlünk a komáromi hajógyár újítója, a füleki zománcgyár magyar munkása. Ezt kérdezi tőlünk az új magyar értelmiség. A csehszlovákiai magyarok tudják mindazt, amit Gottwald elvtárs számukra jelentett, tudják mindazt, amit ő adott. Éppen ezért szükséges, hogy tudomást szerezzenek még egyről, a legnehezebb pillanatokban. Gottwald elvtárs még adott valamit, ami mindennél becsesebb, értékesebb, egy harcedzett lenini-sztálini pártot, Csehszlovákia Kommunista Pártját. Ez a párt nem hagyta és nem hagyja el a leninisztálini zászlót, ez a párt nem adja fel vezérének, Gottwald elvtársnak emlékét, hagyatékát, ez a párt a proletárnemzetköziség zászlajával viszi tovább a harcot hazánk dolgozó népének, nemzeteinknek egységéért, azért a gottwaldiegységért, amely záloga hazánk szocialista felépítésének. Szomorúak és komolyak vagyunk ezekben a nehéz napokban, mi csehszlovákiai magyarok. Könnyeink egybefolynak a cseh, szlovák és hazánk minden nemzetiségű dolgozójának könnyeivel. Azonban ahogy ő mondta, nem vagyunk kishitűek. és nem csüggedünk. Gottwald elvtárs örökke szívünkben él és ezt őrizzük mint a legszentebb hagyatékot és ígérjük, hogy .mindenben és mindenkor őrizni fogjuk hazánk dolgozó népének egységét, fokozzuk hazánk szocialista építését, szorosan felzárkózva a gottwaldi párt Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottság mögé, méltóan a csehszlovák „rohambrigádhoz“ előre Lenin és Sztálin zászlaja alatt, Gottwald útján. Lőrincz Gyula
