Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
1 bábouiá uásdtók ext ágetetnék újra. • • cAfral a ma máz a múlté Közöljük■ Juliusz Fucsík: „Ahol a ma már a múlté” című könyvének azon részletét, amelyet a burzsoa cenzúra kihúzott és amiért a könyvet elkobzásra akarták ítélni. Ez a részlet híven visszatükrözi a polgári társadalomban az elnyomott munkások helyzetét. „Láttam a numkahivatal előtt álldogáló munkásokat; már reggel jöttéik és az utca megtelt hangos, félszeg humorukkal; de múltaik az órák és a fásultság letörte akasztófahumorukat; a hivatali ablak makacsul csukva maradt, nem jelentett onnan senki munkaalkalmat; nem akadt vásárló a munkás erejére, pedig annyi volt itt belőle eladó; aztán megjött az este és szétszéledtek, elindultak a fényben úszó utcákon, volt, aki egy szalmakazal felé tartott, volt, aki az éjjeli menedékhelyre, s volt, aki családjához, útközben koldulni próbáltak, hogy legalább egy két koronával elfedjék azt az éhes, szorongó tekintetet, amellyel feleségük és gyermekeik várni szokták őket. Láttam munkanélkülieket, akik a dicső felszabadulás nagyjai nevét viselő pályaudvarok lépcsőin feküdtek; rövid felhajtott gallérú kabátjukban úgy húzódtak össze, mint a teiknősbékák, nedves pára szállt fel belőlük, a tetőzetről letcsurgó eső fájdalmas hangú nótát dobolt, s közben rácsurgott a legalsó lépcsőkön fekvők szétmálló cipőire. A rendőrök, akik arra jártak, nem láttak semmit; a börtönök már régen megteltek „lakás és foglalkozás nélküli” emberekkel. Olyasvalamit láttam, amiről valamikor a régi, érzelgős „szocialista” elbeszélők álmodtak; egy fiút, aki a sátorból az utca poros kövezetére esett kiflit lopta el és mohón falni kezdte; két rendőr cipelte el, ö pedig rémülten ellenkezett. Láttam éhségtől haldokló embert; egy ingadozó fapadon feküdt s három barátja állt körülötte; kint a városban egy kifutó kerékpárján tőzsdei táviratokat, kézbesített; valahol, a város központjában talán éppen most koccintottak egy más egészségére, itt pedig egy ember feküdt, haldokolt az éhségtől és három barátja tanácstalanul és tehetetlenül ácsorgóit mellette, várva, hogy elvigyék s hogy ezután ők feküdhessenek a megürült padra. Láttam egy asszonyt, a folyóból húzták ki; ott feküdt a parton, hasa felfúvódott, arcának ráncait elsimította a víz s ritka haját szorosan a halántékára tapasztotta; senki sem Ismerte, talán senkinek sem hiányzik majd; igazolványa nem volt, csak köténye zsebében találtak egy levelet és alig tudták már kibetüzni az elázott Írást; úgy kezdődött: „ha e hó hatodikáig nem fizeti meg a házbért.. láttam egy munkás elv társat, aki már két évet ült a börtönben; most megint ott állt a bíróság előtt és megint elítélték, mert a munkásak éhségtüntetését vezette; sápadt volt, hatalmas alakja elveszett a rabruhában, de széles kezét üdvözletre nyújtotta felénk és tiszta mosolya szavak nélkül is megértette velünk, hogy erős, hogy nem fog elesni és hogy börtönében is részese a harcos műnek. Láttam dinamitrobbanás következtében összeégett munkásnőket; a régi viláig gyilkosságok árán akar megmenekülni; a fegyvergyárak az egyedüliek, ahol még akad munka, sőt, ahol sóik a munka és háborús iramban dolgoznak; munkások ezrei tódulnak ezekbe a gyárakba, akárcsak a háború alatt, több váltásban dolgoznak, akárcsak a háború alatt s most is a szükség az úr az óvatosságban és a baleset elleni védekezésben, akárcsak a háború alatt. Senkit sem érdekelt, milyen veszélynek volt a nyolc munfcásnő kitéve; a munkának el kellett készülnie, a gép búg és szórja a háború szikráit, a nyolc munkásnő ott feküdt a gyár előtt holtan és haldokolva, csak egy kis újsághír temette el őket; a háború nem foglakozik egyénekkel. Egy kis bányaváros hullaikamrájában négy fiút láttam kiterítve; néhány órával ezelőtt még kemény, fiatalos léptekkel mentek az országúton; tegnap még arról beszéltek barátaikkal, hová mennek munkát keresni; tegnap még segítséget váró édesanyjuk szilárd reménységgel te kintett rájuk; tegnap még négy fiatal fiú volt, fiai, kedvesei valakinek: most itt fekszenek, a csendőr-golyóktól kapott mély sebek kioltották ifjú életüket; itt fekszenek mozdulatlanul, megmerevedve mint a viaszfigurák; bizottság száll ki, megnézi őket, mintha a csendőrgolyók céltábláit vizsgálgatnák; tüntették, mert otthonukban éhség uralkodott, mert sem édesapjuknak, sem édesanyjuknak, sem fivéreiknek, sem nővéreiknek, sem senkinek a családjukból nem volt munkája; fillér nélkül tengődtek és élni akartak; csendőrgolyót kaptak kenyér helyett. És láttam a négy fiú temetését is; munkások ezrei meneteltek az utcáikon és a szomorú bányavidék, országutain; lábnyomukat belepte a hó és eltompította lépésük neszét; látsz és nem hallasz; ezrek mennek folyvást előre, csendben és feltartóztathatatlanul áramlik a tömeg olyan biztonsággal, amely magával ragad téged is és megfélemlíti az ellenséget; folyvást előre, folyvást előre; ezrek testet öltölt bosszúja.”
