Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953-02-01 / 2. szám
Kedves Elvtársnők! Közös munkával — a szülőkkel Hálás vagyok Novák Sarolta asszonytársamnak, aki felhívta figyelmünket K. Mahova „Egy anya jegyzetei” c. köny vére. A könyvet karácsonyra megvettem és nagyon élvezem. Még egy könyv volt karácsonyfánk alatt, amelyet az egész család megszeretett, bár hatéves kisfiam kapta ajándékba. Svarc-Frez „A mi gyárunk” című könyve ez, amely szintén a szovjet irodalomból került hozzánk magyar fordításban. Zoltinak azóta naponként kell felolvasnunk ebből a könyvből. Szívesen teszszük ,mert mindannyian megkedveltük Ványát, a könyv hatéves kis hősét. Vele együtt izgulunk, hogy vájjon az óvodát is meghivják-e a nagy ünnepségre, a mozdonygyár százéves születésnapjára, amit nem úgy fognak megünnepelni, mint előbb akarták, hanem még sokkal szebben, az egész ország részvételével. A Szokolov-család és a kis Ványa élete szorosan összekapcsolódik a mozdonygyá réval. Ott dolgozik Ványa nagyapja, apja, anyja s ott dolgozott azelőtt a nagymama is, aki most a háztartást vezeti. A kisfiú reggelenként buzgón integet az ablakból hozzátartozóinak, míg el nem tűnnek a hídon a gyárba siető munkások forgatagában. Este pedig alig várja, hogy újra együtt legyenek és beszámoljanak egymásnak, ők az üzemben elért sikerekről, Ványa pedig az óvodai eseményekről. Álmainak netovábbja, hogy egyszer ő is bejuthasson a gyárba s a százéves évforduló ünnepségeivel kapcsolatban ez az álom megvalósul. Mi is egyazon üzemben dolgozunk a férjemmel és nálunk is a nagymama vezeti a háztartást (csak a nagyapa hiányzik már), talán ezért váltak számunkra a Szokolov-család tagjai annyire élő személyekké, akiket emlegetünk és akikre hivatkozunk. — „Látod, Ványa segített nagymamájának edényt törülgeti és ha lefeküdni hívták, mindjárt ment” — mondja Zoltinak és édesanyám. Én pedig nem mondok semmit, csak magamban gondolom, hogy nemcsak Zolti tanulhat Ványától, hanem még többet tanulhatunk ebből a gyermekkönyvből mi, szülők. Felteszem magamban a kérdést, hogy vájjon mi is eléggé megszerettetjük-e a gyerekkel az üzemet, ahol dolgozunk? Nagyin fontos, hogy a gyermek büszke legyen szülője munkájára és munkahelyére, mert csak ezen keresztül válhat számára valósággá a szocialista építésért való lelkesedés. Azt már az óvodás gyerek is megérti, hogy a gyár mozdonyt gyárt, amely elhozza hozzá a narancsot, elröpíti őt Moszkvába, — amelyen a többi kétésfélezer alkatrész között nélkülözhetetlenül fontos az a kis csavar is, amit anyuka készít. Így alakul ki a gyermekben a munkához való helyes viszony. Nálunk pedig még sok családban fennmaradt a múlt csökevényeként a munkához való helytelen viszony s a gyermek azt látja, hogy a szülő a munkát tehernek érzi, nem pedig dicsőségnek. Egy másik hiba nálunk, hogy nem tudatosítjuk gyermekeinkben eléggé a múlt és jelen közötti nagy különbséget. Elégedetlenkedünk, indokolatlanul és kicsinyesen panaszkodunk előttük, ahelyett, hogy megértetnénk vélük, mennyivel jobb a gyermekeknek ma, mint azelőtt, s hogy ezt a munkásosztály győzelmének köszönhetik. Azt hinné valaki, hogy hatéves gyermeknek még nem való a törté nelem. Ványa pedig egész történelmi áttekintést kap a nagyszülők visszaemlékezéseiből, akik nyomorogtak a cár alatt, harcoltak a forradalomban és az intervenciós háborúban, s az apa elbeszéléseiből, aki a Nagy Honvédő Háborúban küzdött az 6 jövőjéért. Legjobban talán az a jelenet tetszett nekem a könyvben, amikor a nagymama és unokája óvodába menet a „nagymama háza” felé kerülnek. A régi házikó helyén, amelyben a nagymama élte le fiatalsága nehéz éveit, ma gyönyörű modem épület emelkedik munkáslakásokkal, bölcsődével, felnőttek iskolájával. — „Bejön az ember az első bejáraton és látja... No mesélj, nagyanyó!” — kérleli Ványa és a nagymama meséiben életre kel a múlt és a jelen. Megszerettük Ványát, aki igazi gyerek s képzeletével népesít be mindent (a gyár áruháza neki „bűvös bolt”, a gyári körséta „kalandokkal és meglepetésekkel teli csodálatos út”), de igazi mai gyerek, akit legjobban a mozdony befuttatása érdekel. A családban mindenki komolyan veszi őt, nem utasítják el érdeklődését, felelnek kérdéseire, beszélgetnek vele. — Így folytathatnám tovább, de inkább azt ajánlom, hogy akinek óvodás vagy a népiskola alsó osztályait látogató gyermeke van, vegye meg ezt a kedves könyvet és ismerje meg belőle a szovjet család bensőséges, példamutató életét. Foglár Zoltánné, Rozsnyó. A losonci „Kaukaz“ n. v. dolgozói a szocializmus lelkes építői A szocialista gazdaság egyik alaptörvénye az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása. A losonci Kaukaz n. у.Фап (azelőtt Tatra bútorgyár) — amint ezt Danes László elvtárs, az üzemi bizottság elnöke, mondja — 1953. január 1.-vel ,Aj élet”, új világ kezdődött. Az önállóvá vált üzemben új a vezetőség. A férfiak javarésze a nehéziparba ment, munkatársaink főleg nők. Oj módszerekkel, mint például Vanek eltárs módszerével, meggyorsítjuk az eddigi munkafolyamatot, kézi munka helyett géppel fújjuk a politúrét és a bútort is géppel fényesitjük, úgyhogy több munkaerőt más üzem vehet át. A Frdlicska-módszer bevezetésével nem kell már a féligkész gyártmányokat más üzembe vinnünk, mert az üzemben nyernek befejezést. Az új módszer óriási ember- és anyagmegtakarítást jelent. Az üzem dolgozói január 2.árt azt a kötelezettséget vállalták, hogy a 3.5%-os selejtet 3%-ra csökkentik. Hogy az ötéves terv 4. esztendejét 1952. november 17.-én befejeztük és a 4. esztendő tervének befejezése után sem ültünk habárainkon, hanem a hátralevő 6 hét alatt az előirányzott tervet 11.5%-kai túlteljesítettük, azt nagyrészt kiváló női munkatársaink áldozatkészségének és munkafegyelmének köszönhetjük.” Például Nociar Mária nem ijedt meg a „férfinek való munkától”. Gép mellett dolgozik. Munkateljesítménye úgy felemelte jövedelmét, hogy a múlt évben csinos ruházkodása és rendszeres étkezése mellett 35 000 koronáért gyönyörű hálószobát, biciklit, karórát stb. vehetett. Szaktudása alapján úgy irányítja a gépet, hogy az teljes teljesítőképeséggel mindent elvégez, amit a gép az emberi erő megkímélésével elvégezhet. Havi keresete átlag 11 000 korona, tehát szorgalmával több munkás együttes keresetét ke resi meg. Mindenki dolgozhat, aki akar, fokozhatja teljesítményét és ezzel keresetét is. Poltárska Máriát ügyes és lelkiismeretes munkájáért az üzem vezetősége elő munkássá léptette elő. „1947 óta dolgozom az üzemben, — mondja Mária, — szeretem munkakörömet. Szívesen dolgozom a nyugalmas életért, a béke nagy híve vagyok.’’ Kollár Erzsébet most kezdte meg az anyaszabadságot. Munkateljesítménye közvetlenül szabadságának megkezdése előtt még mindig 200%-os volt. Az ilyen derék, önérzetes asszonyok tettekkel bizo nyitják, hogy építik a békét, a gyermekek gondtalan, biztos jövőjét. Klúz Ica az irodában, fáradságot nem kímélve, gondoskodik arról, hogy a munkások idejében, pontosan kapják meg keresetüket, mert tisztában van azzal, hogy a munkásnak idejében jár a fizetés elvégzett munkájáért. A szocializmusban a gazdasági és politikai munkához szorosan hozzátartozik a kultúra, az ideológia ismeretének, a testedzés fejlesztése is. Képzett, müveit, egészséges emberekre van szükségünk. A Kaukaz n. v. a testedzés és az ideológia tanítása terén is szép eredményeiket ér el. Értékes könyvtára van, rengeteg szak- és képes folyóirat látható a klubhelyiségben, továbbá rádió, gramofon, filmvetítő gép. Nagy kultúrestére készülnek magyar és szlovák nyelvű műsorral, melyen harminctagú énekkar is szerepel majd. A szocializmusban minden törekvés fő célja az emberről, az ember életviszonyainak megjavításáról való gondoskodás. Az üzem kollektívája jóminöségü árut termel a belső piac számára, ízlésesen dolgozza fel a nyersanyagot, hogy lakosságunk megelégedését teljes mértékben kiérdemelje. „Széles, nyitott út áll előttünk az életben a munka, a boldogság, a jólét és a művelődés felé” — szeretett Gottwald elvtársunknak ezt az útmutatását minden dolgozónknak meg kell szívlelnie és eszerint kell cselekednie. L. Z.
