Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5. szám
Fiatal lányok, asszonyok dolgoznak a nyárasdi állami birtok virágzó gyümölcsösében A megújhodott természet ezekben a gyönyörű tavaszi napokban hivja, szólítja a dolgozókat a tavaszi munkák elvégzésére. A falu dolgozói, akik becsületes munkájuk elvégzését megszokták, nem is tudnának tétlenül ülni ezekben a napokban. A föld, a tavaszi rügyfadadő gyümölcsfák gyönyökint legyenek a földeken, a kertekben, hogy elvégezzék kötelességeiket, a természet munkáját kiegészítsék és biztosítsák a dolgozók ellátását. Vidám női csoport indul vissza munkahelyére az ebédszünet után, a nyárasdi állami birtok gyümölcsösébe. Figyelemmel kisérjük a kis csoportot, nem tudjuk, asszonyok-e vagy lányok, de fiatalok, szépek, egészségesek, tele munkakedvvel, beillenek a tavaszi rügyfadadó gyümölcsfák gyönyörű keretébe. A gyümölcsfák tövét kapálják, az utakat rendezik, szorgos kezekkel dolgoznak csoportvezetőjük, Hamran Ferenc utasításai szerint. Érezhető munkakedvükböl és a velük folytatott beszélgetésből, hogy ez a kert szívügyük, hogy' ebből a gyönyörű kertből minél több, szebb és egészségesebb gyümölcsöt akarnak a dolgozóknak juttatni. A Lacko-uraság kertje, amelynek többszáz nemesített gyümölcsfája komoly értéke a dolgozóknak, ennek a csoportnak a munkaterülete. A fák frissen nyesve, tövüknél megkapálva, megtisztítva rügyeznek és rövid idönbelül virágba borulnak, Az öt fiatal munkásnö azonban nemcsak a gyümölcsösben dolgozik. Vállalták a dohányföld megmunkálását is. A palántákat már beültették és fokozatosan ők fogják biztosítani a dohánytermelést, amely a múlt évben gyönyörű volt. Katona Anna fiatal menyecske, férje katonaéveit szolgálja, Nagy Ilona sorstársa, szintén katonamenyecske, Hamran Katalin újdonsült fiatalasszony, Katona Mária és Jolán nővérek, erős munkaszeretö fiatal leányok a csoport tagjai. Amióta felcseperedtek, állandóan dolgoznak. A felszabadulásig a Lacko-uradalomba jártak dolgozni, mint ahogy annak idején a falu minden szegény dolgozója itt kapott munkát. Nem állandó munkát. Csak idénymunkára voltak fölfogadva. Amióta a Lacko-birtok a nép tulajdona lett, állandó munkásai a birtoknak, télen-nyáron biztosítva van kenyerük. A múlt évben különféle mezőgazdasági munkát végeztek, télen pedig zsákokat javítottak, dohányt szárítottak és cirókot tisztítottak. —- Nagyon szívesen dolgozunk mi itt az állami birtokon, sőt mondhatom, örülünk, hogy dolgozhatunk — mondja Katona Jolán. — Nyugodtan végezzük munkánkat, nem félünk attól, hogy holnap már nem lesz keresetünk, megvan mindenünk. Megkapjuk a fejadagot, órabért és nagyon meg vagyunk elégedve a normák bevezetése óta. Ez igazságos megoldás. Aki többet dolgozik, többet keres és rosszul járnak a lusták. Senki sem dolgozik rájuk. Katona Annának 13 hónapos kisbabája van, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy nap-nap után mulasztás nélkül résztvegyen a munkában. Férje katona, az itt elvégzett munkájáért kapott jövedelmén kívül segélyt is kap, nemrég vásároltak egy szép konyhabútort. Ahogy a konyhabútorról beszélgetünk, bekapcsolódik a beszélgetésbe Hamran Ferenc csoportvezető, aki mint az édesapa, vezeti a kis csoportot és törődik vele. Valóban a család tagjai képezik munkatársait. Fiatal menye, fia, testvérgyerekei ezek. Egy kis család, amely összetart, amelynek egy a célja, hogy a rájuk bízott feladatot elvégezzék, becsületesen, egymás iránti bizalommal, mint a sajátjukban. Hamran Ferenc elvtárs felfigyel a konyhabútor témára. — Ezek a fiatalok nem tudják, hogy a múltban még az uraságnak sem volt ilyen konyhabútora, ők ezt természetesnek veszik, hogy amikor összekerülnek, rövid idő alatt vásárolhatnak maguknak konyhabútort, szobaberendezést, szép fehér ágyneműt és mindent, ami a háztartásba szükséges. Mesélem is nekik mindig, hogy amikor mi voltunk fiatalok, s itt dolgoztunk már akkor is Ц birtokon, egy szobában négy család laktunk, a lakásunkat egy szobasarok képezte. Volt egy tulipános ládánk, egy ágyunk, esetleg egy asztalunk, annyian aludtunk az ágyban, ahányan belefértünk. Amikor munka után fáradtan nyugalomra vágytunk, akkor kezdtek el a szomszéd sarokban élő család gyerekei sírni, bizony az embernek az élettől is elment a kedve ilyen körülmények között. Ha erről beszélünk, hitetlenül néznek ránk a gyerekek. Pedig erről beszélnünk kell, hogy meg tudják becsülni azt, amiben most részük van. Tessék benézni a major dolgozói otthonába, szoba-konyha, napos, tiszta szoba, gyönyörű takaréktüzhely a konyhában. — Természetesnek veszik azt is, hogy kávé, cukor, tea mindennapos az asztalukon, nem beszélve a tejről, bizony mi fiatal korunkban még tejet sem ihattunk, mert a béresek nem kaptak tejet. Kenyér és vöröshagyma volt a reggeli és ha volt is a házban egy szál szalonna, nem mertünk hozzányúlni, tartogattuk az aratás idejére, hogy akkor legyen erőnk a látástól vakulásig tartó nehéz munka elvégzésére. Kivittük magunkkal a f öldekre, de legtöbbször csakmegszaglásztuk és megnyomkodtuk bele a kenyeret, hogy az izét érezzük, vittük haza megint, mert féltünk a következő napoktól. Soha sem volt biztosítva a mindennapi kenyér. A közeli májusi ünnepségekre terelődik a szó. Ezek a fiatalok kötelezettséget vállaltak, hogy a májusi felvonulásban résztvevő kocsikat, traktorokat fel fogják díszíteni a kertben pompázó virágokkal és azt akarják, hogy ismét olyan legyen a nyárasdi állami birtok csoportja, mint tavaly, amikor az első díjat nyerték. Túri Mária 8
