Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

A córnaeyár fiatal murkitnöl a moadóhelyiségben rendbehoxxák maffnkat a munkájuk utón

A fiatalok otthona

A Jókedvű munkiaoeapat az Agyaikat katon&s pontozzAgral veti mer.

A bratislavai Danubia Cérnagyár közelében, egy ápolt park közepén lévő egy emeletes villából kiszűrődő kacagásra és énekszóra lettem figyelmes. „Hát ez itt kérem milyen épület?" szólítok meg egy járókelőt, akiről feltételeztem, bogy „cérnagyári’’ és ismeri a környéket.

„Ez — mondja igen büszkén — a mi fiataljaink otthona! Ez a pazar és komfortos épület ezelőtt a Danubia cérnagyár „vezető igazgatóinak" lakása volt. Mostani munkásigazgatónk erről az „úri” lakásról lemondott. Üjabb 35 becsületes, dolgos fiatal leány életét tette szebbé egy munkásember, aki nem felejtette el saját eredetét és lemondott saját kényelméről a többiek javára!”

Ez azután igazán szép dolog, ide be kell jutnom, hogy ez ne csak a cérnagyáriak titka maradjon, hanem hogy velük örüljön sok-sok más ember is.

Becsöngetek és engedélyt kapok arra, hogy elbeszélgessek a leányokkal. Csupa 16—18 év körüli elevenarcú fiatal leány sereglett körém s a társalgó és olvasó szobában oly barátságos beszélgetésbe kezdtünk, mint akik már rég ismerik egymást. Megmutatták hálótermeiket, mosdójukat és öltözőjüket, mit olvasnak, mit kötnek stb. Most munkakörükre terelem át a beszélgetést, de egyik sem dicsekszik azzal, hogy milyen magas eredményeket ér el munkahelyén, hanem mindig valamelyik másik hívja fel figyelmemet a legjobbakra.

Vezekényi Sárközi Marika megkérdi tőlem: „És tudja Elvtársnő, hogy Sochor Marika 213%-ra teljesíti normáját?” Szégyenkezve vallom be, hogy ennyire ügyesnek nem tartottam Marikát és megkérem, hogy árulja el a titkát annak, hogyan ér el ilyen eredményt. „Semmi titkom nincsen, csak szeretem a munkámat és úgy dolgozom, mint aki saját magának dolgozik!” Meghatódva hallgatom ezt az őszinte, egyszerű kijelentést, melyből annyi erő és akarat sugárzik.

Az alsóbári Zsilinsky leányka, aki 160%-ra teljesiti normáját, a központi fűtőtestre támaszkodva elmerült gondolataiba. „Hová gondolsz, hol jár az eszed?” — kérdi Dórák Erzsi?” Hogy hol, hát megmondom: arra gondolok, hogy nem is olyan régen még fütetlen és klvüágítatlan vasúti fülkében kellett naponta a munkába utaznom, s most itt lakom ebben a szép, tiszta meleg otthonban. Még nagyobb eredményeket akarok felmutatni, mert békében szeretek élni s tudom, hogy mit kell tennem a béke fenntartása érdekében: becsű-