Newyorki Figyelő, 1999 (24. évfolyam, 3-10. szám)
1999-07-01 / 5. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1999. július 1. A HEVESI CSALÁD TÖRTÉNETE BESZÉLGETÉS HEVESI ÉVÁVAL (Folytatás) Előzőleg Hevesi Évát felkereste vőlegénye, és rá akarta beszélni, hogy édesanyjával költözzenek át vele együtt az egyik Wallenberg-féle védett házba. Nem mentek vele, mert minél közelebb akartak maradni az édesapához. Mint később megtudták, néhány nappal ezután a "védett ház" lakóit a nyilasok a Duna-parton agyonlőtték.- Gáspár Miklós mellett egy nyúgdíjas alezredesnek köszönhettük az életünket. Az alezredesnek a Csáki utcában, a templomhoz közel volt egy többemeletes bérháza, amelynek a lakásaiban sok zsidót elbújtatott. Gáspár Miklós vele is összeköttetésben állt, hozzá is vitt embereket, akiket meg kellett menteni. Az alezredes pedig egyenruhát öltött, és egy kis teherautóval naponta kiment a Bécs felé vezető országútra. Hamisított nyílt parancsot mutatott fel az őröknek, s annyi embert vett fel a teherautójára, ahányan csak elfértek rajta. Beszállította őket a házába, és elbújtatta őket a lakásokban. Édesapám, akit Gáspár Miklós vitt el hozzá, az egyik legfelső emeleti lakásba került. Édesanyámat és engem a pincében helyeztek el, amelyet a bombázások alatt a ház keresztény lakói óvóhelynek használtak. Bízzunk a papijainkban, mondta, s a többieknek is "kereszényekként" mutatott be minket. Az szóba sem jöhetett, hogy felmenjünk Édesapához. Egy nap beállított a nyilas háztömbparancsnok, aki valahogy megneszelte, hogy "nincs minden rendben" a házban. Felsorakoztattak bennünket az udvaron, a tömbparancsnok pedig megfenyegette az alezredest: ha nem adja ki a zsidókat, hamarosan visszajön az embereivel és meg fogja tizedelni a lakókat. Elképzelhető, milyen lelkiállapotban töltöttük a következő órát: minden percben azt vártuk, hogy a nyilasok ránk törik az ajtót. Végül csak az alezredes kopogott be hozzánk. Ez az ember nemcsak rendkívül bátor volt, hanem a humorérzékét sem veszítette el: "Képzeljék csak, mi történt szegény nyilas testvérünkkel: valahogy hátlövést kapott két sarokra a háztól!" Persze mindenki azonnal rájött, hogy csak a háztulajdonos lehetett a "tettes". Nagyon sok embert megmentett az alezredes. Megérdemelné, nagyon is megérdemelné, hogy a Yad Vashem kertjében megörökítsék az emlékét. Egyébként, amikor Izraelben jártunk, természetesen felkerestük a Yad Vashem múzeumot, s talán furcsa, amit most mondok, de engem egyáltalán nem rendített meg. Bemie, a féljem egy idő után nem bírta tovább, és sírva kirohant; én viszont sokkal szörnyűbb dolgokat is átéltem a valóságban, mint amilyenek a fényképeken láthatók. De az is lehet, hogy ilyen a természetem, s valahogy kiküszöbölöm magamban, hogy ezek az emlékek felbukkanjanak. Édesapám később Amerikában regényben írta meg ennek az időszaknak a történetét, de majdnem mindenkinek költött nevet adott. Az alezredest például "Andreas Dienstl" néven szerepeltette. Röviddel halála előtt talált is rá kiadót, a könyv azonban mégsem jelent meg, mert később édesanyámmal nem tudtuk kinyomozni, hogy melyik kiadóvállalattal állt kapcsolatban. Talán az általa említett elfojtási kényszerrel magyarázható, hogy Hevesi Éva emlékezetéből kitölődött néhány, a Vészkorszakhoz kapcsolódó személy neve: nem képes felidézni sem az alezredesét, sem a nyilas háztömbparancsnokét, sem a "fajkutató" egyetemi oktatóét. Sajnos a Csáki utcai alezredes neve Hevesi Ferenc feljegyzéseiből sem bukkan elő. Az Episode c. regényben "Dienstl"-nek Gáspár Miklóson kívül három magyar katonaruhába öltözött zsidó fiatalember segít, akiket az író Fürst Lajos, Kohn Zsiga és Neményi György néven említ. "Dienstl" először egy gyártelepen bújtatja el a menekülőket, akiket azután Gáspár Miklós kisebb csoportokban a Csáki utcai házban vagy másutt, hamis néven kibérelt lakásokban helyez el. Szép jelenet a rabbi szerző regényében, amikor az alezredes a kereszténység tanitásaihoz való hűségével magyarázza kockázatos életmentő vállakózását, s közben még bűntudatot is érez, mivel a mentésnél kénytelen "szelektálni". Amikor arról panaszkodik, hogy saját maga és barátai anyagi erőforrásainak felemésztődése előbb-utóbb lehetetlenné teszi a hamis papírok gyártását, a vesztegetéseket, a bujkálók lakással, élelemmel és ruházattal való ellátását, az egyik kiszabadított elmondja, hogy letartóztatása előtt kertjében elásott ötvenezer dollárt, és felszólítja az alezredest, használja föl az összeget az üldözöttek mentésére. "Sohasem láttam senki másban ilyen igaz emberi jóságot" úja végül Hevesi Ferenc az alezredesről, aki a nyilasuralom elmúltával "nem várt és nem is fogadott el hálát senkitől."- Édesapád azt úja, hogy "Dienstl" több, mint ezer embert mentett meg. Valósnak tekinthető ez a szám?- Ezt én nem tudom megmondani. De nem hiszem, hogy szándékosan túlzott volna.- Mi történt az alezredessel a háború után?- Néhány évvel később meghalt. Nagyon idős ember volt, már vagy tíz évvel az ostrom előtt nyúgdíjba ment.- Gáspár Miklós túlélte a háborút?- Igen, '46-ban vagy '47-ben ő is kijött Amerikába. Először kisegítőként dolgozott egy New York-i cukrászüzletben, azután vett magának egy kis teherautót, és mozgó fagylaltárús lett belőle. Viszonylag fiatalon, rákban halt meg.- Édesapád angolul írta meg a könyvet. Tulajdonképpen hány nyelven beszélt?- Németül, franciául, angolul, és olaszul. Később aztán egy kicsit oroszul is megtanult. És persze a héberben, az arabban, az arámiban, a görögben és a latinban eleve alaposan jártasnak kellett lennie. Az Episode c. könyv szerint a szovejet csapatok megérkezésével a zsidóság számára ugyan megszűnt a közvetlen életveszély, a megpróbáltatások viszont nem értek véget. Vélt vagy valós szabálytalanságok miatt a szovjetek a háborús bűnösök intemálótáboraiba zárnak zsidó kereskedőket is, a náci koncentrációs táborokból pedig sokak útja közvetlenül a szovjet lágerekbe vezet. A felelősségre vonás is csak ímmel-ámmal folyik: az új megszállók megelégszenek a legfőbb bűnösök letartóztatásával, míg a "közép-" és "kis-nyilasok" jó részét - hazai szövetségeseikkel egyetértésben - futni hagyják. Szálasi volt hívei pedig - mi sem természetesebb ezek után - tömegesen áramlanak a kommunista párt soraiba. A korábban említett gazdag zsidó beállt az NKVD-hez, hogy segítsen a háborús bűnösök felkutatásában; ám amikor megtalálja az egyik fasiszta szervezet tagnyilvántartását, felettese, a szovjet palkovnyik unottan a tűzben hajítja az iratokat. A háború után Hevesi Ferenc ismét elfoglalta helyét a budapesti hitközség élén. Megszervezte és tábornoki rendfokozattal felügyelte az új hadsereg zsidó vallású tisztjei és sorkatonái számára létrehozott tábori telkészi szolgálatot. A hitközség életben maradt vezetői és kiemelkedő zsidó értelmiségiek részvételével megalapította a B'nai B'rith ("A Szövetségi Fiai") magyarországi tagozatát ("páholyát"), melynek elsődleges célja - Hevesi megfogalmazásában - "a legmagasztosabb erkölcsi tanítások teijesztése és az antiszemitizmus elleni küzdelem" volt. A budapesti páholy létrehozásában dániai, portugáliai és svédországi szervezetek, valamint a magyar katolikus egyház nyútottak segítséget. 1946 áprilisában a keresztény egyházak és a B'nai B'rith felállították a Társadalmi Megbékélés Tanácsát, amely a magyarországi zsidóellenesség felszámolását, az előítéletmentes gondolkodás tévesztését és a zsidóság kiengesztelődését igyekezett szolgálni. A szervezet megalapításában kiemelkedő keresztény és zsidó értelmiségiek is részt vettek, közöttük Márai Sándor, aki Föld, föld! c. kötetében felidézi a tábornoki egyenruhát viselő Hevesi Ferenc alakját, amint nyugodt érleléssel igyekszik józanságra inteni egy ortodox rabbit. A Társadlami Megbékélés Tanácsa, mint abban az időben minden jó szándékú kezdeményezés, azonban csak rövid életű lehetett, a B'nai B'rith budapesti páholyát pedig 1949-ben feloszlatták.- Mihelyt működni kezdet^ az ÁVÓ, tapasztalnunk kellet, hogy szabadságunk korlátái egyre jobban beszűkülnek. Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején az élet még viszonylag napsugaras volt. Édesapa hamar megérezte a veszélyt, és nem maradt tétlen: amikor az egyik vidéki városban a kommunisták zsidóellenes merényleteket követtek el, a felháborodás Budapesten tömegtüntetéshez vezetett, s Édesapa a Kossuth téren összegyűlt tömeg előtt nagyon keményen elítélte a kommunizmust.- Hogyan kerültek mindnyájan Amerikába?- Édesapám 1946 végén a Joint Distribution Committee meghívására körutat tett Angliában és Amerikában, hogy a magyar zsidóság számára támogatást és segítséget keressen. Én pedig közben férjhez mentem a budapesti amerikai katonai misszió egyik magyar származású tagjához. (Később rá kellett jönnünk, hogy nem igazán ülünk egymáshoz, s ezért elég hamar elváltunk.) Az egyházi esküvőt már New Yorkban tartottunk és erre anyámat is kiengedték. Az már '47 elején volt, s ekkorra Apa is ideért Londonból. Egy nap üzenetet kapott Magyarországról: egy barátja figyelmeztette, hogy semmilyen körülmények között ne térjen vissza Budapestre. Ekkorra már a rádióból meg az újságokból tudtuk, hogy különös dolgok történnek otthon. Édesapa ennek ellenére haza akart térni, anyámmal és Jenő nagybátyámmal alig tudtuk jobb belátásra bírni. Sajnos a Temple Emanu-Elben már nem voltak hajlandók foglalkoztatni: azt mondták túl öreg. (Még ötvenéves sem volt ekkor...) Előbb a New York állambeli Munroe-ben, majd a georgiai Daltonban kapott állást. Akár élete végéig itt maradhatott volna, nekem azonban ebben a kisvárosban nem volt semmi perspektívám, így feljöttem Washingtonba, ahol rövidesen állást is kaptam. Apám nehezen tudta elfogadni, hogy a rabbiknak és általában a papoknak más a helyzetük Amerikában, mint Magyarországon: otthon a gyülekezet őt tanárának tekintette, itt pedig leginkább azt várták tőle, hogy jól elszórakoztassa őket.- A magyar politikai emigrációval tartott édesapád valamilyen kapcsolatot?- Körülbelül velünk egy időben érkezett Amerikába Nagy Ferenc miniszterelnök, aki tőlünk nem messze, egy kis virginiai tanyán telepedett le. Édesapám gyakran felkereste, s ilyenkor hosszabban elbeszélgettek. Engem sohasem vitt magával ezekre a látogatásokra, így nem tudom, miről esett szó közöttük. Azt azonban tudom, hogy nagyon jól megértették és kölcsönösen nagyra becsülték egymást.- Talált végül a felkészültségéhez méltó állást?- Ebben a helyzetben érthető örömmel fogadta a Georgetown Egyetem vezetőinek ajánlatát, alak a megalakítandó sémi filozófiai tanszékük élére szerették volna kinevezni. Még körülbelül egy évre volt szükség a tanszék megszervezéséhez, édesapa pedig erre az időre elfogadta a honulului hitközség meghívását, annál is inkább, mivel valamilyen számomra reitélves okból fiatal kora óta mindív qwy*«« volna Hawaiiba eljutni. Egyedül kellett elutaznia: éppen akkor született meg a lányom, édesanyám pedig velem maradt, hogy segítsen a háztartásban. Hawaiiban aztán végre nagyon megbecsülték. (Folytatás a 8. oldalon) KÉRJÜK OLVASSA, TERJESSZE ÉS TÁMOGASSA LAPUNKAT
