Newyorki Figyelő, 1999 (24. évfolyam, 3-10. szám)
1999-04-29 / 3. szám
± 1999. április 29. NEWYORKI FIGYELŐ JOHAN PETER HEBEL TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL EGY ÚJ BUDAPESTI FOLYÓÍRATRÓL Egy sundgaui héber kereskedőnek minden héten egyszer egy bizonyos falun keresztül vitt az útja. Az ottani komisz kölykök minden héten egyszer: "Mózsi! Mózsi! Zsidrák! Zsidrák!" - ezt kiabálták' utána végig a faluban. "Mit csináljak? ' - gondolta magában a héber. - Ha leállók feleselni velük, attól csak még nagyobb lesz a szájuk, ha az egyikhez hozzávágok egy követ, engem hosszan fognak megdobálni." Aztán egy nap egy csomó vadonatúj bázeli | rappent hozott magával (öt ilyen rappen két krajcárt ér), csupa friss veretet, csillogó-villogót, és mindegyik kölyöknek, amelyik zsidrákozott, adott egy rappent. Mikor legközelebb jött, az összes gyerek kint állt az utcán: "Mózsi! Mózsi! Zsidrák! Zsidrák! Sólem a lelkem!" Mindegyik kapott egy rappent, és ez így ment még egypárszor. A gyerekek már előre örültek a jövő heti találkozásnak, hovatovább kezdték megkedvelni a jószívű zsidót. Hanem a kereskedő egyszer csak így szólt: "Gyerekek, most már nem tudok többet adni nektek, bármennyire szeretnék is, hiszen nagyon sokszor jövök erre, ti pedig nagyon sokan vagytok." A gyerekek egészen kétségbe voltak esve, némelyiknek még könny is a szemébe szökött, és azt mondták: "Ha nem adsz többet, akkor mi se mondjuk többet, hogy zsidrák!" Mire a héber így felelt: "Hogy sajnálom pedig! De hát bele kell törődnöm. Nem kényszeríthetlek benneteket." egy aztán attól fogva nem adott nekik több pénzt, ők pedig ezentúl mindig békén hagyták, mikor végigment a falun. (1813) MEGÜVEGESEDETT ZSIDÓ A legutóbbi háborúban egy lengyel zsidó egy huszár elől, aki össze akarta kaszabolni, a sógora házába menekült. A sógora, noha máskülönben nem volt a barátja, azonnal bebújtatta egy búzászsákba, és lefektette a földre. "Tánele, meg ne moccanj, különben kapóresz leszünk mind a ketten." - "Dávid, nem moccanok." Egyszer csak beront az ajtón a huszár, rázza dühösen a kardját. "Hol az a csirkefogó?" - üvölti vérszomjas ábrázattal. Mire a sógor: "No de tekintetes szakaszvezető úr! Hogy az én házam - csirkefogók tanyája? Kérem szépen! Én becsületes zsidó vagyok!" Mire a huszár: "Mordizomadta! Tudni akarom, hol az a csirkefogó, aki az előbb becsapott négy tallérral!" És minden zugot átkutat. "Mi van ebben a zsákban?" - formed rá a sógorra, és a feje fölé lendíti a kardot, élével. "Jaj, mordr es szakaszvezető úr, hát mi volna benne-é Üveg." Akkor a huszár mérgében csépelni kezdi a karddal a zsákot, teljes erőből, előbb a lapjával. aztán a fokával. Ahány ütés, annyi hurka, lilulás. A zsidó, aki a zsákban lapult, gondolta magában: "Nem hagyhatom benn a sógort a slamasztikában, magamat meg még úgyse." És egyfolytában azt ismételgette csengő, tiszta hangon, hogy: ting, ling - hogy a huszár azt higgye, üveget hall csilingelni. Megjegyzem, ez segített is valamicskét. Mert a huszár olyan nevetségesnek találta az ötletet, hogy már ettől félig-meddig el is párolgott a dühe. De azért a maradék másik felét, azt még alaposan kitöltötte a zsákon, úgyhogy a zsidó ott belül egyre szaporábban csingilingizett. Mikor a huszár elment, a zsidó kimászott a zsákból, és ahogy megnézte magát, teli szederjes hurkával, véraláfutással: "Isten csodája, hogy még megvagyok - sóhajtott fel -, de az biztos, hogy soha az életben nem fogok többé négy tallérért üveggé változni." (1814) MAUTNER - GUCK CORPORATION Real Estate, Brokerage, Management, Mortgages 1345 Third Avenue (between 76-77 Streets) New York, NY 10021 Phone: (212) 288-1999 Tavaly három száma jelent meg a Remény című társadalmi, kulturális és közéleti folyóiratnak. Az érdeklődés nagy volt; örültünk olvasóink figyelmének. Az idei esztendő első száma ismét számos érdekes közleményt tartalmaz. Megjelenik Randoph L. Braham amerikai professzor válasza arra a cikkünkre (1998. I. szám), amelyet Hegyi Gyula országgyűlési képviselő (MSZP) írt a pápa zsidó vonatkozású megnyilatkozásáról. Két válasz is érkezett Krausz Naftali éles hangú kritikájára, az egyiket dr. Szeszler Anna, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatója, a másikat dr. Szeszlér Tibor a B'né B'rit magyarországi vezetője írta. Rendkívül tanulságos az az írásunk, amely azt meséli el, hogy Kállay Miklós volt magyar "nagy hatalmú" miniszterelnök, Horthy barátja, még ha bizonyos értelemben karakán volt is politikai kérdésekben, milyen kisfiúként táncolt a jobboldali, fasiszta fütty ősök előtt zsidó dolgokban. Nem tudta megmenteni barátját, saját jószágkormányzóját, hajdani iskola- és tanulótársát. És folytatunk egy gyémánt csillogású sorozatot: Bródy Sándor szerteágazó családjának bemutatását. Most Bródy Illésről esik szó, az Amerikába került tüneményes szakácskönyvíróról. Dr. Borsányi-Schmidt Ferenc színvonalas tanulmányt írt Báál Sém Tovról, illetve a nagy rabbi és a chászid-, ezen belül is a lubavicsi mozgalom kapcsolatáról. Szorosan kötődik a jelentős márciusi ünnephez Katona Tamás történész interjúja. A kutató kifejti: milyen nagy szerepet játszottak 1848 forradalmában és 1849 szabadságharcában a zsidók. Számarányuknál jóval nagyobb mértékben fogtak fegyvert, s küzdöttek azért az egyenjogiíságért, amelyet csak a század vége felé kaphattak meg, s amelyet a zsidótörvények oly gyalázatoson elvettek 1938-tól. Talán ehhez a gondolathoz kapcsolódik Szita Szabolcs döbbenetes erejű dokumentum-összeállítása a magyar Holocaustról. És még egy nagy ívű tanulmány Szepes Erika irodalomtörténész tollából. Trencsényi-Waldapfel Imréről, az ELTE professzoráról, Scheiber Sándor pályatársáról ír, s arról, hogy a represszió éveiben miként bújtatta el a görög és a latin tudomány köpenye mögé a héber szellem kincsestárát. Elgondolkoztató Deutsch Gábor cikke Veres Péterről és Komlós Aladárról, példamutató irodalmi barátságukról, Megszólal a Remény hasábjain Pokortti Zoltán oktatási miniszter is, aki aláhúzza a zsidóság szerepének fontosságát a magyar társadalomban, s egyben biztosítja a közvéleményt, hogy az átalakulóban lévő magyar oktatásügy fokozott figyelmet fordít a jövőben a kifejezetten zsidó értékek felmutatására. PÉCSI KATALIN INTERJÚJA SONJA LEVY-VÉL, A JUGOSZLÁVIAI ZSIDÓ CSOPORT VEZETŐJÉVEL Sonja, ki bízott meg azzal a feladattal, hogy mentsd ki Jugoszláviából a zsidókat? A Jugoszláv Zsidók Föderációjának az elnöke bízott meg magam is a Föderáció Végrehajtóbizottságának a tagja vagyok. Hol élsz egyébként, a fővárosban? Igen, Belgrádban. Én már az első csoporttal érkeztem ide - a lányommal, a fiammal és az anyámmal. Azóta innen szervezem a további csoportokat. Felhívok embereket, akik aztán értesítik a barátaikat, hogy lesz egy busz; aztán, aki elszánta magát, hogy jön, bejelentkezik a Hitközségen... Hogyan telnek konkrétan a napjaid? Nagyon hosszúak és súrűek. Meg kell szerveznünk itt a mindennapi életet. A magyarországi Hitközség, a Bnai Brith és más szervezetek elképesztően segítőkészek. El nem tudtam volna képzelni, hogy a magyar zsidók - magánemberek is! - ennyire támogatnak majd bennünket. Fantasztikus érzés tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy törődnek velünk. Naponta érkeznek ide emberek, akik kinyomozták, hogy hol van most a szállodánk és felajánlanak pénzt, szállást és mindenféle segítséget. Miféle segítségre van szükségetek? Amikor el kell menekülnöd a hazádból, akkor a legfontosabb az, hogy tudd, lesz mit enni, és fedél kerül a fejed fölé. Aztán amikor ez megvan, nem könnyű üldögélni, és csupán várakozni mintegy 200 emberrel, akik hátra hagyták a családtagjaikat, akik mind szörnyű stresszben vannak, akik sokkos állapotba kerültek... Meg kell szerveznünk az itteni életünket. A kisgyerekek elkezdtek óvodába járni, a tinédzserek a Scheiber Iskolába sportolni, a Bálint Ház is vár bennünket a programjaival. Kaptunk telefonkártyákat is, meg metrójegyeket (a telefonálás kulcsfontosságú, hiszen csak így tudjuk tartani a kapcsolatot áz otthon maradt családtagjainkkal - este, amikor a gyerekek már lefeküdtek, minden felnőtt telefonálni kezd). A gyerekek kaptak jegyeket jövő hétre a Cirkuszba és a Bábszínházba. Hálásak vagyunk mindezért! Lassanként megszerveződik minden: az egészségügyi ellátás, pszichológiai tanácsadás. Az az érzésünk, mintha minden magyar zsidó segíteni próbálna rajtunk valahogy... (Folytatás a 12. oldalon)
