Newyorki Figyelő, 1998 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1998-11-01 / 11. szám

10 NEWYORKI FIGYELŐ 1998. november 1. ez VAN. je* Legutóbbi számunkban a magyar kultúrát ápoló, nyomta­tott és elektronikus média anyagi problémáival foglalkoz­tam, helyesebben zsörtölődtem. Most szeretnék néhány gondola­tot leírni az ugyancsak magyar kultúrát fáradhatatlanul ápoló színházi előadásokról, hang­versenyekről, klubestekről, ki­állításokról. Ezeknek a rendezvé­nyeknek létrehozói legalább olyan nehéz anyagi helyzetben vannak, mint a többi médiák tulajdonosai. Igazán önfeláldo­zó küzdelmük minden esetben arra irányul, hogy rendezvénye­ikkel ápolják a magyar kultú­rát, a magyar nyelvet. Az anyagi problémáikon kívül ők sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a sajtó munkatársai. Hogy miért? Mert újságot, ha nem tetszik, nem vesszük meg, ha pedig megvettük és nem tetszik annak stílusa, akkor letesszük vagy kidobjuk. De kiállításra, koncertre, színházi estre, klub­délutánra bizony akkor is elme­gyünk, ha érdekel minket, ha nem. Miért? Az ilyen program, ha szerencsénk van, akkor kul­turális esemény és nem társa­dalmi. Ez olyan, mint a mise, vagy az istentisztelet, ahol az ott elhangzottaknak hitünkhöz van köze. Ezeken az eseménye­ken érdeklődési körünket elégí­tik ki a művészek, de ők több­nyire azt látják, hogy tavasszal, nyáron az új ruhák, télen az új bundák kerülnek megjáratásra. fontos. A legfontosabb, hogy refreshment vagy buffet dinner­­rel párosul a művészi esemény. Engedjenek meg, kedves olvasó­im, néhány kiragadott, de na­gyon jellemző példát, hogyan fogadja be közösségünk egy ré­sze - tisztelet a kivételnek - az ide hozott magyar kultúrát? Az úgynevezett fogpisz-1 kálóval felszúrt kis falatok kéz-j legyintésre méltóak. Amennyi­ben svédasztalos vacsorát hir­det a meghívó, akkor az egész megnyitó vagy műsor alatt azon | izgulnak egyesek, hogy miért nem rövidebb a „kötelező rész”, hiszen így kihűl a leves, vagy a töltött káposzta. Legutóbb egy jószándékú szöveggel ívet köröztek előadás alatt! Mindenkinek volt valami hozzáfűznivalója, természete­sen akkor, amikor az előadó beszédét tartotta. Izzadt is ren­desen, de nem mert rájuk szólni, ki tudja miért? Pedig igencsak hatásos lett volna az ugyancsak magyar, zeneóriás Liszt Ferenc történetét kölcsönkérni. Liszt Szentpéterváron zongorázott a cári rezidencián, ahol a cár is ott volt. Liszt ész­revette, hogy miközben ő játszik, a cár a számysegédjével beszél­get. Nagyon bosszantotta a do­log és abbahagyta a zongorá­zást. A cár felkapta a fejét: „Mi történt Liszt úr?”. >yAhol minden oroszok cárja beszel, ott min­denkinek hallgatnia kell” - vá­laszolta Liszt Ferenc. Csönd lett. Ajánlom a körünkben meg­jelent előadóművészeknek Liszt Ferenc történetét. Az előadók fülébe eljut a suttogás, felhangos beszéd, de még - horribile dictu - bekiabá­lás is. Ugyancsak szenvednek a művészek, de a szomszédok is, ha a kedves nej a férjének fordít magyarról-magyarra, hogy mit is lát, mit is hall, pedig férjura nem süket. Két elegáns hölgy beszél­get: „Ne dicsérd a fülbevalómat, a Tied sokkal szebb és nagyobb, i mert a Te férjed nem olyan smu- ' cig, mint az enyém”. „Honnan tudod, hogy a férjemtől kap­tam?” „Egyébként hol voltál tegnap? Nem láttalak a kiállí­tás megnyitóján. Isteni hidegtá­lak voltak.” „Nem tudtam el­menni, mert nem volt ötvenem, nem tudtam lerakni”. Ehhez Egy-egy művészi kiállí­tás, koncert, vagy színházi elő­adás, melyre a művészek hóna­pokon, esetleg éveken át készül­tek, hogy ide, a Földgolyó másik oldalára elhozzák nekünk a magyar kultúrát, bizony felme­rül bennük a kérdés, érdemes volt-e ennyit küszködni? Ugyan­is a siker nem minden esetben rajtuk múlik. A sikerhez ne­künk is hozzá kell járulnunk és itt nem csak az anyagiakra gondolok. Mi nem minden eset­ben fogadjuk be „hibátlanul” a művészi produkciót. Már a meghívó, plakát vagy szórólap elolvasásakor megállapíthatjuk, hogy a ma­gyar kultúra követeihez, illetve produkciójukhoz való hozzáál­lásunk kívánnivalókat hagy maga után. Hogy az előadómű­vész, festőművész, szobrászmű­vész, zeneművész kicsoda, mit csinál, milyen a művészi hitval­lása, az első pillanatban nem is GOLDZIP - ARANYLEVES ALMAMÁRTÁS Hozzávalók: egy nagyobb kövér tyúk, 3-4 szál középnagyságú sárgarépa és ugyanennyi petrezse­lyemgyökér, egy darabka zeller, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 kávés­kanálnyi só, 7-8 szem feketebors, 1 kávéskanál őrölt sáfrány, 3 l hideg víz. A baromfit hideg vízben húsleves módján elkészítjük, és mielőtt a tűzről levennénk, bele­tesszük a sáfrányt. Amikor kihűlt, leszűrjük. CIMESZ Hozzávalók: 2 evőkanál libazsír, személyenként 5 dkg gers­li, só, törött bors, szerecsendió­virág, 1 kis szál sárgarépa, 1 szem középnagyságú krumpli, egy kés­hegynyi cukor. A libazsírban a megmosott | gerslit átforrósítjuk; amikor egy kicsit megpirult, felöntjük meleg vízzel, megízesítjük sóval, borssal és nagyon kevés szerecsendió­virággal. Beletesszük a megtisztí­tott sárgarépát és a krumplit. Fel­tesszük főni és amikor megfőtt, késhegynyi cukorral édesítjük. Hozzávalók: 3-4 édes, kö­zépnagyságú alma, 2 evőkanál libazsír vagy étolaj, 2 evőkanál liszt, egy kevés húsleves. Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk és a zsírban átforgatjuk, liszttel meg­szórjuk és húslevessel óvatosan felengedjük, hogy csomós ne le­gyen. TÖLTÖTT KACSAMELL Hozzávalók: 1 nagyobb ka­csamell, 1 kis szelet áztatott bar­­hesz, só, törött bors, 2 gerezd fok­hagyma, 1 tojás, egy kevés libazsír és víz. A kacsamellet a felső ré­szén egy vékony rétegben úgy vág­juk fel, hogy a belső vastag hús­részt kiemelhessük. A húst leda­ráljuk, majd az áztatott és kinyo­mott zsemlét, a zúzott fokhagy­mát, a tojást és a fűszereket hoz­záadjuk, és a masszát a csontra visszahelyezzük, a fent megha­gyott bőr és vékony húsréteg szé­leit a csontos, húsos részhez tűz­zük. A lábasba libazsírt teszünk, belerakjuk a húst, és egy kevés vizet aláöntve kisütjük. ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★■fr******* FIZESSEN ELŐ A NEW YORKI FIGYELŐRE! FIGYELŐ HUNG. PUB. Co. 136 East 39th Street, New York, NY 10016 Előfizetek a New Yorki Figyelőre Mellékelek 30 dollárt az előfizetési díj fejében Név:__________________ Cím:___________________________ ______Város/Zip code: Tel: hasonló, igencsak lényeges és magvas párbeszédeket lehet hallani ezeken az előadásokon - úgy félhangosan. Ennél már csak az alvó közönség a rosz­­szabb, ugyanis az előadásokon alvó közönség kimondhatatla­nul zavarja az előadókat. Ha ehhez az alváshoz még hangos szuszogás, esetleg horkolás is párosul, hát az borzasztó. Aztán itt vannak a „véletlen” elkésők, sétálók. Ezek előadás megkezdése után ér­keznek, szünet befejezte után foglalják el helyeiket, természe­tesen a sorok közepén. Hogy mi­ért? Mert csak így láthatják a többiek, hogy ők is itt vannak. Amikor pedig vége van az elő­adásnak, rohannak a bejárati ajtóhoz, hogy mindenki lássa, ha ebben nem egészen bizonyos, hogy itt volt; igenis itt volt, hi­szen nélküle nincs előadás, ki­állítás, nincs semmiféle rendez­vény. Aztán persze másnap szid­ja a meghívókat, hogy borzasztó volt a büfé, térült-fordult és már minden elfogyott az asztalokról. Kevés volt a bor, nem volt kávé, stb. Hogy ezek miért nem otthon esznek-isznak, azt nem lehet kideríteni. Folytathatnám olda­lakon át a példákat, de inkább szeretném felhívni kedves olva­sóim figyelmét, hogy a magyar kultúra hozzánk érkező marok­nyi képviselőit becsüljük meg jobban. Ők időt, fáradságot, energiát nem kímélve azon vannak, hogy ébrentartsák az állandóan csökkenő tendenciát mutató magyar kultúrát. Fogadjuk őket szeretet­tel, becsüljük meg munkájukat figyelemmel. Attól még csodála­tos lehet egy program, hogy egy kicsit kihűlt a leves. DHP HÁMORI KA TI

Next

/
Oldalképek
Tartalom