Newyorki Figyelő, 1996 (21. évfolyam, 2-8. szám)

1996-07-15 / 6. szám

1996 július 15.

NEWYORKI FIGYELŐ

7

A SZABADSÁG című, Kolozsváron megjelenő napilap szerkesztője, Tibori Szabd Zoltán, a lap 1996. évi április 24.- 27.-i, négy egymást követő számában irta az alábbiakban közölt cikksorozatot, amelyet közéletünk tisztaságának szolgálatában szükségesnek tartunk közölni. A szerző sorozatindítd írása a következő:

Minden esztendőben ilyenkor szoktak a világon megemlékezni a második világháború idején, az elvakult gyűlölet által kiirtott ártatlan zsidók

millióiról. Talán éppen a Holokauszt egyik kolozsvári túlélője könyvének recenziójában taglaltam a kérdést, s mondtam ki azt a meggyőződésem, hogy igenis, emlékezni kell. Főképpen azért, hogy az őrület meg ne ismétlődhessen. Emlékezzünk tehát, emlékezzünk pontosan, mellébeszélések, elhallgatások és beleálmodások nélkül, hiszen hidegvérrel kioltott életekről beszélünk,s nem pedig mondén eseményekről.

Tibori Szabó Zoltán

A Weinberger-$orban legenda

I.

Megszoktuk az elmúlt évek során, hegy a megemlékezések két, egymással párhuzamos síkon szerveződnek. Egyrészt a túlélők kisszámú jelenlétével még számoló egyházi-hitközségi, gyászszertartással egybekötött rendezvények hivatottak az áldozatokra emlékeztetni, másrészt pedig a hivatalos. többé-kevésbé az állam képviselői álul patronált, s az állami média révén szélesebb körben ismertetett vonalon. Ez utóbbiak kitúnő alkalmaknak bizonyultak a mítoszokban bővelkedő román történelem tételeinek megismétlésére és igazolására, az. idegengyűlölet szítására, a román nép hülyítésére. A bukaresti állami televízió egyik legfontosabb eszköze volt ezekben az években azon mítosz továbbélte lésének is. amely szerint „a nagy román léleknek", a közmondásos román toleranciának és nagylelkűségnek köszönhetően, a vészkorszak idején, Romániában zsidók.ezrci ménekültelcmcg,- miközben Magyarország a "zsidókat mind egy szálig Auschwitzba deportálta és ott 1cgyilkoltatta.

* A román állami televízió rég leszoktatott arról, hogy illúzióim legyenek. Sajátos, deformált optikáját valamennyien ismerjük. Tudjuk, minden egyes alkalmat kihasznál annak bizonygatására, hogy a magyarok gyilkosok, miközben bezzeg a román lélek összemérhetetlenül tolcránsabb, emberszeretőbb. Valamennyire az is érthető tehát, hogy minden egyes provokációjára a magyarság már nem reagál. Így történt ez annak idején, amikor 1992 áprilisában először mutatták be a „zsidómenlő" Raoul borbánt, s egyetlen tanúját és igazolóját,' Weinberger Mózes (alias Moshe Carmilly) volt kolozsvári neológ főrabbit. Ennek éppen négy éve.

Azóta világszerte többen is szóvá tették a Weinbcrger-Jorban-féle csúsztatássorozatot, -amelynek az a • nagy-haszna, hogy Raoul- {totbon- 1987-ben. fát. ültethetett: a.-.Yad Va-j> shem kertjébe! kikiáltották „a világ igaz emberének”, s szép summát vehetett át - dollárban. Érdemeiért 1991-ben megkapta Izrael állam díszpolgárságát is. Hogy életében talán egyetlen embert sem próbált megmenteni a saját mcc.iyasszonyán kívül? Ez a Román Televíziónál, a jelek szerint, igazán senkit sem érdekel.

Nem éltem a negyvenes években, tehát személyes emlékeim nem lehetnek. Viszont elolvasok mindent, ami a kezembe kerül. így azt a levelet is, amelyet tavaly decemberben hozott a posta, s amelyen - bár Izraelből postázták - feladóként Raoul porban bukaresti címe jelent meg. Raoul {torban elküldte a Szabadság szerkesztőségének a tavaly június-júliusban, a bukaresti Timpul című lapban három részben megjelent cikkét. Angolra fordítva! Az 1940-1944 között is Kolozsváron élő Raou' Sorban, aki-nebköszönhetőerra nyotevanas évek- második felében Kányádi- Sándor Er~ délyi jiddis népköltészet című kötete is irredentának lett kikiáltva, s akinek legújabb magyarellenes fegyverténye, a Fantasma imperiului Ungar $i casa Europe! (A magyar impériura ábrándja és az európai ház) című könyve, bizonyára azt hihette, hogy az itteni magyarok már egyáltalán nem értenek románul, s azért nem reagálnak a Timpulban megjelent förmedvényeire. Sebaj, angolul is tudok annyit, hogy {torban cikkének legfőbb üzeneteit megértsem. Eszerint: a Duna tv azt sugallja, hogy „az igazságtalan trianoni határ nem maradhat sokáig érvényben", ergo a magyarok továbbra is irredenták maradtak; Randolph B rah am érdemes professzor, a Holokauszt egyik legjelesebb és világszerte megbecsült kutatója neri) kevesebb, mint a magyar revizionista propaganda szolgálatában álló köpenyegforgató, aki egyre csak. hazudik;-amikor ~a romániai' zsidők: deportálásáról • • és' . legyiHcolásáról szól; Moscs'Roscn volt bukaresti főrabbi kommunista kollaboráns volt, aki a bcsszarábiat és a transzdnycsztcri zsidómészárlás túlméretezett hangoztatásával kívánt érdemeket szerezni; Magyarország 612 ezer zsidói gyilkoltatott meg a legnagyobb barbársággal, a budapesti zsidóságot pedig a szovjet hadsereg mentette meg a biztos haláltól. S közben Raoul {torban és Weinberger Mózes „zsidók ezreit menekítették át Romániába egy bukaresti zsidó szervezettel együttműködve''.

A Jorban-Weinbergcr tündérmeséről szóló, Manase Radnev által készített filmet négy év után. 1996. április 18-án a Román Televízió újra sugározta. Fő műsoridőben, s miután állításait már több oldalról kifogásolták, megcáfolták. Végignéztem, s ismét elolvastam a Raoul {torban által szerkesztőségünkbe küldött angolra fordított cikket, majd eldöntöttem, hogy a film nézése közben, de amúgy is felgyűlt kérdéseimet nyilvánosan teszem fel a Jorban-Wctnbergef párosnak;

II.

Weinberger főrabbi szerint az általa és {torban állal szervezett menekítési úton mintegy ötezer zsidót és nem zsidót sikerült Romániába álcsempészni, a {torbannal közösen szervezett mentési akciót 1940 és 1944 között hajtották végre. A filmben, alig öt perccel később. Raoul {torban azt nyilatkozza, hogy Weinbergen 1942-ben ismerte meg, amikor egy francia katona megmentéséért kérte segítségét.

Ugyancsak a filmben nyilatkozik Hirsch Ernő (Arye Eldar), aki szerint 1944-ben valamennyi menekült zsidónak feltétlenül jelentkeznie kellett nála. Tordán, hogy megfelelő útiokmányokhoz jusson, függetlenül átállítást is tartalmazzák: „Csupán a Bécsi Döntés előtti évben mintegy 20 000 ember utazott át Erdély fővárosán. A poklok poklán keresztül jutottak ők el a kolozsvári Zsinagóga udvarába". Radncv idézi Carmilly- Weinberger kijelentését, amely szerint: , Ajtony volt a határhoz legközelebb állá falu, s sikerült találnom embereket, akik anélkül, hogy pénzt kértek volna, vállalták 10-12 zsidó átcsempészését Kolozsvárról így sikerült 1940 és 1944 között 4000-5

000 zsidót megmentenünk".

Kevés a valószínűsége annak.

hogy a meneküld zsidókat az 1940-es évek elején éppen Románia vonzotta. A vasgárdista rendszer, az 1940 júliusi dorohoi-i és az 1941 januári bukaresti pogrom, az azt köveid júniusi jászvásári lömcggvilkosságok, a halálvonalok, a bcsszarábiai zsidók legyilkolása, a Transzdnycsztemek nevezett pokol inkább clrettentd tényezőkként hathattak rájuk. Az eseményckrdl, lóképp a Londoni Rádió útján egész Európa tudomást szerzett A Lengyelországból elmenekült 140 000 katona eldtt Magyarország nyitotta meg halárát 1939 végén, de azoknak zöme - Randolph Braham szerint közöttük 5-15 c/er zsidó is lehetett - 1940 márciusáoan Jugoszlávián ál vándorolt tovább Franciaországba és Svájcba, késdbb ; pedig Törökországon keresztül Közcl-KcIctrc. Persze, Romániába is menekültek lengyelek, fűképp Bukovinán át, de jóval kisebb számban.

1 Arról nem beszélve, hogy a har- 1 mintás évek végén semmiképp sem

tntnzilálhattak ezerszámra zsidók Kolozsváron keresztül, ahol a Vasgárda már egyre keményebben terrorizálta a várost, s provokációi egyre sűrűbbé váltak. Továbbá egyetlen forrás sem említi a Kolozsváron keresztül Bukarestbe igyckvd menekülteket, s egy ilyen méretű hullám a sziguránca figyelmét mindenképp felkeltette volna

tői, hogy azok említett ajtonyi (Sármás felé, a Fclcki-tciőn keresztül, esetleg mis helyeken) szöktek át a határon. Hirsch szerint számuk 1200-ra tehető.

Honnan tehát a Weinberger főrabbi által említeti 5000? Lássuk a tényeket

Weinberger Mózes a neves Komoróczy Géza professzor állal szerkesztett Hungária Judaica sorozatban kiadott A zsidóság története Erdélyben címmel 1995-ben Budapesten megjelent - egyébként féligazságokból, ki nem értékelt adatok halmazából álló - könyvében (305. old.) a következőket írja: „1941 és 1943 kózött az észak-erdélyi zsidó hitközségek segítségével Kolozsváron át mintegy 3000 zsidó testvérünket sikerült átmenteni Romániába, s onnan tovább, Palesztinába. 1944 elején a munkába bekapcsolódtak a cionista ifjúsági szervezetek Budapestről leküldött tagjai. (...) Arye Hirsch (Eldar) (rótt nyilatkozatai szerint 1944. nuírcius és április folyamán mintegy 2500-3000 zsidó menekült érkezett, Tordára a leginkább frekventált átkelők: Ajtony, Hidegszamos. Marosludas és Sármás felől"A bukaresti Nicolac Iorga Történelmi Intézetben 1988. május 27-én tartott előadásában Weinberger főrabbi kijelentette, hogy a Románián át történő zsidómentést két nagyobb időszakra lehet felosztani: az 1933-1940. Ulctve az 1940-1944

periódusokra. Az Egyesült Államokban megjelenő Currntul című lapban nyomtatásban is közölt előadás szerint: „1939-ben mintegy 20 000 zsidó menekült - 10 000 Lengyelországból, 3000 Németországból, 1000 Csehországból 6-8 000 Szlovákiából - próbált Magyarországról Romániába jutni." Az Ajtony felé vezető „»menekülés útja* 1941 elején létesült, később kiszélesedett. További menekülési utak is létrejöttek, amelyeken a mentési tevékenység 1944 április-június hónapjaiban éne el csúcsár - mondotta 1988-ban Weinberger Mózes. Majd így folytatta: ,A Tordára vezető ajtonyi út mellett, további átkelőhelyek létesültek Marosludason és Sármásnál. Meg Aradon, Nagyváradon, Belényesen, Terikén, Bukarest felé, ahová (a menekültek - T. Sz. Z.) hamis okmányokkal érkeztek. Ezúton mintegy 15-16 ezer menekültet sikerült megmenteni a haláltól (1940-44 között: 3-4 ezer; 1944 április-június hónapokban; 3-4 ezer). A Békéscsoba-Arad vonalon mintegy 6 ezer. más helyeken (Nagyvárad, Tenke, Marosludas) körülbelül ezer."

A Manase Radnev állal a Magazin Is torié 1992 szeptemberi és októberi számában jegyzett cikkek, több csúsztatás mellett, a következő

III.

Weinberger főrabbi játszadozik a számokkal. Amelyek könyveiben és nyilatkozataiban minden alkalommal változnak Érdekes idevágó adatsort - amely a Wcinbergcr-Jorban-félc 5.000 megmentett zsidóról szóló adatot a leghitelesebben ellehetetleníti - találhatunk viszont az egykori tordai hitközségi titkár, Finkclstein Arnold Dávid: Fénysugár a borzalmak éjszakájában címmel 1950-ben Tcl- Avivban megjelent könyvében (292-294. old), amelyet Weinberger Mózes „elfelejtette'' megemlíteni 1995-ben megjelent könyvének bibliográfiájában:

,A meneküllek eredetük szerint hozzávetőleges becslés szerint a következőképpen osztályozhatók: kétharmaduk Észak-Erdélyből, egyharmaduk pedig az anyaországból származott. Igen feltűnő és elszomorító tény. hogy a; észak-erdélyiek között kolozsváriak aránylag igen kevesen, alig 200-an voltak. Ez a jelenség még feltűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy Aradon keresztül még több észak-erdélyi menekült meg, mint Tordán keresztül, és ezek között egyetlen kolozsvári sem akadt. A kólójának voltak tehát aránylag a legkevesebben az Észak-Erdélyből megmenekültek között, holott Kolozsvár feküdt a határhoz a legközelebb: míg a mis városbeliek: désiek, beszterceiek, nagyváradiak és szatmáriak 100 kilométeres távolságokon kellett hogy átvergődjenek a halárig és azon túl Torjáig vagy Aradig.

De a legfeltűnőbb a dologban az volt, hogy a kolozsváriak majdnem valamennyien a saját erejükből, minden szervezettség nélkül, nagyobbára csupán a vakszerencsében bízva menekültek át Tordára (kiemelés tőlem - T. Sz. Z.), anélkül, hogy arról tudtak volna, hogy itt létezik valaki, aki velük foglalkozik, és segítséget nyújt majd nekik. Ezzel szemben, a kolozsvári ún. »mentési bizottság« részéről, mellyel pedig Ári (Hirsch Ernő - T. Sz. Z.) állandó összeköttetést tartott fenn, s amelynek ily módon pontos tervszerűséggel kiépített menekülési út állott rendelkezésére, és alapokban sem volt szűkében, csak

a bizottság tagjai és talán még két-három ezekhez közel álló személy menekült meg (...)

E körülmény a fiúkat és különösen Árit módfelett felháborította. A kolozsvári »vezetők* magatartását gyávának és felelőtlennek minősítették. (...) Ári nem is rejtette véka alá a felháborodását a hozzájuk küldött leveleiben. és szüntelenül követelte, hogy küldjenek minél több •anyagot«. Egy ilyen levélre az egyik »önmentőbizottsági tag• azt válaszolta, hogy ó maga is veszélyben van. a rendőrség vagy a Gestapo üldözi, és őneki is el kell menekülnie.- Mi az. hogy üldözik? Hogy veszélyben van, és el kell menekülnie? - tüzelt Ári elkeseredetten. - Hát engem nem üldöznek? Mi nem vagyunk veszélyben? És mégis a helyünkön maradunk!

(...)

A kolozsvári úgynevezett Mentési Bizottság tehát a rendelkezésére állott utat is anyagi eszközöket mondhatni kizárólagosan csakis a saját maga megmentésére használta fel. És hogy ezt az utat nem mint végsőt, hanem mint a legbiztonságosabb menekülési lehetőséget vették igénybe, bizonyítja az a tény, hogy éppen a legprominensebb személyiségek, mint: dr. Marton Ernő, dr. Weinberger főrabbi és Hátszegi Ernő ezt a lehetőséget előnyösebbnek és biztonságosabbnak tartották a saját maguk számára, mint a bergen-belsrni transzportot, melybe ők, minden kétségen felül, helyet biztosíthatlak volna a maguk számára.

(...)

Miután a kolozsvári mentési bizottság tagjai szerencsésen átmentették magukat, a kolozsvári zsidóság pedig elindult tragikus végzete, az auschwitzi megsemmisítő táborok, gázkamrák és krematóriumok felé, és a bérgen-belseni csoport is elhagyta a várost, Kolozsvárral minden összeköttetésünk megszűnt, azon fiijtlalmas oknál fogva, hogy már nem volt kivel és ki miatt att fenntartani "

Mindezt az a Finkclstein tordai hitközségi titkár írta, aki Hirsch Ernő vei együtt az egész akciói Tordáról irányította. S akt emlékeit nem ölven, de öt év múlva már kiadta.

IV.

f-inkcistcin Arnoidon és Hirsch Ernőn kívül azonban létezik egy másik kortanú is. Frankéi Dávidné Goró Eszter, aki jelenleg Bonnban él, s aki 1992 júniusában ekképpen emlékezett vissza az özvegy édesanyja állal

1943-1944-ben saját, tordai családi házuk szuterénjeben elszállásolt Hirsch Ernő tevékenységéről:

„Hirsch Ári és köztem rövidesen bizalmas, szoros barátság alakult ki. Tudtam, hogy foglalkozik az erdélyi zsidók fenyegető jövőjével. beszámolt mindig terveiről, gondjairól. Helyzete és súlyos betegsége miatt (tbc - T. Sz. Z.) igen ritkán járt ki. én segítettem neki üzeneteket közvetíteni, kapcsolatot tartani Eidlitz (Zoltánnal - T. Sz. Z.) és Negreával (Schwartz Arnold - T. Sz. Z.) stb. (...) Nem emlékszem pontosan, hány ember jött át, mindenesetre 100-200 lehetett a szám."

Goró Eszter emlékezett arra is, hogy Raoul {Sorbánnak „egy ismert kolozsvári gazdag zsidó családból származó menyasszonya volt. Semlyén Éva". Miután megpróbálták átszöktetni a határon toraara, de cltogták és visszavitték Kolozsvárra, .porban Raoul átjött Tordára, és jó ideig ott is maradt (...) Emlékszem, hallottam Eidlitzékat mosolyogva beszélni arról, milyen energiával keresi az akkor már deportált Semlyén család értékeit, amelyeket még előzőleg Romániába menekítettek.

(Befejező rész a következő oldalon)

SAJTÓSZEMLE