Newyorki Figyelő, 1995 (20. évfolyam, 1-9. szám)
1995-09-20 / 9. szám
s NEWYORKI FIGYELŐ 1995.szeptember 20. Benedek István Gábor: * Elijáhu pohara Szegény Szegő Kecskeméten akkor már olyan vallástalan volt, amilyen egy zsidó ember nem is lehet. Olyannyira elhagyta a kóserságot, hogy udvarában, hátul, massziv kövekből két disznó számára egyenesen ólat építtetett. Állandóan attól félt, egyszercsak éhen hal. Ez maradt vissza nála a háborúból, meg a vallástalanság. A taleszát, azaz az imakendőjét, az imaszíjait már évekkel korábban odaadta unokaöccsének, a szüleitől rámaradt kétnyelvű imakönyvek pedig elkallódtak, elporladtak az idők során. A szerény lakásban semmi, de semmi nem emlékeztett Szegő Sándor zsidó voltára, hacsak második asszonya nem, aki katolikus neveltetést kapván, olykor ilyeneket mondott Szegőnek: Mene tekel ufarszin, vagy Éli, éli, lámá sabaktáni. Szegő, aki Schwarzként jött haza a munkaszolgálatból, tudomásul vette, hogy szüleit, feleségét, Héder Jolandát, továbbá kicsi kislányát, akit egyébként sohase látott, megölték, felhagyott a zsidósággal. Nevet cserélt, belépett a kommunista pártba, régi lakását felesége rokonaira hagyta^ 1948-ban revizori állást vállalt a földművelésügyi minisztériumban. Ezzel elérte, hogy jószerével hathavonta más és más állami gazdaságba, ménes birtokra küldték ellenőrizni a helybeli főkönyvelőket, amiáltal mült és gyökér nélküli emberré lett. O, egyáltalán ne gondoljuk, bárkinek is feltűnt ez az őrült vándorélet. Akkoriban ezrével, százezrével jöttek-mentek ilyenformán az emberek, s inkább az lett gyanússá, aki képes volt megőrizni régi lakhelyét. Fel is fordult a társadalom rendesen. Szegő ebben a nagy rendetlenségben megtanult inni, a nagy torokon - és a taggyűléseken- szónokolni^ lelkiismeretfurdalás nélkül vacakolta el egyik évét a másik után. A rokonokat elkerülte, nem levelezett senkivel, utazásaiból a szülővárosát - Sarkadot - gondosan kikerülte, a nagyszülők sírjáról megfeledkezett. Nos, mindezt tudni kell róla, s talán azt is, hogy viselkedését elégedett, ravasz filozófusként értékelte, de erről soha nem szólt senkinek. Akadtak esztendők, amikor különben is, olyan keserves volt a megélhetés, a puszta létfenntartás, hogy eszébe sem jutott a származása. Ismerte a mondást, nehéz zsidónak lenni, de ügy gondolta, hogy az ötvenes években magyarországinak lenni - még nehezebb. Ekkoriban , pontosan 1954- ben nősült meg.Új asszonya néhány szükséges feltételének megfelelt. Elvált, gyermektelen nő volt, akinek remélhetőn nem is lesz soha gyereke. Árvaként nevelkedetté inkább apácák gondozták, semmint rokonok, azaz semmilyen nagynéniknek, nagy bácsiknak nem tartozott hálával, az egyházi rendeket pedig feloszlatta a népi demokrácia. Az ágybéli dolgok is jól alakultak köztük, így aztán elhívtak a tanácsházára két sebtibe tanút, s az anyakönyvvezető összeadta okét. A vámosmikolai Határcsárdában néhány gazdaságbeli emberrel nagy murit csaptak - Sárika asszony egyébként itt volt bérszámfejtő -, s máris utaztak Kecskemétre, ahová Szegőt átvezényelték. Egy darabig a hírős város állami gazdaságának Budai utcai vendégszobájában éltek, de mert Szegőt a központ csakhamar belső revizorrá, majd főkönyvelővé nevezte ki (valamivel felemelt fizetéssel), előbb szoba-konyhás szolgálati lakást kaptak a Hunyadi városrészben, később a tanácstól két szoba-konyhás otthont, kicsinyke udvarral, kerttel, közel az állomáshoz. A zsidóság lesüllyedt emlékezete szintje alá, igazság szerint a múlt nem is érdekelte Szegőt, nagyon jól megvolt nélküle. Jolanda ritkán azért megkísértette, többnyire álmában, néha valami tárgy vagy hangulat hatására is, de ha netán az ávéhán faggatták volna régi asszonyáról, akkor se mondhatott volna többet a szokványos általánosságoknál. Leginkább hajdan volt szeretkezéseik bizonyos mozzanatára szeretett csak gondolni. Ötvenhat tavaszán egy este a Beretvás Étteremben vacsorázott. Hivatalból ő látta vendégül a minisztérium revizorát, természetesen a cég számlájára. Főnöke jól tudta, Szegő szívesen kapható az efféle protokollra. Minden volt, bőséges ételek, kitűnő borok, az ismert cigánybanda. "Azt húzzátok, Pistikám - mondta a prímásnak széles jókedvében -, hogy aszongya Szép asszonynak kurizálok". Hát húzták is, bele az éjszakába, Két üveg bor, három, négy, emelkedett a kedvük rendesen. Azt mondja egyszer ez a pesti vendég, éppen visszabotladozva a vécéből, édes egypajtás elvtikém, holnap van a zsidók húsvét ja, tudod-e. Szegő nem tudta, honnan is tudhatta volna. Hát a pesti vendég tudta, mert a szomszédjuk, odafent a Király utcában egy tohonya zsidó, s az már napok óta a pészachukra készül. De ma hajnalban, amikor éppen indult a kecskeméti vonathoz, látja ám, ennek a szomszédnak az ünnepre készülő kutyája odacsinált az ő ajtajuk elé. Alighanem máskor is így tesz az a dög, legfeljebb mire ők felébrednek és kijönnek, a kutyasétáltató zsidó eltakarítja a piszkot, de azért ez elég aljas dolog ugyebár. Na, mondja ez a Király utcai pasas, ha kimennek innen, ő bizony odavizel egyet a szomszédos zsinagóga sarkára. Mert rögtön kiszúrta ám, zsinagóga áll a Beretvás mellett, jó nagy épület, ahelyett, hogy a kocsmahivatal lenne nagy és a zsidó templom kicsi. Szegő úgy gondolta, az ilyen okos ember megérdemel még egy üveg furmintét, bele is diktálta a föntről jött férfiúba, majd kibotorkáltak a Beretvásból, húzta is Pistikám utánuk: "Majd ha egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre,s úgy elszállok, mint a fecske,a végtelen levegőbe." Ennyi bor után sok mindent elfelejt az ember. Arany János verseit éppúgy, mint a sztálinizmnus időszerű kérdéseit, de hogy könnyíteni kéne a hólyagon, azt semmikép. El is indult a pesti koma a zsinagóga felé, neki is látott a dolgához, amikor Szegő úgy vélte, jobb egyet ütnie, mint nem. Kicsike erejű ütés volt ez, különben is inkább a furminták voltak benne az erősek. A vendég azért lecsúszott a földre, arccal a saját tócsájába. Egyszer ugyan megpróbált feltápászkodni, de visszahanyatlott. Alkoholtól átitatott agysejtjei alighanem olyan parancsot állítottak elő, amely a rózsaszín álom mellett döntött. Szegő ismerte a különféle részegségek természetrajzát,s megnyugodva indult hazafelé. De azért volt valami baj. No nem otthon, asszonya már régen belenyugodott az efféle megtérésekbe. A budival volt baj. A budi ugyanis az udvar túlfelén állt, egyvonalban a disznóóllal, legalább negyven méterre a hálószobától. Szegő, amikor szükségét érezte, kétszer is fölkelt, és kiment. Félálomban, kába fejjel, arra gondolt, nincs értelme visszamenni és várni a hamarost eljövő harmadik menetre. Leült hát valami kőalkalmatosságra és várta a következő pislantást. Nyomban elaludt, abban hiba nem volt. Jött is érte Élijáhú próféta, ahogy azt tanította neki az édesapja, s vitte vissza kézenfogva a meleg szobába. Schwarz papa ott ült, inkább félig hevert az asztalfőn, a fotelben, párnák vették körül, a mama - tenyérnyi fehér, kikeményített kendőcskével a fején - élvezte a gyertyák ragyogó fényét és pászkalisztből készült csokoládés tortákat kínált a húgának és a fivérének.- Hát a borom hol marad? - kérdezte Élijáhu mérgesen. A papa felugrott, sértett arcot vágott, hogy a próféta, akinek már csak a hivatásából eredendően is mindent kellene tudnia, nem látta meg a neki szánt teletöltött b orospoharat.- Hát a Messiásom hol marad? - kérdezte vissza ugyanolyan mérges hangon a papa.- Ugyan, hagyd - enyhült meg a bortól a próféta. - Azt mondta a Messiás (legyen áldott a pillanat, amikor meglátjuk őt), szóval azt mondta, csak akkor ereszkedik alá, ha minden zsidó egyszerre akarja, hogy eljöjjön. Kivétel nélkül..Ha egy is kimarad, már nem jön. És nekem kell megcsinálni az összesítést.- Ez elég rohadt munka - ismerte el tátele.- Hát ez az - mondta Élijáhu. - De a te családodban is van egy kis probléma. Ezért jöttem.- Probléma ? Itt nálam ? - döbbent meg az idős Schwarz. - Na ne hülyéskedj. Nézz körül. Ki van takarítva a lakás, még nagyítóval sem találsz homecet, kenyérmorzsát. A padlásról lehoztuk a pészachi edényeket. Tudod te, milyen anyagi áldozat ez tőlem, aki már most olyan szegény vagyok, mint öt év múlva kellene lennem? Élijáhu értékelte a hallottakat, de azért csak kibökte.- A fiad teljesen vallástalan. Mintha nem volna zsidó. Már meg sem nézi a farkát. Pontosabban ha megnézi és látja, le van vágva, nem jut róla más eszébe, csak az, hogy állhatna jobban is. Na, ehhez mit szólsz ? A próféta diadalmasan nézett körül, hogy a Messiás érdekében és nevében így kicsinálta a Schwarz fiút.- Igaz ez? - kérdezte komoran tételében. Ezt a gyereket olyan nagyon sohase szerette.- Igaz - mondta a bevádolt. - De ma azért nagy micvét tettem. Fejbevertem egy antiszemitát. Rávizelt a zsinagóga falára. És akkor rávertem a tarkójára. Míg a Messiás küldötte és Schwarz papa a csodálkozástól és az elismeréstől hu-húkat mondtak és cöcögtek, Szegő Sándor arra ébredt, hogy már késő. Combján, lábszárán végigfolyt a meleg vizelet, átitatta a pizsamát, a pisis vászon azonnal jéghideg lett, és minden olyan undorító. Savanyú szájízzel, büdös nyelvvel botorkált be a konyhába, ott állt a lavór, vödörben a víz. Letolta a pizsamanadrágot, a sarokba vágta, lemosdott, s úgy, ahogy rendbetette magát. Reggel lázasan ébredt. Vacogott a foga, kiverte a veríték. Az asszony orvost hívott, és jelentette a bajt az állami gazdaság igazgatóságán. Azt hitte, meghal a férje. Az orvos rendesen beinjekciózta, s mire délutánra eljött a diri, kicsit jobb volt vele a helyzet.- Mi van a vendéggel? - kérdezte félve Szegő. Félve? Reszkető szívvel, fagyott lélekkel.- A fene tudja. Elment! Ette a fene! - mondta az igazgató. Közelebb húzta a széket Szegőhöz, és majdnem súgta a fülébe: Még amikor Pesten dolgoztam, sajnos vele együtt a központban, úgy utáltuk, mint a szart. Ez, öregem, minden volt. Seggnyaló, hízelgő, pártbizalmi, tagdíjszedő,de legfőképpen tégla. Besúgó a rendőrségen és mószeroló az ávón. Itt is messze elkerültem, s igen hálás vagyok neked, hogy átvetted tőlem. Látom, rendesen berugattad. (Folytatása 8. oldalon)
