Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)

1992-08-26 / 8. szám

1992 augustus 26. NEWYORKI FIGYELŐ 5 KULTÚRÁNK HÍREI PÁRIZSI KONFERENCIA AZ ANTISZEMITIZMUSRÓL Június 18. és 19. napjain Párizsban, a társadalomtudományok főisko­láján folyt tudományos konferencia az antiszemitizmussal kapcsolatos problémákról A két részből álló tudományos értekezlet első napján, dr. Braham professzor elnöklete alatt a vészkorszakot megelőző időszak is­mertetése foglalta el a napirendet, tehát az a korszak, amelyből maga a vészkorszak kifejlődött. A felszólalók között magyar, román,francia és izraeli tudósok voltak. Második napon Braham professzor a történelmi revizionizmusról ke­leteurópai viszonylatban tartott külön előadást. Előadótársai között Marvin Hier rabbi, a Wiesenthal Center igazgatója és Abraham Cooper rabbi (szintén Los Angelesből) szerepeltek. A MAGYARORSZÁGI ANTISZEMITIZMUS PROBLÉMÁJA A BERLINI KUTATÓKÖZPONT KONFERENCIÁJÁN A Berlini technikai egyetem szeptember 20-23. napokon nemzetközi konferenciát tart az antiszemitizmus kutatásának berlini központja ren­dezésében. A konferencián tevékeny részt vesz a jeruzsálemi Vidal Sas­soon nemzetközi központ és a londoni zsidóügyi intézet. A berlini konferencia négy államban tapasztalható antiszemitizmus témájával foglalkozik. Sorrendben: Magyarország,Románia, Jugoszlávia és Franciaországban fejét felütő gyűlölettel. A magyarországi konferencia-szakasz elnöke Braham Randolph pro­fesszor, előadói között pedig dr. Varga László, a Kereszténydemokrata Párt elnökhelyettese, barátunk szerepel, akit a napokban neveztek ki rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré. Ugyancsak előad e sza­kaszban dr. Karády Victor, Párizsban élő ismert tudós, valamint dr. Ko­vács András(Budapest). A romániai szakasz elnöke dr. Nathaniel Katzburg jeruzsálemi pro­fesszor, egyik előadója pedig dr. Vágó Rafael, telavivi professzor. A jugoszláviai helyzettel foglalkozik dr. Sekelj László belgrádi tudós. A legmagasabb tudományos színvonalon lefolyó konferencia minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárul azokhoz a törekvésekhez, ame­lyek célja a fokozódó antiszemitizmus megfékezése és az illetékes kormá­nyokkal való megértetése, hogy a demokrácia útján haladó keleteurópai országok elsőrendű érdeke a szélsőséges mozgalmak megfékezése és meg­akadályozása annak, hogy az úszítás a büntető hatóságok beavatkozása nélkül, szabadon folyjék ezekben az államokban. Dr. Braham professzor világszerte elismert munkásságának ezen újabb állomása reményt nyújt, hogy a demokratikus és a gyűlölet megfé­kezésére irányuló törekvések az egyes államokban, munkatársai segítségé­vel, sikerre fognak vezetni. MEGJELENT BRAHAM ÉLETMŰVE HÉBERÜL ! DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: ÚJ SZÉL FÚJ AUSZTRIÁBAN Július 7-én, szerdán beiktatták az új osztrák államelnököt,dr.KLESTIL Tamást. Megszűnt Waldheim, aki több kárt okozott népének, mint amennyit feltételeztek róla. Morvaországból származott, Vaclavek né­ven született, véleményem szerint nem tap­solt soha örömében, ha zsidóval kellett ke­­zetfognia. Az oroszok már UN-főtitkárává való beiktatása előtt pontosan tudták, kivel van dolguk, ki is az a Vaclavek ! Egyik ottléte alkalmával világosan, kertelés nélkül tudomására hozták, hogy — úgye, Vaclavek, maga tudja, amit mi is tu­dunk, tehát maradjunk ebben... Ezzel egy bizonyos formában meg is zsarolták az UN főtitkárát, aki talán nem éppen hevesen til­takozott. Ettől a pillanattól kezdve minden ha­tározata nem csak Izrael-ellenes, de kihívó volt a világ zsidóságával szemben.. Emlé­kezetes, hogy Izraelben jártában szabadko­zott a Jad Vasém-ben a yarmulke felvétele ellen, de nem sokkal ezután az arab álla­mokban, minden ellenvetés nélkül levette a cipőjét a mecsetbe való belépés előtt. A TV megörökítette e képeket, így még ha akarta volna is, sem tudta volna letagadni. Aztán jött a választási kampány. Nem sza­bad elfelejteni, hogy Ausztria lakossága ma hét és fél milliót számol, míg a bécsi hitközségben lajstromozott zsidók száma talán 7500, vagyis nem egészen egy ezrelék. Az osztrák népet már az is feldühítette, honnan veszik az itt élő zsidók a jogot, hogy beleszóljanak: az osztrák nép kit, ho­gyan és mikor választ magának elnökül. Ekkor jelentek meg Bécs utcáin az ember­magasságú Waldheim-plakátok, - Most csak igazán - (jetzt erst recht) felirattal, a válasz­tás gyors tempójában az emberek vélemé­nyéből, a lakosság beállítottságából már nem is volt kétséges, hogy ez hatott. Da­­mokles kardja lesújtott az osztrákokra, azt kapták, amit érdemeltek: megkapták Vac­­lavekot. A folytatás a hazugságok köbre­­emelése volt: — Igaz-e, hogy Ön 1939-ben Bécsben az SS-Dandárnál lovagolt ? — dadogva vá­laszolt az újságírók kérdésére, hogy lehet, nem emlékszik, nincs tudomása róla. Mire letették elé sajátkezű aláírásával ellátott be­iratkozási nyilatkozatát. — Ismétlem — mondta— nem emlékszem, ez könnyen le­het, hogy ezt Apám írta alá. — Ez volt az első hazugsága. A „Faló" esete. Bécs belvárosában felállított az ellen­zék egy életnagyságú falovat: „csak a ló a hibás, csak ő hazudik, nem a gazdája " Azt a csekélységet, hogy az Egyesült Nemzetek előtt leadott életrajzából éppen a legfontosabb két esztendőt (1942-44) fe­lejtette ki, elnézték, — hát már ez is bűn­nek számít ? — mondta később, — nem is bírt olyan fontossággal, hogy érdemes lett volna külön megemlíteni. A sok külföldi újságíró kérdéseire elvörösödve panaszolta, hogy minden „csekélységet" felhordanak neki... Beiktatásakor, az elnöki palota gyö­nyörű Leopoldinertracht-jában, vagy 250 külföldi tudósító és 12 nyugati és keleti ország TV-készülékei előtt kellett helyt­állnia hazugságaiért. Mellettem a Washing ton Post két méter magas, torzonborz kül­sejű riportere ült, aki kérdéseit azzal kezd­te, hogy lapja megírta, hogy Waldheim ha­zudik. Waldheim vörösen, erősen izzadva, idegesen kopogtatva ceruzáját az asztalon, halkan kinyögte, hogy „az magánügy." Kérte a következő kérdést. Az ő részéről ezzel az ügyet lezárta. — Elnök Úr, Ön 1944 májusában a hírhedt és a háború után kivégzett háborús bűnös Löhr tábornok parancsnoksága alatt Salonikiben.Görögországban állomásozott. — Lehet, azt hiszem, igen, — motyogta, pontosan már nem emlékszem.— — Nos, — folytatta a kérdező újságíró éppen ebben az időpontban 56800 görög zsidót deportáltak marhavagonokban Au­schwitzba. Tud erről. Elnök Úr ?----Nem tudok erről, most hallom először. — De Ön együtt ebédelt, lakott a német tisztekkel, lehetséges, hogy Ön nem is hallott erről? - Nem is válaszolt. Végre most új korszak, nyár lett Ausztriában. Ragyogó diplomata, demok ratikusan gondolkodó politikus lett az ál­lam elnöke. Felemelő pillanat volt,amikor az esti gála-vacsorán dr. Klestil felállva, át­ölelve üdvözölte Simon Wiesenthalt. Azt a Wiesenthalt, akit évekkel ezelőtt a zsidó Kreisky rágalmazott, támadott, meg akarta vonatni állampolgárságát, mert saját szemé­lye és pártja érdekében SS Obersturmbann­führer Pétért kellett védenie. Változnak az idők — mondja a latin közmondás — és mi is változunk velük... A Jad Vasém kiadásában megjelent Jeruzsálemben dr. Randolph L. Braham professzor alapvető műve a magyar vészkorszak történetéről. Az eddig angol és magyar nyelven megjelent munka a magyar vészkor­szak kutatásának legfontosabb forrásműve volt. A Jad Vasém kiadása a héber kutatók számára teszi lehetővé a magyar Holocaust megismerését. A könyv társszerzője dr. Nathaniel Katzburg professzor, aki a magyar vészkorszakot megelőző kor történetét ismerteti. A héber nyelvű tudományos műre vonatkozó megrendelést a NEW­YORKI FIGYELŐ készséggel átvesz és teljesít. KÉPKIÁLLÍTÁS A WASHINGTONI MAGYAR NAGYKÖVETSÉGEN Érdekes és sikeres kezdeményezést mondhat a magáénak a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetsége június 10-22 napjain külföldön élő magyar művészek festményeiből nagysikerű képkiállítást rendezett, amely­nek bevételeit kultúrális célokra forditja. A kiállító művészek által e célra adományozott képeket kisorsolták. A kiállítás nagy sikere arra bátorítja szervezőit, hogy ezév végén ismét rendezzenek hasonló eseményt. Ennek érdekében a nagykövetség kultúrá­lis tanácsosa Magyarországon lépéseket tesz. KAPHATÓ! Randolph L. Braham professzor hatalmas műve A MAGYAR HOLOCAUST 1. két kötetes kiadása magyar nyelven, 75 US dollár 2. Rövidített kiadása magyar nyelven, 15 US dollár Nem hiányozhat egyetlen házi könyvtárból! Megrendelést, csekket vagy money ordert kérjük az alábbi címre küldeni: Institute for Holocaust Studies The Graduate Center — C.U.N.Y. 33 West 42nd Street New York, N.Y. 10036 — U.S.A. oooooooooooo

Next

/
Oldalképek
Tartalom