Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)
1992-06-01 / 5. szám
1992 június 1. NEWYORKI FIGYELŐ 5 A MÚLT KÍSÉRTÉSE RANDOLPH L. BRAHAM A történelmi revizionizmus és az új jobboldal IV. 1981-ben Faurisson két tárgyaláson szerepelt vádlottként. Az elsőt Leon Poliakov professzor, nagyhírű történész indította ellene a „Fajelmélet Elleni Küzdelem" 1982. július 1-én hatályba lépett törvény alapján, rágalmazás és a zsidók elleni izgatás címén. Faurissont 1981. július 3-án bíróság elé állították Párizsban. A tárgyaláson hangoztak el a következő szavak: „Nyilvánosan vádolta a zsidókat, hogy bűnösek különösképpen undok hazugságaik és gigantikus csalásaik miatt... Robert Faurissonnak tudnia kellett, hogy e szövőivel nogyszámú közönségének soraiban a megvetés, gyűlölet és erőszak érzéseit ébreszti fel a franciaországi zsidók ellen".“ A francia törvények megengedik, hogy magánszemélyek vagy emberi jogokat védő szervezetek is kezdeményezhessenek pert. A Liguc internationale conire le racismo et l'antisemitisme-LICRA (Nemzetközi Fajelmélet és Antiszemitizmus elleni liga), valamint a Mouvement contre le racisme, l’ontir.cmltisme ct pour le paix-MRAP (Fajelmélet, Antiszemitizmus elleni és a Békéért Küzdő Mozgalom) hat másik, ellenállókat s Holocausttúlélőket képviselő szervezettel együttműködve beperelte Faurissont azzal a váddal, hogy bűnös módon „elmulasztott eleget tenni történészi kötelezettségének, nem közölt objektív adatokat és figyelmen kívül hagyta az alapvető tényeket".“ A Faurisson-vita 1979-ben került reflektorfénybe, amikor Mark Weber, vezető amerikai történelmi revizionista kérvényt nyújtott be az érdekében. Weber látszólag a szólás- és véleményszabadság védelmében lépett föl, a kérvényt mintegy 500 személy írta alá, beleértve Noam Chomsky-t, a Massachusetts Institute of Technology (Massachusetts-i Műszaki Főiskola) világhírű nyelvész-szakértőjét is. Talán semmi sem szimbolizálja annyira a Holocaust-tagadó, Izrael- és cionizmus elleni együttműködést a szélsőjobb és szélsőbal között, mint az a szövetség, amely Faurisson védelmében alakult meg. A szélsőjobboldal támogatósát nem volt nehéz megjósolni, de Faurisson egyik fő védelmezője éppen a „La Vielle Taupe", egy hagyományoson szélsőjobboldali kiadóvállalat lett. A kiadó tulajdonosa Pierre Guillaume, aki hosszú évek óta tagja a francia „új baloldal"-nak. Guillaume kiadóvállalata marxista- és cicnista-ellenes palesztin-barát politikai elvektől vezettetve az elmúlt évek során számos revizionista munkát jelentetett meg, többek kö.t Paul Rassinier néhány Írását is. Az egyik legvitatottabb kiadványa talán az állítólagoson „kiegyensúlyozott” Verité historique ou verité politique? (Történelmi igazság vagy politikai igazság?) című „tanulmánygyűjtemény” volt, melynek szerzője Serge Thion, hírhedt baloldali szociológus.33 „Pártatlanságát" igazolandó, Thion a függelékben szemelvényeket közöl mind Fourisson gyalázkodó írásaiból, mind Georges Wellers, a Centre de Documentation Juive Contemporaine (Jelenkori Zsidó Dokumentációs Központ) igazgatója, számos Holocausttal kapcsolatos tanulmány szerzőjének egyik tanulmányából. Thion nyilvánvalóan tendenciózus, baloldali reakciós és zsidóellenes munkáját úgy állítja be, mint az egymástól különböző történettudományi iskolák objektiv össze ha sonlitá sóra tett kísérletet a gázkamrák létezése körüli vitában.’* Faurisson védekező szennyirata“ melyet 1980- ben tett közzé, jórészt azért vált hírhedtté, mert előszavát Chomsky professzor irta. Elítélvén a Faurisson-elleni politikai nyomást, a hires nyelvész hangsúlyozta, hogy nem lát semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy Faurisson csakugyan antiszemita lenne.” Bár joggal feltételezhetjük, hogy Chomsky professzor nem ért egyet Faurisson Holocaust-tagadó tézisével, ugyanakkor az is biztos, hogy akaratlanul is nagy népszerűséget, sót a jogszerűség látszatát biztositotta támogatásával a történelmi sarlatanizmus egyik megnyilvánulása számára. A nyolcvanas évek derekán egy másik botrány rázta meg Franciaországot. A skandolum azért tört ki, mert a nontes-i egyetem doktori címmel jutalmazott egy történelmi revizionista munkát. Az újdonsült • rténész doktor nem volt más, mint egy 65 esztendős nyugalmazott agronómus, Henry Roques, aki Henri Jolin néven egykor az 1958-ban törvényen kívül helyezett szélsőjobboldali Phalange Francaise vezetőjeként tevékenykedett. Revizionista nézetei 1981 júliusában kerültek napvilágra, amikor tanúként jelent meg Faurisson bírósági tárgyalásán. A 371 oldalas disszertációjában - Les „Confessions" de Kurt Gerstein-Étude comparative des diharentes versions—Edition critique (Kurt Gerstein „vallomásai” — A különböző változatok összehasonlító változata — Kritikai kiadás) - Roques azt igyekezett „bizonyítani", hogy azok a bizonyítékok, amelyeket Gerstein — egykori SS- tiszt, aki tanúja volt a belseni és treblinkoi zsidók elgázosításának — tárt fel Nürnbergben, alaptalanok, s hogy az Auschwitz-Birkenau-i gázkamrákat nem a zsidók meggyilkolásáro használták. Elméletére, volamint arra a sok szabálytalanságra ahogyan Roques 1986 májusában a doktori címet megszerezte, akkor figyeltek fel, amikor a nantes-i egyetem több más hallgatója választott saját tanulmányához olyan oknyomozó módszert, amely megegyezett Roqucs-éval. Ezek a leleplezések a világ számos pontján váltottak ki komoly felháborodást. Franciaországban különösen nagy port vert fel az ügy, számos oktatási és az emberi jogok védelmével foglalkozó szervezet emelte fel szavát.” Alan Devoquet, a Felsőoktatási és Tudományos Kutatási miniszter a doktori cím adományozásának nyilvánosságra hozatala után szinte azonnal nyomozást indított. Jónéhány szabálytalanságot fedeztek fel P.oques-nek a Párizsi Egyetemtől való áthelyezésével kapcsolatban, Jacques Rougeot professzor ugyanis megtagadta a disszertáció ismertetésén való elnöklést. Nantes-ban Jean-Claude Riviere boldogan vállalta ezt a szerepet. Riviere a középkori irodalom professzora, ismert radikális intellektuel, oki számos szélsőjobboldali mozgalommal áll kapcsolatban. Az elnökletével összeülő vizsgabizottság tagjai az új jobboldalhoz tartc-.ó tanárok voltak. Az áthelyezésben fellelt szabálytalanságok mellett a minisztériumi nyomozás több más ügyviteli és akadémiai szabálysértést is feltárt, melynek következtében a francia hatóságok visszavonták Roques doktori fokozatát, Riviere professzort pedig felfüggesztették állásából (1986. július). Roaues-nek és mentorainak persze akadtak védelmezői úgy Fronciaorszógon belül, mint azon kívül. Elsők között sietett Roques védelmére Mariette Paschoud, a svájci lausenne-i „Gymnase de la Cité" francia nyelv- és történelemszokos tanára. Paschoud, aki a svájci hadsereg hadnagya, egyben svájci hadbíró, támogatta Roques állításait a zsidók elgázositásóra vonatkozó bizonyítékok hiányát illetően. Nézetei nyomtatásban is megjelentek a Le Pamphlet-ben, egy, o férje, Claude Paschoud-áltol kiadott jobboicali lapban. Nogyobb nyilvánosságot akkor koptak, amikor 1986. jonuár 6-án, Roques és Guillaume illegális sajtókonferenciát tartott Genfben, a svájci hatóságok legnagyobb bosszúságára. A jobboldali tevékenység lelélénkülésének elfojtása érdekében“ a svájci hatóságok gyorsan akcióba léptek, és Koquest és Guillaume-ot három évre kitiltották az országból egy 1948-as törvény olepján, amely megtiltja, hogy idegen állampolgárok oz országban engedély nélküli politikai nyilatkozatot tegyenek. Mariette Paschoud-ot a lausannt-i oktatásügyi hatóságok eltiltották a történelem támlásától és kijelentései kivizsgálása céljából nyomozást rendeltek el. A francia történelmi revizionisták különböző jobboldali értelmiségi csoportosulásokkal működnek együtt. Ezek közül a legismertebb a Groupement de Recherche et d’Étude pour |j Civilisation Européenne-GRECE (Az Európai Civilizáció Tanulmányozását és Kutatását Végző Csoport). Az 1969-ben alakult szervezetet Alain Benoist, az „árja európai kultúra"-tan szószólója vezeti. Nézetei terjesztése érdekében a GRECE két jelentékenyebb lapra — a Nouvelle Ecole (Új Iskola) és ez Elements-re (Elemek) — valamint különböző időszakos szemináriumok és konferenciák anyagiara támaszkodik. A francia szélsőjobboldali aktivisták tevékenysége számára az FNE biztosit keretet, amely 1980-ban a terrorista szervezetnek számitó Fédération d'Action Nationale Européenne — FANE (Európai Nemzeti Akciócsoportok Szövetsége) utóda lett. A szervezetet Robert Petit, az egykori vichyi „Zsidókérdéseket Kutató Központ" volt igazgatója vezeti. A FANE-t 1980-ban betiltották, miután részt vett egy párizsi fajüldöző-ellenes csoport megtámadásában, valcmint egy zsidó tulajdonban lévő ruhabolt elleni támadásban. Vezetőjét, Mard Frederiksent elítélték, mert nyomtatásban és hangfelvételeken különböző bűnös tevékenységeket vett védelmébe és fajgyűlöletet szított. A FANE ellen elhangzott olyan vád is, hogy része volt az 1980. októberi párizsi Rue Copern,c-i zsinagóga felrobbantásában. Bármennyire is veszélyesek azonban ezek a szélsőjobboldali terrorista csoportok, a demokrácia hosszú távon való fenyegetésében játszott szerepük elhalványul Le Pen Nemzeti Frontjához képest. Követelvén a nem-európai bevándorlók kiutasítását, Le Pen és pártja a francia szélsőjobboldali hagyományok legszelesebb körben elterjedt tanait képviseli. Igaz, hogy az 1988-as francia nemzetgyűlési választásokon . a Nemzeti Front majdnem minden 1986-ban megszerzett mandátumát elveszítette, ez azonban jórészt a választási rendszer megváltoztatásának volt köszönhető.“ Le Pen pártja ennek ellenére — úgy tűnik — a francia politikai aréna állandó elemévé vált. Bár Le Pen széles körben ismert antiszemita nézeteiről. a politikai taktikázás arra készteti, hogy álcázza zsidóellenes érzéseit. Antiszemitizmusa azonban világosan kiderül számos ultra-konzervahv nacionalista, idegengyűlölettől átitatott nyilatkozatából. A Radio Luxemburgnak 1987 szeptemberében adott interjújából például pontosan kiderült, milyen mélységes hatást gyakoroltak rá a történelmi revizionisták. Ez alkalommal azt is kijelentette, hogy o náci gázkamrák létezése csak „jelentéktelen pont volt a második világháború történetében". NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN igen sokon tevékenykednek a Holocaustot a leghevesebben tagadó neonácik közül. Bár ez az ország óriási haladást tett meg a Holocaust tényével való megbirkózás terén és szilárd talajon álló demokratikus rendszert hozott létre, mégis ki van téve az aránylag kisszámú neonáci csoportok fertőzésének, amelyek igyekeznek tisztára mosni o hitleri rendszert és visszaállítani a németek világháborús vereségét megelőző állapotot. A nyugatnémet belügyminisztérium 1985-ös Verfassungsschutzbericht 1985 (Alkotmányvédelmi Jelentés) szerint az országban 78 neonáci csoportosulás működik 22 500 összlétszómmH. Ezek közül legjelentősebb a Deutsche Volksunion (Német Népi Unió) és a Nationaldemokratische Partei Deutschlands (Németország Nemzeti Demokrata Pártja) 12 000 illetve 6100 taggal. A jelentés kiemeli, hogy e csoportok egyike-másika erőszakra is hajlamos, és hogy sok közös vonást lehet fellelni köztük és az egyes szélsőjobboldali csoportok között, például heves Ar-erika-ellenesséjüket.*0 Két különlegesen szélsőséges neonáci csoport— a Deutsche Aktionsgruppe (Német Akciócsoport) és o Hoffmann-Wehrsportgruppe (Hoffmann Katonai Sportcsoport) — a hetvenes évek folyamán volt kiemelkedően aktiv. Az utóbbi csoportot 1980-ban betiltották, mivel többek közt részt vett az 1979-es müncheni oktoberfesti robbantásokban. A csoport vezetőjét, Karl-Heinz Hoffmannt 1986-bon egy zsidó vallásé személy meggyilkolásáért bíróság elé állították. Helyettesét, Odried Heppet, aki kapcsolatban állt a Palesztinái Felszabaditási Szervezet Abu Habbas féle szárnyával, a francia titkosszolgálat tartóztotta le 1985-bcr..*' Leljük elérése érdekeben a nyugotnémet neonácik különösen Holocaust-togadá kampányukban hallatják hangjukat. Mivel tevékenységük ivyugat-Nunetorszoguan erősen korlátozva van, így javarészt külföldről benozott propagonda anyagokra Kell támaszkodniuk. „Revizionista' publikációk terén legjelentősebb forrásuk az Egyesült Államok es Nogy-britannia. A kémény vonamoz sorolható Hitler párti propogandairodalom és a náci kellékek tekintetében főleg a Gary Lauck-vezette National Socialist Workers Party-Ausiand- NbuAP-AU, Nebraska állambeli szervezetre támaszkodnak. Szamos revizionista szerző — App, Butz, Faurisson, Harwood és Rassinier — müve szerezhető meg német fordításban. A nyugatnemet neonácik azonban olyan hazai termékeknez is hozzájutnak, melyek nemcsak hogy felveszik a versenyt, de gyakran túl is szárnyalják a revizionista importot torzultságukban. A Holocaustot tagadó hazai revizionisták vezérei Thies Christopnersen, Heinrich Hartle, Heinz Roth, Friedrich Schlegel, Wilhelm Möglich, Helmut Sundermann, Udo Valendy és Bernnard C. Wintzek.“ A néhány évvel ezelőtt a Hitler tisztára mosása és a gázkamrák létének tagadása érdekében folytatott kampány legaktívabb résztvevője Manfred Röder volt.“______ 31 Faurirsonra 900 dollár pénzbírságot róttak ki, és 90 nop felfüggesztett szabadságvesztésre (télték. Fellebbezését követően az ügy 1983. április 2ó-ig húzódott, amikor Is a párizsi Fellebbviteli Bíróság 1. számú komarójo helyt adott az alsófokú bíróság döntésének, méghozzá úgy. hogy másfajta okfejtéshez folyamodott. Fourlsson saját vélemény* t minderről, volamint kővetkező tárgyalásairól o Journo' of Historical Review 1985. nyárt számában mondta el. Lesd még: S. J. Roth, Making the Denial ol the Holocaust a Clime in Law, I. m., 3. o. 32 A per alapját a francia polgári törvénykönyv 1382. cikkelye képezte. 1981. július 8-án elhangzott ítéletében a párizsi Tribunal de Grande Instance (Legfelsőbb Bíróság) helyt adott a felperes panaszának. 33 Párizs: La Vieillo Taupe, 1980. 34 Franciaország 34 legjelentősebb történésze a Faurtssonügyön elborzadva levelet tett közzé a Le Mondo-bon, a következő acpvetó tényt hangsúlyozva: „Nincs és nem lehet vita arról, hogy léteztek gázkamrák". 3á Mémoire en defense contre ceux qul m'accusen» de falsifier Htistoire. La question des chombres a gas (Védekező emlékirat azok ellen, akik a történelem meghomisításával vádolnak. A gázkamrák kérdése). Párizs: La Vieille Taupe, 1980. Ez a kötet alapjában véve Faurisson különböző írásainak, cikkeinek gyűjteménye. 30 Noam Chomskynak és az újbaloldalnak a Faurlssonügybon játszott szerepéről lásd: Paul L. Berman, ,,Gas Chamber Gomes. Grackpot History and the Right to Lie" (Játékok a gázkamra körül. Elmebeteg történetírás és a hazugsághoz való jog). The Village Voice (A Falu Hongja), New York, 1981. június 10—16; Pierre Vldal-Noquet, hazugsághoz való Jog). J he Village Voice (A Falu Hangról), L'Allcmagne nozie et le genocide Juli (A náci Németország és a zsidók kiirtása). Párizs: Gallimard, 1985, 496—516. o.; Pierre Vidal-Naquet, ,,A Paper Eichmonn?" (Egy papír Eichmann?). Democracy (Demokrácia), New York, 1981. április 2., 70—95. o. Ez utóbbi cikk nagyobb terjedelmű változatát eredetileg a párizsi Esprit közölte 1980 szeptemberében. (A vonatkozó lábjegyzetek folytatása a 12. oldalon)