Newyorki Figyelő, 1991 (16. évfolyam, 2-11. szám)

1991-10-15 / 10. szám

1991 október 15. NEWYORKI FIGYELŐ 5 DR. BERCZELLER IMRE: ÖNKÉNTES VOLTAM IZRAELBEN- ÚTLEÍRÁS, FEKETE FEHÉREN - ÜL Amint így mendegéltem a gyönyörű tava­szi mezőkön, illatos, vadvirágos völgyeken, a tá­volból egy rogyadozó alakot láttam közeledni. Amint elébem került, felismertem és megdöbben­tem. A korommal néztem szembe. Néhány nap múlva 71 éves leszek. Az elmúlt években sokfelé jártam a nagyvilágban, Báli szigetétől, Tibeten keresztül Burmáig, mindenütt sokat gyalogolva. Mindeddig jól bírtam ezeket a sétákat. De ilyen fáradtságot nem éreztem eddig. Egy felfelé veze­tő meredeken meg kellett állnom. Innen egy ta­podtat sem megyek tovább. Az előlmenő kato­nák bíztatóan integettek, hogy már a célnál va­gyunk. Valóban, párszáz méter után, egy kanyar mögött ott állt a csodálatos autóbusz. Most örül­tem, hogy elsőnek ülhettem a hűvös, kényelmes illésre. Lassan ideérkeztek a többiek is és most már az autóbuszon ülve folytattuk utunkat. Az úton hatalmas torlódás volt. Minden autó egy irányban, egy céllal látszott haladnLAz út mellett imitt-amott még ott voltak a 48-as utánpótlási oszlopok, kilőtt páncélozott teherau­tók maradványai, amelyeket mint ereklyéket őriznek meg a mai napig. Egy kis parkban tele­pedtünk le és fogyasztottuk el igen ízletesnek tű­nő ebédünket, amit hoztunk magunkkal. A csir­kehús, gyümölcs, szódavíz mennyeinek tűnt.Hiá­­ba, az éhség a legjobb szakács. De ettől függetle­nül, valóban ízletes volt az étek Tulajdonképpen már bent voltunk Jeruzsálemben, úgy, hogy rövid buszozás után letettek bennünket egy nagy park­ban, ahol millió ember, katonák, iskolások külön­böző színű ruhákbn, az ország minden részéről tolongott, evett, ivott. De nem alkoholos italt. Egyet részeget sem láttam egész időm alatt Izra­elben. Már messziről hallani lehetett az óriási hangszórókon közvetített zenét, ami egy nagy színpadon táncoló együttest kísért. A műsor ál­landóan változott, szintúgy a nézők. A nagy felvonulás a városon keresztül 6 óra körül indult el. A katonákat parancsnokaik szakaszonkint rendezték eL Mi is négyes sorok­ban indultunk el,kinekjdnek a kezében ott lobo­gott a kék-fehér zászló. Egy ideig én is vittem egyet nagy büszkén. A menetelés kezdetén csak gyér közönség üdvözölt bennünket a járda szélén. Amint közeledtünk az Óváros felé, úgy nőtt és egyre gyarapodott az ünneplő tömeg a jár­dákon, az ablakokban, az erkélyeken. A rend kis­sé megbomlott, katonák és civüek összeolvadtak egy nagy, hömpölygő menetbe. A lelkesedés és ujjongás egyre nőtt. Ekkor láttam az egyetlen részeget. Egy meghatározhatatlan korú ember, borosüveggel a kezében dűlöngőzött az úttesten és részeg örömmel üdvözölt bennünket. Már az Óváros, a Dávid torony falai alatt meneteltünk, ami ott volt végcélunk, a Szultán fürdőmedencéje mellett Ez egy óriási négyszögletes térség, ahova özönlött a tömeg, ami bámulatosan fegyelmezett volt. Ez nem annyit jelent, hogy nem volt hancú­rozás, nevetgélés. De még csak komolyabb tola­kodást sem lehetett látni. Nem tudom, hogy hiva­talosan be lett volna tiltva szeszes italok árulása, valószínűleg így volt, de ez nem akadályozhatta volna meg, hogy ne kerüljön az emberek kezébe egy kis itóka.... A tény az, hogy nem volt ivás, nem beszélve arról, hogy nem volt kábítószer se­hol. Akkor, abban az izgatottan lelkes hangulat­ban ezt nem is vettem észre. Ez csak később öt­lött az eszembe, a woodstock-i emlékekkeLvagy akármelyik amerikai rock, vagy egyéb hasonló koncertekkel együtt. Amikor úgy 8 óra körül a kb. 50.000 em­berből álló tömeg az ünnepi műsor kezdeteként felállva énekelte a Hatikvát, akkor a könny ki­csordult a szememből A torkom most is elszorul, amikor erről írok. Felötlött bennem gyermekko­rom, amikor otthon énekeltük: - Jeruzsálem templom drága szent heiye—A Jó Isten amit meg­ígér, azt a földet vissza adja még— - Lehet, hogy nem emlékszem pontosan a szövegre.Lehet, hogy akkor nem is tudtam, hogy mi is ez a dal, amely­nek motívuma évszázadokra megy vissza és ame­lyet Smetana a Moldva című szimfonikus költe­ménye alapmotívumának választott. Utána a szo­kásos beszédek következtek. Az egyik alpolgár­mester tartotta a megnyitó beszédet, majd ajeru­­zsálemi katonai körzet parancsnoka szólalt fel rö­viden és végül megkezdődött a szórakoztató mű­sor fényszórók színes villogása közepette. Izrael legnépszerűbb énekesei és táncosai léptek fel.Ott volt a ma már világszerte ismert dal: Jerusalaim sei zahav - szerzője, az európai dalversenyek győztese, a hadsereg tagjaiból alakult tánc- és énekkar. Már közeledett az éjfél, amikor a közön­ség oszladozni kezdett. Vigyázni kellett, hogy hova lépünk, mart lábunk alatt összegömbölyöd­ve aludtak fiúk, lányok, katonák. Igen nagy él­ménnyel megrakodva értünk vissza a táborba. Lé­nyegesen rövidebb idő alatt és sokkal kényel­mesebben, mint odamenet. Az izzadtságtól meg kellett szabadulnunk. Gyerünk megmosakodni...Nem volt melegvíz... Reggel sem_.De estére rendbehozták a hibát és nem vettük szívünkre ezt a technikai zavart. Pár nappal azelőtt a táborparancsnok azt a megbízatást adta Frannak, hogy fessék le fára a csapatjelvényeket, amikkel az étkezőt díszítik majd fel. Valamüyen kifürkészhetetlen oknál fogva, a zászlófelvonást katonai titoknak nyilvá­nították. Mindannyiunkat a fene evett, úgy sze­rettük volna azt lefényképezni Fran talpraesett menyecske, a parancsnok kérését természetesen teljesítette, de ő is egy kéréssel állott elő: Le sze­­retnők fényképezni a zászló-felvonást. Áz alezre­des minden további nélkül beleegyezett. Másnap reggel mindenki a fényképezőgépével felszerelve jött a zászló-felvonáshoz, aminél nekünk minden nap jelen kellett lennünk. A parancsnoksági bar­rakok előtti kis téren állt a zászlórúd. A zászló­­felvonás 8 órakor szokott megtörténni. Előtte néhány perccel kezdtek szállingózni a kijelölt részleg katonái köztük néhány lány, M-16 ameri­kai puskáikkal. Pár perc múlva előkerült a pa­rancsnokuk, rokonszenves, már őszülő, 35-40 év körüli százados. Amikor meglátta, hogy mindenki „lövésre"' készen tartja gépét, nevetve kérdezte, fényképezni akartok ? A fotográfusok kórusa „Ig^^-nel válaszolt. Úgy látszik, hogy ő nem tu­dott arról, hogy mi itt tulajdonképen egy titkos izraeli manővert fogunk megörökíteni, mat nem kérdezte, hogy van-e engedélyünk. Közben az osztag hármas sorban elhelyezkedett. A százados a szakasz előtt halkan valamit mondott nekik, az­tán mögéjük állt, szemben a zászlórúddal, ahol egy katona fogta a felvonó kötelet. Pattogó ve­zényszóra vártam. Ehelyett ugyanolyan halkan, csak valamivel keményebb kiejtéssel vezényelt, „Vigyázz. Fegyverbe." (Én csak a Horthy-ve­­zényszavakat tudom, azért idézem őket.) A pa­rancs végrehajtásakor a tenyerek nem csattogtak a puskatuson és a föld nem porzott a bakancsok alatt, ahogyan én, mint nyugalmazott Kisegítő GABRIEL G. FELDMAR, Ph.D. MAGYARUL BESZELŐ PSZICHOLÓGUS ST. JOHNS EGYETEM PSZICHOLÓGIAI TANÁRSEGÉDE Rendelt dme: 110-21 73rd Road Forest HHJs, N.Y. 11375 Telefon: (718) 224-2325 - Mondja be nevét és tdefonszámát magyarul az ttzenetrögdtdgépbe. Családi és házassági problémák Fóbiák Depressziók Szorongás, idegesség Alkoholizmus Általános pszichológiai bántalmak Minden biztosítást elfogad. Munkaszolgálatos arra emlékeztem. A T.V.-n láttam izraeli díszszázadot, pL Szádát fogadtatá­sán. Hát a mi szakaszunk bakái határozottan nem ebből a századból valók voltak. Az izraeli hadse­reget különben sem díszelgésre képezik ki. Per­sze a ceremónia alatt gépeink, mint a géppiszto­lyok kattogtak. Utána Gary tudatta velünk, hogy ma egy csoport fényképész jön minket megláto­gatni a Sár-Eltol hogy riportot írjanak az önkén­tesek munkájáról 11 óra tájban meg is érkeztek. Egy túlsúlyban levő fiatal nő, aki később engem interjúvolt meg, egy őszes, magamkorabeli férfi, aki Herbbel barátkozott össze, mivel mindketten szerelmesei voltak az Amazonnak. Az tán egy Pu­erto Ricoi és egy fekete riporter. (Úgy látszik, nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki sze­resse Izraelt.) Először vadul nekiálltak fényké­pezni bennünket, de a sztár kétségtelenül Herb volt, amint rőt hajával izzadt homlokával bőszen dolgozott— Kiderült, hogy ezek négyen könyvet akarnak írni az önkéntesekről A szokásos, nem nagyon eredeti kérdéseket tették fel. Interjúvoló­­mat nem lehetett Barbara Walters-szal összeté­veszteni Délben igen jó ebéd várt ránk: az elmarad­hatatlan tojás mellett, ami ma kaszinó tojás jel­mezében szerepelt, sült csirkével, limonádéval, süteménnyel körítve. Lám-lám, ha „nagyfejűek" jönnek látogatóba, akkor itt is, mint mindenütt a világon, a vezetőség, még ha nem is nagy, de leg­alább egy kis Potemkin-falat, (ezesetben falatot) húz fel a vendégek tiszteletére és a plebs örömé­re. Délután folytattuk a munkánkat. A fülem,(azt hittem), meggyógyult, ellenben előjött a hátfájá­som. Valahol azt olvastam, hogy 60 éven felül, ha valaki arra ébred, hogy nem fáj semmge,akkor az halott Úgy éreztem, hogy eme meghatározás alapján nagyon is élek. Úgy látszik, hogy fáradt lehettem, mert össze-vissza ütöttem a kezeimet. Meg is kérdeztem Garyt, hogy az izraeli hadsereg ad-e kitüntetést, mint az amerikai a „Bíbor Szí­vet", annak aki vérét ontotta a hazáért. Kitérő választ adott és én nem feszegettem tovább a kér­dést. Az esti műsor izraeli dalok éneklésével telt el. Másnap reggel barátunk, a rádiós katonagyerek lógó orral mászkált körülöttünk. Négy nap lak­tanyafogságot kapott tizedmagával mert nem vit­tek kulacsot magukkal a jeruzsálemi túrára. Bra­­tyizás ide-oda. van fegyelem az izraeli hadsereg­ben. Tűző napon, kulacs, tehát víz nélkül nem lehet sokáig menetelni nem, hogy harcolni. Két nap múlva megkérdeztem, hogy tölti a laktanya­fogságot. Rámvigyorgott. írtam a táborparancs­noknak és elengedte a hátralevő két napot.Tehát péntek este motoros szoknyavadászatot rendez­het BMW kocsijával amit itt tart a táborban. A „szegény" kisfiú. Másnap, szerdára hál'Istennek, hűvös időt jósolt az időjárásjelentés. Hát ez igen jó lesz, mert egy napos kirándulásra visznek bennünket, ismét Jeruzsálembe, de most mint túristákat. Mondanom sem keU, hogy tikkasztó hőségben telt el a nap, de annyi érdekességet láttunk, hogy ezt nem is nagyon vettük észre. Táborunk közel volt Latrunhoz, amit már többször láttunk mesz­­sziről és amit a magas betoncölöpökre emelt ócs­ka tankról már messziről fel lehetett ismerni. El­ső állomásunk ide vezetett. Az angol megszállás idejéből fennmaradt jellegzetes rendőrállomás­erőd épülete uralkodik a latruni dombon, ahol ősidők óta folytak csatározások különböző népek hadseregei között, az itt épült, lerombolt, újra és újra felépített erődítések birtokáért. Itt harcolt Józsua a Kanaanitákkal itt építtetett várat Orosz­lánszívű Richard keresztes brigantjai számára, amit Szaladin bevett és lerombolt. S itt harcoltak az ifjú Hagana ifjú katonái Jeruzsálem felszaba­dításáért 1948-ban. Az arabok majdnem teljesen bekerítették Jeruzsálemet. Latrun volt a helyzet kulcsa, mert az utánpótlás a városba itt ment ke­resztül. Ádáz harcokban sok, sok zsidó harcos vesztette életét. Az erőd elfoglalása még nem ol­dotta meg teljesen az utánpótlás kérdését. A völ­gyekben kanyargó utat az arabok állandó rajta­ütése miatt csak nagy áldozatok árán lehetett használni Yigal Yadin vezérkari főnök, a világ­hírű archeológus, talmudtudósokat vett igénybe, akik a szent iratok valamelyikében utalást talál­tak arra, hogy ezen a környéken, valamikor volt egy út Jeruzsálembe. Ezt az utat meg is találták. Hát útnak nem igen lehetett mondani de a had­sereg utászai ezen a járhatatlannak hitt terepen, hihetetlen erőfeszítéssel és igen rövid idő alatt építettek egy új utat, amivel megkerülték Lat­­runt. Ezzel nagymértékben sikerült Jeruzsálem ellátását megjavítani. Ez volt a híres Burma út. Ma már csak a szél dúdol a golyósebzette rendőrállomás körül. A széles téren ott sorakoz­nak Izrael véres háborúiban zsákmányolt, rozsdá­sodó, főleg orosz gyártmányú harckocsik, a má­sodik vüágháború T34-esétől a Sztálin tankokon keresztül az öreg Shermanokig, s egyéb,számom­ra ismeretlen rendeltetésű gépszörnyek. Az egyik sarokban azonban ott áüt két szokatlan formájú tank, hasonlóak egymáshoz, de nem azonosak. Két izraeli gyártmányú, harcokban kipróbált és igen jól bevált harckocsi Kissé távolabbra,vitorla­­vászonnal letakart tankot vettem észre. A magá­nosán őrködő katona figyelmeztetett, hogy eze­ket nem szabad lefényképezni. Az őr megerősí­tette diagnózisomat: ez a két tank valóban a Mer­­kava két első változata. A harmadik, legújabb tí­pus az, ami le volt takarva. Nem csoda, ha ezt ti­tokban akarják tartani A szemben levő dombon áll a francia trap­pista szerzetesek kolostora, amit a múlt század közepe táján építettek és ami a körülötte több, mint egy évszázadon keresztül dúlt csaták elle­nére érintetlen maradt. Ütünk következő állomása szintén harctéri emlékhez, a híres Lőszer-dombhoz vezetett Ez viszont a 67-es háború egyik rövid, de sorsdöntő csatájának a színhelye. Ezt a rendkívül megerősí­tett dombot a jordániai hadsereg legjobb katonái védték. Az erődítéseket bunkerokat és a kővel kirakott futóárkokat, műit emlékműveket az azo­kat ostromló Hárel és Jeruzsálemi brigád elesett hősei családjai tartják fenn. 183 olajfát ültettek a 183 hősi halott emlékére.A jordániai bunkereket, amelyek között lőszer-raktárak is voltak (innen a név, Lőszer-domb) művészi múzeummá alakítot­ták, ahol a mind a 183 hős fényképes életrajza olvasható. A csatát részletes, térképekkel illuszt­rált modelek ábrázolják. Ott vannak a két brigád zászlói valamint a fegyverekből csinált modern szobrok. A hangulat megrendítő és tiszteletet gerjesztő. Jeruzsálem sorsa itt dőlt el 183 fiatal katona élete árán. Kint a kertben egy ósdi Sherman tankon gyerekek hancúroztak. Ételt hoztunk magunkkal és ebéd után el­ső útunk a Yad Vashem-hez vezetett. Egy kicsi fánál megállított bennünket a vezetőnk. Raoul Wallenberg emlékére csak most ültették, mert nem valószínű, hogy életben van. Próbáltam meg­találni de sikertelenül, a volt századparancsno­kom, 140 bajtársam életének megmentője. Ko­vács József főhadnagy tiszteletére ültetett fát. A Yad Vashém talán a világ legmegrendí­­tőbb gyászkertje, méltó az emberiség történelmé­ben példa nélkül álló gonoszság áldozatai emléké­hez Egy dolog azonban nagyon zavart. A kon­centrációs táborokat megörökítő épületben nem volna szabad hangos szónak elhangzani nem vol­na szabad ott bent semmiféle ünnepséget vagy előadást tartani (Pl.ismeretterjesztő oktatást is­kolásoknak.) Itt csak egy imát szabad recitálnia Kadist. Ez a hely teljes csöndet parancsol. Min­den hangos szó szentségtörés. Valakinek vagy va­lakiknek ebben az hányban lépéseket kellene tenni. Ezután felkerestük Dávid Tornyát és az ott folvu ásatásokat. Napóleonnal együtt is el lehel mondani, (módosítással): Látogató, 40 évszázad tekint itt le rád Az ősi az ősibb felett rétegeződik, amely eltemeti a még ősibbet. Évezredes „ádáz tusák" áldott vagy átkozott földje ez a hely, ez az ország, ahol egy nép, amely „megbűnhődte már a múltat és jövendőt", éli konokul jelenét, hogy le­gyen jövője. (Folytatása következik) KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY HIRDETŐINKET TÁMOGASSÁK. VÁSÁRLÁSAIK ALKALMÁVAL HIVATKOZZANAK LAPUNKRA

Next

/
Oldalképek
Tartalom