Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)
1990-12-18 / 15. szám
1990 december 18. NEWYORKI FIGYELŐ 7 A VÉSZKORSZAK ÉS A MAGYAR ZSIDÓSÁG MAI PROBLÉMÁIRÓL — Rendhagyó interjú dr. Braham Randolph professzorral — A történelmi események alakulása, amely társadalmakat is átalakít, ugyancsak átformál egyéneket is, mint Braham Randolph érdemes professzort, oki a vészkorszak túlélőiéként a legbecsültebb tudósok közé emelkedett. Cikkek sorozatán túlmenően szerzője vagy szerkesztője vol: 30 műnek és társszerzője további 22 munkának. Művei között a THE POLITICS OF GENOCIDE (Columbia University Press) a magyar zsidóság pusztulásának fő forrásmunkáját képezi. Résztvett ezenkívül számos vészkorszakra vonatkozó okmánytár és intézmény szervezésében az Egyesült Államokban és Izraelben, szakértő tanácsadóként működik továbbá a Canadai igazságügym misztérium, valamint az amerikai igaz ságügym misztérium különleges nyomozó osztályának keretében. A New York City University keretében a politikai tudományok tanszékén működik, amelynek tíz éven át vezetője volt, a politikai tudományok Ph.D.-programmjának tagja és a Csengeri-vészkorszak intézet igazgatója. A NEWYORKI FIGYELŐ évtizedeken át kíséri figyelemmel Braham professzor tudományos munkásságát, amelyben több ízben szerkesztőnknek is módja volt, kisebb-nagyobb mértékben közreműködni. Braham professzornak az interjú során történt megnyilatkozásai az irányában érzett közmegbecsülést nyilván csak fokozni fogják, ami nem zárja ki azt, hogy bizonyára lesznek olyanok, akik egyik vagy másik problémában nem azonos álláspontot foglalnak el. Ez utóbbiéi megjegyzései számára a NEWYORKI FIGYELŐ hasábjai nyitva állnak. Nemrégiben kaptuk kézhez a Csengeri Intézet 1990 őszi programmját. Mik en nek kiemelkedő pontjai ? A vészkorszak-intézet, amely ma a Csengeri-nevet viseli,tizedik évébe lépett. Ezidő alatt akadémiai színvonalra emelésére törekedtem. Jelenleg egyik legjelentősebbnek tekintik az ilyen intézetek között. Szemeszterenkint szabadelőadás-sorozatot szervez és gondosan kiválogatott kutatói és ösztöndíj programmot nyújt. Túlélők vallomását hangszalagra veszi, korlátolt számban ösztöndíjakat tűz ki és konferneciákat szervez. A jelen szemeszter programmja az előzőek nyomdokaiban jár: ismert szakértők tartanak előadást saját működési körükbe eső témákról. Mik a Holocaust Studies-sorozat legújabb kiadási tervei ? Az Intézet a denveri (Colorado) társadalomtudományi monográfiák kiadójával és a Columbia University Press-szel működik együtt tudományos művek kiadásában és terjesztésében. A sorozat 13. kötete a Studies on the Holocaust in Hungary címet viseli. Most van sajtó alatt. Ez az ötödik kötet, amely a magyar-zsidó vészkorszakkal foglalkozik. Bizonyos fokig folytatását képezik a Hungarian Jewish Studies három kökotetes sorozatnak,amely az 1970-es évek elején a Magyar Zsidók Világszövetsége gondozásában jelent meg.A sorozat valamennyi darabját tudósok, laikusok egyaránt kedvezően fogadták. Az Intézetnek okmánytára is van, - egyike a leggazdagabbaknak, sőt talán a leggazdagabb valamennyi között, a magyar-zsidó vészkorszak vonatkozásában Ez a visszatükröződése az Intézet jótevői, Csengeri Imre és llana,valamint sok más támogató, nem szólva a magam érdeklődési körének. Ismert mondás szerint azok, akik nem tanulnak a történelem leckéjéből, azok hajlamosak annak tévedéseit ismételni. Ez is egyik okát képezi az Ön részéről, hogy a vészkorszakot tanulmányozza ? Részben, bár nem hiszem, hogy a történelem megismétli önmagát, bármilyen ha sonlatos módon. Az antiszemitizmus növekedése és annak a bal- ésjobboldali erők részéről való kihasználása természetesen gondot okoz nekem. Tartok továbbá a nacionalizmus keleteurópai fokozódásától, amely sokhelyütt nagyjából soviniszta és ezt nem enyhíti a türelem, sem a pluralizmus eszméje. Különösképpen bántó azonban a sarlatánok, akik magukat „történelmi revizionisták"-nak nevezik, — a különböző neo-náci ideológusok, akik gonosz kampány részesei, amely eltorzítani, befeketítetni vagy egyenesen tagadni akarja a vészkorszak létezését. Tucatjával vannak közöttük filozófiai doktorátussal rendelkező egyének is, akik magasabb fokú tanintézetekben, a világ minden táján, egyebek közt, Harmadik Birodalom-tipusú államrendszert kívánnak új életre kelteni. Hogy céljukat elérjék és azt elfogadhatóbbá, törvényesebbé tegyék, el vannak szánva a történelmi bizonyítékok megsemmisítésére és a vészkorszak gonosz nyomainak eltüntetésére. Az okmánytári, irodalmi és tudományos anyag, amely összegyűjtésre került a vészkorszakot tárgyazó intézetekben, ideértve a miénket is -, a legjobb fegyverünk a történelmi igazságért folytatott harcunkban. Anyagunk a történelmi adatokat tartalmazza, amelyet a mai és jövő nemzedékek, kutatók, tudósok és laikusok egyaránt használhatnak. Ezek együttesen tartalmazzák a történelmi tanítást, amelyet az emberiségnek szem előtt kell tartania, hogy egy másik katasztrófát elkerüljöi Ön legutóbb Canada első háborús bú'nperében kapott szerepet. Miről volt szó ebben? Canada első háborús bűnpere Torontóban folyt le 1989 október és 1990 május között. Finta Imre volt magyar csendőrszázados volt - többek között - 8617 zsidó ellen elkövetett szabadság-korlátozással, bebörtönzéssel és rablással vádolva, amelyeket a vád szerint a szegedi téglagyári gettóban követett el 1944-ben. A háborús bűncselekmények témája először 1985-ben merült fel Canadában - 40 évvel a háború befejezése után. Az e célra alakult különleges vizsgáló bizottság arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy 238 ügy további vizsgálatot igényelt és ezek közül is csak 20 minősült olyannak, amely sürgős eljárást indokolt. Finta ezek között szerepelt. Én a canadai igazságügyminiszterium megbízásából szakértői szerepet töltöttem be. Nemcsak azért voltam az ügyben érdekelve, mert a magyar zsidóság tragédiájával kapcsolatos, hanem azért is, mert meggyőződésem, hogy az idő múlása nem enyhíti az irtózatos bűnt, amelyet a zsidók ellen elkövettek. Tudtam azt is, hogy Fintát a magyar népbíróság, távollétében, 1947-ben, öt évi börtönre ítélte. Canadában Fintát, hosszadalmas esküdtszéki tárgyalás után — felmentették, — a vád és a túlélők csalódására. A tárgyalás éles fény i vetett az ilyen eljárások buktatóira: 45 évvel a tragikus események után, skülönösen. ha olyan országokban folynak, ahol a büntető eljárás szigorú bizonyítási szabályoknak van alávetve. Hosszú évek után az akkori gettó néhány túlélője, — valamennyien előrehaladt korúak - nem adtak „füstölgő fegyvert " a bíró és az esküdtek kezébe.Szégyenletes, hogy a szövetséges hatalmak, a háborúban tett Ígéretük ellenére, nem kezdeményeztek eljárást a háborús bűncselekményekkel gyanúsítottak ellen, rögtön a háború utáni első években, hanem inkább arra használták őket, hogy a hidegháborúban „az antikommunizmus kipróbált bajnokai "-nak állítsák be őket. A Finta-ügy nem fejeződött még be, mert az igazságügyminisztérium úgy döntött, hogy megfellebbezi az Ítéletet. Talán a legmegfelelőbb cselekedet a magyar kormány részéről az lett volna, ha kiadatását kéri, hiszen az állítólagos bűnöket magyar állampolgárként, magyar állampolgárok ezrei ellen Magyarországon követte el ! Sajnos, legjobb tudomásom szerint, sem a kommunista, sem a jelenlegi demokratikus kormány nem kérte kiadatását. S a Finta-ügy ebből a szempontból nem áll egyedül. Az amerikai sajtó alig, sőt egyáltalán nem foglalkozott ezzel az üggyel. Mivel magyarázható ez ? Nem csak az amerikai, de a zsidó sajtó is szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az ügyet. Ami még fájdalmasabb, a magyar-zsidó sajtó teljesen közömbös maradt az üggyel szemben. Nem láttam cikkeket a budapesti Új Életben vagy az izraeli magyar sajtóban sem, nem beszélve arról, hogy szerkesztőségi cikkek, vélemények sem jelentek meg, beleértve a Newyorki Figyelőt is, s nem foglaltak állást a kiadatás vagy Magyarország felelősségének kérdésében sem. Jómagam személyesen tájékoztattam a magyar zsidóság egyik vezetőjét, sőt az anyaggyűjteményt is átadtam a canadai sajtóból, mégis egyforma hallgatás volt tapasztalható a magyar zsidóságnak mind amerikai, mind izraeli vezetői részéről is. Kapott az említettektől segítséget a tárgyalás előtti időszakban ? Szerencsémre csaknem az egész anyag birtokomban volt, amelyre mint történészszakértőnek szükségem volt. Mégis szörnyen csalódtam, amikor 1989 júniusában Írásban kértem a budapesti zsidóság egyik vezetőjétől annak a cikknek a fénymásolatát, amely az Új Élet 1947 februári számában jelent meg, annak bizonyítására, hogy igenis lehetséges volt magyar csendőrtisztnek a felülről jövő gonosz rendelkezéseket, ami e cikk tartalmát képezte. Csak 1990 január vége felé,több,mint egy hónappal vallomásom befejezése után kaptam meg a cikk-másolatot, s csak azután, hogy udvarias levélben csalódásomat fejeztem ki a hosszú hallgatás miatt. Ön életét a vészkorszak emlékezetének sznetelte. Mi a különbség a túlélők két csoportja között — az egyik, amely az emlékezést választotta, a másik pedig, amely a felejtés mellett döntött ? Az elmúlt évek alatt az emlékezést tartottam szem előtt, de nem csupán masáért az emlékezésért.Ezt az érzést az éleszti bennem,hogy próbáljam felfogni a felfoghatatlant: hogyan volt lehetséges a 20. század fényében millióknak gépesített kiirtása ? Nem inkább filozófusok felé irányuló kérdés ez ? Valóban, de egyidejűleg társadalomtudósok kutatási körébe is esik. Filozófusok általában, főként azok, akik metafizikai beállítottságúak, - azt állítják, hogy a vészkorszak felfoghatatlan. Minél többet gondolkoznak felőle, annál távolabb esik a válasz. Én szilárdan hiszem, hogy a vészkorszakot, egyedülálló megjelenési formája ellenére, ugyanannak a tudományos vizsgálatnak kell alávetni, mint a világtörténelem egyéb nagy eseményeit, bár azok egyike sem volt olyan szörnyű, mint az európai zsidóság elpusztítása a náci korszak idején. Minden rendelkezésre álló bizonyítékot és az összes tényezőket figyelembe kell venni, hogy ennek a különleges korszaknak különleges történelmi kimenetelét kiértékelhessük. Azon túlélők közül, akik a felejtést választották, sokan tartják az emlékezést elmebeli egyensúlyt veszélyeztetőnek. Sokan tudat alatt azért nem beszélnek tapasztáataikról, mert az első néhány évtizedben új élet, új család alapításával voltak elfoglalva. Most már viszont, akik hatvanas, hetvenes éveikben vannak, inkább hajlandók szóbeli vallomást tenni a jövő nemzedékek tanulságára. Tudományos munkássága segít-e könnyíteni a vészkorszak terhén ? Igen. Bizonyos vonatkozásban megnyitja a menekülés útját. Bár írásaimban megkísérlem, hogy mentesüljek a szenvedélyek hatásától, arra törekszem, hogy kizárólag a bizonyítékokról írjak, amelyekre a társadalomtudósok rendszerint támaszkodnak. Ekként írtam különböző munkáimat, ideértve a The Politics of Genocide-ot is,amelyet nemrégiben Magyarországon adtak ki mind eredeti, mind rövidített formában. A The Politics of Genocide-ot a kritikusok „monumentáiis"-nak, a magyar vészkorszak „döntő beszámolóijának minősítik. Mennyire haladt előre a felfoghatatlan megértésében? Nem vagyok bizonyos abban, hogy minden kérdésre választ találtam. Viszont azon bizonyítékok tükrében, amelyek a 70-es években rendelkezésemre állottak — amik természetesen nem voltak hiánytalanok —, főként, mert az akkori magyar hatóságok nem voltak hajlandók együttműködni - legjobb tudásomhoz mérten arra törekedtem, hogy megállapítsam és megértsem a sokarculatú belföldi és nemzetközi tényezőket, amelyek a magyar zsidóság elpusztításában közrejátszottak. Ez főként a belföldi, nemzetközi, társadalomgazdasági, politikai, ideológiai és pszichopatológiai tényezők összjátékának volt betudható abban a történelmi időszakban, ami az elképzelhetetlen megtörténtét megvalósította. Még mindig vannak hézagok, amik kitöltésre várnak. Most a kötetek új, nagyobbított kiadásán dolgozom, - új bizonyítékok alapján. A legutóbbi években jelentősebb forrásokból választottam további anyagot a Szovjetunió és Keleteurópa levéltáraiból. (Folytatás a 12. oldalon)
