Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)
1990-11-14 / 14. szám
1990 november 14. NEWYORKI FIGYELŐ 3 DR. SANDERS IVAN BESZÉDE A MAGYAR-ZSIDÓ MÄRTIRÜNNEPEN Ismét egybegyűltünk, hogy megemlékezzünk a negyvenhat évvel ezelőtti magyar zsidó tragédia áldozatairól, halottainkról. Amint múlnak az évek az ilyen emlékünnepélyek, gyászszertartások is átalakulnak, megváltoznak, óhat- 'dánul veszítenek drámai erejükből. Hiszen az emlékek, akár a régi fényképek, megfakulnak, foszladoznác. S bárha fájdalmasan, arra is gondolnunk kell, hogy mártírjaink közül rengetegen — alighanem a többség - még ha megadatott volna is nekik a természetes halál, már rég nem •ennének az élők sorában. Cljabb generációk lépnek a színre, melyek számára a közel félszázaddal ezelőtti katasztrófa immár csakugyan távoli történelem, annak minden misztifikációjával, vagy szürke személytelenségével. Egyszóval meddig kell emlékeznünk ? Mit is mondjunk azoknak a fiataloknak, alkalmasint saját gyerekeinknek, akik a téma hallatára kelletlenül elhúzzák a szájukat: már megint, még mindig, a Holocaust? Vagy azoknak, akik terhesnek, sőt morbidnak tartják a folytonos gyászos emlékezést, s érzelmi zsarolásnak a borzalmak állandó felhánytorgatását. Vagy azoknak a magukat öntudatosnak valló zsidóknak, akik megvetnek minden hitsorsost, akinek, úgymond, Holocaust-emlékképekben merül ki zsidósága. Igen, mit mondjunk a flegmáknak, a közönyösöknek, az elégedetlenkedőknek, a kételkedőknek ? Sok mindent mondhatunk, persze, de az idén azt hiszem, a legkézenfekvőbb, ha az elmúlt esztendőben bekövetkezett történelmi jelentőségű kelet-európai változásokra hívjuk fel figyelmüket. Mert ezek a változások, minden bíztató, sőt lelkesítő eredményeik mellett, valahol mélyen, a régi igazságot bizonyítják: Plus p a change, plus cest la mérne chose — minél jobban változik valami,annál inkább ugyanaz marad. És ez korántsem ítélet kíván lenni, csupán illuziótlan ténymegállapítás. És figyelmeztetés arra, hogy csakis a múlt bűneire emlékezve, azokat újra és újra bizonyítva, tudunk szembeszállni megingathatatlannak tűnő tévhitekkel, előítéletekkel. A Magyarországon zajló rendszerváltás természetesen a magyar zsidóságot is érinti. Évtizedek óta először szabadon választott kormány van hatalmon Budapesten. És ebben a megváltozott, felszabadult légkörben a magyar zsidó élet valóságos reneszánszának lehetünk tanúi. Új zsidó iskolák nyitották meg kapuikat.Zsidó folyóiratok, újságok indultak. Tucatjával jelennek meg zsidó tárgyú könyvek az ugyancsak sokszínű magyar könyvpiacon. Egy közkedvelt budapesti rabbit a végre demokratikus képviselőház tagjává választották. És néhány hónappal ezelőtt országos nyilvánosság előtt avatták fel a Holocaust magyar zsidó áldozatainak emlékművét. Varga Imre megrendítő alkotását Az új miniszterelnök, Antall József, az emlékmű-avatáson kijelentette: — Ha a magyarországi zsidó közösség tagjai közül valaki úgy érzi, hogy külföldön, Izraelben kíván élni, annak szándéka ellen a kormány soha nem fog akadályt állítani.De aki úgy érzi, hogy itt akar zsidó lenni, és elsősorban az akar lenni, annak is megadjuk ehhez a szabadság jogát minden jogi védelemmel együtt. S aki úgy érzi, hogy elsősorban mint magyar állampolgár és magyar akar itt lenni, akár hívőként, akár nem hívőként, annak is teljes joggal és a társadalom által elismerten kell nyugodtan itt élnie, és ez ellen senki nem véthet, mert aki vét, az a törvényes magyar kormányhatalommal találja szemben magát. — Ez egyenes, tisztességes beszéd, csak megelégedéssel nyugtázhatjuk. De mindez sajnos csupán az érem egyik oldala. Aki figyelemmel kíséri a kelet-közép-európai és ezen belül a bennünket közelebbről érintő magyarországi fejleményeket, annak tudnia kell, hogy e térségben ismét felütötte fejét a türelmetlenség, a fajgyűlölet, az antiszemitizmus. Döbbenten konstatáljuk, mi mindent lök a felszínre még az ilyen békés átmenet is. Mint a kitűnő költő, Petri György írja egyik új versében: — sok sár távozik, mielőtt olaj fakad vagy forrás. - Egyes budapesti barátaim óva intenek a túlreagálástól, az aránytévesztéstől. Elismerem: az útszéli, vulgáris antiszemitizmus, bármennyire visszataszító is, a megnövekedett szólás- és sajtószabadság velejárója, bizonyos fokig elkerülhetetlen. Jól tudjuk, hogy a demokrácia zajosabb, rendetlenebb, fegyelmezetlenebb, mint a mindenkori diktatúrák. És igaz az is, hogy korlátolt, alantos érzelmű emberek mindenütt vannak, ezeken könnyű átlátni, könnyű őket leleplezni. Sokkal veszedelmesebbnek, és sokkal de sokkal szomorúbbnak tartom, amikor a szellem emberei, köztiszteletben álló értelmiségiek, közéleti személyiségek burkoltan, kimódoltan, de mindinkább nyíltan is, olyan nézeteket fejtenek ki, melyek tápot adnak a legszélsőségesebb indulatoknak. Nagy vihart kavart nemrégiben Csoóri Sándor egyik írása. Mint költőt és esszéistát, a népi írók legjobbját, becsülöm és tisztelem Csoórit, ismerem személyesen, fordítottam is tőle. Épp ezért nem kis megrökönyödéssel olvastam meditációját, melyben töhbek között megállapítja: —...fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni" a magyarságot. — Amire a komolytalan és frivol válasz az lehetne: — Van nekünk épp elég córeszunk saját magunkkal, még az hiányzik, hogy másokat asszimiláljunk.De a vád sajnos még képtelenségében is túl súlyos ahhoz, hogy elüssük egy poénnal. Csoóri Sándor egy mélyebb, bensőségesebb, érzelmesebb, ősibb, szebb kultúra után áhítozik. Megértem nosztalgiáját, osztozom vágyakozásában. De csakis a zsidósággal azonosítani egy gyakorlatias államvezetés eszméjét, egy működő, bár hűvösebb modernizmust — ez végzetes önámítás, hallatlan naivitás. Azonban a Csoóriénál még elképesztőbb, vészjóslóbb mondatok is napvilágot látnak ma Magyarországon. Például az ilyen: - Ott tartunk, hogy (a zsidóság egy része) csöndben judeokráciára tör, hangosan pedig leantiszemitáz mindenkit, aki a hatalmaskodásuk ellen föl meri emelni szavát. — MAGYAR DIPLOMÁCIAI TEVÉKENYSÉG AMERIKÁBAN A demokrácia útján elindult Magyarország, látogatóba érkezett, vezető politikusainak tevékeny részvételével, széleskörű felvilágosító tevékenységbe kezdett az Egyesült Államokban. A kialakult programmok középpontjában a kereskedelmi kapcsolatok megszilárdításán kívül a kultúra áll. Dr. Göncz Árpád államelnök érkezésének közvetlen oka írói munkáinak angol nyelvű megjelenése volt, amelynek kapcsán a newyorki főkonzulátus a kiadóvállalattal karöltve fogadást rendezett a ma valószínűleg legnépszerűbb, vezető magyar államférfi tiszteletére. A fogadáson Göncz Árpád írói munkásságát barátja, dr. Sanders Iván professzor ismertette. Antall József miniszterelnök hivatalos látogatása volt a következő, nagyjelentőségű diplomáciai esemény. A magyar miniszterelnök tiszteletére Bush elnök díszvacsorát rendezett és az ezzel kapcsolatos megbeszélések eredményeként a magyar állam Amerika fokozottabb gazdasági segítségét remélheti a közeljövőben. A miniszterelnök amerikai tartózkodása során időt szakított a magyar szervezetekkel való közvetlen kapcsolat felvételére és ápolására. New Yorkban, a Magyar Házban, többszáz főnyi hallgatóság előtt fejtette ki véleményét a hazai magyarság és a külföldön élő magyar származásúak viszonyáról és megismételte azon álláspontját, hogy ő 16 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Nyíltan tárgyalt a miniszterelnök hallgatói előtt a környező államok magyarságával való kapcsolatról is és nézett szembe az irredentizmus vádjával. Másnap Zwack Péter wshingtoni nagykövet tartott ünnepélyes fogadást a miniszterelnök és kíséretében megjelent Jeszenszky Géza külügyminiszter tiszteletére. A koraesti fogadást megelőzőleg a washingtoni Kossuth Házban számolt be Antall doktor a magyar szervezetek ott megjelent lelkes képviselőinek a magyar demokrácia fejlődéséről és a jövő útjáról. Magyarország külkereskedelmének fejlesztése ügyében kiemelkedő esemény volt a magyar kereskedelmi kamara és a Hungexpo Co. közös rendezvénye a World Trade Center-ben: Discover Hungary címen. Az esemény ünnepélyes megnyitásán megjelent és felszólalt Kádár Béla,a magyar külkereskedelmi kapcsolatok minisztere. Az eseményt Zwack Péter nagykövet jelentette be és a rendezésben vezető szerepe volt dr. Komáromi Péter kereskedelmi tanácsosnak,a kereskedelmi misszió jelenlegi vezetőjének. Dr. Fodor János,a Magyar Köztársaság newyorki főkonzula és neje az 1956-os forradalom 34. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának első évfordulója alkalmából október 23-án szélesre tárta kapuit és baráti találkozót rendezett a newyorki és környéki magyarság részére. A magyar származású zsidóság itt élő képviselői a fenti eseményeken ielentős számban tettek eleget a meghívásnak és jelenlétükkel fejezték ki azon elhatározásukat, hogy a demokratikus Magyarországnak mind gazdasági, mind kultúrális fejlődésében szerepet kívánnak vállalni. Miféle eszelősség ez ? Miféle paranoia ? Hová vezethet, mivé fajulhat az egyre súlyosbodó gazdasági helyzetben az ilyen úszító vádaskodás és bűnbak-keresés ? A zsidó borúlátók és fatalisták mind Izraelben, mind Amerikában azt állítják, hogy előbb-utóbb tarthatatlanná válik a zsidók helyzete Magyarországon,és azt ajánlják, távozzanak, mielőtt elűzik őket. Sőt vannak, akik keményen azt vallják:távozásuk, zsidó jövőjük szempontjából, minél rosszabb most, annál jobb. Nem tudok, nem akarok egyetérteni az ilyen állásponttal, már azért sem, mert — mint egy amerikai társadalomtudós mondotta évekkel ezelőtt — egy zsidótlan Kelet- Európa Hitler posztumusz elégtétele, diadala. Közvetlen a háború után Zelk Zoltán a költő írt egy megrázó verset, amely tulajdonképpen egy ismert magyar-zsidó népdal, a legendás nagykállói csodarabbi kedvenc nótájának parafrázisa. Tisztában vagyok Zelk Zoltán emberi gyengéivel. Az ötvenes években ő is beállt a sorba, mint nem egy — zsidó és nem-zsidó - kortársa. Véres kezű diktátorokat dicsőítő verseket is írt. De azért nagy költő volt. Ebben a bizakodó és fájdalmas versben azt a reményét fejezi ki, hogy tengernyi szenvedés és megalázás és vérveszteség után is van talán helye zsidó létnek magyar földön. Befejezésül én is bizakodva és ugyanakkor aggódó érzésekkel idézem a költő szavait: Jaj, a szelek drótsövénye szét ne szedje már, földet érjen, megpihenjen ez a zöld madár. Előbb ágra száll, aztán gyöpre száll, zöld erdőben, zöld mezőben sétál a madár. Micsoda madár! micsoda madár! kék a lába, zöld a szárnya, fűhegyen megáll. Idegen a táj, tovább menne már, véres még a bóbitája, tolla csupa sár. Ne menj el, madár, kilobban a nyár, sárga pernye hull a fákról, füstöl a határ. Nem megy a madár, marad a madár, sűrű eső lesz a rácsa, ketrece a táj. Holnap őszre vál, aztán télre jár, fehér fák közt, hómezőben sétál a madár. Micsoda madár I Micsoda madár ! kék a lába, zöld a szárnya, dér gyöngyén megáll.
