Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)

1990-01-03 / 1. szám

4 NEWYORKI FIGYELŐ 1990 január 3. KAHAN KALMAN: ASKENAZI ERVIN: REVIZIONISTA KALAND AZ ERDŐS KÁRPÁTOKBAN Az „aranykorba^ került nyugalomba­­vonultaknak - mindegyiknek a maga módján — egyik kedves időtöltése: sok év­tizedes múltjuk derűs-borús emlékeinek, serdülő és pályaválasztási éveik történetei­nek felelevenítése. Akik a középiskolával párhuzamosan a Talmud fóliánsait, a bölcsek és kommen­tátorok tanításait az éjféli órákig is bön­gészték, tanulmányozták — akár szülői kényszerből, akár egyéni ambíció folytán - Máramaros chaszid jellegű chéderei és jesi­­vái légkörében, - alaposan bővelkednek a lassan elhalványuló emlékekben. Talán megadatik számomra is az immár „megkö­vült" élményekből ízelítőt adni, ezúttal azonban más jellegű reminiszcenciákat ele­venítek fel, amely a manapság a sajtóban oly sokszor szereplő, román-magyar kutya­macska viszonyra vet jellemző fényt. KIS BUDAPEST A SZLÁV TENGER KÖZEPÉN Cionista ifjúi koromban, talán 1929 vége felé, Chanuka vasárnapján történt az Isten-háta-megetti máramarosi Havasmező (románul: Poieni de sub Muntejnagyköz­­ségben, az akkori román-lengyel-szovjet hármas határ közelében, hatalmas erdősé­gekkel borított havasok völgyében. A dol­gok megértéséhez kis ismertetés szükséges. Havasmező és a .környező községek, hegyi- és völgy-lakó ruszinok, azaz kisoroszok mellett, a deportálásokig nagy százalékban főleg jiddisajkú lakosokkal volt tarkítva... Havasmező annyiban különbözött, hogy a zsidó lakosság „elitje" magyarajkú volt: az erdőkitermelők, fűrészüzemtulajdono­sok, szakemberek, az orvos, patikus, stb. Asszonyaik Kis-Budapestnek becézték, az újgazdagok a már korábban megtollasodot­­tak példáját követve, igyekeztek lehetőleg a Csonka-Magyarország fővárosában ruhá­zatot venni, Máramarosszigeten is pesti di­vatcikkeikkel hatást kelteni. A község zsi­dósága egyébként több kiválóságot is adott. Ilyen volt például Naftali ben Menachem (Fried) bibliográfus, aki éveken keresztül a Vatikán híres héber könyvtárosa volt. Ké­sőbb a jeruzsálemi egyetem főkönyvtárosa korán bekövetkezett haláláig. 1950-ben, el­ső országnéző utamon még ő kalauzolt a Héber Egyetemen. A ROMÁN CSENDŐRPARANCSNOK RÉMEKET LÁT... Nos, azonos a bizonyos vasárnapon Havasmezőn megalakult a Brit Trumpeldor, a Vladimir Jabotinsky vezette revizionista­cionista szervezet ifjúsági alakulata,amely a Jordán mindkét partján — a mai Izrael területén — követelte a zsidó államot. Az ünnepélyes alakuló ülés műkedvelő műso­rát s megyeszékhely Brit Trumpeldor-ala­­kulata szolgáltatta. Engem, a kisdiákot, aki szimpatizáltam a mozgalommal, - kértek fel a revizionista Programm ismer­tetésére az ifjak részére, akik a közönség javarészét képezték. Alig kezdtem hozzá mondókámhoz a helyi iskola dísztermében, rosszat sejtető mozgást észleltem a legelső sorban, ahol az előkelőségek között, főhelyen a csendőr­parancsnokot is megpillantottam. Percek múlva a színpad mögül izgatott hang súgta felém, hogy egy-két mondattal, a leggyor­sabban fejezzem be. Persze szót fogadtam. Más műsorszám következett. Aggódva adták tudtomra, hogy az ó­­román királyságból odahelyezett bugris csendőrőrmester, aki egy szót sem értett magyarul, úgy tekintette, hogy az oly rette­gett magyar revizionizmusról szónokolok. Hiába volt minden magyarázat, itallal, Íny­csiklandozó harapnivalóval való kínálgatás: a rémeket látó csendőr ragaszkodott ahhoz, hogy őrsről-őrsre, gyalog vigyen be a szigeti csendőrlégió paracsnokához. Döntsenek fe­lettem majd azok... NEM IRIGYLÉSRE MÉLTÓ MENEKÜLÉS Alaposan be voltam gyulladva. Aján­lották, hogy a behavazott hegyi ösvénye­ken keresztül szökjek a legközelebbi vasúti állomásig. Kísérőt adnak mellém, s ott vár­jam meg, amíg majd órák múlva a többiek, teherautókon, az esti vonat megérkezése előtt szintén ott lesznek. így is történt. A legalább 10 km.-es „séta" a fagypont alatti hidegben, farkas­veszélyben, no meg a csuszamlós-havas, keskeny szerpentin úton keresztül nem volt élvezetes. Annál kevésbé, minthogy fe­­leúton kísérőm kezembe nyomta a lámpást és visszafelé indult azzal, hogy onnan már nem lehet eltévedni... Minden jó, ha a vége jó: szerencsésen hazaérkeztem és igyekeztem elfelejteni re­vizionista kalandomat, amelynek nem volt folytatása, de azért, ha még évtizedek múl­tán, havasmezőivel találkoztam, mindket­tőnk ajka mosolyra derült... AZ IHLET UTOLSÓ PILLANATBAN SZÁLLT MEG... Egy másik, pár évvel későbbi, pálya­kezdeti kalandom nem a román-magyar, hanem az óromániai — ún. regáti — és erdé­lyi románság közötti viszonyra vet fényt. Számomra happy end-del végződött. Ez már a harmincas évek derekán történt, ami­kor már évek óta a román Máramaros me­gyeszékhelyén kis magyar nyelvű napilapot szerkesztettem. Azidőtájt szerveződött Erdélyben az Ifjú-Liberális Párt. A pár évvel korábban el­­húnyt liberális pártvezér fia — Gheorge Bratianu — alapította, mivel nem ő lett vi­lághírű apja utóda, hanem népszerűtlen nagybátyja. Egy színésznek kezébe került egy le­írás Radnóti Miklósnak, a híres magyar-zsi­dó költőnek tragikus sorsáról. Annyira megrendítette és oly hatással volt reájiogy elhatározta: ezt a szomorú történetet film­re kell vinni és a költő személyét ő kívánja megszemélyesíteni. Valójában tehát egy kí­sérletnek vagyunk tanúi, amikor a filmbe épített filmmel próbálja a forgatókönyv a vészkorszak borzalmainak egyik epizódját megörökíteni. A színész nagy lelkesedéssel vette magát a munkába, amikor a teljes sze­mélyzettel együtt útra ke) a délmagyaror­szági helyszínre. A színész ott valóban beleéli magát a költő szomorú szerepébe, de a maga szub­jektív módján, ahelyett, hogy a történtek­ről a valóságnak megfelelően, tárgyilagosan számolna be. Sőt a FORCED MARCH cí­mű film élénken bizonyítja, milyen áthidal­hatatlan nehézségekkel jár egy kb. 45 évvel ezelőtt lejátszódott eszeményt rekonstru­álni, amikor egy korbeli színész Radnóti „való történetét" próbálja eljátszani. Mint ismeretes, Radnóti Miklós egy bori munkásszázadban volt kényszermun­kás. A II. világháború végén elrendelték az agyongyötört, kiéhezett század visszavonu­lását. Ebben az „erőltetett menetben" a nácipribékek Radnótit hidegvérűen agyon­lőtték. A filmbeli Benjamin Kline nevű szí­nészt a népszerű amerikai TV-sztár, Chris Sarandon alakítja. A filmbeli színész apja, aki szintén a vészkorszak átélője,figyelmez­teti: — Senki sem tudja neked, fiam, meg­mutatni, vagy elmesélni, ahogyan a tragé­dia annakidején lejátszódott. — S mennyire igaza volt! Mert ezen és néhány más jelene­tén kívül a film legtöbb párbeszéde bizony triviális és giccses. A színész például így ma­gyarázza partnernőjének, hgy miért is ér­dekli annyira a téma, illetve a szerepe: —El­végre egyszer minden férfinek illik megko molyodni. -A forgatás során a filmbeli rendező sok nehézséget okoz a színésznek. Majd valótlanságokkal és túljátszással vádolja. De Ben egyre inkább lesz az ügy megszállottja és életcéljának tekinti, hogy a költővel azo­nosítsa magát. Ez a megszállottság odáig fajul, hogy éjszakáit nem tölti többé a sze­replők számára kijelölt kényelmes szállo­dában, hanem a film díszleteként felépített munkatábor barakjában, ahol annakidején Radnóti tengődött. Szabadidejében elmé­lyed a költő verseiben és képzeletbeli pár­beszédeket folytat vele. Rick King, a FORCED MARCH rendezője sokat olvasott a vészkorszakról és ez „súlyos erkölcsi dilemmát okozott számára!', mert sohsem volt képes megérte­ni, hogyan volt ez lehetséges? Ezért nyúlt a témához, amikor elhatározta magát a múltba való visszautazásra, mint az új gene­ráció képviselője, akire a vészkorszak olyan hatással volt, hogy annak egyik áldozata, Radnóti Miklós kálváriáját akarta az utókor számára megörökíteni. Hogy azonban ilyen „utazás" milyen nehézségekkel jár, arról mind a rendező, mind a főszereplő újra és újra meggyőződ­hetik. Például a filmbeli Radnóti elhatároz­za, hogy nem hajlandó tovább tűrni a sa­nyargatásokat és kínzásokat, ezért fellázad és ellenállást szervez a náci pribékek és ma­gyar csatlósaik ellen. Viszont a költő még életben levő anyjától megtudja, hogy a va­lódi Radnóti semmiesetre sem volt lázadó vagy ellenálló típus. - Ő egyszerű verseket írt, mert ehhez volt tehetsége és ezt érezte hivatásának. Remélte, hogy át fogja vészel­ni a súlyos időket, de ugyanakkor tisztában volt vele, hogy tehetetlen elnyomóival szemben.-Különben az anya és a fiát meg­személyesítő színész közötti párbeszédek a film legmaradandóbb és legmeghatóbb jeleneteit képezik. A film producere, rendezője és a sze­­replők(Chris Sarandon, a színész /költő, Jo­sef Sommer, az apa, John Seitz, a rendező, Renée Soutendijk, Radnóti felesége) be­csületesen igyekeznek a Holocaust borzal­mait megörökíteni a filmben, de az csak felületesen sikerült nekik. Viszont megis­­merkedhetik az angolul beszélő közönség néhány Radnóti-verssel, de azokat is jobb lett volna hangszalagról megszólaltatni vagy a színfalak mögül szavaltatni, mint a cselekménybe beépíteni. A film nem több egy kísérletnélynely el akar térni a sablontól és valami újat akar hozni.Én viszont a régi gárdához tartozom, aki előnyben részesítettem volna megbízha­tó források alapján készített filmet a nagy költő életéről és szomorú végéről. Mert ennek a filmnek nem csak a címe „erőlte­tett"... S hogy nem állok egyedül e véle­ményemmel, arra a legékesebb bizonyíték, hogy alig egy héttel a bemutató után a fil­met levették a műsorról. aOOQOOOOOOOQOOOOOOQOOQOOOOaOOOqOOOQÓOQ«X A máramarosi pártklub székházának ünnepélyes felavatására az erdélyi pártve­zetők is megérkeztek. Résztvett a helyi ro­mán klérus is, köztük két vikárius. Csak­hogy az akkori Romániában a görög-keleti román, vagyis orthodox hit volt az uralko­dó vallás, míg az erdélyiek a görög-katoli­kus hitvallást követték. A törvényeknek megfelelően az államvallás egyetlen helyi lelkésze, a fiatal, egyébként közszeretetnek örvendett Russu görögkeleti lelkész celeb­rálta az avatási szertartást. Sorra következ­tek a pohárköszöntők, végül a sajtó egyet­len jelenvolt képviselőjére került a sor. Meglepetten emeltem poharamat. Utolsó pillanatban szállt meg az ihlet, más nem jutott az eszembe: — Engedtessék meg nekem is, az egyetlen jelenlevő orthodox - nak... — Nem kellett folytatnom. Olyan tapsorkán fojtotta belém a szót, mint soha előtte,vagy utána. Ezúttal alaposan fején találtam a szöget... Még a későbbi, „kommunista" éra alatt is, ha Máramarosban a görög katolikus klérus valamelyik tagja közeledett felém, sokatmondó, de óvatos mosollyal emlékez­tetett, hogy nem felejtették el aranyköpé­semet... ooooootooooooooooooooooooooooooooooopooa „ERŐLTETETT MENET ~ FILM RADNÓTI MIKLÓS EMLÉKÉRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom