Newyorki Figyelő, 1989 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1989-06-01 / 8. szám
1989 június 1, NEWYORKI FIGYELŐ 7 SIMON TIBOR: AZ UTOLSÓ VERSEK Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton. A NEGYEDIK ECLOGA-ból Emlékezés a 80 évvel ezelőtt született mártír-költőre: Radnóti Miklósra Radnóti Miklós nyolcvan évvel ezelőtt, 1909 május 5-én született Budapesten. 1944 november 9-én a Győr melletti Abda község határában, huszonkettedmagával barbár módon meggyilkolták a nácizmus magyar zsoldosai. Mint munkaszolgálatos, harmincötéves korában halt mártírhalált századunk nagy költőjeként a magyar Parnasszuson, amikor korszakos életműve „az időtlen öröklétbe" fordult. A halálos menetelés, amely a jugoszláviai Bor melletti rézbányáknál kezdődött és a magyarországi Abda község szélén a költő számára végétért, a magyar-zsidó munkaszolgálat történetének egyik iszonyatos, vádló fejezete. A háború végső fázisa, a nyilas-terror kezdeti időszaka volt ez, amikor már sűrűn bombázták Budapestet és az ágyúk dörejét nappal is hallani lehetett. Mintegy két hónapon át, „erőltetett menetben" hajszolták nyugatra a munkaszolgálatos századok maradványait, az erőtlen, elcsigázott, testileg-lelkileg meggyötört zsidó férfiak ezreit. Már nincs menetoszlop, csak magatehetetlenül sodródó, halálba készülő tömeg, s ha puskatus huppan a vézna hátgerinceken, — ha a géppisztoly megszokott, rövid csattanása tesz pontot az egyre apadó, fogyó életre, — nem néz hátra senki, hiszen még kétszáz lépés... még száz... és „így végzed majd te is." Radnóti Miklós is megkapta tehát a tarrkólövést, s huszonegy társával együtt belökték az abdai tömegsírba. Egy napot visszafordítunk a naptárban — okulásul. A magyar történelemben pár sor az egész. November 8. Szerda.Győrszentmárton. Écs. A keret két szekeret vételez, betegszállításra. Mindenki beteg, de a két szekérre együtt nem több, mint huszonkét ember kapaszkodhatik fel, akit erre az orvos, illetve az altiszt kijelöl. Radnóti is közöttük van. A saroglya rácsai között kilógatja sebes, vérző dagadt lábait. Borzalmasan szenved. Nem szól, nem kér semmit. Kérdésre nem válaszol. Bricsesznadrág, viharkabát, alatta valamilyen zakó, széttaposott bakancs. Többen a menetelők közül feladják pokrócaikat. A költő is beburkolja magát az egyikbe. Rázza a hideg, nyilván lázas is. Vékony eső szemetel. Irány: Győr. Győrban a szekerek lemaradnak. A kórház tele van, nincs hely. A kocsik tovább döcögnek a bécsi országút felé. Áthajtanak a Rábca-hídon. A Rákóczi-emlékmű közelében: Abda...Abda. Kőszegi Ábel Radnóti-tanulmányából (Magvető, 1975) néhány döbbenetes, kivonatolt mondat: - A katonák tanakodnak, majd egyikük átmegy szerszámokat kérni az országút túloldalán fekvő csárdába. A két kocsis végighajt a töltésen, amíg a fűzfák el nem takaiják őket az országúttól. Kifogják a lovakat legelni. Néhány muszost leparancsolnak a szekérről és ásót, kapát nyomnak a kezükbe. Gödröt kell ásniok a csalitos szélén. Délután négykor elkészül a széles, de nem mély gödör. — Leszállni ! A magatehetetleneket társaik támogatják le a töltés oldalán. Az első lövésekre a foglyok nem fordulnak el. Látják, amint két társuk arccal bukik a gödörbe. A következők parancs nélkül állnak a sír szélére. Az altiszt és egy közlegény egész közelről lövi tarkón az embereket. A leggyengébbek képtelenek megállni a gödör szélén. Ezeket belökik és úgy lőnek rájuk. Huszonegy ember. Az utolsónak kellett rájuk húzni a földet. Úgy érzi, megmenekült. Amikor fegyvert fognak rá, könyörögni kezd, majd futni próbál. Őt a két katona elföldeli. Az altiszt int a szekeresnek, hogy jöjjenek utánuk a csárdába. Ott megköszönik a szerszámokat. Isznak... — A bitang módon legyilkolt bajtársak fölé örök rekviemként emelkedik a költő Töredék-e - befejezetlen, cím télén verse, egyben vádbeszéde a bűnös HatalomRendszer és Kor felett. A dátum:1944 május 19,- a deportáló vonatok négy napja, hogy szabadon gördülnek át a magyar rónaságon. A versből öt sor: Oly korban éltem én a földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, -az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Pomogáts Béla, a Radnóti-irodalom kiváló művelője írja: — A Töredék a fasiszta hatalom és erkölcsi züllés hiteles és pontos kórképét adja. — Az a kis szerb feliratú iskolásfüzet, amelybe a költő Bor-i lágerélete utolsó napjaiban és a végső halálos menetelés rövid szüneteiben írta megrázó verseit, s amelyet több, mint másfél év után, az abdai tömegsír feltárásakor, foszló nadrága hátsó zsebében találtak meg testének bomladozó maradványaival együtt, — s amit a rajtalevő rongyos viharkabát védett meg a teljes enyészet elől, — a munkaszolgálat költészetének magas hőfokú, sodróerejű periratává lett. Tudatos állásfoglalás a halálba kergetett fajtája mellett. Mert mi lenne más mint kiállás,tanúságtétel az A la recherche harcos poézise ? Két sorát idézzük csupán: Vagy a Razglednicák (szerbülképeslapok) híres négysorosa: Az ökrök száján vér es nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál. Szörnyűséges költői kép, nem lehet magyarázni. Talán a leírás nyers valósága nem maga a könyörtelen ítélet-e a meghajszoltak, de ugyanakkor a gyilkosok felett is? Érezni a halálbamenők eggyétapadását, a felőrlött test iszonyatos vonaglását a tuat és az ájulás között. Lélegzetelállító kép a kortárs számára. Még két hét az élet. A lábak merő nyitott seb .Daganat.És fú a kegyetlen szél. 1944 október 31.Szentkirályszabadja. Itt úja meg a költő a halálos menetelés fináléját, utolsó, szivbemarkoló versét, saját fájó pusztulását: Mellézuhantam, átfordult teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - így végzed hát te is, - súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. - Der springt noch auf, - hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen. A hétsoros vers nemcsak páratlan történeti hűségével teszi teljessé a sűrített dráma cselekményét, de a verselés száraz, leegyszerűsített dikciójával, a halott baj társ mellé zuhanás hideg, zord ábrázolásával, s a négy német szóban kifejezett ítélet koppanásszerű intonációjával ujjal mutat a gyilkosokra. A költő itt, a Cservenka-i téglagyárban véghezvitt gyalázatos tömegmészárlásra utal, ahol egy visszavonuló SS-alakulat katonája elkérte Lorsi Miklós hegedűjét, majd rálőtt. A négy német szó: —Der springt noch auf - itt hangzott el, hogy egy újabb lövés a művészt megölje. — A teste feszes volt, mint húr, ha pattan. - Radnóti mindezt látta, hallotta, — halálviziójának utolsó villanásaként került a vékonyka füzetbe, - és az örökkévalóságba. Visszafelé lapozok a jólismert kötetben. Itt az Erőltetett menet zárósora, sóhaja: — Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s felkelek! — Amott a Nyolcadik Ecloga biblikus, a Jónás Könyve (Babits) hatására épült ninivei látomás a jelenidőben: „...falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket ! - Vagy a legszerelmesebb „Levél a Hitveshez": „...ha kell zuhanó lángok között varázsolom majd át magam, de mégis visszatérek..." Mgd a Hetedik Ecloga lágerhangulata mondatja vele: „Fekszem a deszkán, férgek közt, fogoly állat." De azt is, hogy „...vigyázz magadra, -hallom,/ hogy mindent megtorolj !'(Péntek, 1941.) Nem vitás, hogy költői fejlődésében (Járkálj csak halálraítélt-től a Tajtékos Égkötetig) visszatért zsidóságához, az üldözöttek költője lett, s vértanúhaláláig az is maradt. A munkaszolgálat történetének nincsenek rózsaszínű lapjai. A magyar történelem és egyben a magyar-zsidó történetírás — iszonyatos, vérrel és könnyel áztatott fejezete ez. Intés az eljövendő nemzedékek számára. Nincs benne semmi vigasztaló. Radnóti Miklós ezt a vigasztalanságot írta meg a legtisztább és a legcéltudatosabb invencióval — világirodalmi szinten! Ha pedig a magyar Radnóti Miklóst a német Heinrich Heinével (keinen Kadisch wird man sagen) állítjuk szembe, az objektiv értékítélet kétséget kizáróan állapítja meg: Heinrich Heine a legnagyobb németzsidó, - Radnóti Miklós a legnagyobb magyarzsidó költő. Egyik is, másik is visszatért hozzánk, s ma is itt van közöttünk. Volt ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön... OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
