Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)
1988-12-23 / 16. szám
8 NEW YORK I FIGYELŐ 1988 december 23. ANDREW FARAGO/DR. FARAGÓ ANDRÁS: EMLÉKEK (ezeket nem akarom megiratlanul hagyni) MUNKASZOLGÁLAT 1944 MÁJUSTÓL — Egy MUSZ-os század keresztmetszete és egyebek — UNLIMITED FLIGHT & TOURS 1052 East 5th Street Brooklynf N.Y. 11230 am cod» 718, 258-4865) 338-8798) 338-1581 Alkalmi, egyéni és csoportos utazások Budapestre és Budapestről egész éren át! kedvezményes árú utazások Magyarországra és Izraelbe ! minden utazással kapcsolatos ügy szakszerű elintézése KLM, SWISSAIR, SABENA, LUFTHANSA, PAN AM ) Gyógyfürdő túra lehetőség Magyarországra! • Személyes és figyelmes kiszolgálás • ROKONKmOZATAL Hotelfoglalás, kocsibéHís RENDELJE MEG MÁRIS JEGYEIT! További felvilágosítással szolgálunk hétfőtől p éntskigf Jászberényi bevonulás, majd Kecskemét, német katonai repülőtér építése. 200 ember, 44-47 éves korosztályok. Ennek megfelelően „könnyű" munka: reggel 5-kor kivonulás az 5 km-re levő reptérre, 6-tól este 7-8-ig kubikolás, betonmunka, vagónrakodás, a reptér körüli, rozsdás vasakkal és egyéb hulladékkal teleszórt vizesárok tisztítása mezítláb, térden felüli vízben,stb. A nyári iskolai szünet alatt a század egyik fele egy tanyai iskolában, a másik fele az egyik városszéli iskolában volt elhelyezve. 100 ember egy tanteremben, mint a heringek. (Én inkább az udvaron, a szabadban feküdtem.) 1-1 keretlegény kísért ki bennünket a reptérre, de félve a mindennapos légitámadástól, mindjárt vissza is ment. A német katonákkal kevés érintkezésünk volt, az ő megbízottjuk egy Hage nevű pestkörnyéki gazdag sváb kertész volt, aki néhány délvidéki sváb előmunkás segítségével hajszolt bennünket. Ő, szép, elegáns lányával kétfogatú hintón járta a terepet és durva német nyelven ellenőrizte munkánkat. Volt egy ablaknélküli titokzatos épület amiről azt beszélték, hogy a katonák részére 40 lengyel lányt tartanak ott háremben. Századunk parancsnoka egy 50 év körüli tartalékos hadnagy volt, akit ritkán láitunk. Gyakran vett magának szabadságot, ilyenkor magával vitte Pestre a szazad szabóját, aki a család ruhatárát húzta rendbe. A tényleges parancsnokságot átengedte Baji Lajos szolgálatvezető, I. világháborús őrmesternek. Leírtam a nevét, mert hálásan emlékezem rá. Emberséges ember volt, soha nem alkalmazott testi fenyítést vagy egyéb bántalmazást, ezt a keretlegényeknek sem engedte meg. A reptéren, amit említettem, a sváb Hage volt az úr, Bajinak nem volt módjában az ottani bánásmódon enyhíteni (Civilben villamos ellenőr volt). A reptéren nem volt óvóhely. Amikor a mindennapos angol-amerikai bombázók jövetelét előzetes riasztással(Voralarm) jelezték Zágrábból, a katonák és a civil személyzet már autókon, kocsin, kerékpáron menekült, a légelhárítás már nem működött. Nekünk csak akkor volt szabad elszaladni 100-150 méterre egy kukoricásba, amikor már szórták a bombákat a földön veszteglő szállító gépekre. Utána össze kellett takarítani a roncsokat. A század nagy része pestiekből állt, de léhány ember vidékről is került oda. Foglalkozás szerint:egypár diplomás, kereskedők, alkalmazottak és mindenféle könynyű és nehezebb fizikai munkás. Kb. 25 keresztény vallású bajtárs fehér karszallagot viselt abban a naiv hiszemben, hogy ez valami könnyítést vagy mentesítést fog jelenteni: 15-nek keresztény (nem-zsidó) felesége volt, ún. árja-párja, de ez sem mentesített a munkaszolgálat alól. Kapa Józsefnek és Darai Barnának zsidó feleségük volt, ők maguk, zsidónak áttérve, teljes zsidónak számítottak. Egyik pár év előtti pesti utam alkalmával meghatottan álltam meg a Kozma utcai zsidó temetőben megpillantott sírfelirat előtt: - Kapa József, volt munkaszolgálatos. — Darai elpusztult Mauthausenben. Mindkettő hűséges, jó bajtárs volt. I. Egyszer elterjedt a hír, hogy a most kitérők is enyhébb elbírálás alá fognak esni. Erre, néhány aspiránsnak a hívására meg is jelent az iskolában egy ferences barát és egy református pap, akik az iskolához tartozó tisztáson egy-egy szalmakazal mögött megkezdték a térítést. A második vasárnap már kölcsönösen rájöttek az érdekeltek, hogy ez sem fog segíteni, ezért abbamaradt az akció. ^ /C EGYEDI SZEMELVÉNYEK: Levélírásra engedélyezett egyik vasárnap látom, hogy az egyik bajtárs így címezi a levelet az apjának: - Sonneschein Samu m.kir .kormányfőtanácsos úrnak .Budapest, Király utca 79. - Mondom neki: - Elég rossz főtanácsot adott az apád a kormánynak, ha Te itt vagy megbélyegezetten, rabszolga-munkán. Apád a Bajza-utcai vülából ugyancsak megbélyegezetten csillagos házba bezsúfolva. Hogyan címezheted így a levelet ?-----Mindegy, kérlek, - felelte, -ezt a címet nem vehetik el tőle. — De elvették és elvitték őt magát is, nem került vissza a német megszállás után elhurcoltak közül. GROSZ ELEMÉR, magát következetesen GRÓSZ-nak mondta és írta. Bohém kávéházi rajzoló, italkedvelő, különc ember volt. A jászberényi Lehel mezőn egyszerre felállított 500 bevonuló hátizsákos között Grósz elegáns bőrönddel és monoklival a szemében jelent meg. Minden hajnalban kivonulás előtt simára borotválta a fejét. Egy alkalommal a reptér körüli tanyán eladta a bakancsát és jelentette az őrmesternek, hogy ellopták azt. A jóindulatú intézkedésre a pesti zsidó mentőakció küldött részére egy másik pár bakancsot. Rövidesen azt is italra cserélte és ugyanezt a mesét jelentette. Az őrmester nem tudta, miféle büntetést alkalmazzon, ezért átadta őt evégett a németeknek. Azok bezárták a szállásuk melletti fogdának kinevezett bódéba. Másnap délután izzadva vonultunk a parancsnokság előtt, amikor megláttuk Grószt, aki ránk nevetve sörözött a német repülőkkel.. Nem tudom, hol veszett a nyoma, a háború után nem került elő. GUTTMAN DEZSŐ, egy Fejér-megyei kis faluban volt egyedüli kovácsmester. Mivel nélkülözhetetlen volt, a község kérésére mentesítették az 1941-ben kezdődött munkaszolgálat alól. 1944-ben, amikor a deportálások kezdődtek, feleségét és gyerekeit elhurcolták. Hogy ne maradjon egy zsidó sem a faluban, a mentesítést visszavonták, muszos behívót kapott. A véletlenek játéka, hogy 1966-ban találkoztam vele itt, New Yorkban Másodszor nősült, patkoló kovácsként dolgozott, megtartva régi mesterségét, a lovasrendőr iskolában. Ha már a lovasrendőrségnél tartok, hadd mondjak el egy kis idevágó történetet- A 60-as években a vacsora utáni félórás sétámat még a Central Parkban szoktam lejárni. Egy alkalommal beszélgetni kezdtem egy lovasrendőrral, aki éppen pihenőt tartott a lóról leszállva. Beszédéből észrevettem, hogy nem angol anyanyelvű, mire megkérdeztem, hová való és hogy került a rendőrséghez. Azt mondta, hogy az akkori magyar határhoz közeli Lengyelországból került ide szüleivel. Szabósegéd volt, de mivel állandóan „pussolták", azaz sürgették a munkában, jelentkezett a lovasrendőrségen és pár hónapi kiképzés után felvették. — Most jó dolgom van, — mondta — csak sétálgatok lóháton, jó fizetésem és négyheti szabadságom van. -Megkérdeztem ,hogy van-e még rokonsága Lengyelországban, mire azt felelte, hogy nincs. — Maga nem tudja, hogy mi, én zsidó vagyok, a rokonaimat mind legyilkolták a németek.------Tudom, hogy mi az, én Magyarországból jöttem, - válaszoltam, - nekem 50 rokonomat gyilkolták le a magyar nácik. — Szomorúan végződött az érdekesnek indult beszélgetés. * Sokan voltak közöttünk, akik már az I. világháborúban katonák voltak. Ezeket, mivel mint ilyenek voltak nyilvántartva, már 1941-ben behívták munkaszolgálatra. Egyrészük 1942-ben és 43-ban megjárta már Ukrajna poklát. BÜCHLER JENŐ, 1914-ben műegyetemi hallgató volt, onnét vonult be és a haditengerészethez került tengeralattjáróra. Sok érdekes történettel szórakoztatott bennünket. A deportálásban véletlenül összekerült fiával, együtt pusztultak el. STERN JENŐ, jászsági kisgazda,úgy nevezett parasztzsidó, maga művelte a családjával a kis földjét.Csizmában, kifent bajusszal, pörge kalapban, tisztes falusi öltözékben jelent meg a behívóra, saját kocsijával, két szép fekete lovával. Eleinte a század részére szükséges beszerzéseket fuvarozta, aztán elvették tőle kocsiját-lovait, amit megsiratott. Mikor megkapta a hírt, hogy az egész családját elhurcolták, köztük a nagy fiát is, akivel még együtt végezte márciusban a tavaszi szántást, - paraszti szólással csak ennyit mondott: — övék a gyerek, az enyém a bánat. - Mindnyájukat megölték. GYÁRFÁS MIKLÓS, kis kétkezi konyhakertész volt egyik pestkörnyéki községben, feleségét utolsó hónapos másállapotban hagyta otthon. Egy hét múlva örömmel kapta a hírt, hogy kislányuk született. Majd újabb hír: gettóba vitték őket, de az izgalmaktól feleségének elapadt a teje. Szomorúság. Ismét hír: Deportáló vagonba kerültek, de megengedték neki, hogy egy fejős kecskét, amit a csecsemő részére vett, magával vihessen. Erre megnyugodott a bajtárs. Ekkor mi még nem tudtunk Auschwitzról... Az egész család elpusztult, községükbe egyetlen zsidó sem tért vissza. (Folytatása következik)
