Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)

1988-12-07 / 15. szám

10 NEWYORKI FIGYELŐ 1988 december 7 SIMON TIBOR: Annak ellenére, hogy Granovszkinak könnyelműen megígértem, hogy rövidesen telefonon értesíteni fogom, mikor és hol ülhetünk le egy tea emllé, hogy kiönthess? szívét, mint orvos egy volt betege halálával kapcsolatosan, nem siettem a válasszal.­­Névjegykártyájából következtetve — Dr. David Granovszki, idegorvos — valamilyen pszichopatologiás esetről lehet szó, nem ér­tettem fiiért nem fordult egy kollégájához; ha valamüyen dilemmák gyötrik, s miért hozzám, a vadidegenhez ? Zuhogó esőben-, a temetőkapunál ? A névjegyet minden­esetre íróasztalom mélyébe süllyesztettem, a többi fölösleges papirhalmaz közé. Granovszkival mintegy hónappal ké­sőbb, mégis összekerültem. Egy Siegmund Freud-esten. A Tudat és a Tudatalatti, a pszichoanalízis vüága (amely századunkkal idestova egyidős), Freud géniusza, a meg nem alkuvó zsidó portréja, mindez együtt- Alfred Horovic professzor, a 90. évéhez közéledő Freud-tanítvány előadásában, rendkívüli élményt nyújtott. Méltó volt Mesteréhez. A kijáratnál bizonytalankodó sápatag emberben rögtön felismertem Granovszki éles profilját. Kellemesen lepett meg, hogy mint régi barátot üdvözölt, sőt átsegített zavaromon, ami lelkiismereti számlámat terhelte, — a be nem tartott ígéretemet az „öregember vallomásának "meghallgatására. Miután néhány rendkívül kultúrált mondat­ban jellemezte az imént elhangzott,freudi életműről szóló, páratlanul izgalmas érte­kezés részleteit, rátértem a tárgyra: — Szí­vesen meghallgatom e séta keretében a há­nyatott életű férfi tragikus sorsának újabb verzióját, amennyiben ön, kedves Doktor, erre még egyáltalán igényt tart, s ha ez - mondjuk egy félórába besűríthető. — — Előre is hálásan köszönöm — sie­tett Granovszki a válasszal, — de ha elfo­gadná meghívásomat...nálam, otthon köny­­nyebben tudnám pergetni az eseményeket, öt perc.gyalosogosan, nem több. Sajnos, az érszűkületem kegyetlen hozzám és nem tűri a hosszabb sétát. Igyekezni fogok a félórához alkalmazkodni, dehát ezt majd ön döntené el...ha lesz szíves. — Pergamenszínű arcának merevségéből szemeinek könyörgő tekintetéből éreztem, hogy válaszomat lesi. Megpróbáltam lazíta­ni a húrokat. — Hát jó. Vezessen, Doktor. Úgyis minden út a pokolba visz ! — Ezen aztán jót nevettünk. Pedig akaratlanul is közel jártam az igazsághoz. Granovszki otthonában csiszoltunű­­velt légkör fogadott. A tágas helyiség pla­fonig érő könyvespolcain soijáztak a lélek orvosainak sokezer kötetet kitevő publiká­ciói, a Helmholtz-iskola pioniijai,Charcot és követői,Breuer és a teljes Freud Karl Ab­raham, Ferenczi (Fraenkel) Sándor, Ernest Jones (az örök hódoló)Max Eitingen, Otto Rank, Oscar Pfister, ... a pszichoanalízis kutatói, megszállottjai és alkalmazói, a Gondolat tudatalatti rétegének feltárói. Többször is meg kellett törölni a szemüve­gem, amíg a temérdek címen csak átnyar­galok. Olyan nevek százai, akikről sohasem hallottam és soha nem is fogok hallani, a beteg lélek - vagy értelem ? - ismeretlen gyógyítói. De ott látom Freud két hűtlen AZ ELKÉSETT LEVÉL II. barátját: Adlert és Jungot. Dühödt ellenfe­leit, Weigandt professzort, aki 1910-ben, a pszichiáterek hamburgi kongresszusán, Freud elméleteiről kijelentette: - Ez nem tudományos értekezés, hanem rendőrségi ügy ! — Meynert professzor kiutasította bécsi klinikájáról egykori kedvencét, hogy halálos ágyán magához kéresse Freudot és bocsánatot kérjen tőle. Denunciálták^ievét, művét gyalázták, „zsidó sarlatán '-ként ócsárolták. Sic itur ad astra ! Granovszki szaklapokkal és felbon­tatlan levelek, kórlapok sokaságával meg­­pakkolt íróasztalán egy Freud-kép, 1936- ból. A 80 éves professzor, dicsősége csú­csán, egykori növendékének gratulációjára így válaszolt: —Szeretettel- az ifjú Granov­szki kollégának, az ön Freudja. — A párolgó teát egy idősebb hölgy hozta be,Granovszki húgaJKölcsönős udva­riaskodás után kényelembe helyeztük ma­gunkat a régi biedermeier fotelekben.- Hogyan is kezdjem, hogy ne rabol­jam el túlságosan az idejét - mondta el­gondolkodva új ismerősöm. — Megkell is­mételnem, hogy a rabbit nem informáltam részletesen Juda Béri szomorú sorsáról. A Jóistennek, a többi mellett, ezt a bűnömet is meg kell majd bocsájtania. -- A rabbi beszéde rendkívül elgon­dolkoztató volt — vetettem közbe, — s ta­lán nem is volt fontos, hogy az a néhány idegen, akik a sírt körülálltuk, további feje­zetet ismeijnek meg ennek a lelkisérült embernek az életéből. Lényegében ő is mártír volt, a hatmillió között a helye. —- Nem, ön nem tud semmit...! Juda Berit aljasul rászedtem. Tönkretettem éle­tét. Azt hiszem, - én öltem meg...! — Tekintete most ijesztő volt, ősz, csap­zott haja a homlokára hullt. 1945 decemberében, Borocho len­gyel kisváros főutcáján egy fiatal férfi sé­tált, tömött táskával a hóna alatt. Zuzma­­rás, kemény hideg volt, rövid bundája gal­lérját összehúzta a nyaka körül. Juda Béri, a könyvügynök éppen befejezte aznapi munkáját, de miután a délutáni vonatról már elkésett, a legközelebbi pedig késő este indul, - elhatározta, hogy betér a városka egyetlen mozijába, hogy a közbeeső időt valahogy kitöltse. Megnézte a moziplakátot valami romantikus filmet hirdettek, nem lényeges, az előadás után majd gyalog kisé­tál az állomásra. Még így is legalább félórát kell majd várnia, amíg a krakkói személy­­vonat becammog. Juda Béri beült a már elsötétített moziba. Éppen a híradóműsort vetítették. Abban az időben még frissek voltak a hábo­rús sebek, a lengyelországi nácilágerek még temetői csendjükben is magukon viselték a szenvedés és a gyalázat néma jeleit. A rövid híradófilm a lerombolt len­gyel városokba vitte el a nézőt, majd az is­mert rendezői ötlettel megelevenedik a ha­lott táj, a náci hadsereg marsol a lengyel utcán, - egy újabb képen már lángszórók­kal gyújtják fel a házakat, hogy aztán né­hány kockával később a megsemmisítő tá­borok bizarr „életét" villantsa a szemlélő elé a vetítőgép lencséje, mert ime, hosszú tehervonat érkezik, s ha rövid percekre is, az ezután következő „cselekmény" hibát­lanul nyújtja a legtökéletesebb illúziót, vagyis pontosabban: a valóság iszonyatát. Az SS-ek felnyitják a vagonajtókat,a me­lyeken keresztül élők és holtak zuhannak ki a rámpa mellé. Az élők magukhoz tér­nek, — ha erre képesek, vagy hajlandók, — és keresik hozzátartozóikat, dehát az ilyes­mire nem sok idő, vagy remény adatik, lé­vén, hogy az SS-ek, ha vidám fiúk is, puská­juk agyával, korbáccsal, vagy éppen vérebe­ik pórázát kissé meglazítva biztosítják a Bi­rodalom rendjét, hogy ez a kocsonyás élő massza, — hivatalosan: menetoszlop, — eggyéálljon. Egy fiatal anya is ott ácsorog a rám­pa szélén, gyermekét magához szorítja, — a film élesen, majdnem premierplánban hozza a nem több, mint tíz másodperces jelenetet, — de a leánykát már egy idősebb asszony tartja az ölében, nyüván a nagy­mama. Egy fiatal férfi tolakszik előre — őrá nem esik fény, - de egy villanásnyira mintha karja összefonódnék az asszonyéval az örök szövetség jeléül... Már változik is a kép: Őrtorony, rabok, hullák... A nézőtéren ekkor valami zavar tá­madt. Valaki rosszul lett, elájult, az üyesmi nem szokatlan dolog. Egy táskás embert kiemelnek a széksorokból, kiviszik, egy percre kigyulladnak a lámpák, majd min­den rendbejön, az előadást folytatják. Az idegent a mozi előtti pádra fek­tetik, még nem tért magához. Valaki átsza­ladt a szemben lakó orvosért, dr. Granovsz­­kiért, aki táskájából gyakorlott kézzel elő­vette az injekciós fecskendőjét és gyors beavatkozással magához térítette az aléltat.- így ismertem meg Juda Berit, akit azonnal a kórházba vitettem. Másnapra jobban lett, a sokk felengedett, a kórlapját magam is láttam. Mindenesetre beutaltam a krakkói körzeti kórházba, alapos kivizs­gálás végett. Nekünk, akkor, még egy ko­moly Röntgen-felszerelésünk sem volt. Kí­vánságára még aznap délután elbocsájtot­­tuk, de pszichiátriai vizsgálatra magamhoz rendeltem. —- ön szerint, Doktor, indokolt volt ez a súlyos állapot Juda Béri esetében, négy évi lágerélet után ? Egy ilyen dokumen­tum-film, akkoriban, amikor nem sokkal korábban benne élt az eseményekben... ? — kockáztattam meg a kérdést.- Nagyon is indokolt volt! Képzelje el, hogy a híradófilm néhány kockájában, a vagonokból kiömlő tömegben felismerte a feleségét, kislányát, sőt, a másodperc töre­dékében saját magát is, átélve újra a búcsú fojtogató gyötrelmét, múló, vagy inkább múlhatatlan pillanatát ! Most már megérti, uram? Fatális találkozás volt .mondhatom. Percekig hallgattunk. Granovszki ko­nyakot töltött. - Erre a szíverősítőre még szükségünk lesz. Kérem, figyeljen csak to­vább . — Juda Béri, ahogy kijött a kórházból, beült a moziba és újra végignézte a híradó­­filmet, majd tárgyalt a mozi tulajdonosával, aki őt furcsa kérésével, a krakkói filmügy­nökséghez utasította. Másnap, Krakkóban sikerült megvásárolnia a tízperces doku­mentumfilm egy kópiáját. Használt vetítő­gépet is szerzett és a lakásában, a kifeszített vászonra levetítette magának a filmet. Kép­zelje el, uram, nap mint nap, hosszú éveken át, elsötétített szobában pergette a filmet, ami az idők folyamán jócskán megkopott. De nem az ő számára. Rqjzele élt a szobá­ban — érti ezt ? — élt, vele volt, még ha SS-ek és a halálra váró szerencsétlenek között is. Ott volt - és tündökölt. (Befejező rész következik) OCCORATIVE WINDOW SHADES • FABHON PLEAT • DUETTE PLEATED SHADES • VEHTCAL BLUOS • MiM SUNOS MCRO BUNDS • LAMTOATES • WOVEN WOODS ARP AD TOTH M?. UfcH 71B. S7fe4401 A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKOT KAP­JA A LEHETŐ LEGALACSONYABB ÁRON! INGYENES FELMÉRÉS, TANÁCSADÁS. BESZERELÉS NAGY SZAKMAI GYAKORLATTAL. HÍVJA ÁRPÁDOT. Save Fuel Keep Your Home COOLER IN SUMMER! WARMER IN WINTER! J.N. STORM WINDOW 46-20—16th Avenue, Brooklyn, N.Y. 11204 &DOORCORP ALUMINUM PRIME REPLACEMENT WINDOWS •STORM WINDOWS STORM DOORS • • Window Guards • Radiator Covers • Venetian Blinds Replaced Glass & Screens • Plumbing • Painting 851-9364 851-5125 CLOSED SATURDAY OPEN SUNDAY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom