Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)
1988-04-25 / 6. szám
10 NEWYORKI FIGYELŐ 1988 április 25. ASKENÁZI ERVIN: GALILI ERVIN: A HADÁSSZÁ TÖRTÉNETE KÉPEKBEN — Kiállítás a newyorki zsidó múzeumban — HÁDÁSSZÁ héber szó és mirtus növényt jelent, amely a szukkothi ünnepi csokornak egyik kelléke. De eredetileg Hádászszá volt Eszter királynőnek is a neve és ezután nevezték el Amerika legnagyobb cionista női szervezetét. Ez a szervezet az egykori Palesztinában orvosi és betegápolási téren rendkívüli szolgálatot teljesített. A mostani jubileumi kállítás A KIVÁLÓ NŐK -A HÁDÁSSZÁ TÖRTÉNETE 1912-1987 kerek száz fekete-fehér fényképet és más dokumentumot tartalmaz, melyek hatásos módon mutatják be a szervezet történetét alapításától napjainkig. A képsorozat különösképpen kiemeli Henrietta Szóidnak, a szervezet alapítójának személyiségét. Henrietta Szóld 1860- ban született Baltimore-ban, mint egy Magyarországról bevándorolt rabbinak, Benjámin Szóidnak a gyermeke. 35 éven kresztül az Amerikai Zsidó Könyvkiadó Társaságnak volt az alkalmazottja, ahol könyvfordítás volt a feladata. Három évvel első Palesztinái látogatása után (1912)-ben) megalapította Amerikában a Hádásszát. Élethű fényképeken láthatjuk barátai körében, majd amint zsidó fiatalokkal tárgyalja az Ifjúsági Alija terveit. A rendkívüli tehetséggel megáldott és idealizmustól fűtött nő megalapította Jeruzsálemben a Hisztádrut Násim Ivrijot-ot (Zsidó Nők Szervezete), melynek első elnöknője volt és amelynek fejlődését a kiállított képek segítségével figyelemmel kísérhetjük. Még 75 éves korában sem riadt vissza semminémű megerőltető és fárasztó feladattól, ha mások megsegítéséről volt szó. így láthatjuk, mint az Ifjúsági Alija igazgatóját, amint az ifjú bevándorlókat üdvözli, akiknek az országba hozatalát támogatta és akiknek beilleszkedését és fejlődését figyelemmel kísérte. 1930 óta tagja a Palesztinái Végrehajtó Bizottságnak, mint a nevelés- és egészségügyi ügyosztály vezetője. Hosszú éveket töltött Henrietta Szóld Palesztinában, mindig lelkesen, tevékenyen és újabb feladatok megoldására készen, egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig. További képek a Hádásszá egészségügyi szervezetét mutatják, majd láthatjuk a Jeruzsálemi Orvosi Központ megalapítását. Tanúi lehetünk továbbá, hogy már a harmincas években sikerült európai gyermekeket kimenteni az Hjúsági Alija által. Korábbi időkből származó felvételek az Amerikai Cionisták Egészségügyi központját mutatják, amint járványos betegségeket - trachomát, maláriát és kolerátkezelnek klinikájukon. 1939-ben nyitja meg kapuját a Hádásszá a Scopus hegyén. Ez forradalmi cselekedetnek számított, mert ez volt az első eset, hogy a Közelkeleten korszerűen felszerelt kórházban, korszerű módszerekkel kezeljenek betegeket. 1948-ban, amikor a politikai helyzet egyre jobban kiéleződött és az ellenségeskedések fellángoltak, miáltal a kórház betegeinek és személyzetének élete került veszélybe, azt sürgősen ki kellett üríteni. Akkor a Scopus-hegy izraeli enklávé lett jordán területen, de a kutatómunka és orvosi szolgálat a legnagyobb nehézségek közepette ott is folytatódott, mégpedig egy ideiglenes kórházban. 1961-ben új Egészségügyi Központ épült Jeruzsálembenjníg a hatnapos háború, illetve Jeruzsálem egyesítése után az egyetemi kórházat a Scopus-hegyen teljesen újjáépítették és modernizálták. Érdekfeszítően izgalmas képekben vonul el szemünk előtt a Hádásszá története, annak összes problémáival,gondjaival és küzdelmével. Ezáltal tulajdonképpen a zsidó nép történelmének egyik fejezete játszódik le a szemlélő előtt. A Nachum Goldmann Múzeum és a Béth Hatefutsot (Diaszpóra Múzeum) által lehetővé vált kiállítás New York után számos amerikai nagyvárosban is látható lesz. ’’OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCQ0 FORRAI ESZTER: PÁRIZSI LEVÉL- VISZONTLÁTÁSRA GYEREKEK ... - (Au revoir les enfants : Louis Maile filmje) Louis Maile, a neves francia filmrendező újabb gyönyörű filmmel ajándékozta meg a nézőközönséget. A téma a már annyira ismert, tragikus esemény - a zsidó gyerekek sorsa a nácizmus idején, a családok széthullása, a deportálások rémséges lázálma. Nehéz már újat, eredetit nyújtani erről a korszakról. Louis Malle filmje a maga nemében rendkívüli, mert a kiaknázott téma újat nyújt a rendező bravúros életké pei által. A szerző gyerekkorát mondja el egy katolikus kollégiumban: egy barátság történetét egy zsidó és egy keresztény kisfiú között. Julien (Gaspard Manesse alakítja) a szerző alakja. 11 éves, amikor a németek megszállják az országot. A vidéki kollégiumba új kisfiú érkezik, Jean Bonnet (Kapelman — eredeti nevén). A kezdetben titokzatos kisfiú megnyitja titkát keresztény barátja, Julie előtt. Mély barátság szövődik kettejük között, s ezt tépi szét a náci pribékek megjelenése: a kollégium épületéből viszik el a gázkamrába legjobb barátját. Az elkényeztetett kisfiú — a főhős - férfivá válik. A szemek beszélnek, a kérdések néma, de vádló szemekből sugároznak. BUDAPESTI NAPLÓ I. Közel 39 évvel azután, hogy alijjáztam, illetőleg, hogy a Kabbala városában, Cfáton lakom, első alkalommal utaztam külföldre. Feleségemmel, Bellával Budapestre utaztam, ahol utoljára 40 évvel ezelőtt, 1947 decemberében voltunk. Ideutazásom egyik célja az volt, hogy a budapesti csehszlovák nagykövetségen — a nyelvükön, szlovákul beszélve — esetleg beutazási engedélyt kaphatok abba a garamvölgyi városkába, ahol (minusz munkaszolgálat, valamint Mauthausen és Günskirchen) életem első 26 és negyed évét töltöttem. Az önbecsapáson kívül, naiv elképzelésem mint szappanbuborék mállott szét, amikor a cseh konzul a legudvariasabban közölte velem, hogy a fennálló rendelkezések értelmében nem áll módjában beutazási engedélyt adni. Ezzel szemben - természetesen minden kötelezettség nélkül — megemlítette, hogy reméli, miszerint újév után — javunkra — megváltozik a helyzet és lehetséges lesz majd beutazási engedélyt adni izraeli útlevélre is. Így tehát 18 napig maradtunk Pesten. Ez az út, illetőleg találkozásaim a legkülönbözőbb rangú és rendű zsidókkal áll beszámolóm homlokterében. Sem politikáról, sem pedig gazdasági vonatkozású dolgokról nem írok. Ezeket a szakírókra hagyom. Tekintve, hogy a zsidóságról, valamint a vészkorszakról szeretnék írni, kirándulásomat a templomokkal kezdem. Az első szombaton a Kazinczy-utcai templomba mentem, amelynek főrabbija, a Temesvárról alijjázott s Izraelből kiküldött Háráv Áháron Hoffmann, Bnéi Brakból jött ide. Az ezt követő szombaton már a Kazinczy utcai kis templomban, a Bét Hamidrás-ban imádkoztam a jelenvolt mintegy negyven hitsorsossal. Itt, ebben a templomban láttam - Pesten - az egyetlen alkalommal két 5-7 éves, szép, hosszú pajeszos kisfiút. Kérdésemre a mellettem imádkozó azt válaszolta, hogy ezek Hoffmann főrabbi unokái, akik apjukkal érkeztek Szukkot-ra Bnei Brakból. Szűköt utolsó napján a Dohány-templomba mentem a JIZKOR-hoz. Többszázan voltak a templomban, férfiak és nők, közöttük izraeliek is. Valamikor, a nagy világégés előtt ez volt Európa legnagyobb, legimpozánsabb temploma, 4200 ülőhelyével. Ma - sajnos - nagy restaurálásra lenne szüksége, főleg ami a tetőt illeti. Mint hallottuk, egy amerikai filantróp 80 ezer dollárral járul a javítási munkálatokhoz. A többit részben adományokból, részben pedig az Egyházügyi Hivataltól remélik kapni. Ebben a templomban hallottunk életünkben első alkalommal orgonát. Nagyon furcsa volt egy orthodox templomhoz szokott embernek. A templom melletti kis kertben, ahol a nyilas uralom alatt meggyilkoltak tetemei fekszenek, megkerestük Szenes Chana-Anikó emléktábláját, melyen a következőket olvastuk: Szenes Chana és mindazok emlékére, akik a legsötétebb időben életüket adták a zsidó népért. Az emléktábla alatt piros-fehér-zöld színekből összeállított műkoszorú díszlett. Péntek este ONEG SABAT-ra a Rabbiszemináriumba kaptunk meghívást, ahol dr. Schweitzer József főrabbi, az Intézet igazgatója megkért előadás tartására. Hasonlóképpen üdvözölte az Amerikából érkezett másik vendéget, Csengeri Imrét, a Magyar Zsidók Világszövetsége díszelnökét, aki feleségével, gyermekeivel és unokáival érkezett a tengeren túlról s az Intercontinental-szállóban ünnepelték 40. házassági évfordulójukat. Dr. Schweitzer József főrabbi fülembe súgva megkérdezte, hogy kettőnk között melyikünk az idősebb, nehogy a fiatalabbat kérje meg elsőnek beszéde elmondására. Visszasúgtam, hogy az idősebb én vagyok,ezzel szemben Csengeri Imrejesivákat végzett Talmid Chacham s így természetes, hogy neki jár az elsőbbség. A Bibliából, Talmudból és Misnából való, mély gondolatokkal áthatott beszéde után rámkerült a sor. Itt ismertük meg Mezei András ismert írót is. Vendéglátóimra tekintettel cionizmusról nem beszélhettem. Cfátról, a kabbala, a misztikum és a legendák városáról meséltem a termet feljesen megtöltő hallgatóknak, hangsúlyozva, hogy a Cfáton írott Sulchan Aruch szerzőjének, Márán Joszéf Kárónak ezidén van 500. születési évfordulója. Rövid előadásomat azzal fejeztem be, hogy 25 évvel ezelőtt a 15. Függetlenségi napon (1963 április 29-én) többedmagammal a Vészkorszakot túlélt magyar-zsidókkal megalapítottuk a 600 ezer magyarzsidó mártír emlékére épült s nevüket viselő miniatűr Szentélyt, amely már az ország határain túl is ismert zarándokhelyévé vált az elárvult maradék-magyar zsidóságnak. 16 éven keresztül, minden év Szíván hó 20-án, a magyar zsidóság általános gyásznapján, az északi Kirját Smonától a déli Áskelonig jöttek itt össze a maroknyi megmaradottak, hogy elsírják nemzedékük soha el nem múló bánatát. Ünnep után elmentünk a rákoskeresztúri temetőbe, ahol születésem előtt 10 évvel elhúnyt anyai nagyanyám van eltemetve. A temető kapuja melletti irodában nagy rend uralkodik. A Vészkorszak alatt szerencsére megmaradt az irattár s így pülanatok alatt megmondták a parcella, sor és a sírhely számát. A sokezer halott sírjait nem zsidók gondozzák. Már akiét, fizetség ellenében. Fenti két templomhoz hasonlóan a sokezer sírt magában foglaló temető is gondozásra vár. (Hasonlóan rendbe kellene tenni a váci temetőt is, ahová az egyik délelőtt „átugrottam", hogy Édesanyám 1931- ben elhúnyt bátyja sírját meglátogassam. (Sajnos nem találtam meg.) A gyerekkor szinte abszurd „háborúsdi", a gyilkolás és faji üldözés összetöri az álmokra, játékra született ártatlan éveket. Bonnet alakját a szép arcú Rafael Fejtő - Fejtő Ferenc, a neves író és újságíró unokája alakítja — bravúrosan. Talán Anna Frank jut eszünkbe. Ő nem írt naplót — de játéka, a szemek beszéde szívünkbe markol. A mellékelt fotón barátjával, Julien-nel az árja és sémita szép kisfiúk mosolyát csodálhatjuk meg. Louis Malle filmje megrikatta a nézőközönséget. A velencei filmfesztiválon a LION D'OR-nagydíjat kapta és talán eljut a film hamarosan Amerikába is, a nézők örömére. Ez a csodálatosan mély, humanista remekmű minden korban aktuális marad... (Folytatása következik)
