Newyorki Figyelő, 1986 (11. évfolyam, 1-17. szám)

1986-07-16 / 10. szám

1986 július 16. NEWYORKI FIGYELŐ 9 A CÁREVICS ELŐADÁSÁHOZ Ismeretes, hogy a Viennese Operetta Company, , Lois Albright szakavatott ve­zetése mellett, június 4-én az Alice Tully Hall-ban színre hozta Lehár Cárevics című operettjét. Az előadásnak nagy várakozás­sal néztünk elébe és számos olvasónkkal találkoztunk az eseményen. Előadás után a közönség az elhangzott dallamokat dú­­dolgatva, zeneileg kielégülve távozott. Nagy csalódást okozott azonban a New York Times kritikusának másnapi megnyilvánulása, amely ironikus stílusban nyilatkozott az előadás-ól. Bár cikkében rokonszenvét fejezi ki a Viennese Operetta Company-val és fennállásával, mégis, annak hangsúlyozása mellett, hogy az előadás nem volt katasztrofális, de senkinek nem vált előnyére, elsősorban nem a kedvelt ze­neszerzőnek — Lehámak —, a kevéssé is­mert daljáték szinrehozatala. Lois Albright vezénylési technikájáról elitélőleg nyilatko­zik és szavainak éle nem kíméli az énekese­ket sem. Természetesen nem szólhatunk sem­mit a kedvezőtlen kritika ellen. A kritikus szuverén joga úgy nyilatkozni, ahogy érzi. Mindamellett azt a dícséretreméltó igyeke­zetei, amelyet Lois Albright páratlan szer­vezőkészsége és az operett-muzsika szak­szerű ápolása terén tanúsított, a legélesebb tollú kritikusnak is méltányolni kellett volna. A magunk részéről reméljük, hogy Lois Albright munkáját a társulat kereté­ben változatlan ügybuzgósággal folytatni fogja és rövidesen újabb operettelőadásban fogunk itt New Yorkban gyönyörködhetni. CONGRATULATIONS ! to Mrs. Serena Goldring upon the engagement of her daughter Feli­cia Goldring to Alex Gitelman. A Ja­nuary wedding is planned. NAHARIAI KÉPESLAP Szombat délelőtt van, itt ülök szemben a ragyogó kék színű tengerrel és gyönyörködöm benne. Még sosem láttam ilyen világos kéknek,. A Kineret tavát juttatja eszembe, csak a Kineretet a goláni hegyek ölelik körül. Mikor itt ülök szem­ben ezzel a tengernyi szépséggel, akkor isa Kine­ret után vágyódom, mert az teljesen a miénk, a mi halászainké, a mi népünké. Szombat délelőtt apró izraeli csöppségek süttetik magukat a napfényben, anyaszült mezte­lenül. Első bizonytalan lépésüket próbálgatják, szüleik óvó kíséretében. * Vitorlás jön szembe, fiatal izmos fiú a kor­mányosa. A vitorla élénk színei élénkítik a naha­­riai Riviérát. Majd egy motorcsónak szeli át a par­tot. Csinosalakú, húszéves lány és kísérője boldo­gan, felhevülten érnek a partra. Egy fiatal kislány úszik be a tengerbe, a hullámok bugyborékolnak körülötte, együtt örül­nek a kis verseny úszóval. A természet alkotását áldani és élvezni, a Nagy Alkotó csodálatos teremtését, a tengert,tá­vol a város zajától, a hőségtől felüdülni, — a jó Szombat megáldása egyik formájának tartom. E szép, jó klimájú országban semmi sem hiányzik ! Tengerpart van bőven. Ha hegyeket szeretünk, Jeruzsálem csodálatos hegyekkel szol­gál. Itt van Cfát is, történelmi jelentőségével és kellemes, hűvös ki imájával. De az idén —jöjjön a szép Nahariára !,,Jeke" stílusú, tiszta város, utcái zöld fákkal, bokrokkal szegélyezve. A gyönyörű, modern Carlton nagyszálló európai luxusszállókkal vetekedik, pompás úszó medencéjével, kitűnő konyhájával. Az erdélyi származású Grosz Mose a szálló tulajdonosa, — garancia a kitűnő ellátásért. Ha szerényebb helyet keresünk, a Jabo­­tinszky utcában a NECER-ház kertes szobái, konyhahasználattal szintén magyar nyelvű, ottho­nias szeretettel fogadják a nyaralókat. Bőven vannak szórakozóhelyek a város­ban. Aki a lovaglás sportját űzi, azt is megtalál­hatja. A levegő tiszta, nincs zaj, autóbusz kipuffo­­gása. A legszebb színes tollú madarak Naharián vannak. Este a korzó megtelik sétálókkal, a híres Pingvin-kávé ház modernizálva áll a közönség rendelkezésére. Az árak alacsonyabbak, mint Tel Avivbanvagy a francia Riviérán. Az idén erősítsük az izraeli turizmust, ál­lamunkat, szép hazánkat, - nyaraljunk Nahariánl SÜSSMANN EDIT TERJESSZE LAPUNKAT! isiWI NÉLKÜLÖZHETETLEN, ÚJ KÖNYVEK A MAGYAR-ZSIDÓ IRODALOMBAN : DR. JÓLESZ KÁROLY főrabbi: Zsidó hitéleti kislexikon A mindennapi zsidó élet fogalmainak és szertartásainak népszerű ismertetése Ara 15 dollár, portómentes DR. KATZ JÓZSEF (Jeruzsálem): Vérzivataros idők nyomában Élményregény a vészkorszakból. Ára szállítási költséggel együtt 7.95 dollár RAPPAPORT OTTÓ: A csend kiáltása. 10 év naplójegyzetei Izraelről, a vészkorszakról, a zsidó nép életéről és jövőjéről. Ára postai küldés díjával együtt 15 dollár. DR. FEUERSTEIN EMIL: Egy marék virág 75 korszakos magyar-zsidó személyiség életrajza. Ára 25 dollár és portoköltség Megrendelhetők a NEWYORKI FIGYELŐ kiadóhivatalában és Izraelben a kizárólagos külföldi terjesztési joggal felruházott GONDOS KÖNYVKERESKEDÉSBEN: Haifa, Beth Hakranot 16. i Dr. Péter J. Taryán Dr. Michael L. Fürst New Yorkban végzett, magyarul beszélő ügyvédek FÜRST, WEIN & TARYÁN ÜGYVÉDI IRODA Állampolgárság—Családi jog—Fizetésképtelenség Hagyatékok—Ingatlan adásvétel—Névváltoztatás Üzleti szerződések— Vállalati jog— Végrendeletek Baleseti ügyekben ügyvédi munkadíj kizárólag sikeres ügyintézés után 245-EAST 81 st ST. NEW YORK, NY 10028 (212) 628-0119 >0000000000« MEGJELENT VARGA LÁSZLÓ új könyve: SZÍNMÜVEK Az öt színdarabból kettő (JÚLIA, A PORTRÉ) társadalmi dráma, kettő (PALIMONY, VÁRATLAN VENDÉG) vígjáték, míg A GENERÁLIS a magyar forradalom egy napján játszódik le. A 230 oldalas könyv ára, félkemény kötésben, postakölt­séggel együtt 14 dollár. Megrendelhető a csekk egyidejű bekül­désével a szerzőnél (141 East 33rd Street, Box 64. New York, N.Y. 10016, United States), vagy később Püskinél és más na­gyobb könyvkereskedésekben. Az Amerikán kívüli megrendelők a könyv árát akár amerikai bankra kiállított csekken, vagy nem­zetközi pénzes utalványon, vagy készpénzben küldjék, mivel az amerikai bankok a külföldi csekkek behajtási költségét többszö­rösére emelték. QUEENSBEN ELŐSZÖR ! (718) 275*4995 IFORCST HILLS OINCK 0 Hungarian & American Cuisine 8 102-10 Queens Blvd., (at 67th Drive) * Forest Hills, N.Y. 11375 t Andre's újonnan dekorált Diner - jében várja kedves ^ vendégeit magyar és amerikai, változatos és ízletes ételeivel ! Kitűnő paprikás csirke galuskával Fasirozott marha pörkölt galuskával Bécsi szelet Botjú paprikás galuskával Frissen sültek és sok más ízes falat! ESPRESSO, CAPUCCINO és a legfinomabb magyar sütemények LUNCH SPECIAL: hétfőtől péntekig, 11- 3 p.m. 4.95 dollár DINNER 7.25 dollártól Nyitva 7 napon át, reggel 6:30-tól éjjel egy óráig ! Take out food JÓ ÉTVÁGYAT! EMLÉKSZEL? ZSOLNAI HÉDI éwkdt a PILVAX­­Lban, ANNA-baa, KEDVES-bea, a ZENE­­F AKADÉMIÁN. Te k ott voltál estéiéi értén, vele lohad: * A KÉT SZEMÉT MÉG MOST IS LÁTOM ÍTE VAGY NEKEM A NYÁR... (ÁR A LOMB LEHULLT... IVRLEM SZERENÁD ZSOLNAI HÉDI 60 penes «fa* videokazettán (VHS, BETANTSO) fel idézi a nép estéket. MEGRENDELHETŐ: AP Production, Lajos von Bagby] HobeazoBenistnuK 77/5 D-8000 München 40,West i Áa: US $0 Dollár, DM 120, lletve--------*-« -Srt - -t. x mepeiao vwrai SrfBftás csekk ellenében, NémetorJ Emberek, helyek, események

Next

/
Oldalképek
Tartalom