Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-03-19 / 3. szám

I1 ........ - 1 ............ ' ------------------ 1 '■ 1 1 -------------­SUSAN A RA DO (RA DO ZSUZSI): UTAZÁS A VÉGZET FELÉ.. A GETTÓBAN (Folytatás) 1985 március 19. NEWYORKI FIGY1 11 THE JACK P. EISNER INSTITUTE FOR HOLOCAUST STUDIES of the Graduate School and University Center of The City University of New York takes pride in inviting you to a Conference on THE ORIGINS OF THE HOLOCAUST: CHRISTIAN ANTI-SEMITISM The main speaker will be Professor Hyam Maccoby of the Leo Baeck College in London, the author of a new, provocative theory on the origins of anti-Semitism. Discussants: Rev. Dr. Robert A. Everett, Pastor, Emanuel United Church of Christ, Irvington, N.J.; Dr. Eugene J. Fisher, Secretariat for Catholic-lewish Relations of the National Conference of Catholic Bishops, Washington, D C.; Professor Franklin H. Littell, Temple University, Philadelphia, Pa.; Rabbi A. James Rudin, American Jewish Committee; Rabbi Marc Tanenbaum, American Jewish Committee. Time and Place: Wednesday, March 27,1985,10 a.m. Third Floor Studio, Graduate School and University Center 33 West 42nd Street, New York, NY 10036 WDOWINSKY VIOLA: KÉT JELLEGZETES TALÁLKOZÁS (F oly tatás) II. Mint már említettem, bátyám munkaszol- ] gálatos volt valahol Csfkben és sógornőm, a ma­donnaarcú, szőke Ha boldogan babusgatta 8 hó­napos kisfiát. Az első halva született. A nyakára csavarodott köldökzsinór okozta halálát. Éppen ezért volt olyan nagy öröm a családban, hogy a második is fiú lett és egészségesen jött a világra, liánéi laktam és nem szüleimnél. Nem akartam a picivel egyedül hagyni, mfg a férje távol volt.Most is odakészültem, de előzőleg felszaladtam az Új­ságíró Clubba, ahol ezúttal mindenki konsternál­­va fogadta a németek bevonulását városunkba. Teljes volt a zűrzavar, - megszűnt az asztaloknál a romi és bridzs játék, fojtott, izgatott hangon tárgyalták a várható eseményeket. Sajnos, a borúlátók mindenben igazolód­tak a későbbi események folyamán. Pestről rövi­desen megérkezett Endre László, a Szálasi-kor­­mány egyik vezető nyilas vezére. A hatalmat rög­tön átvették Horthytól, akit eddig mérsékeltnek ismertek, a Magyarországon hosszú évek óta fenn­állt numerus clausus ellenére. Endre László megjelenése rögtön megvál­toztatta a helyzetet. Azonnal elrendelte a zsidók gettóba zárását. Kijelölték a gettó helyét a sör­gyár és a zsidó templom körüli utcákban. A szűk­re szabott területen később gyorsított iramban harmincezer helybeli zsidót zsúfoltak össze. Ezekből talán tíz százalék jött vissza. Előzőleg azonban még egy izgalmon men­tünk keresztül. A helybeli zsidó kórházat azonnal kiürítették a németek bevonulása utáa Az orvo­sok szétszéledtek, a betegeket hazaküldték. Teljes volta zűrzavar. Barátnőm kétségbeesetten tördelte kezét, nem is tudta, merre van barátja. Közben rájött, hogy ő is babát vár. Még csak ez hiányzott. Nyu­galmasabb időkben boldogság lett volna mind­­kettejük számára az új élet ígérete. Ez táján még jobban egymáshoz láncolta volna őket, de így ez most megoldhatatlan problémának tűnt. Ha még­is gettóba kell mennie, hogyan tegye ezt állapoto­sén, mi Tesz vele és jövendő gyermekével, támasz nélkül 7 Nem volt tehát más választása, mint a terhességet azonnal megszakítani, ambe nehezen beleegyezett. De ki vállalkozó megcsinálni az ab­ort üst 7 A kórház megszűnt, magánorvos nem vállalná. Egyébként is mindenki saját bajával volt elfoglalva és családjáért reszketett. Végre késő este előkerült barátnőm szerelme, aki gyakorlott sebész is volt. Azonnal kijelentette, hogy ö maga fogja elvégezni Manci lakásén az abortust. Még ma is rémálomnak tűnik számomra az egyetlen ésszerűnek mutatkozott megoldás. Barátnőm olyan rémült volt, hogy sírni, jajgatni is elfelej­tett. Tbor elsőtítés idején, éjtszaka, erős kézi­lámpa fényénél hajtotta végre a műtétet. Énasz­­szisztáltam. Némán, szakszerűen végezte a műté­tet. Nem volt idő vígasztalára. Ezzel megmentet­te szerelme életét, aki később velem együtt Au schwitzba került. (Folytatjuk) A második búcsútalálkozás drága jó Apánkkal borzasztóan fájdalmas, félelmetes és néma volt. Az elkerülhetetlen sors, amitől úgy féltünk, bekövetkezett. Két hónapi betegség után itt hagyott bennünket örökre és 1964 július 1-én, összetört szívvel, néma zokogással elkísértük utol­só útjára. Június 30-án, szombat éjjel 2 órakor,Név.' York idő szerint, Valy húgom telefonon közölte velem a szomorú hírt ezekkel a szavakkal: — Test­vérkém, nincs többé apukánk. — Mindketten sír­tunk a telefonba. Aztán elmesélte, hogy állt be a vég, majd megbeszéltük jövetelünket a temetésre. Drága Apánk úgy halt meg mint egy CÁ­­DIK: szombaton, pillanatok alatt és azok kezei között, akik sok éven keresztül oly szépen vigyáz­tak rá, Megvárta, amíg Aliz leánya és Mendi veje megérkeznek reggel a kórházba. Felültették az ágyban, okos szemével rájuk nézett és percek alatt eltávozott. Az ő közelükben apuka mindig különleges szeretetet, biztonságot, megnyugvást érzett. Csa­ládjukban mindig ő kapta az első helyet és ezt értékelte. Június számos tragédiát hozott s szomorú, emlékezetes hónapként szerepel családunkban. Ekkor vesztettük el jó apám édesanyját, a mi drá­ga édesanyánkat, Mark kisöcsénket és számos tag­ját a kiterjedt családnak Auschwitzban — és most drága apánkat. Sikerült reggel a SAS-repülőgépre három jegyet szereznünk, hogy időben megérkezhessünk a temetésre. Sajnos, sem a kijelölt gépen, sem a megjelölt időben nem utzahattunk el. Sok viszon­tagság kísért bennünket. Délfelé az égbolt elsö­tétedett. Villámlás, félelmetes mennydörgés, majd felhőszakadás következett. Az egész jelen­ség úgy tűnt nekem, mintha az ég is részvétét akarná kifejezni, mintha velünk együtt siratta volna édesapánkat. Időben kiértünk a repülőtérre, de lezárva találtuk. Haza kellett mennünk és otthon várni annak újból való megnyitására. Végre 11 óra táj­ban megtudtuk, hogy megnyílt az út. EL AL-gépre kaptunk helyet éjjel 2 órakor.Ma­­gamban ültem, mögöttem a két fiú. Egyedül ma­radtam gondolataimmal. Először a temetésre gondoltam, majd a múltbeli utazásokra. Milyen nagy volt az öröm,amikor a gép leszállt I Tapsol­tunk és hálát adtunk a Mindenhatónak, hogy is­mét megengedett egy viszontlátást. Szerettem volna megállítani az időt, hogy az együttléteket örökre megtarthassam. Mikor búcsúztunk, apám mindig bevitt szobájába, hogy megajándékozzon apai áldásával. Befedte fejemet selyemkendővel is imát mondott, amit a végén kézcsókkal köszön­tem meg. Ilyenkor arra gondoltam, lesz-e újabb viszontlátás a jövőben s ez nagyon elszomorított. Amikor megérkeztünk a Ben Gurion repü­lőtérre, az utasok szokás szerint, most is tapsol­tak, míg én hangos zokogással csatlakoztam hoz­zájuk. ___________________ A temetést délután két óra tájban tartot­­ták.Az időjárás Haifán még kellemes volt ebben az órában. A bejárathoz közel, a Chevra Kadisa irodája mellett fogadtuk a részvétnyilvánításokat, majd bevágták ruhánk bal felső részét, a zsidó tradícióknak megfelelően, a gyász jelképéül. Ez volt a KRIAH. Azután megjelent a háromkerekű | kocsi, a CHARIOT, amelyen kék Dávid-csillaggal kivarrt fekete posztóval volt drága apánk teste arva. Tehetetlenül, elkábulva néztem szembe a valósággal. Elindult a menet. Két oldalról több férfi ">!ta a kocsit, a tisztelet jeléül. Húsz percig mene­teltünk, szakadatlan sírás közepette. A göröngyös utat egyik oldalról fasor, a másikról kerítés ár­­nyékozta. Két leánytestvéremmel, a leánygyer­mekektől támogatva figyeltük a rabbi éneklő imájét. A sírhoz érve betakartam a szemem, nem akartam látni semmit és csak akkor néztem fel, amikor a két fiú a Kaddist mondta. Különös temetés volt. Több, mint kétszáz ember gyűlt egybe, nemcsak a városból, de az ország különböző részéből is. Egyik rokon — s súlyos beteg férje ágyától jött el, a másik nagy­betegen tette meg Jeruzsálemtől az utat. Egyik barátunk nemrég temette el a háborúban lelőtt szép szál pilóta fiát, megint egy másik tragikus módon kisfiát vesztette el. Ismert személyiségek jöttek leróni a végső tiszteletet ennek a csendes, kisigényű, de nagy varázserővel rendelkezett em­bernek, a Vészkorszak megmenekültjének. Ennek a temetésnek különös jellege volt azért is, mert úgy éreztük, hogy vele együtt két másik személyt is temetünk: drága jó anyánkat és Márk kisöcsénket, akiket Auschwitzban pusztí­tottak el és nem volt lehetőségünk eltemetni és meggyászolni őket. Apánk végső kívánságában meghagyta, hogy kettejük nevét is vésessük sír­kövére azzal, hogy a náci gyilkosok pusztították el őket Auschwitzban. Egy nő szólított mega temetőben: — Tud­ja, ha én akármelyik temetésen megjelenek, az nekem nem idegen temetés. Az én családomat is temetem ekkor, akik Auschwitzban elpusztultak és nem volt alkalmam eltemetni őket. — A temetés után hét napig ültünk a házban SIVÁ-t. Számosán jöttek részvétüket kifejezni és sok levél jött külföldről is, azoktól, akik tisztel­ték. Érsekújvárról, ahol még fennmaradt egy kis létszámú hitközség, írták, hogy megjött a szomo­rú hír, hogy Garai bácsi elköltözött az élők sorá­ból. Az egész KEHILLA nevében fejezte ki rész­vétét a levélíró. Emléke velünk él örökre, nyugodjék békében I * Örömmel közöltük a szerző megható.szív­­hez szóló írását. Itt említjük meg, hogy Kiss Barna főhad­nagy gyászszertartásán Wdowinsky Viola olvasta fel nagy hatással dr. Braham L. Randolph pro­fesszornak a világ jámborainak sorába beiktatott Kiss Barna emlékezetére írt ny ilatkozatát. hEssssBSSsas^ss FORRAI ESZTER: PÁRIZSI LEVÉL L OPERATION MOISE (Az etiopiai zsidók megmentéséért) Milyen kár, hogy nem tudok „hely­színi közvetítést" adni Párizsból erről a napról. Fényképek, riportok, filmek nem tudják visszaadni ezt a meleg légkört, ami itt uralkodik a Place des Vosges-i zsinagóga előtt, ahol zsidók százai, ezrei gyülekeznek, hogy adományozzanak az etiopiai zsidók megmentésére szervezett gyűjtőakciónak. A FSJU felhívására majdnem minden kerületben bizottságok várták az adakozó­kat. Bizony, hamar emelkedett az összeg, a gazdag kereskedők vagy szegény polgárok egyaránt benyúltak zsebükbe, hogy segít­séget nyújtsanak Izrael nemes mentőakció­jához. Az éhező, valóban halálból kimentett zsidó testvérek megmentése világszerte ösz­­szeefogásra késztette a zsidókat. Párizs sem maradt le ebben a nemes akcióban. Minden fillér egy-egy éhező testvér megmentését szolgálta. L' OPERATION MOISE, szép címet adtak a gyűjtőkampánynak. Mint ahogy Mózes kivezette a zsidókat, szinte csodával határosán a pusztulásból, úgy vezeti ki a „csodaszőnyegen'', a repülőkön a rongyok­ba bugyolált csontváz-sovány öregeket és fiatalokat Izrael Állama. A gyűjtőakció igen nagy számokkal túlhaladta a milliókat. B.P.F. p Lányom, Anna egy párizsi zsinagógá­ban, a Place des Vosges-on, amint fentebb említettem, - az egész bizottságot megne­vettette, mivel éppen nem volt nála elég zsebpénz, játékot akart adni a szegény eito­­piai gyerekeknek. Végül kölcsönkért apjá­tól 50 frankot - egész havi zsebpénzét —, hogy utolsó fillérjével segítse az etiopiai zsi­dó gyerekeket. Megígértem neki, hogy a nyugtát lefotokópázom és elküldöm a lap­nak. Minden zsidó gyerek Annával együtt, szíve-lelke teljes melegével áldozott e ne­mes cél érdekében. KOL HA-KAVOD. Pc Uó__le [o .19^ OPERATION JUIFS D’ETHIOPIE N! 000229

Next

/
Oldalképek
Tartalom